| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | ||
| Alphabetical [« »] avizóra 1 avul 1 avval 12 az 7592 azalatt 4 azalól 1 azám 5 | Frequency [« »] ----- ----- 19905 a 7592 az 4079 hogy 3775 nem 3736 is | Móra Ferenc Tápéi furfangosok IntraText - Concordances az |
Kötet, Fejezet
1 I, 1| fél szem képviselte, amely az utcáról bekukucskált rám 2 I, 1| hanem azért, mert télen az öreg Zsibritának kellett 3 I, 1| készült párszárítót.~Elég az hozzá, hogy Jóska bekukucskált 4 I, 1| mindig ott ültünk a padkán, az óltetõrõl besütött a frissen 5 I, 1| anyám a kanapé sarkából az abrosszal letakart fél kenyeret. - 6 I, 1| államnak támasza és talpköve az adó, s hogy annak a malackának, 7 I, 1| amit karácsonyra vágtunk, az volt a hivatása, hogy féloldal 8 I, 1| szalonnájával fönntartsa az államot. A jó Istenrõl azonban 9 I, 1| kapitány úrnak, és mindig csak az esti harangszó vetette haza. 10 I, 1| bizony semmivel se verte ki az álmot a szemembõl. Csöndesen 11 I, 1| szemembõl. Csöndesen ültek az asztalnál, elmorzsolt egy 12 I, 1| is csak annyit mondott:~- Az istene ne legyen ennek a 13 I, 1| felgyújtani, akkor nem nyúznának az adóval.~Kicsit nyugtalan 14 I, 1| disznópörzsöléskor a szalma. Az apám pedig vasvillával két 15 I, 1| koslebálókat.~A koslebálók azok az úriemberek voltak, akik 16 I, 1| esztendõben, és konskribálták az adót. Egy mérges városi 17 I, 1| bakter, aki vitte utána az összeírási íveket és a tintásüveget. 18 I, 1| és a tintásüveget. No meg az is a bakter tisztje volt, 19 I, 1| házban meg akarták harapni az írnok urat.~Reggel, ahogy 20 I, 1| Reggel, ahogy kisütötte a nap az álmot a szemembõl, az elsõ 21 I, 1| nap az álmot a szemembõl, az elsõ dolgom volt kiszaladni 22 I, 1| elsõ dolgom volt kiszaladni az udvarra, megnézni a nádtetõt. 23 I, 1| mohacsomók elevenen zöldelltek ki az olvadó hóból.~- Más baj 24 I, 1| lámpagyújtásig segítette az apámnak Deák Ferencet szidni. 25 I, 1| vállamat, és megígérte, hogy ha az Isten élteti, akkor õ nevel 26 I, 1| tud szabni, olyant, mint az övé.~Nem hiszem, hogy lett 27 I, 1| kétségbeesett madárijesztõ, aki azt az atillát vállalta volna, 28 I, 1| nem fogok már látni ebben az életben. A gomb piros csontból 29 I, 1| de fekete karimával, és az eredeti hivatása az volt, 30 I, 1| és az eredeti hivatása az volt, hogy nõi keblen fogja 31 I, 1| szenvedelem.~Hát ez a gomb volt az, amely két nap óta az én 32 I, 1| volt az, amely két nap óta az én ingem derekában lappangott. 33 I, 1| pillanatban, mikor Lacika az asztalra könyökölt, lesodrogattam 34 I, 1| lesodrogattam a kincset az atilláról. Meg kell vallanom, 35 I, 1| aznap délelõtt beosontam az öregtemplomba, s az oltárterítõ 36 I, 1| beosontam az öregtemplomba, s az oltárterítõ megcsókolásának 37 I, 1| odacsempésztem a gombot az Úr asztalára. Talán egyszerûbb 38 I, 1| barátságot helyreállítani.~S azon az estén csakugyan azzal örvendeztetett 39 I, 1| kertészpecsenye lesz a vacsoránk.~Hát az volt, de bicska nem kellett 40 I, 1| a szegény ember. Jó étel az annak, aki szereti, de én 41 I, 1| kofának hazatoltam a piacról az üres talicskáját.~Rossz 42 I, 1| a jég, leégette a nap.~- Az idén aszalt cseresznyét 43 I, 1| vágta a sarokba esténként az apám a posztó-tarisznyát.~ 44 I, 1| apám a posztó-tarisznyát.~Az is jó volt nekem már akkor, 45 I, 1| három napig.~Éhesen õdöngtem az utcánk gyepes árokpartján, 46 I, 1| egy kis papsajtfüvet ott az árokparton!~Szép, kövérlevelû 47 I, 1| mert megképzett elõttem az édesanyám sápadt képe.~- 48 I, 1| és visszaerõltette rám az ajándékom.~- Én már megettem 49 I, 1| Mégpedig bundás gombócot. (Az meg a hajába fõtt krumplinak 50 I, 1| a hajába fõtt krumplinak az ünneplõs neve. Nem rossz 51 I, 1| ünneplõs neve. Nem rossz étel az se, ha só is van hozzá.)~- 52 I, 1| A papsajttól jó álma van az embernek, nem fekszi meg 53 I, 1| bántsd, fiam, jobb lesz az nektek itthon - hallottam 54 I, 1| nektek itthon - hallottam az apám szavát. - Én el vagyok 55 I, 1| kenyér nélkül is, ellát engem az eperfa.~- No, minket se 56 I, 1| kenyeret a tarisznyába. - Jó az Isten, ma is ad annyit, 57 I, 1| is neki nagyon, mert így az egészet nekem adhatta. Azt 58 I, 1| nekem adhatta. Azt mondta, az õ foga már nem bírja.~Még 59 I, 1| sajtot majszoltam, mikor este az apám hazaért a szõlõbõl. 