Kötet,  Fejezet

5501    II,   3|                  aminek az õseivel a Jehova az egyiptusi kisgazdákat megverte,
5502    II,   3|                    a jámbor óhajt.~- Nocsak az köllene még, hogy aludni
5503    II,   3|               aludjon, és addig se jártassa az eszit. Nem jól mondom, igazgató
5504    II,   3|                  tréfát tódítani. Napok óta az orrom vére folyik, ha arra
5505    II,   3|                    gondolok, hogy elfogynak az õsök, és az utolsó sírt
5506    II,   3|                  hogy elfogynak az õsök, és az utolsó sírt kell berajzolni
5507    II,   3|                  õszi tücskök pirregnek, és az ember azt hiheti, hogy az
5508    II,   3|                   az ember azt hiheti, hogy az egész világ az õ Senki-szigete...~
5509    II,   3|                 hiheti, hogy az egész világ az õ Senki-szigete...~Rábízom
5510    II,   3|            Senki-szigete...~Rábízom Jánosra az utolsó hunokat, és elmegyek
5511    II,   3|                fától, a kiszáradt nádaktól, az arany szemû homoktól, a
5512    II,   3|             pietista hajlamai vannak, mivel az apja harangozó volt, pártját
5513    II,   3|                tudja a régi öregektõl, hogy az a Szentlélek szájából jön,
5514    II,   3|                  valami pocsolyába, s mikor az öreg föl akarja venni, szusszan
5515    II,   3|                    a fenével a szelet, hogy az rögtön eláll ijedtében,
5516    II,   3|                  abból énvelem?~- Nini, hát az a nagyon jó Isten. Magával
5517    II,   3|                     Megdöbbenve meredtem rá az öreg halálmadárra.~- Nem
5518    II,   3|                   hangosan derülni, s én is az a századik ember vagyok,
5519    II,   3|                  Rózsa Sándorral. Miért van az, hogy az ember úgy szereti
5520    II,   3|               Sándorral. Miért van az, hogy az ember úgy szereti öregnek
5521    II,   3|                   bácsi?~- Mondom, velebeli az úrral. Az ötvenegyediket
5522    II,   3|                  Mondom, velebeli az úrral. Az ötvenegyediket gázolom.~
5523    II,   3|                     alapon is tituláltam én az elõbb magamban vén szamárnak
5524    II,   3|               ennyit láthat még, kívánom is az Istentül, hogy lásson, de
5525    II,   3|                    nevetnek, mert nagy öröm az, mikor úr van csúffá téve.
5526    II,   3|                   mint én vagyok. Kiolvasom az öregnek a tíz kubát, s a
5527    II,   3|                     kutyahitû Döncõhöz érek az utolsóval, megszólal az
5528    II,   3|                     az utolsóval, megszólal az ember.~- Szeretnék magával
5529    II,   3|                  Meglepetve nézek rá. Mióta az aranyeset óta lecsökkent
5530    II,   3|                 tudassa, Döncõ. Mi a baj?~- Az, hogy egy sírt elhagytunk
5531    II,   3|                  csík, éppen elférhet benne az Átilla koporsója. Ejnye,
5532    II,   3|               sündisznófészökbe vágott bele az ásó, oszt azt mondta a tekintetös
5533    II,   3|             tekintetös úr, hogy ne bántsuk, az is csak lelkös állat.~Igen?
5534    II,   3|             kiskunok is kelletlenkednek. Ez az utolsó nap, szeretnének
5535    II,   3|              végeztük dolgunkat a tóparton. Az emberek berángatták a hosszú
5536    II,   3|      napszámkimutatást szerkesztettem össze az ásató-láda tetején nem csekély
5537    II,   3|                   meg a herkentyû. Kiskunul az olyan furcsaságot hívják
5538    II,   3|                 emberölés számba ment volna az ugrándozás. Hiszen attól
5539    II,   3|                 gödör.~- Döncõ, ne kísértse az Istent, hanem jöjjön ki,
5540    II,   3|                  van, mert mindjárt elviszi az ördög.~- Mindjárt, csak
5541    II,   3|                 Döncõt betemette a fõd!~Még az emberek odarohantak, nekiguggoltam
5542    II,   3|                másnap is föl-fölhallatszott az életért való sírásuk. Csak
5543    II,   3|               kérdeztem fogvacogva -, kibír az ember annyit, mint a macska?~
5544    II,   3|                    Körben uradzhasson velük az ember.)~- Mely tájon érhette
5545    II,   3|                  nem ásnak annyit.~- Ez mán az û gallérja! - rikkantotta
5546    II,   3|                        rikkantotta el magát az egyik legény.~- Fogd hozzá
5547    II,   3|                fejit.~Hát persze hogy ilyen az ember. Én se vagyok kivétel.
5548    II,   3|                    perzepoliszi palotájának az ormain merészkedett. Most
5549    II,   3|                     a nyakába. De hát, hogy az ördögbe nem hajította el
5550    II,   3|         kapaszkodtam mög, hogy el ne vigyön az ördög!~- Hej, kutya gyerök
5551    II,   3|                     a vezér.~És telik-múlik az idõ, egyszer majd csakugyan
5552    II,   3|                     több tavaszt, se én, se az olvasó, mindnyájan elmegyünk
5553    II,   3|                 státusférfiakat megette, de az emlékezete föntmarad, mert
5554    II,   3|                    mint Döncõ a mekekukába.~Az olvasó pedig most már nemcsak
5555    II,   3|                 világ színe elé karoltatok, az átokházi pusztán lakik.
5556    II,   3|                   Ugyan aki ránéz Mihályra, az magától is kitalálja, hogy
5557    II,   3|                   bölcsek azt mondják, hogy az ember mindenütt azt a földet
5558    II,   3|                   Mihályt mutogatni lehetne az egyetem földrajzi szemináriumában.
5559    II,   3|                 hogy Átokházát teremtette-e az Úristen Mihály számára,
5560    II,   3|                  helyükbe. Maga elé tétette az angyalokkal a világ nagy
5561    II,   3|                  benne vetettek ágyat. Mert az örökkévaló álom is csak
5562    II,   3|                ennélfogva engem nem kötelez az önzetlenség. Üzleti szerzõdést
