|
Murmuc látta azon
a szomorú éjszakán, hogy kitől vette el a pénzt Piszliczár uram.
Iluci pedig
ráborult az apjára, s zokogva csókolgatta élettelen kezét. A fejedelem jósággal
intett neki.
- Ne félj, fiam, majd
magához tér az, mire Kolozsvárra érünk. Fektessétek föl egy kocsira, Pipitér
majd gondját viseli neki az úton.
Mikor a menet
befordult a kolozsvári határba, a két gyerek pillantása legelébb is a
temetőre esett. A temetőben is arra a sírra, amit legutoljára láttak
Kolozsvárból.
Egészen befutotta
azt már azóta a fehér vadrózsa. Levele se volt, csupa virág a tövétől a
hegyéig, s úgy lobogott az esti fuvallatban, mintha annak a keze lobogtatna
köszöntőben fehér keszkenőt, aki a vadrózsák alatt nyugszik.
- Isten hozott,
isten hozott!
De nini, integet
ott más is, nemcsak a vadrózsák! Valaki odatámaszkodik a diófa fejfára, s
kiterjeszti a két karját, mintha ölelésre hívogatna. Egy kicsit megfehéredett a
haja, egy kicsit megsárgult az orcája; de azért mégiscsak Szitáry Kristóf az.
Úgy nevet a szeme, mint a napocska az égen, pedig tele van könnyel, mint az ég
alja felhővel.
- Édesapánk, édes
jó apánk!
- Nagy jó uram,
édes gazdám!
- Én lelkem
gyermekeim, kedves öreg szolgám!
Nem lehetett azt
sírás nélkül megállni, ahogy ez a négy ember összeölelgette egymást. Még Buzáth uram is a keszkenõjét
kereste, de sehol se találta. Jó szerencse, hogy Piszliczár uram is magához
tért ezalatt, s odanyújtotta a maga piros selyem zsebbelijét.
- A lippai
bég ajándika. Szip selem, finum selem, igazándi bizánti selem. Én már beléje
siránkuztam. Csak meg nem állhatulja eztet a szip örvendezkedést könny nélkül a
becsulátus ember.
Szitáry
Kristóf karon fogta a két fiát, leborult a fejedelem elõtt is, megköszönni neki
visszaadott szabadságát. A fejedelem sietett felemelni.
- Szitáry
uram - mondta neki -, errõl majd beszélünk még egymással. Most sietõs az utunk,
mert a fejedelemasszony nagyon várja azóta a fiát, ezt a haszontalan gyereket,
ni! Kelmed pedig menjen haza a maga családjával a Cseperke utcába, úgyis régen
jártak otthon. Reggel azután majd lássuk egymást.
No, az a
reggel olyan szép reggel volt, hogy még esztendõk múlva is emlegették
Erdélyben. Éjszaka megjött az esõ, a rég várt esõ, s úgy szakadt az áldás,
mintha öntenék. Reggelre azonban sima volt az ég, mint a két Szitáry gyerek
arca, kék, mint az Iluci szeme, s úgy mosolygott a nap, mint a fejedelem
õnagysága meg a tanácsosai.
Ott ültek a
nagy bársony karosszékekben a tanácsteremben, egyik ragyogóbb ruhában, mint a
másik. Közepén a fejedelem, mellette jobbról Teleki Mihály uram, balról egy
üres szék. S amikor Szitáry Kristóf belépett a két fiával meg az öreg
Pipitérrel, fölállt a fejedelem, s abba az üres székbe beültette Szitáry
Kristófot. De még a nyakába is akasztott egy nagy aranyláncot.
- Kegyelmed
sokat szenvedett irántunk való hûségének miatta s a mi tévedésünk miatt. Aki
hibázik, ne restellje bevallani: mi bevalljuk, hogy hibáztunk, s íme, országunk
tanácsosává teszünk.
Szitáry szólni
akart, de a fejedelem csendet intett.
- Lépj elõ,
Szitáry Tamás! Hogy kívánságod ne támadjon még valaha a mi várainkat
elszedegetni, íme, neked adományozzuk Sárvár várát. Légy te a kapitánya, s
rongyos hadseregedet ruházd föl ebbõl a kétszáz aranyból, amit Piszliczár uram
neked ajándékoz.
Most pedig
Piszliczár uram akart szólni, de a fejedelem megelõzte:
- Tudjuk, mit
akarsz mondani, jó ember. Azt akarod mondani, ugye, hogy hídalmási szép
kastélyodat nekiajándékozod Szitáry Ádámnak, aki jobban szeret kertészkedni,
mint hadakozni? Jól teszed, jó ember, csak várj még egy-két esztendõt, míg nõl
egy kicsit a kis Iluci lányod.
Míg a fejedelem
beszélt, Pipitérnek, úgy hullott a könnye, hogy az éjszakai záporesõ se
különben. Hát még mikor a fejedelem feléje fordult.
- Téged pedig,
öreg szolga, uradhoz való nagy hûségedért udvarunkba fogadunk, és gondunk lesz
holtig való ellátásodra.
- Nem érdemlem én azt, nagyságos fejedelem - borult térdre
az öreg -, inkább azt a kegyelmet kérem, hogy eresszenek engem vissza az Isten
szigetére. Ott leszek már én otthon csak, az én nádasomban, az én vadmadaraim
közt.
- Legyen a te akaratod szerint - mosolygott a fejedelem. - S
ha szívesen látod a vendéget, mához egy hétre az egész udvarommal meglátogatlak
azon a híres szigeten. Majd meglátjuk, tudsz-e csíkot fõzni hajdúkáposztával.
Elõbb azonban azt nézzük meg, milyen ebédet tud fõzni az udvari szakács, mikor
a fejedelemnek jókedve van.
.oOo.
|