60 I, 1| madárlátta kenyér!~Tulajdon az a kenyér volt, amit én adtam 61 I, 1| anyámnak.~Azóta tudom, mi az a „mindennapi kenyerünk”.~ 62 I, 1| kérdésre felelni: milyen az ön viszonya: a) az énekhez, 63 I, 1| milyen az ön viszonya: a) az énekhez, b) a zenéhez? Szíves 64 I, 1| másik olvashatatlan aláírás. Az egyik mint szerkesztõ, a 65 I, 1| mert ritkán van alkalma az embernek a mai világban 66 I, 1| jöhettem vele, hogy milyen is az én viszonyom az énekhez 67 I, 1| milyen is az én viszonyom az énekhez és a zenéhez. Szégyen, 68 I, 1| számot vessek magammal.~Hát az ének ügye nem éppen komplikált. 69 I, 1| nekem kellett elaltatnom az unokámat. Az elaltatásnak 70 I, 1| elaltatnom az unokámat. Az elaltatásnak többféle módja 71 I, 1| elaltatásnak többféle módja van. Az ember a bal karjára veszi 72 I, 1| ember a bal karjára veszi az elaltatandót a pólyában, 73 I, 1| Lehet úgy csinálni, hogy az ember föl se kel az íróasztaltól, 74 I, 1| hogy az ember föl se kel az íróasztaltól, hanem a babakocsit 75 I, 1| megpróbáltam a rendes nagyapaságot. Az eredmény magamat is nagyon 76 I, 1| magamat is nagyon meglepett. Az unokám most tette életében 77 I, 1| unokám most tette életében az elsõ öntudatos mozdulatot: 78 I, 1| pénzem volt ez életben. Az apám ezt is el akarta tõlem 79 I, 1| akarta tõlem venni azzal az indokolással, hogy azon 80 I, 1| amiért nem dolgozott meg az ember, úgy sincs isten áldása.~ 81 I, 1| áldása.~Ebbõl látnivaló, hogy az apám kissé doktrinér ember 82 I, 1| nagyon elegáns hangszer volt, az egyik oldala piros, a másik 83 I, 1| kezével le nem szedte róla az ember a festéket. De szépen 84 I, 1| akkor is megmaradt, mikor az eleganciáját elvesztette. 85 I, 1| zenemûvészetemmel.~Megálltam az ablak alatt, és megrikkantottam 86 I, 1| zsalun.~- Ejnye, te vagy az, gyerekem? Azt hittem, valami 87 I, 1| bukott meg öt perc alatt az apám puritán közgazdasági 88 I, 1| ugyanis másképp látják el az embert keresztanyákkal, 89 I, 1| megtanulják. Sokkal jobb az, ha csak egy keresztneve 90 I, 1| csak egy keresztneve van az embernek, de azon tizenöt 91 I, 1| becézgeti, hullatván a kalapjába az aranykrajcárt.~Tizenöt keresztanyához 92 I, 1| krajcáron kezdték és azon az óhajtáson, hogy álljak odébb 93 I, 1| lihegtem, mikor kiszólt az apám:~- Ejnye, de fene-szépen 94 I, 1| gondoltam magamban -, most jön az aranykrajcár.~De hát megcsalt 95 I, 1| aranykrajcár.~De hát megcsalt az emberismeretem. Nem az aranykrajcár 96 I, 1| megcsalt az emberismeretem. Nem az aranykrajcár jött. Az apám 97 I, 1| Nem az aranykrajcár jött. Az apám jött, egy frissen hasított 98 I, 1| mondta minden harag nélkül, az elfogulatlan mûbíráló hangján.~ 99 I, 1| legföljebb nádihegedûvel. Az a szokásom azonban azóta 100 I, 1| kegyetlen tél következett abban az esztendõben. A nagy hófúvások 101 I, 1| szavukról megismertem, melyik az északi, melyik a déli, melyik 102 I, 1| arról Messzi Gyurka barátom, az öreg csõsz azt mesélte, 103 I, 1| csõsz azt mesélte, hogy az a legkedvesebb fia a hajnalnak, 104 I, 1| és aranykoronája. Persze az ember nem láthatja színrõl 105 I, 1| árvalányhajszálat úgy tud az útjába tenni, hogy el ne 106 I, 1| megbotlik, és megmutatja az emberi alakját.~Egyszer 107 I, 1| taszított hanyatt, hogy az igazán nem illett egy királyfihoz.~ 108 I, 1| egész marékkal van belõle! Az maga eltartott egy hétig, 109 I, 1| letisztogattam róluk. Aztán elõhúztam az ágy alul a kukoricamorzsoló 110 I, 1| voltam, akkor elülrõl kezdtem az egészet, s külön nevet is 111 I, 1| ki bántja a kemencét? Én az öreg óriásnak vertem szögeket 112 I, 1| úgy szolgál szegénykémnek az esze, mint más rendes embernek.~ 113 I, 1| kukoricacsutkáról is azt hittem, hogy az valaki, és az ajtókilinccsel 114 I, 1| hittem, hogy az valaki, és az ajtókilinccsel csak úgy 115 I, 1| megértettem még azt is, mit ketyeg az óra, és mit gondol magában 116 I, 1| óra, és mit gondol magában az az oroszlán, aki rá volt 117 I, 1| és mit gondol magában az az oroszlán, aki rá volt festve 118 I, 1| oroszlán, aki rá volt festve az óra számlapjára, szép nemzetiszín 119 I, 1| szegény macskabagolynak. Az a baja volt, hogy leejtette 120 I, 1| nélkül nem láthatta lefelé az utat. Nagyon megesett rajta 121 I, 1| kalaposhoz.~- Mert ott van már az idõd gyerekem, és olyan 122 I, 1| nõhetsz fel, mint a ló-sóska az árokparton.