5563    II,   3|              õsöknek a tulajdonosával, akik az õ udvara földjében tartózkodnak
5564    II,   3|                   magát, hogy megadja nekem az engedelmet ezen néhai Mihályok
5565    II,   3|                     jól keressük, néha több az emberség, mint a kis urakban,
5566    II,   3|                     Mihály megkapta a jusst az italméréshez, és én is megkaptam
5567    II,   3|            italméréshez, és én is megkaptam az õsökhöz.~Személyesen vittem
5568    II,   3|               szemei elõtt rögtön megjelent az új hivatás esztendõvégi
5569    II,   3|                   és mérlege. Látta Misikén az új csizmácskát, Rozikán
5570    II,   3|               Rozikán a meleg kendõt, Rózán az ördögbõrszoknyát, és hallotta
5571    II,   3|                     még hídlása is lesz, ha az a nagyon jó Isten is úgy
5572    II,   3|                    fogni kell a harmadikat, az ivót, hogy el ne szaladjon.~-
5573    II,   3|                   szaladjon.~- Nem úgy lesz az, Mihály - hárítottam el
5574    II,   3|                    már, kezdhetjük-e holnap az ásatást.~- Hát hogyne -
5575    II,   3|                    is. Mert ha már fölássuk az udvart, lehordana a partosából
5576    II,   3|                    a földet.~- Nem úgy lesz az, Mihály - háláltam vissza
5577    II,   3|              szándékot. - Nem fogadhatom el az ingyenmunkát. Mi itt a folyó
5578    II,   3|                  hetediknek. Nyolcadik lesz az iga, az is egy napszámot
5579    II,   3|                      Nyolcadik lesz az iga, az is egy napszámot számít.
5580    II,   3|                  számára emelendõ ólban. Ha az ilyen úrféle bolond, akkor
5581    II,   3|            meglepetését harmadnapon követte az enyém. Nyavalyogtam aznap,
5582    II,   3|         Nyavalyogtam aznap, nem mehettem ki az õsökhöz, átadtam az impériumot
5583    II,   3|             mehettem ki az õsökhöz, átadtam az impériumot Kotormány Jánosnak,
5584    II,   3|                  encsembencsemeket, leteszi az éjjeliszekrényre a napszámbankókat.~-
5585    II,   3|                    vetemedik, akkor beütött az ördög a határba.~- No, mi
5586    II,   3|                napszám jár.~- Megkeveredett az az ember?~- Nem õ, hanem
5587    II,   3|                     jár.~- Megkeveredett az az ember?~- Nem õ, hanem a
5588    II,   3|                     a szüle.~- A szüle? Hát az kicsoda?~- Az anyósa a Mihálynak.
5589    II,   3|                    szüle? Hát az kicsoda?~- Az anyósa a Mihálynak. Az adta
5590    II,   3|                      Az anyósa a Mihálynak. Az adta a motoszt a fejibe.
5591    II,   3|                  Mihálynak.~- Igen, de erre az alkalomra szerzett valahol
5592    II,   3|                  Azok is külön fölszámítják az ásót meg a lapátot?~- Nem,
5593    II,   3|                  Mihálynak, és tartják vele az egyensúlyt a szolidaritásban.~
5594    II,   3|               háborodva, ha így elvesztette az egyensúlyt. Én is fölháborodtam,
5595    II,   3|                     Én is fölháborodtam, de az nekem jót szokott tenni.
5596    II,   3|                      egész héten keresztül. Az affér szóba se került szombat
5597    II,   3|                 estig. Akkorra megvallattuk az egész udvart, az õsök ideadták,
5598    II,   3|               megvallattuk az egész udvart, az õsök ideadták, amijök volt,
5599    II,   3|                   mindent, mert ami biztos, az biztos. Magam is beültem
5600    II,   3|                   hogy beázott a padlás, és az éjszaka is vizes szalmán
5601    II,   3|                     Mihály, örülök is neki, az életben még sohasem volt
5602    II,   3|                állítsak rá, Mihály, mi volt az egyezségünk?~- Egyet se,
5603    II,   3|                    el, hallja - lökte odább az embert, s aszott kis kezével
5604    II,   3|                      Én okosítottam föl ezt az illetõt, hogy mán csak mégse
5605    II,   3|                    bóbás tyúk, mikor fölnéz az emberre; nem lehetett rá
5606    II,   3|                  szüle? - mosolyogtam rá.~- Az anyósa vagyok ennek az illetõnek -
5607    II,   3|                      Az anyósa vagyok ennek az illetõnek - rántotta szorosabbra
5608    II,   3|               rántotta szorosabbra a kendõt az álla alatt, ahogy a kintvaló
5609    II,   3|                     fejem. - Tudja, ez volt az a király, aki törvénybe
5610    II,   3|             keresztfiak vállán összekoccant az ásó a lapáttal. A népek
5611    II,   3|                  kendet kérdezem, hanem ezt az illetõt: mondja meg, Mihály,
5612    II,   3|                    meg, Mihály, hitire, nem az volt az egyességünk, hogy
5613    II,   3|                 Mihály, hitire, nem az volt az egyességünk, hogy egy napszám
5614    II,   3|                napszám jár magának, egy meg az iga után.~- Szórul szóra,
5615    II,   3|                 tanúsítani.~- Mit? - vágtam az arcába a hangomat. - Azt,
5616    II,   3|                     maga most rosszabb volt az uraknál. Megmondom magának,
5617    II,   3|                     tögyön belûlem.~Persze, az anyós, az „allmächtiges
5618    II,   3|                  belûlem.~Persze, az anyós, az „allmächtiges Weib”. Kerestem
5619    II,   3|          tiszteletemet küldtem neki, miután az embereimnek kézhez adtam
5620    II,   3|                Kézfogásnál Mihály alig mert az ujjaimhoz érni. Lettyedt
5621    II,   3|         hogyishívjákcsak Genfben.~Telt-múlt az idõ, és Mihálynak színét
5622    II,   3|                      Ugyan hónapok múlva se az övét láttam, hanem a Rózáét.
5623    II,   3|            kilométerrõl hozott figyelmet -, az éjszaka is ezzel álmodtam.
5624    II,   3|                      hogy maga is tudhassa. Az állami polgársággal van
5625    II,   3|                 tudja.~Nem tudom én, honnan az ördögbõl tudnám. Bele is
