17. Minden jó, ha a vége jó

Murmuc látta azon a szomorú éjszakán, hogy kitől vette el a pénzt Piszliczár uram.

Iluci pedig ráborult az apjára, s zokogva csókolgatta élettelen kezét. A fejedelem jósággal intett neki.

- Ne félj, fiam, majd magához tér az, mire Kolozsvárra érünk. Fektessétek föl egy kocsira, Pipitér majd gondját viseli neki az úton.

Mikor a menet befordult a kolozsvári határba, a két gyerek pillantása legelébb is a temetőre esett. A temetőben is arra a sírra, amit legutoljára láttak Kolozsvárból.

Egészen befutotta azt már azóta a fehér vadrózsa. Levele se volt, csupa virág a tövétől a hegyéig, s úgy lobogott az esti fuvallatban, mintha annak a keze lobogtatna köszöntőben fehér keszkenőt, aki a vadrózsák alatt nyugszik.

- Isten hozott, isten hozott!

De nini, integet ott más is, nemcsak a vadrózsák! Valaki odatámaszkodik a diófa fejfára, s kiterjeszti a két karját, mintha ölelésre hívogatna. Egy kicsit megfehéredett a haja, egy kicsit megsárgult az orcája; de azért mégiscsak Szitáry Kristóf az. Úgy nevet a szeme, mint a napocska az égen, pedig tele van könnyel, mint az ég alja felhővel.

- Édesapánk, édes jó apánk!

- Nagy jó uram, édes gazdám!

- Én lelkem gyermekeim, kedves öreg szolgám!

Nem lehetett azt sírás nélkül megállni, ahogy ez a négy ember összeölelgette egymást. Még Buzáth uram is a keszkenõjét kereste, de sehol se találta. Jó szerencse, hogy Piszliczár uram is magához tért ezalatt, s odanyújtotta a maga piros selyem zsebbelijét.

- A lippai bég ajándika. Szip selem, finum selem, igazándi bizánti selem. Én már beléje siránkuztam. Csak meg nem állhatulja eztet a szip örvendezkedést könny nélkül a becsulátus ember.

Szitáry Kristóf karon fogta a két fiát, leborult a fejedelem elõtt is, megköszönni neki visszaadott szabadságát. A fejedelem sietett felemelni.

- Szitáry uram - mondta neki -, errõl majd beszélünk még egymással. Most sietõs az utunk, mert a fejedelemasszony nagyon várja azóta a fiát, ezt a haszontalan gyereket, ni! Kelmed pedig menjen haza a maga családjával a Cseperke utcába, úgyis régen jártak otthon. Reggel azután majd lássuk egymást.

No, az a reggel olyan szép reggel volt, hogy még esztendõk múlva is emlegették Erdélyben. Éjszaka megjött az esõ, a rég várt esõ, s úgy szakadt az áldás, mintha öntenék. Reggelre azonban sima volt az ég, mint a két Szitáry gyerek arca, kék, mint az Iluci szeme, s úgy mosolygott a nap, mint a fejedelem õnagysága meg a tanácsosai.

Ott ültek a nagy bársony karosszékekben a tanácsteremben, egyik ragyogóbb ruhában, mint a másik. Közepén a fejedelem, mellette jobbról Teleki Mihály uram, balról egy üres szék. S amikor Szitáry Kristóf belépett a két fiával meg az öreg Pipitérrel, fölállt a fejedelem, s abba az üres székbe beültette Szitáry Kristófot. De még a nyakába is akasztott egy nagy aranyláncot.

- Kegyelmed sokat szenvedett irántunk való hûségének miatta s a mi tévedésünk miatt. Aki hibázik, ne restellje bevallani: mi bevalljuk, hogy hibáztunk, s íme, országunk tanácsosává teszünk.

Szitáry szólni akart, de a fejedelem csendet intett.

- Lépj elõ, Szitáry Tamás! Hogy kívánságod ne támadjon még valaha a mi várainkat elszedegetni, íme, neked adományozzuk Sárvár várát. Légy te a kapitánya, s rongyos hadseregedet ruházd föl ebbõl a kétszáz aranyból, amit Piszliczár uram neked ajándékoz.

Most pedig Piszliczár uram akart szólni, de a fejedelem megelõzte:

- Tudjuk, mit akarsz mondani, jó ember. Azt akarod mondani, ugye, hogy hídalmási szép kastélyodat nekiajándékozod Szitáry Ádámnak, aki jobban szeret kertészkedni, mint hadakozni? Jól teszed, jó ember, csak várj még egy-két esztendõt, míg nõl egy kicsit a kis Iluci lányod.

Míg a fejedelem beszélt, Pipitérnek, úgy hullott a könnye, hogy az éjszakai záporesõ se különben. Hát még mikor a fejedelem feléje fordult.

- Téged pedig, öreg szolga, uradhoz való nagy hûségedért udvarunkba fogadunk, és gondunk lesz holtig való ellátásodra.

- Nem érdemlem én azt, nagyságos fejedelem - borult térdre az öreg -, inkább azt a kegyelmet kérem, hogy eresszenek engem vissza az Isten szigetére. Ott leszek már én otthon csak, az én nádasomban, az én vadmadaraim közt.

- Legyen a te akaratod szerint - mosolygott a fejedelem. - S ha szívesen látod a vendéget, mához egy hétre az egész udvarommal meglátogatlak azon a híres szigeten. Majd meglátjuk, tudsz-e csíkot fõzni hajdúkáposztával. Elõbb azonban azt nézzük meg, milyen ebédet tud fõzni az udvari szakács, mikor a fejedelemnek jókedve van.

.oOo.