~Azt hiszem, 123 I, 1| messzillették vagy drágállották az igazi iskolát. A Kese kalapos 124 I, 1| könyv, se irka. A kalapos az ajtaja felsõ felére fölírta 125 I, 1| felére fölírta krétával az ábécét, s a gyerek addig 126 I, 1| gyerek addig rajzolta õket az alsó felére, míg egészen 127 I, 1| tanulni minden betût, csak az ipszilont nem. Arról azt 128 I, 1| tartotta a kalapos, hogy az nem magyar betû, és azt 129 I, 1| azt nem is tanította. Aki az õ iskolájában nevelkedett 130 I, 1| rendes ember ipszilonnal. Az õ diákjai nem azt kérdezgették 131 I, 1| találtam szép játéknak sem az egyik iskolát, sem a másikat. 132 I, 1| sem a másikat. Mirevaló az iskola? A sárgarigók se 133 I, 1| mégis egészen jól megéltek. Az édesapám se járt iskolába, 134 I, 1| volna. Hiszen olvasni olvas az ember, mikor megolvassa, 135 I, 1| iskolába járni. Írni is ír az ember szûcskrétával a láda 136 I, 1| míg ezeket elgondoltam.~- Az is leszek édesapám - feleltem 137 I, 1| édesanyám meg nem ment. De õ az ölébe húzott, és megcirókálta 138 I, 1| annyit én is tudok, mint az a vén szeleburdi. Ne félj 139 I, 1| télen át ki nem engedett. S az a befagyott ablak volt az 140 I, 1| az a befagyott ablak volt az én szobatáblám, édesanyám 141 I, 1| aki utánozni tudná azokat az ide-oda csúszkáló, hol hanyattvágódó, 142 I, 1| barátságos betûk, amiket az én ügyetlen ujjam is egyszerre 143 I, 1| szemébõl omlottak miatta. S az „o” betûre mindig úgy fogok 144 I, 1| lehelnem egész közelrõl az ablakra. Egyszer ugyan odafagyott 145 I, 1| Egyszer ugyan odafagyott az orrom hegye, de édesapám 146 I, 1| nyulat! Egyszer messzirõl az öreg Küsmödit is láttam 147 I, 1| betûnek a létrájában.~Azon az estén ezt a szót kapartam 148 I, 1| valami varázsírás.~- Te, az S-et megfordítva írtad - 149 I, 1| rendes S betût hasított az ablak jegébe. De én ravaszul 150 I, 1| bolonddá tenni. Tudom én, hogy az az igazi, amire szülém tanított.~ 151 I, 1| tenni. Tudom én, hogy az az igazi, amire szülém tanított.~ 152 I, 1| velem, hogy megfordítva írom az S-et, mint ahogy falusi, 153 I, 1| terére. A közszereplés tere az öregtemplomunk volt. Úri 154 I, 1| állítottak föl a szentélyben, az oltár mellett, s kerestek 155 I, 1| kevesen a kiválaszthatók. Az egyik selypített, a másikat 156 I, 1| körültekintõ személlyel, aki az orrocskáját rendben tartsa, 157 I, 1| alkalomnál. A legtöbbnél meg az volt a baj, hogy az ijedtségtõl 158 I, 1| meg az volt a baj, hogy az ijedtségtõl elállt a szavuk, 159 I, 1| majd, kisfiú? - emelte fel az állam valamelyik tanító 160 I, 1| program szerint ment, még az idõ is elõírásosan viselte 161 I, 1| lámpaláz.~Azt nem vettem észre az úton, hogy fáznék, mert 162 I, 1| hullott a könnyem, mert az orromat meg az államat harapdosta 163 I, 1| könnyem, mert az orromat meg az államat harapdosta a hideg. 164 I, 1| tanítónõké is azt fogott, akik az iskola sarkán toporogva 165 I, 1| most egy gazdátlan kabátot? Az volt a terv, hogy az ünnep 166 I, 1| kabátot? Az volt a terv, hogy az ünnep után majd Szente tanító 167 I, 1| szolgálni. Szerencsére, az iskolaszolga ott ment el 168 I, 1| azért most beharmatozták az égi magasok a lelkét.~- 169 I, 1| önmagát.~- No, ezt megfizeti az Isten, Károly bácsi - repkedett 170 I, 1| hõkölt vissza ijedten az öregember -, hanem a hétköznaplót. 171 I, 1| finom petróleumszaga volt az elsõ úrikabátnak, amit viseltem, 172 I, 1| viseltem, egészen más, mint az otthoni petróleumé - ma 173 I, 1| tudtunk utat törni: elül az úri rendek, aztán a subás, 174 I, 1| Szólították is a harangozót, de az vállvonogatással felelt 175 I, 1| tanító úr megrántotta rajtam az úri kabátot:~- Csak bátran, 176 I, 1| Csengettyûzött a szavam az emberfejek felett, mint 177 I, 1| emberfejek felett, mint az angyaloké a bethlehemi mezõkön:~ 178 I, 1| csak, honnan jövel?~Itt az instrukció szerint szétvetettem 179 I, 1| is gesztikuláltam magam az egész életre, de szereztem 180 I, 1| tanító úr annak a pillanatnak az elérkeztét, amikor a szónokot 181 I, 1| nagyságos úr volt akkor az egész városban, a követ, 182 I, 1| egész városban, a követ, az pedig akkor Holló Lajos 183 I, 1| erõsen magához rántott.~Az egyik lábam elszabadult, 184 I, 1| óvatosan engesztelték föl, mert az még jobban összebarátkozott 185 I, 1| havat fölszedtem útközben, az álltomban elõször elolvadt 186 I, 1| reszkettette a fejét, hogy az urak már a templomból is 187 I, 1| és szavalatot tartanak az oltár elõtt.