5626    II,   3|                   pecsétes papírt, és abban az van, hogy igazolni kell
5627    II,   3|                     van, hogy igazolni kell az állami polgárságot.~- No,
5628    II,   3|                   állami polgárságot.~- No, az még nem ördögi mesterség -
5629    II,   3|                  mesterség - nyugtattam meg az asszonyt.~- De van abba
5630    II,   3|             asszonyt.~- De van abba más is, az Isten lögyön irgalmas nekünk!~
5631    II,   3|               asszony? No, mi van még abban az írásban?~- Hiszön az a borzasztó,
5632    II,   3|                  abban az írásban?~- Hiszön az a borzasztó, hogy azt az
5633    II,   3|                    az a borzasztó, hogy azt az égvilágért mög nem mondja
5634    II,   3|                   öszi, marja magát, mintha az esze elmönt volna. Különösen,
5635    II,   3|                  volna. Különösen, hogy így az ammenre értünk.~- Hogyhogy
5636    II,   3|                  ammenre értünk.~- Hogyhogy az ammenre?~- Hát mán péntökhöz
5637    II,   3|                     Addig köll öleget tönni az írásnak.~- Ügyvédnél jártak
5638    II,   3|                    mutatná mög senkinek azt az írást.~- Hm, hátha nekem
5639    II,   3|              helyibe gyünne, ha mögkapja rá az engedélt.~- Engedélyt? Kitül?~-
5640    II,   3|               emberek maguk. No hívja hamar az urát.~Mihálynak nem volt
5641    II,   3|                alatt. Valahol a Volgán túl, az õshazánk körül van valami
5642    II,   3|                   valami ördögimádó szekta, az mondhatja ki ezen a hangon
5643    II,   3|                 léleknyugalommal néztem meg az írást. Sablonos hivatali
5644    II,   3|                 különben folyamatba tétetik az eljárás a föltételesen megadott
5645    II,   3|                   se, Mihály - adtam vissza az írást, és vettem elõ a szivarosládát. -
5646    II,   3|             valódilagos magyar állampolgár. Az is furcsa, hogy mikor a
5647    II,   3|             elvitték, akkor nem kérték tõle az állampolgársági bizonyítványt,
5648    II,   3|                    bizonyítványt, aminthogy az adóhivatalban se mondják
5649    II,   3|                   eridj a pokolba jó ember, az adóddal együtt, azt majd
5650    II,   3|            ilyeneket Mihálynak, mikor nekem az a honpolgári kötelességem,
5651    II,   3|            hivatalos papírt szorító öklével az asztalra.~- Hát benne van
5652    II,   3|                   asztalra.~- Hát benne van az írásban, láthassa! Hogy
5653    II,   3|                szögény embört! Inkább fogom az asszonyt mög a két gyerököt,
5654    II,   3|                  amely négy hétig marta ezt az együgyû embert. Az éjszakákra,
5655    II,   3|                marta ezt az együgyû embert. Az éjszakákra, amelyeken álmában
5656    II,   3|                  nem tudott többet elaludni az éber rettegéstõl. Ó, tudom
5657    II,   3|                     pecsétes írást adott be az ablakon. Pedig az csak adócédula
5658    II,   3|                  adott be az ablakon. Pedig az csak adócédula volt, nem
5659    II,   3|                   tétetik folyamatba, hanem az eljárás. Az se folyamba,
5660    II,   3|               folyamatba, hanem az eljárás. Az se folyamba, hanem folyamatba.~-
5661    II,   3|                   folyamvíz, akkor Tisza.~- Az - mondom -, de az se bizonyos.
5662    II,   3|                  Tisza.~- Az - mondom -, de az se bizonyos. Látja, a maguk
5663    II,   3|                      mégse folyamvíz.~- No, az nem - mosolyodott el. -
5664    II,   3|                   el. - Nem is jó volna, ha az volna, mert éppen most fiadzott
5665    II,   3|                mosolygott.~- Látja, Mihály, az ennek az írásnak az értelme,
5666    II,   3|                     Látja, Mihály, az ennek az írásnak az értelme, hogyha
5667    II,   3|                 Mihály, az ennek az írásnak az értelme, hogyha maga hat
5668    II,   3|                     alatt be nem bizonyítja az állampolgárságát, akkor
5669    II,   3|        állampolgárságát, akkor visszaveszik az engedélyt.~- Az van benne? -
5670    II,   3|                visszaveszik az engedélyt.~- Az van benne? - ámult el Mihály. -
5671    II,   3|                 király, éppen ránk nyitotta az ajtót.~
5672    II,   3|            Ezerötszáz évig feküdt a földben az aranyfibula, de mikor elõbújt
5673    II,   3|                  kíváncsi disznó szaglászta az aranyfibulát, ahogy a hangjából
5674    II,   3|                 Röff, röff - taszította meg az orrával -, éppen téged kerestelek,
5675    II,   3|                  drótkarikája megcsikordult az ékszer kõbetétjén. A megkarikázott
5676    II,   3|                   disznó ismer szégyent, de az is lehet, hogy a disznó
5677    II,   3|                   nem ismer határokat.~Elég az hozzá, hogy a szenvedelmes
5678    II,   3|                     a szenvedelmes turkálót az a csalódottság fogta el,
5679    II,   3|                     észre.~- Kani, te, fene az orrodba, mán mögint kitúrod
5680    II,   3|             ecetfasuttyogóval le is csapott az illetékes fül tövére.~-
5681    II,   3|                    rö-õf, rö-õf - mérte föl az utat a tudományos mûvelkedésben
5682    II,   3|         százszázalékos rokkantságot jelent, az olyan agg harcosnak azonban,
5683    II,   3|                  agg harcosnak azonban, aki az ántivilágból maradt meg
5684    II,   3|                   zafírok állták a helyüket az aranyrekesztékekben. A kakas
5685    II,   3|                tovább csípkedte õket, azzal az ostoba csökönyösséggel,
5686    II,   3|             tyúkokban nem szabad megingatni az illúziót.~Mire a tyúkocskák
5687    II,   3|                     neki nagyobb figyelmet, az is azért, mert kellette
