Kötet,  Fejezet

 1     I,   2|       viselte magát csendesen, Parázsó, az udvari bolond, meg Nikodémus
 2     I,   2|       doktor, az udvari orvos. Parázsó még most is a nádmézet tisztogatta
 3     I,   2|     szót se szólt többet. Csak Parázsó kukkantotta el magát, az
 4     I,   2|   fújjon, kedves komám - rázta Parázsó a csöngettyûs sapkát.~S
 5     I,   2| nevében („Dat Galenus opes!”), Parázsó nagy komolyan odakiáltott:~-
 6     I,   2| tréfába.~- Ha beváltod szavad, Parázsó, tied lesz a gyémántok öregapja.~
 7     I,   2|    szaladt ki hozzá.~- Mi baj, Parázsó?~- A fogam, a fogam! Úgy
 8     I,   2|    Hogy mondtad? - szedett elõ Parázsó egy kis jegyzõkönyvet a
 9     I,   2|      haladtában a pincemester.~Parázsó ezt is fölírta mind a kettõt.
10     I,   2|   tövét, attól kiázik a fájás.~Parázsó ezt mind följegyezte, s
11     I,   2|   Tudnék valami jót a fogadra, Parázsó komám. Forró mustárkovász
12     I,   2|        szívta - vigyorodott el Parázsó.~- Hogyhogy? Már nem fáj?~-
13     I,   2|       s olyan barackot nyomott Parázsó fejebúbjára, hogy fölért
14     I,   2|        azért neki adta azt is. Parázsó pedig belevarrta a gyémántot