~- A mi kisfiunk 188 I, 1| elõtt.~- A mi kisfiunk volt az, sógorasszony - próbálta 189 I, 1| próbálta mentegetni apám, anyám az urakat, ha ismerõst láttak 190 I, 1| szent napon? Majd éppen az õ gyereküket karolják fel 191 I, 1| világtalan kis agyamban az a gondolat, hogy van egy 192 I, 1| Isten is, aki más, mint az az Isten, aki a nyarat mosolyogja.~ 193 I, 1| Isten is, aki más, mint az az Isten, aki a nyarat mosolyogja.~ 194 I, 1| Szomorú kis iskola volt az a mienk, ahol én a betûvetést 195 I, 1| ágaskodott. Annál nagyobb volt az ajtó; máig is csudálom, 196 I, 1| hogy ki nem sétált rajta az egész iskolaszoba. S ezen 197 I, 1| egész iskolaszoba. S ezen az öreg ajtón akkora repedések 198 I, 1| mesemondó jó kedvemben. Az ám, azóta nagyon sok esztendõ 199 I, 1| volt a pad. Egyik végén ült az egyik gyerek, másikon a 200 I, 1| hozott ide magához.~- Kicsoda az a rokon?~- Öreg Banos pék.~ 201 I, 1| egyszerre három embernek helyet az iskolában?~Egyszerre összebújtunk 202 I, 1| Nagy boglyakemencéje volt az iskolánknak, annak a zuga 203 I, 1| mindnyájunknak megbicsaklott az esze a számtani példában: 204 I, 1| hallgatni. Mocskos, rendetlen az írása, hogy rossz volt nézni. 205 I, 1| megesett vele, hogy elaludt az iskolában, kezébõl kiesett 206 I, 1| annak nincs semmi keresete az iskolában.~A fiú kivörösödött 207 I, 1| szólt semmit. Összeszedte az egyet-mását, s könnybelábadt 208 I, 1| könnybelábadt szemmel kiment az iskolából.~Tanító urunk 209 I, 1| kedvetlenül járt le s fel az iskolában, kisvártatva pedig 210 I, 1| reggelig. Négy hét óta beteg az öreg Banos pék, s azóta 211 I, 1| maga mellett?~Talpra ugrott az egész osztály:~- Én is, 212 I, 1| talpa, diófából a karja, az ülése lószõrvánkos, beterítve 213 I, 1| szõnyeg. Be volt festve az egész szép pirosra, tán 214 I, 1| nyomunkba aztán. Meg se álltunk az ötödik fordulóig, ott is 215 I, 1| Bíró Pali, hogy tán kevesli az abrakot?~- Szeretnék már 216 I, 1| ámbátor igyekeztünk elhordani az irhát.~Hanem aztán megbántuk, 217 I, 1| oldalára. Megvolt a szánkó.~Biz az nem egészen olyan volt, 218 I, 1| fiaié, de éppúgy csúszott.~Az udvaron próbáltuk ki, mert 219 I, 1| udvaron próbáltuk ki, mert az utcára szégyelltünk kimenni 220 I, 1| másik szánkó miatt.~Hanem az udvar kicsi volt.~Megegyeztünk, 221 I, 1| kegyetlen, sodorta a tetõkrõl az arcunkba a havat, de nem 222 I, 1| Kiértünk a falu végére. Az utolsó ház a Kati nénié 223 I, 1| utolsó ház a Kati nénié volt, az öreg koldusasszonyé. Rogyott 224 I, 1| Most csupa hó és jégcsap az egész kunyhó, csupa dér 225 I, 1| egész kunyhó, csupa dér még az ajtókilincs is. A Kati néni 226 I, 1| kutyát, mert megveszi idekint az isten hidege. Az öregasszony 227 I, 1| idekint az isten hidege. Az öregasszony bizonyosan alszik.~ 228 I, 1| bizonyosan alszik.~Belöktük az ajtót, a Morzsa csaholva 229 I, 1| megfagyok, lelkeim - sóhajtozott az öregasszony.~Jánoska rám 230 I, 1| ahogy a dér leolvadt róla. Az öreg koldusasszony orcája 231 I, 1| szeretem a humoristákat, de még az õ kedvükért sem igénylek 232 I, 1| nem kívánok.~Akkor volt az, amikor az iskolába beadtak, 233 I, 1| kívánok.~Akkor volt az, amikor az iskolába beadtak, és az 234 I, 1| az iskolába beadtak, és az egész ház odavolt az örömtõl, 235 I, 1| és az egész ház odavolt az örömtõl, hogy én a kultúrával 236 I, 1| Inkább írástudó leszek.~Apám az állam alá tette a tenyerét.~- 237 I, 1| fiam-uram. Ha leteszed az exámentot, nyárra beállhatsz 238 I, 1| bolonddá lehetett tenni az embert a szebb jövõvel, 239 I, 1| alkalmas jutalomkönyv volt, az volt a címe: Adomák és veszemék, 240 I, 1| Dvorcsák János. Ez volt az elsõ klasszikus író, akivel 241 I, 1| vakondok-túrás közé esik, az a te földed. Tégy-végy rajta, 242 I, 1| bokor mák; most körülbelül az ötödik fizetési osztály 243 I, 1| orcával: ugyan látják-e sokan az új földbirtokost?~Nem látott 244 I, 1| egy vén varjúnál egyéb, az is azt mondta, mikor keresztülszállt 245 I, 1| látszatja, se foganatja nem volt az igyekezetemnek. A mákjaimat 246 I, 1| csak a dinnyebokor, de az aztán megszenvedtetett az 247 I, 1| az aztán megszenvedtetett az egészért. Ha keveset locsoltam: 248 I, 1| elkergettem róluk. Hanem az apámat hiába kértem, nem 249 I, 1| végére megértek. Jelentettem az apámnak, s együtt ballagtunk 250 I, 1| eljajdítom magam:~- Jaj, az egyik dinnyém ellopta valaki 251 I, 1| egyik dinnyém ellopta valaki az éjszaka!