5688    II,   3|                följebbvaló esztendõkben, de az se az volt.~- Valami tiszti
5689    II,   3|          följebbvaló esztendõkben, de az se az volt.~- Valami tiszti encsömbencsöm
5690    II,   3|                    a delezéskor a gyereknek az apja. - Negyvennyócban vertek
5691    II,   3|               aranybul van tán? - nézegette az asszony is a cifrasági találmányt.~-
5692    II,   3|                     Eszöd levele - nevetett az ember. - Hiszön látod, milyen
5693    II,   3|                      Faragni lehetett, mint az ólmot. El is farigcsálta
5694    II,   3|                   ez óranehezéknek - mondta az ember, de olyan rettentõ
5695    II,   3|                szivárványos szikrát. Hordta az ingderékban, a lajbizsebben,
5696    II,   3|                    pántlikájába tûzte, mint az útkaparók a réznumerust.
5697    II,   3|              réznumerust. Nevetett is rajta az egész dûlõ, nem is hívták
5698    II,   3|                      te gyerök - pirongatta az öreganyja, a szüle, aki
5699    II,   3|                 szokás szerint, mindenkinek az örömét irigyelte. Nem is
5700    II,   3|             nevezetû Mityók szomszédnak, és az leszáll a mélységbe rendet
5701    II,   3|                kisszék végébe, Mityók pedig az az ember, akirõl azt szokás
5702    II,   3|                     végébe, Mityók pedig az az ember, akirõl azt szokás
5703    II,   3|                     lehet elmondani. Amikor az aranyfibulát kitapogatja
5704    II,   3|                   de azért mindjárt eldugta az inge derekába. Ha már megvan,
5705    II,   3|                  rendeltetése is. S ha nem, az se baj, legalább lesz valami
5706    II,   3|                     nem tudják, mirevaló.~S az aranyfibula csakugyan sokáig
5707    II,   3|                    hol a kemencenyakon, hol az asztalfiában, míg végre
5708    II,   3|                végre Mityók rájön, hogy azt az Isten is dísznek szánta
5709    II,   3|                     Isten is dísznek szánta az õ tarisznyája szíjára. Lám,
5710    II,   3|                 neki, hogy csodálkozik majd az asszony, és hogy adják meg
5711    II,   3|                  asszony, és hogy adják meg az elismerést a cimborák, mondván,
5712    II,   3|                cimborák, mondván, hogy fene az eszébe ennek a Mityóknak,
5713    II,   3|                valóban nincs is semmi hiba, az emberek megint beismerik,
5714    II,   3|                     hogy Mityóknak jól vált az esze, és az aranyfibula
5715    II,   3|              Mityóknak jól vált az esze, és az aranyfibula is egészen jól
5716    II,   3|                 szegény ember tarisznyáján. Az arany csak villogni akar,
5717    II,   3|                 villog, csak sokan lássák - az aranynak ilyen a természete.
5718    II,   3|                   mikor királyokat szolgált az aranyfibula, akkor nem is
5719    II,   3|              hetipiachoz képest? Igaz, hogy az emberek nem állnak meg a
5720    II,   3|            tündöklik feléjük, de ebben csak az emberek a hibásak, akik
5721    II,   3|                    most egyáltalán nem vált az esze, mert ha váltana, akkor
5722    II,   3|                   szót se mer szólni, mikor az úriember lefeszegeti a szíjról
5723    II,   3|                  mondja nagyon barátságosan az úriember -, hagyja itt nálam
5724    II,   3|                        hagyja itt nálam ezt az izét, aztán majd nézzen
5725    II,   3|                  dermedtsége, de eszébe jut az is, hogy az írások bajt
5726    II,   3|                   de eszébe jut az is, hogy az írások bajt szoktak csinálni.
5727    II,   3|                     nyugtatja magát, és míg az írás készül, körülnéz a
5728    II,   3|                 észreveszi, hogy olyan bolt az, ahol az aranyat adják,
5729    II,   3|                    hogy olyan bolt az, ahol az aranyat adják, veszik. Nem
5730    II,   3|                    s nem is jön ide többet, az Isten süllyessze el, csak
5731    II,   3|            kiszabadulhasson innen.~- No itt az írás, jó ember, mához egy
5732    II,   3|          megkeveredjen. Mért mondhatta neki az az úriember, hogy ne féljen?
5733    II,   3|                      Mért mondhatta neki az az úriember, hogy ne féljen?
5734    II,   3|                     de csak olyankor, mikor az Úristennél egyéb nem látja,
5735    II,   3|                     Meg ehhez mi köze volna az aranymûvesnek? A csat körül
5736    II,   3|                   senkinek. De meghitel rá, az asszonnyal együtt.~Úgy ért
5737    II,   3|                nyögéssel volt álmában, hogy az asszonynak kellett fölrángatni.~-
5738    II,   3|                    kend?~- Azzal, verje mög az Isten, aki kitalálta - törülgette
5739    II,   3|                   ki nem mondta volna annak az átkozott csatnak a nevét.~
5740    II,   3|                   átkozott csatnak a nevét.~Az aranyfibula pedig azalatt
5741    II,   3|              megkezdte városi pályafutását. Az ékszeres az a fajta ember
5742    II,   3|                   pályafutását. Az ékszeres az a fajta ember volt, aki
5743    II,   3|             üvegszekrények elõtt, elmélázni az õsök hagyatékán, és fölépítgetni
5744    II,   3|                    és fölépítgetni lelkében az elomlott idõket, mikor nagyobb
5745    II,   3|                 volt a forgalom és kevesebb az adó. Megméricskélte a tarisznyacsatot,
5746    II,   3|                  magára hallgatott, bevitte az aranyfibulát a múzeumba.~-
5747    II,   3|                  tetszik tudni, micsoda ez?~Az igazgató úr egy kicsit megszédült,
5748    II,   3|                  megszédült, a szivarját is az égõ végivel dugta vissza
5749    II,   3|            meroving-fibula, ebbül meg ebbül az idõbõl, csak éppen azt nem
5750    II,   3|                   boltos a jegyzõkönyvét. - Az aranyértéke ennyi meg ennyi.