~- El azt - bólintott 252 I, 1| akitõl van mit.~No, legalább az egyiket meghagyta a jó ember. 253 I, 1| a jó ember. Leszakajtom az indáról, nekifogom a kisbicskámat 254 I, 1| Hohó - kapta meg a kezem az apám -, hát hogy gondolod 255 I, 1| Hát, ha énrajtam megveszik az adót a földemért, én is 256 I, 1| mert mindjárt megszánt az apám.~- No, ne félj, a dinnyéd 257 I, 1| édesapám.~Meg is vettük az Istenfélõ Genovéva históriáját, 258 I, 1| lett belõlem írástudó.~~Ez az életem fátuma. Akkor voltam 259 I, 1| Akkor voltam paraszt, mikor az volt az utolsó mesterség, 260 I, 1| voltam paraszt, mikor az volt az utolsó mesterség, s akkor 261 I, 1| városi deákiskolába, mindjárt az elsõ órában megitattam az 262 I, 1| az elsõ órában megitattam az egereket.~Úgy hullott a 263 I, 1| a név, s megkeserítette az egész életemet. Mikor legelõször 264 I, 1| Balla bácsi.~- Hát hiszen az is szép mesterség - azt 265 I, 1| haza a remeket. Ragyogott az ábrázata, mint a nyári nap, 266 I, 1| szolgabíró se. Mért hagyod itthon az eszedet, mikor iskolába 267 I, 1| anyámasszony katonája vagyok én az iskolában.~Öreg gazdám megcsóválta 268 I, 1| szívszakadva: ugyan mit hoz az ijedség ellen ez a nagyeszû 269 I, 1| nagyeszû ember?~Nem hozott az egyebet, csak valami ködmönfélét 270 I, 1| por, ahogy szétterítette az asztalon s megrázogatta 271 I, 1| selyem rozmaringgal, míg az egér le nem rágta róla! 272 I, 1| csudaködmön. Aki ezt hordozza, az testben-lélekben százszor 273 I, 1| De olyan komolyan mondta az én Balla bátyám, hogy eltátottam 274 I, 1| lábad, hogy be ne csukják az orrod elõtt az iskolakaput.~ 275 I, 1| ne csukják az orrod elõtt az iskolakaput.~Gondolom, azért 276 I, 1| Gondolom, azért siettetett az öreg, hogy valahogy a tükörbe 277 I, 1| hiszen elég tükör volt nekem az utca. Még az ismerõs kutyák 278 I, 1| volt nekem az utca. Még az ismerõs kutyák is mind megugattak. 279 I, 1| mindenki a szemembe nevetett. Az iskola kapujában pedig Vas 280 I, 1| elég nem volt.~De nem szólt az semmit, hanem úgy kullogott 281 I, 1| hanem úgy kullogott be az iskolába, mint a leforrázott 282 I, 1| kisasszony.~Nem is lettem az soha többet. Még akkor se, 283 I, 1| tudományok~Ez a történet abból az idõbõl való, mikor a pályaválasztás 284 I, 1| kicsiségeken fordul meg az ember sorsa. Az enyém azon 285 I, 1| fordul meg az ember sorsa. Az enyém azon fordult meg, 286 I, 1| szabó, kalapos mind azon az állásponton volt, mikor 287 I, 1| véleménye a bútoriparnak is, meg az élelmezési iparnak is. Azt 288 I, 1| kalicka, két asztal betöltötte az egészet. Az egyik asztal 289 I, 1| asztal betöltötte az egészet. Az egyik asztal be volt terítve 290 I, 1| mindenféle históriás könyvekkel: az volt a könyvosztály. A másik 291 I, 1| mézeskalács-huszárok, a manduláspogácsák: az volt a mézeskalácsüzem.~- 292 I, 1| semmire se való a világon, az Isten is könyvkereskedõnek 293 I, 1| nyíltszívû úriember volt. Ahogy az édesanyám elment, azonnal 294 I, 1| közelebb a könyvosztályhoz.~- Az elsõ sorbelieknek egyhatos 295 I, 1| elsõ sorbelieknek egyhatos az ára, a második sor kéthatos, 296 I, 1| nem szolgáljuk ki, mert az már nem tökéletes ember. 297 I, 1| szenvedélyes vadász volt. Az ajtóból azonban visszaszólt, 298 I, 1| biztosan meggyulladok, az pedig nem jó volna ilyen 299 I, 1| mondott, annyira nekikészültem az örömnek, hogy én most ennyi 300 I, 1| Sziklához láncolt Gergely, meg az Istenfélõ Gyenovéva, meg 301 I, 1| egyéniség közül. Utoljára az egyikre ráálltam, a másikra 302 I, 1| alig keveredek barátságba az elõkelõ germán államférfiúval, 303 I, 1| államférfiúval, nyílott az ajtó, bejárul rajta egy 304 I, 1| szívem dobogása. - Nincsen az - csúsztattam le az ölembe 305 I, 1| Nincsen az - csúsztattam le az ölembe a könyvet.~A fiúcska 306 I, 1| mézeskalács-huszárt, és kitessékeltem vele az ajtón, magam pedig újra 307 I, 1| magam pedig újra felvettem az érintkezés fonalát a csontos 308 I, 1| Mert alig mélyedek bele az olvasásba, megint nyílik 309 I, 1| olvasásba, megint nyílik az ajtó, és megint betoppan 310 I, 1| negyedóra múlva ki volt fosztva az egész mézeskalács-üzem. 311 I, 1| város szélén hallotta, hogy az õ boltjában mindenki ingyen 312 I, 1| meggondolta a dolgot, és az én fülemnek esett neki. 313 I, 1| esett neki. Megcsúfolva az összes ipari szakmákat, 314 I, 1| is, mikor kívül helyezett az ajtón.~- No, kisöcsém, gondolom, 315 I, 1| elég volt a könyvekbõl erre az életre!~...Drága öreg mesterem, 316 I, 1| percegését a kályhában, és várván az idõt, amikor belép az ajtón 317 I, 1| várván az idõt, amikor belép az ajtón a nagy vadász, a halál...~ 318 I, 1| Szeptemberi emlék~Az a nyár is ilyen telt kalászú, 319 I, 1| tömött gerezdû volt, mint az idei. Fára almát, tõkére 320 I, 1| veregette meg Péter-Pálkor az édesapám a vállamat. - Lesz 321 I, 1| volt, mert ruhásboltja volt az apjuknak, olyan hercegnek 322 I, 1| azonban magamnak kellett az ékességeimrõl gondoskodnom. 323 I, 1| frissen festett koporsókat az udvaron, azokról leloptam 324 I, 1| udvaron, azokról leloptam az aranypapírból való betûket, 325 I, 1| jobbrul-balrul. Nagyon szép volt az, és az Úristennek bizonyosan 326 I, 1| Nagyon szép volt az, és az Úristennek bizonyosan több 327 I, 1| Édesanyám leparancsolta rólam az ordókat, és aggóskodva csóválta 328 I, 1| koromra megért. Végigolvastam az egész nagy bibliát, ó és 329 I, 1| testamentumot, beleértve az Énekek énekét is, meg az 330 I, 1| az Énekek énekét is, meg az apokalipszist is, és az 331 I, 1| az apokalipszist is, és az a sok zsidó király rendkívül 332 I, 1| bizonyítványkiosztáskor, a legnagyobbat az iskolában, és azt számoltam 333 I, 1| iskolában, és azt számoltam le az asztalra, mikor apám jókedvében 334 I, 1| hallgass, kisfiam - nézett be az anyám a konyháról -, apád 335 I, 1| a konyháról -, apád csak az eszit járja. Mást mondok 336 I, 1| diófakeresztet csináltatunk az öregapádék sírjára, meg 337 I, 1| szüretre fölpendülnek, az egyiket eladjuk az õszi 338 I, 1| fölpendülnek, az egyiket eladjuk az õszi vásárban, abból veszünk 339 I, 1| Hát hogyne lett volna jó? Az apám csakúgy nem értett 340 I, 1| pénzhez, mint én nem értek, az anyámnak kellett a kezében 341 I, 1| pénzügyi impériumot. Ez volt az elsõ-utolsó jól megalapozott 342 I, 1| megalapozott költségvetése az életemnek. Hogy a jó Istennél 343 I, 1| családunkban történeti dátum. Ez az ab urbe condita, innen számítunk 344 I, 1| verték a két malackát is. Ha az apám római császár lett 345 I, 1| találhatók. Így csak elástuk õket az orgonabokor tövébe, segítettem 346 I, 1| nagyon elbámultam rajta, hogy az édesapám a szeméhez emelgeti 347 I, 1| kezek napján.”~Íratkozni az anyám vezetett föl az iskolába. 348 I, 1| Íratkozni az anyám vezetett föl az iskolába. Az anyák oroszlánok, 349 I, 1| vezetett föl az iskolába. Az anyák oroszlánok, ha a gyerekük 350 I, 1| se.~No, Zólyomi tanár úr, az inspekciós nem is volt valami 351 I, 1| ember volt, úgy tudom, ma is az még, élte napáldozatán. 352 I, 1| napáldozatán. Még le is ültette az anyámat, ahogy a másodikos 353 I, 1| ütögette meg a léniával az ijedt, fehér arcomat.~Az 354 I, 1| az ijedt, fehér arcomat.~Az édesanyám kora szerint lánya 355 I, 1| lobbantotta õszibarackvirágszínûre az én mindig bánatos szülém 356 I, 1| selyemkendõmért. Úgy mondta az uram, szegény gyerektül 357 I, 1| mennyi bajt csinálnak ezek az értetlen asszonyok!~Anyám 358 I, 1| csak miatyánknyira volt az iskolához, mégis nagyon 359 I, 1| Hogy tudhatná ott a járást az olyan asszony, aki csak 360 I, 1| Dobos baktert ismeri, aki az adóintõt ki szokta hozni, 361 I, 1| adóintõt ki szokta hozni, de az süket, meg a Csajka végrehajtó 362 I, 1| Csajka végrehajtó urat, de az goromba.~Bizony ránk harangozták 363 I, 1| ott akkorára be volt zárva az ajtó. Az írnok úr átment 364 I, 1| akkorára be volt zárva az ajtó. Az írnok úr átment sörözni 365 I, 1| Most már mit csináljunk? Az anyám életében kocsmában 366 I, 1| életében kocsmában nem volt. Az írnok urat se ismeri. No, 367 I, 1| küszöbre, kivárjuk szépen. Az elõfogatos megkérdezte, 368 I, 1| vagyunk, s megmondta, hogy az írnok egy sánta ember, azt 369 I, 1| szólítsuk meg. Délelõtt csak az egyik lábára sánta, de sörözés 370 I, 1| Nagyakaratú asszony volt az anyám.~- Nem hagyom én ezt 371 I, 1| mindig jó emberünk volt az nekünk.