5751    II,   3|             régiségi becséhez én nem értek. Az anyagi értéke kilencszáz
5752    II,   3|                     ád nekem érte ötszázat.~Az igazgató úron meglátszott,
5753    II,   3|                  derék embernek. Éppen csak az tartotta tõle vissza, hogy
5754    II,   3|              üzletrõl van szó. Elõguberálta az utolsó ötvenpengõsét, és
5755    II,   3|                     hogy éppen akkor, mikor az esküvõjét tartotta Ildikóval.
5756    II,   3|       Tulajdonképpen már el is van jegyezve az egész, most inkasszálják
5757    II,   3|             mosolyodott el a Város, részben az igazgató úrra, részben az
5758    II,   3|                   az igazgató úrra, részben az Attila sicherheits-tûjére. -
5759    II,   3|                  egy kicsit a láda fenekén.~Az igazgató úr ezután nyakába
5760    II,   3|                 ugyan adott a Város, de hát az nem elég. Itt muszáj lesz
5761    II,   3|                     Három nap alatt befolyt az ötszáz pengõ sarc a Nagy
5762    II,   3|                     ötszáz pengõjét.~- Kész az üzlet - telefonált az igazgató
5763    II,   3|                  Kész az üzlet - telefonált az igazgató úr az aranymûvesnek. -
5764    II,   3|                   telefonált az igazgató úr az aranymûvesnek. - Most már
5765    II,   3|                Bátorítónak maga mellé vette az asszonyt is.~- Itt mögvársz -
5766    II,   3|                     neki a sarkon. - Látod, az az a bolt. Ha egy óra hosszáig
5767    II,   3|                  neki a sarkon. - Látod, az az a bolt. Ha egy óra hosszáig
5768    II,   3|                 belét a piros paprikáslébe, az asszonynak pedig serrel
5769    II,   3|                  pedig serrel kedveskedett. Az ékszerész pedig ugyanakkor
5770    II,   3|                 ugyanakkor átadta a nyugtát az igazgató úrnak az ötszáz
5771    II,   3|                   nyugtát az igazgató úrnak az ötszáz pengõ ellenében.~-
5772    II,   3|               jóságát - szorongatta a kezét az igazgató úr. - Hát most
5773    II,   3|               mondta egy kicsit restelkedve az aranymûves -, még nem vagyunk
5774    II,   3|                     a mai világban milyenek az emberek... Engem a kollégáim
5775    II,   3|                  Tetszik tudni, nem szereti az ember, ha kinevetik. Ezért
5776    II,   3|                    kinevetik. Ezért kellene az írás, könyörgöm.~- Így már
5777    II,   3|                   Így már igen - derült fel az igazgató úr, és átadta az
5778    II,   3|                   az igazgató úr, és átadta az írást, amivel a derék ember
5779    II,   3|                  vagyunk - fogta a kalapját az ékszerész.~De most meg az
5780    II,   3|                   az ékszerész.~De most meg az igazgató úrnak támadt kétsége,
5781    II,   3|                    ön?~A kereskedõ elõvette az irattáskáját, és mosolyogva
5782    II,   3|                  mosolyogva kiszedte belõle az üzleti könyvét.~- Tessék.
5783    II,   3|             Kétszáznegyven pengõt eltitkolt az asszony elõl.~A kereskedõ
5784    II,   3|                   mosolyogva, és mosolygott az igazgató úr is.~- A londoni
5785    II,   3|                   börze - gondolta magában.~Az aranyfibula is mosolyog
5786    II,   3|                     aranyfibula is mosolyog az üvegszekrényben. Azt mosolyogja,
5787    II,   3|                mosolyogja, hogy nincs szebb az igazmondásnál.~
5788    II,   3|                   így mindig frissen tartja az embert.~A mostani magyar
5789    II,   3|               mostani magyar viseletnek ezt az érdemét a többi rongyosok
5790    II,   3|               magyarázták el nekem, akikkel az Illés szomszédja földjébõl
5791    II,   3|                    való eszmecserét is. Egy az, hogy Illésnek négy hold
5792    II,   3|                    embernek. De csak vagyon az mégis, no; mert ha az nem
5793    II,   3|                vagyon az mégis, no; mert ha az nem volna, akkor miért vetne
5794    II,   3|                     isten”, „fogadj isten”, az igen, ahogy az emberség
5795    II,   3|               fogadj isten”, az igen, ahogy az emberség kívánja, de komázás
5796    II,   3|                     be nem ismerkedik velük az ember.~A másik baj az volt,
5797    II,   3|                 velük az ember.~A másik baj az volt, hogy énbelõlem se
5798    II,   3|                    A szomszéd vállvonásának az volt az értelme, hogy tudja
5799    II,   3|              szomszéd vállvonásának az volt az értelme, hogy tudja a hóhér.
5800    II,   3|                      Fiatal koromban kaptam az alkalmon, ha elmagyarázhattam,
5801    II,   3|                   Mégiscsak többet tartanak az ember felõl, ha nem nézik
5802    II,   3|                  Vigyázat! - kiáltottam oda az egyik embernek, akinek koccant
5803    II,   3|                    embernek, akinek koccant az ásója. - Lábszárcsont, össze
5804    II,   3|                     helyeslésnek. Elõvettem az emberszelídítés kipróbált
5805    II,   3|                Tögye csak el, majd jó lössz az még magának is.~Nem erõltettem,
5806    II,   3|                     mint a mi pulink.~- Hát az hogy csinálja?~- Úgy, mint
5807    II,   3|                    áthajított egy hancsikot az árpaföldjére. - Látta, hová
5808    II,   3|                   mög-mögröccsen szántáskor az eke. Azon túl osztán nem
5809    II,   3|                    nem hinném el neki, hogy az õ földjében is tartózkodnak
5810    II,   3|                     vissza a bókot -, pedig az nehezebb szerszám ennél.~
5811    II,   3|                     milyen megértõ ember ez az Illés, mikor visszaadta
5812    II,   3|                   nem harap.~- No, nem tösz az semmit, olyannak is csak