~Bajáki tanító úr 372 I, 1| szomszéd földjére huppan az ember lába. Az a szerencse, 373 I, 1| földjére huppan az ember lába. Az a szerencse, hogy csupa 374 I, 1| azóta rég elhordtuk volna az egész birtokot a lábunkon.~ 375 I, 1| tanácsot adta, hogy próbáljon az apám szót érteni azokkal 376 I, 1| urakkal, akiknek a házához az öregapám járatos volt valaha. 377 I, 1| volt valaha. Tudniillik az öregapám tudta valamikor 378 I, 1| a dohányát. Tudták, hogy az öreg juhász kezéhez nem 379 I, 1| gyújtatnyi se.~Hát hiszen az öregapámra csakugyan jó 380 I, 1| városházán a kiskun urak, amikor az apám másnap beszégyenkezett 381 I, 1| szóba, csak a fõjegyzõ, az is csak annyit mondott:~- 382 I, 1| maga olyan jegyes ember.~Az adóügyi tanácsnok maga is 383 I, 1| negyvennyolcas ember volt, az legalább tanáccsal szolgált.~- 384 I, 1| jégkárbecslõ bizottság. Esetleg az ad maguknak egy kis írást 385 I, 1| népet.~Engem nem hurcolt föl az apám a városházára, lent 386 I, 1| feje ennyit ért a hazának. Az én tiszta jeles kis életem 387 I, 1| akkor tudtam meg, mikor az apám lejött, és szótlanul 388 I, 1| és ha találkozom velük az utcán, akkor belelöknek 389 I, 1| utcán, akkor belelöknek az árokba. Hiszen ha én azt 390 I, 1| pénzzé lehetne tenni, hogy az egy pengõbõl hetedfél pengõ 391 I, 1| föltekintettük - nagy gyerek már az, vackolhatunk neki a kuckóban 392 I, 1| vak a világtalanon?~Azon az éjszakán nekem már nagyon 393 I, 1| fölébredtem, dagadt volt a szemem az álombéli könnyektõl.~Akkorra 394 I, 1| álombéli könnyektõl.~Akkorra az apám már kihurcolkodott 395 I, 1| szõlõbe. Mindig oda bujdosott az olyan bajok elõl, amiket 396 I, 1| sokszor elbújnék oda én is!) Az anyám azonban az ölébe húzott, 397 I, 1| én is!) Az anyám azonban az ölébe húzott, holott szégyenlõs 398 I, 1| voltunk mink, és nem értünk rá az ilyen úri tempókra. Még 399 I, 1| inasnak. Eszembe jutott az éccaka Agócs fõtisztelendõ 400 I, 1| fõtisztelendõ úr. Jó ember az a szegényhez. De szépen 401 I, 1| kezét. Név szerint ismerte az egész várost, és anyámat 402 I, 1| tányérrózsa-képe, de mire az anyám a végére ért a jajveszékelésnek, 403 I, 1| hírivel!~De aki jó ember, az csak nem tudja megtagadni 404 I, 1| elszakadt minden kötél. Az anyám is azt kérdezte tõlem, 405 I, 1| szívvel mondtam, és erre az anyám is fölvidult egy kicsit. 406 I, 1| neki ezután vasárnaponként az árokparton.~Ranezay bácsi 407 I, 1| Ranezay bácsi volt abban az idõben a városunkban az 408 I, 1| az idõben a városunkban az egyetlen könyvkereskedõ. 409 I, 1| akkor a fecskeváló hónap, az édesanyám kint mosott a 410 I, 1| csöndesen mind a ketten. Az õ könnye a teknõbe hullt, 411 I, 1| könnye a teknõbe hullt, az enyém pedig az õ lábára.~ 412 I, 1| teknõbe hullt, az enyém pedig az õ lábára.~De az igazi kínszenvedésre 413 I, 1| enyém pedig az õ lábára.~De az igazi kínszenvedésre csak 414 I, 1| másnap virradtam rá. Amikor az utcabeli pajtásaim reggel 415 I, 1| addig, míg oda hallatszott az iskolánkból a nyolcórai 416 I, 1| Akkor aztán megkerültem az iskolát, elõször csak messzirõl, 417 I, 1| Ádám tehetett így, mikor az elveszett paradicsomból 418 I, 1| a világon, aki próbálta az õ kínszenvedését, én vagyok 419 I, 1| kínszenvedését, én vagyok az!~Csakhogy Ádámot a paradicsomból 420 I, 1| paradicsomból kergették ki, nem az iskolából, õt csak a terített 421 I, 1| Négykézláb csúsztam el az igazgatói szoba elõtt, végig 422 I, 1| feleltek, azt is, mikor az öreg pedellus odacsoszogott 423 I, 1| usgye, szaladtam vissza az utcára, már amennyire négykézláb 424 I, 1| kócos csürhét. Hanem akkor az történt, hogy Eyszrich tanár 425 I, 1| hogy milyen tömör nyelv az, hogy annak semmi más nyelv 426 I, 1| kiáltanom:~- Egyedül te vagy az Isten...~Abban a percben 427 I, 1| téglán, mert beleszédültem az izgalomba. Mit tettem, mi 428 I, 1| Mit tettem, mi lesz ebbõl?~Az lett, hogy a latin tanár 429 I, 1| latin tanár úr ölben vitt be az iskolába, és többet aztán 430 I, 1| es Deus. Egyedül te vagy az Isten. Ha egy kicsit messze 431 I, 1| legszomorúbb hónapom marad erre az életre. És ha én a befelé 432 I, 1| Furfangos Cintula~Az az iskola, amelyikbe én 433 I, 1| Furfangos Cintula~Az az iskola, amelyikbe én nagyobbacska 434 I, 1| amelyik mindig enni kér.~No, az igaz is, hogy az emberben 435 I, 1| kér.~No, az igaz is, hogy az emberben mindjárt talpra 436 I, 1| emberben mindjárt talpra állt az étvágy, ha a piacra kipillantott. 437 I, 1| akácfás piacon.~S a legtöbbet az ért abban a piacban, hogy 438 I, 1| hol amonnan kiáltottak oda az embernek.~- Hej, deák úrfi, 439 I, 1| estéjén se - pergett a nyelve az öreg Matóknénak.~Arra meg 440 I, 1| te el nem vetted volna, az én fiacskám is ekkora deák 441 I, 1| voltak ezek mind, hogy még az öreg Vízhányóné is meg akart 442 I, 1| tudjuk venni! - mosolyogtunk az öreg anyó szándékán.~Bezzeg 443 I, 1| zsírral a csizmáját, hogy az azt ki nem heverte halálos 444 I, 1| tudta szívelni a deákot. Az pedig nem volt más, mint 445 I, 1| Ignác. Azt csak úgy törte az irigység, valahányszor deákot 446 I, 1| kigurult a többi közül.~No, az öreg Torongyosnak se kellett 447 I, 1| egyikünknek se volt mersze az öreg Torongyosba belekötni.~ 448 I, 1| belekötni.~Hanem mikor vége volt az iskolának, Cintula Pali 449 I, 1| húszast, úgy megtréfálnám az öreg Torongyost, hogy el 450 I, 1| napjáig.~Látszott Palinak az arcán, hogy valami hamisságon 451 I, 1| a legkülönb deák, fogott az esze, mint a borotva.~Ahogy 452 I, 1| tojásosokhoz, s megállt az elsõ kosárnál:~- Hogy ád 453 I, 1| asszony, akárhogy morgott az öreg Torongyos a harmadik 454 I, 1| komolyan:~- Ebbe nincsen az, amit én keresek. Gyerünk 455 I, 1| amit keresett.~- Nem ér az semmit, bátyám - mondta 456 I, 1| Palkó szomorúan. - Amilyen az elsõ, olyan a többi is.~ 457 I, 1| többi is.~Azzal odaállt az öreg Torongyos elé.~- Hogy 458 I, 1| magát nagy örömmel:~- Ez az ni, amit én keresek!~- Mi 459 I, 1| ni, amit én keresek!~- Mi az, mi az, lelkem gyiák úr? - 460 I, 1| én keresek!~- Mi az, mi az, lelkem gyiák úr? - fuldokolta 461 I, 1| a tojásban a húszast.~- Az nem a kend eszéhez való! 462 I, 1| nem a kend eszéhez való! Az csak deáknak való! - takarta 463 I, 1| Hohó, gyiák úr - vigyorgott az öreg -, aztán egy húszast 464 I, 1| megeszem én azt a gyiákot, aki az öreg Torongyost bolonddá 465 I, 1| ott nem volt egyéb, mint az a kalap, amit a kis pajtásunktól 466 I, 1| a jó vásár.~Megkerültük az iskolát, s mire a másik 467 I, 1| fel a nagy kosár tojásból az utolsót. Mindnyájában húszast 468 I, 1| hogy milyen jó világ volt az, mikor a piacon húszas termett 469 I, 1| Az utolsó lopás~Volt az én 470 I, 1| Az utolsó lopás~Volt az én messzi keresztapámnak 471 I, 1| Igazság szerint ez volt az igazi keresztapám, mert 472 I, 1| buzgólkodott körülöttem, mikor az öreg-templomban a szentelt 473 I, 1| számon kérik tõlünk odafönt az idelent való csetlésünket-botlásunkat, 474 I, 1| álljanak elõ a kezesek. Hanem az én keresztapám igen szigorúan 475 I, 1| különben szabómester volt, és az édesapám csak posztólopó 476 I, 1| mindjárt rõffel térített vissza az erény útjaira, ha hajigálództam 477 I, 1| útjaira, ha hajigálództam az utcán, vagy a deszkakerítésen 478 I, 1| restellt panaszra átjönni az édesanyámhoz.~- Komámasszony, 479 I, 1| megmondom elõre, hogy ezt az én legkedvesebb keresztfiamat 480 I, 1| ipart - forgatta szemeit az égre Közel keresztapám, 481 I, 1| hallottam. Pedig õ nem is az én keresztapám volt, hanem 482 I, 1| keresztapám rám ruházta az elhalt keresztgyereke iránt 483 I, 1| pénteken bekocogott hozzánk az emberségét kimutatni.~- 484 I, 1| neked? - mindig ez volt az elsõ kérdés.~- Halcukrot.~ 485 I, 1| harmadik kérdés, de arra már az apámnak kellett felelni:~- 486 I, 1| Ergo-morgó-vigyorgó, hol az a papramorgó?~Mikor aztán 487 I, 1| voltunk, akkor ez következett az édesanyám részérõl:~- No, 488 I, 1| ha már úgyis megvetette az ágyát az ebédnek, tartson 489 I, 1| úgyis megvetette az ágyát az ebédnek, tartson velünk.~ 490 I, 1| hanem leült elsõ szóra az asztalhoz úgy, ahogy volt, 491 I, 1| s ez éppúgy nem zavarta az álmát, mint ahogy nem háborgatta 492 I, 1| mint ahogy nem háborgatta az asztalnál az evésben. Mink 493 I, 1| háborgatta az asztalnál az evésben. Mink hárman nem 494 I, 1| hárman nem tettünk annyi kárt az ebédben, mint amennyit õ 495 I, 1| egy kis lélegzetet vett. - Az ilyen magamforma szegény 496 I, 1| fordított-kásás tálat, és nincs az a macska, amelyik tisztábbra 497 I, 1| bennünket, engedelmet kért az alkalmatlankodásért. De 498 I, 1| De mindig tudtuk, hogy az utca végérõl még egyszer 499 I, 1| veszem észre, hogy üres az acskóm, pedig pipaszó nélkül 500 I, 1| kõfeszület volt a nagy szõlõúton, az tartotta hátával a Messzi