5813    II,   3|                  lönni. Osztán nem is volna az az írnokság rossz mesterség,
5814    II,   3|                      Osztán nem is volna az az írnokság rossz mesterség,
5815    II,   3|                    essen a gödör partján.~- Az asszonynak is amiatt történt
5816    II,   3|                     a föld alatt is. Mindig az õ kezébe kapaszkodtam, ha
5817    II,   3|               Határozottan éreztem, hogy ez az ember engem megkedvelt.
5818    II,   3|                   tudott megbarátkozni. Nem az írnoksággal, hanem a csontszedéssel.
5819    II,   3|                 földet markolászgatta, amit az ásó, lapát kihajigált a
5820    II,   3|                     hogy vigyázva húzzuk be az árkokat, mindenütt a rossz
5821    II,   3|                     itt már készen vagyunk, az õ földjére kerül a sor.~
5822    II,   3|                 bocskorába - mosolyodott el az emberem. - Az van abban,
5823    II,   3|                mosolyodott el az emberem. - Az van abban, hogy nem akar
5824    II,   3|                    akar jönni. Fahitû embör az nagyon.~Igaza is van neki,
5825    II,   3|                     magam, s föltekintettem az árpavetést, amely az Illés
5826    II,   3|         föltekintettem az árpavetést, amely az Illés birtokában tartózkodó
5827    II,   3|                     nagyon rongyos ember ez az Illés, adok neki húsz pengõt.~
5828    II,   3|                Ágasfákkal volt megtámogatva az összevissza repedezett fal:
5829    II,   3|                    verni.~Ahogy befordultam az udvarra, mérgesen nekem
5830    II,   3|                 konkurrenciára.~- Csiba te! Az anyád! - kurjantott rá Illés,
5831    II,   3|                   Azt hiszem, már Kusid is, az elsõ magyar nagykövet ezzel
5832    II,   3|                 amit mutatott. Elpusztítjuk az árpáját, hát azért.~- Nem
5833    II,   3|                árpáját, hát azért.~- Nem ér az annyit, hírül se - csóválta
5834    II,   3|                    ilyen nagyszívû ember ez az Illés.~- Én jó szívvel adnám,
5835    II,   3|                  mondta, ami mindig velejár az indokolásnak ezzel a fajtájával.
5836    II,   3|                     megmondtam, hogy kitelt az esztendejük. Káromkodva
5837    II,   3|            Káromkodva kérdezték, hogy nincs az ilyen fahitû ember ellen
5838    II,   3|              törvény, s ha arra muszájít ez az oktalan ember, azt megemlegetheti.
5839    II,   3|                      Majd a tavaszra, mikor az árpát levágja.~Illés alighanem
5840    II,   3|                    vázlatosan volt öltözve, az õszi rongyokból egyet-mást
5841    II,   3|                    tán melegházban tartotta az árpáját, hogy már vágni
5842    II,   3|                    hogy már vágni akarja?~- Az árpát? - húzódott mosolygásra
5843    II,   3|                    a kócos bajusza - elmúlt az már a múlt hétön. Kiszántottam,
5844    II,   3|                 tanya elé. Megkeveredett ez az ember a télen?~Nem, nem
5845    II,   3|                  nem szántotta ki mindenütt az õszi árpát. Csak a halottak
5846    II,   3|                Illés csöndesen. - Mert abba az órába mögint fölszántom
5847    II,   3|               törvény.~- Micsoda törvény?~- Az én törvényöm. Hogy azt csinálok
5848    II,   3|                   marékra Illés a bajuszát, az igazat ismerõ lélek nyugalmával -,
5849    II,   3|                  ugye? No jó. Be is húzati. Az is jó. De azért a föld itt-ott
5850    II,   3|               itt-ott csak mögsüpped, ahogy az essõ mögszalad rajta. Kigödrösödik.~-
5851    II,   3|                   lössz. Azért köll énneköm az írás. Tíz esztendõre. Hogy
5852    II,   3|                    láthassam a nagy észt.~- Az már a maga dolga, kéröm
5853    II,   3|                        Hát igen, a törvény. Az majd igazságot tesz - kiáltottam
5854    II,   3|               leszek én is, s kiszabadítjuk az õsöket.~De Jánosom még aznap
5855    II,   3|             ezüsttel kivert kengyeldarabot. Az elsõt, amit életemben láttam.~-
5856    II,   3|                 láttam.~- Tessék, ez maradt az egészbõl. A paraszt kikubikozta
5857    II,   3|                     vályogba, mert azt vert az agyagból, azt mondja, rájuk
5858    II,   3|                 mondja, rájuk szakadt volna az a rossz tanya, hát mögagyusztálta
5859    II,   3|                  valami király löhetött, ez az ezüstkengyelös.~Shakespeare
5860    II,   3|                   kizárja a szelet.” Hiszen az is szép foglalkozás egy
5861    II,   3|                 János pótjelentést adott le az ajtóból:~- Különben tisztölteti
5862    II,   3|                        Különben tisztölteti az igazgató urat az Illés.
5863    II,   3|                tisztölteti az igazgató urat az Illés. Valami olyasfélét
5864    II,   3|                  Cuci. - Csak bevándorlott. Az apám vándorolt be ide Klárára,
5865    II,   3|                  óra alatt bevándorolhatott az öreg Cuci. Pásztorember
5866    II,   3|                  Egyszer délidõben elnyomta az álom egy kis halmon. Arra
5867    II,   3|                 Örült neki, hogy továbbment az õsz, öreg ember, és nem
5868    II,   3|             legendát. Nem akarta megbántani az apja emlékét, de restellte
5869    II,   3|                     nekem sohase jelent meg az õsz, öreg ember.~A Cuci
5870    II,   3|                  találkoztam vele a nyáron. Az aratásnak már utána voltunk,
5871    II,   3|                     magyaráztattam magamnak az utat az embereimmel, s akkor
5872    II,   3|             magyaráztattam magamnak az utat az embereimmel, s akkor szólt
5873    II,   3|                    elvezetem én egy darabig az igazgató urat, úgyis arra
5874    II,   3|                   kislány mindjárt elszalad az artézikútra, én meg addig
5875    II,   3|                     én meg addig megkeresem az igazgató úrnak a késnyelet.~-
5876    II,   3|                szironyja van, itt hányódott az asztalfiában még a télen
5877    II,   3|                  soká kellett keresni, mert az asztalfiából kivette a Péter
5878    II,   3|                 varjúfészket szedni, s mire az elõkerült, az én vonatom
5879    II,   3|                szedni, s mire az elõkerült, az én vonatom rég elfütyült.
5880    II,   3|                    a késnyél, mert nem volt az késnyél soha, hanem igenis
5881    II,   3|                      ládafiában, de nem ért az semmit, még a gyerekeket
5882    II,   3|                  kislány kötötte. Szép volt az ott nagyon, piros pántlikán
5883    II,   3|                pántlikán a fekete szõr közt az opálos, kékesfehér nagy
5884    II,   3|                 puliját megeszi a moly vagy az a kendermagbogár, amit a
5885    II,   3|           tevékenységet, akkor õt veszem be az üveg alá a magyar pulik
5886    II,   3|                  ahol dolgoztunk, kifogytak az õsök. Tóth Péter kocsikovács
5887    II,   3|                   rám.~- Nem felejtem én el az ilyen rendes embert, Cuci
5888    II,   3|               zsebébe Cuci János, és kitett az asztalra egy bronzcsákányt.
5889    II,   3|                     szedett elõ a zsebébõl. Az egyikben két ezüstgyûrû
5890    II,   3|                   nyitott karika, aranyból. Az egyik vége felpödörítve,
5891    II,   3|                gácsér farka. Úgy hívják ezt az ékszert, hogy hajkarika.
5892    II,   3|                    ékszert, hogy hajkarika. Az avarok meg a régi magyarok
5893    II,   3|               bronzból, ezüstbõl csinálták, az aranyból való ritkaság.~-
5894    II,   3|                   János a skatulyákat. - Ez az elsõ sírból való, ez a harmadikból,
5895    II,   3|              harmadikból, ez a negyedikbõl, az aranykarika a hatodikból.
5896    II,   3|                hatodikból. A másodikban meg az ötödikben nem volt semmi,
5897    II,   3|               Megmérték, Cuci?~- Hát. Ahogy az igazgató úrtól láttam. Csak
5898    II,   3|                   colostokom, oszt csak úgy az ásónyelire jegyeztem rá
5899    II,   3|                 Sztojkov. Majd szembesülünk az igazgató úrral, hogy Klára
5900    II,   3|                kukutyini dûlõben, amelyiken az õsz, öreg ember azt mondta
5901    II,   3|                  õsz, öreg ember azt mondta az édesatyámnak, hogy keressen
5902    II,   3|                   keressen más helyet, mert az nem alvásra való.~~Cuci
5903    II,   3|                     Cuci. Ki bicskája ez?~- Az enyém. Tavaly vettem a zombori
5904    II,   3|                 inkább elõveszem a bicskát. Az osztán szuperált is, de
5905    II,   3|                  semmi, a holt se más, mint az élõ, de azért mindig úgy
5906    II,   3|             jóvátétel a magyar néptül. Hogy az se alábbvaló, mint a morva
5907    II,   3|                 megszólalni.~- De a bicska? Az már csak nem jóvátétel?~-
5908    II,   3|                    király népének csontjait az eke vasa fogja széthányni.
5909    II,   3|                 szegény kis magyar múzeumok az elsõ áldozatai; jobb errõl
5910    II,   3|                 hogy nem halálra való fajta az övé.~
5911    II,   3|                hírek~A nyári-útban keressük az õsöket, akikrõl úgy ver
5912    II,   3|                     volt, amikor a tavaszon az íróasztalomra tette a vászontarisznyáját.~-
5913    II,   3|              jóember a tarisznyamadzagot -, az öreg tata bent maradt a
5914    II,   3|                   ásattak a népekkel, annak az oldalából gurult ki a füstös,
5915    II,   3|          neheztelést éreztetett.~- Nem tösz az semmit, akárhunnan való
5916    II,   3|                    Azért csakúgy ésszel élt az, mint mink.~- Mibõl gondolja,
5917    II,   3|                    ám. Mondom, volt ezöknek az eleinknek magukhoz való
5918    II,   3|                     nagy tilalomban vannak. Az utat nem löhet fölbontani,
5919    II,   3|                  nem löhet fölbontani, mert az államé.~- Hátha mégis. Majd
5920    II,   3|                     mégis. Majd szót értünk az állammal.~Antal hitetlenkedett.
5921    II,   3|                    tapasztalatokat tehetett az állammal való szótértés
5922    II,   3|                azért néha meglepetés is éri az embert. Engem is az a kellemes
5923    II,   3|                     éri az embert. Engem is az a kellemes csalódás ért,
5924    II,   3|                 kellemes csalódás ért, hogy az illetékes államépítészeti
5925    II,   3|                  hivatal elsõ szóra megadta az engedélyt. Sõt huszonnégy
5926    II,   3|               írásban is megküldték. De még az útkaparónak is kiadták az
5927    II,   3|                   az útkaparónak is kiadták az ordrét, hogy jó kolléga
5928    II,   3|           megköveteli a nagyképûséget?~Elég az hozzá, hogy keressük az
5929    II,   3|                     az hozzá, hogy keressük az õsöket a felbontott útban,
5930    II,   3|               õsöket a felbontott útban, de az õsök most jobban kerestetik
5931    II,   3|              ráérünk egy kicsit elnézelõdni az élõkön.~~„A válogatós ember.”
5932    II,   3|        múzeumgazdasági szempontból duplázza az idõveszteséget. Ugyan, most
5933    II,   3|              pipáznak, se nem cigarettáznak az embereim. Eldohánytalanodtak -
5934    II,   3|                  Most már csak beszélgetnek az embereim az elmúlt gyönyörûségekrõl.
5935    II,   3|                    beszélgetnek az embereim az elmúlt gyönyörûségekrõl.
5936    II,   3|                    elmúlt gyönyörûségekrõl. Az egyiknek van egy tajtékszipkája,
5937    II,   3|                harmadik:~- Már akkor inkább az enyimet vödd mög, testvér,
5938    II,   3|               többet ér, sógor! - erõsködik az elsõ.~- Majd csak hatvan
5939    II,   3|                   még pipás ember?~- Én még az - mondja némi kényességgel,
5940    II,   3|                      Most is rövidíti rajta az útját egy rongyos ember.
5941    II,   3|                 fölbátorodok, megyek utána. Az ösvény túlsó végén megáll,
5942    II,   3|               egészen megfordul, és elállja az utat.~- Ez tilos út, hé -
5943    II,   3|                    van is oka így acsarogni az úrra. Megpróbálom jó szóval
5944    II,   3|                   esetre számítva elhúzódik az utamból, és megcsöndesedve
5945    II,   3|                     csóválja a fejét -, nem az enyim. Nincsetlen vagyok
5946    II,   3|                   Így már igen. Hiába, csak az összeköttetés ád az embernek
5947    II,   3|                    csak az összeköttetés ád az embernek tekintélyt. Most
5948    II,   3|                  kérdeztem meg, miért tilos az nekem, ami neki szabad.
5949    II,   3|              követválasztásról beszélgetnek az embereim. Nem õk kezdik,
5950    II,   3|              könnyebben kimenne a szemükbõl az álom. Mert kéménye minden
5951    II,   3|              kéménye minden háznak van, még az õ sárgunyhójuknak is, de
5952    II,   3|      sárgunyhójuknak is, de mi közük õnekik az országházához?~- Mégis,
5953    II,   3|                    lesz a követ?~- Hát akit az urak akarnak - vonnak vállat.~
5954    II,   3|               vonnak vállat.~Nem bánnák, ha az urak a mostani követet akarnák,
5955    II,   3|               mostani követet akarnák, mert az nagyon jó ember. A községnek
5956    II,   3|                     itten se mindönki tudja az û nevit - mesélte az egyik
5957    II,   3|                  tudja az û nevit - mesélte az egyik napszámosom, fiatal
5958    II,   3|             napszámosom, fiatal legényke. - Az én édösapám se tudja még
5959    II,   3|               embörre írják be”, azt mondta az atyus, osztán el is tanálta,
5960    II,   3|                 pártfogó volnék.~- Egy fene az - ásított valamelyik. -
5961    II,   3|           valamelyik. - Úgyis csak osztraka az mind.~A köhögõs nem hagyta
5962    II,   3|                 hagyta magát.~- Nem úgy van az. Éntûlem is azért vötték
5963    II,   3|                      mert félnek tûle, hogy az igazságnak fogom pártját.~
5964    II,   3|                micsoda kevélysége van ebben az ezer esztendõs megaláztatásnak?
5965    II,   3|                    pártfogók? Hátha egyszer az eszük is azt mondja nekik,
5966    II,   3|                     mondja nekik, amit most az ösztönük!~Egyelõre azonban
5967    II,   3|                     a köhögõs pártfogóé is. Az ösztövér, fáradt emberek
5968    II,   3|             Némelyiknek csak a szája van ki az arcraborított kalap alól,
5969    II,   3|                hozzák a postát, táskaszámra az utánam küldött leveleket.
5970    II,   3|                  van nekem pipacs-szobám is az árokban meg somkórótermem
5971    II,   3|               klematiszokból -, utánam szól az egyik magyarom:~- De sok
5972    II,   3|                      De sok ellensége löhet az igazgató úrnak!~- Hát amennyi
5973    II,   3|                        hiszen azokkal egész az ember. Vagy látott már maga
5974    II,   3|                   hogy nini, mit is mondott az elébb az az atyámfia. Kiszólok
5975    II,   3|                     mit is mondott az elébb az az atyámfia. Kiszólok neki
5976    II,   3|                  mit is mondott az elébb az az atyámfia. Kiszólok neki
5977    II,   3|                    azt maga, hogy nekem sok az ellenségem?~- Hát az a kögyetlen
5978    II,   3|                    sok az ellenségem?~- Hát az a kögyetlen sok levél, mondok,
5979    II,   3|                kögyetlen sok levél, mondok, az nem jelönthet jót.~- Maga
5980    II,   3|                  tizenegy ember közül ebben az esztendõben kilenc még nem
5981    II,   4|                            Tót Antal körtéi~Az én gyermekkoromban két gazdag
5982    II,   4|                    fiatalabbnak Tót Gáspár, az öregebbnek Tót Antal lett
5983    II,   4|              fiatalabbat csak fukar Tótnak, az öregebbet csak Sebaj Tótnak
5984    II,   4|                  neked is van, míg nekem ád az Isten!~Soha attól hiába
5985    II,   4|                   határban nem is beszéltek az emberek Sebaj Tót Antalról,
5986    II,   4|                hozzá, hogy nem kerülközne-e az õ számára valami viseltes
5987    II,   4|                   kalap a padláson.~- Minek az neked, te Fütyû? - mosolyodott
5988    II,   4|                     Fukar Tót Gáspár, mikor az effajta hírek a fülébe jutottak.~
5989    II,   4|                  hírek a fülébe jutottak.~S az lett abból csakugyan, hogy
5990    II,   4|            szegénysoron kutat akart fúratni az iskola udvarán.~- Sebaj
5991    II,   4|                  annyi, hogy lapáttal mérte az aranyat, szakajtóval a bankót.
5992    II,   4|                    simogatta a tekintetével az öreg fát, mintha csak azt
5993    II,   4|                  lelke van a fának is, mert az öreg fa nagyon búsan csörgette
5994    II,   4|                  nagyon búsan csörgette meg az ágait, mikor az özvegy asztalosné
5995    II,   4|               csörgette meg az ágait, mikor az özvegy asztalosné állt alája
5996    II,   4|                 nézett körül. Hogy segítsen az istenadta asszonyán, mikor
5997    II,   4|                      mikor egyebe sincs már az egy körtefájánál. S azt
5998    II,   4|                  lelkem! - villant fel újra az öregúr szeme, aztán elballagott
5999    II,   4|                    szeme, aztán elballagott az öccséhez. Az akkor is pénzt
6000    II,   4|                    elballagott az öccséhez. Az akkor is pénzt olvasgatott,