Kötet,  Fejezet

7501    II,   4|            csibukját, s abból árad a földre az, amit az emberek ózonnak
7502    II,   4|                abból árad a földre az, amit az emberek ózonnak hívnak.
7503    II,   4|             mennydörgés. Olyankor elfogyott az ámbrája, s „vegyes külföldit”
7504    II,   4|                   többet megállítani, mióta az én kezembõl kigurult - nem
7505    II,   4|                 neki semmit. No mindegy, ez az õ dolga, miránk csak annyiban
7506    II,   4|                 hogy kedvében járjunk ennek az öreg barbárnak, aki felújítja
7507    II,   4|                    barbárnak, aki felújítja az emlékezetünket, mikor már
7508    II,   4|                    akármit beszél Homerosz, az Olimpuszon is alkotmányos
7509    II,   4|                    rádió, semmi abból, amit az emberek az istenektõl loptak
7510    II,   4|                semmi abból, amit az emberek az istenektõl loptak el. Ember
7511    II,   4|                Ember se nagyon. Csak én meg az istenek! Akik voltak és
7512    II,   4|                      akiket én teremtek, ha az olimpuszi internáltakkal
7513    II,   4|                    elmentem a nagy csöndbe. Az alföldi erdõbe, amit a szelek
7514    II,   4|               ültettek a homokba, valamikor az ántivilágban, vadmadarak
7515    II,   4|                      szóval paraszterdõnek. Az okos emberek aztán, a városi
7516    II,   4|                    ez a mai világban, mikor az üzemeknek csak viszemei
7517    II,   4|                    vannak.~Hát itt éltem én az istenekkel együtt az erdõõrék
7518    II,   4|                     én az istenekkel együtt az erdõõrék tiszta-szobájában,
7519    II,   4|                    valamikor Kállay Albert, az öreg kegyelmes pihente ki
7520    II,   4|                     a derekával olvassa meg az ember, hogy hány szál deszka
7521    II,   4|                   Most derült ki, milyen jó az, hogy annyi néhai istent
7522    II,   4|                 mert a nappalok kárpótoltak az éjszakai sanyarúságokért.
7523    II,   4|                      otthonos duruzsolással az akácok, elfogódottan a fenyvek,
7524    II,   4|                      sõt énrajtam keresztül az ezerhatszáz évvel ezelõtti
7525    II,   4|         potyogtatták a kis makk-szakajtókat az ölembe, mikor már úgy belefájósodott
7526    II,   4|                      be kell vallanom, hogy az én jóváhagyásommal. Sõt
7527    II,   4|                    hõsnõimet meg is itattam az iszalaglevélrõl csorgatott
7528    II,   4|                azonban megváltozott a világ az én paradisómban. Nemhogy
7529    II,   4|                    maga aratását, most jött az övéké. Félig-meddig hivatalos
7530    II,   4|                   hátú öreg parasztok, mint az apám, csak még fáradtabbak;
7531    II,   4|                 fejû parasztasszonyok, mint az anyám, csak még szomorúbbak;
7532    II,   4|                   végrehajtót bámultam mint az úri társadalom reprezentánsát,
7533    II,   4|            sündisznó is hallgatag teremtése az Istennek, de én már hallottam
7534    II,   4|                   õket egy parányi zátonyon az éhenhalás szárazára. Soha
7535    II,   4|                   hangot.~Engem is kiöntött az alföldi paraszt sírása a
7536    II,   4|                     a nyugalmam szigetérõl. Az kibírhatatlanabb volt még
7537    II,   4|                   másfelé kellett bujdosnom az erdõmbõl. S így késtünk
7538    II,   4|                késtünk bele a köhögõs õszbe az isteneimmel együtt, akiknek
7539    II,   4|                    Jánosok elébe tolakodtak az Olimpuszon fényeskedõknek.
7540    II,   4|                     amilyenek vagyunk ebben az esztendõben.~Nem egészen
7541    II,   4|                  emberem, aki féltett, hogy az igazságom nem lesz elég
7542    II,   4|                     abból a forrásból, ahol az életem eredt. Én is voltam
7543    II,   4|                  karrierjével se biztathat?~Az a kérdés mármost, hogy én,
7544    II,   4|                   szándékban voltam ezekkel az írásokkal, amikbe nem hazudtam
7545    II,   4|                 csak annyit tudok, hogy azt az öreg Madarász József valamikor
7546    II,   4|             országlászati észlészet, s hogy az azóta az országot is elfogyasztotta,
7547    II,   4|                  észlészet, s hogy az azóta az országot is elfogyasztotta,
7548    II,   4|             országot is elfogyasztotta, meg az észt is. Azt is tudom, hogy
7549    II,   4|                     köti föl a füstre. Most az a politika, hogy: mindent
7550    II,   4|                     mindenféle politikának. Az ilyen magamformájú, szánakozó
7551    II,   4|                  Ahogy mifelénk mondják: ha az ember sóhajtani nem tudna,
7552    II,   4|                     tudna, hát megfulladna. Az én igénytelen cikksorozatom
7553    II,   4|                  velem sóhajtottak. Ezeknek az írásoknak õk adták meg az
7554    II,   4|                   az írásoknak õk adták meg az igazi értelmét. Ekkora nyomorúságban,
7555    II,   4|            nyomorúságban, mint a mienk, már az is vigasz, akármilyen sanyarú,
7556    II,   5|                                      HISZEK AZ EMBERBEN~
7557    II,   5|                                      Hiszek az emberben~Pár gyalogjáró
7558    II,   5|                 hódolat és mámoros rajongás az elsõ hetekben eléje aggatott.
7559    II,   5|                  most nem beszélek - hiszen az angyalok hetébe értünk,
7560    II,   5|                 kõkornak szabadsága, amikor az õsember ott ütötte le a
7561    II,   5|                    a kettõ közt, a királyok az õskor kegyetlen és ravasz
7562    II,   5|                    nélkül -, ez a szabadság az emberiség atomizálását jelentené,
7563    II,   5|            boldogtalanságot és megsokasítja az örömet e világon!~Én tudom,
7564    II,   5|              gyászon, szenvedésen túl látom az ígéret földjét, amelyen
7565    II,   5|               emberibb életét. Hiszek abban az állandó szociális erõben,
7566    II,   5|                     szociális erõben, amely az emberiség történelmének
7567    II,   5|                 kegyetlenségbõl emberséget, az erõszakból szeretetet hozzon
7568    II,   5|            hajtóereje, mint a szerelem vagy az éhség, s amely ha néha elbújt
7569    II,   5|             évszázadról évszázadra javított az életen, s ha sántikálva,
7570    II,   5|                     mégiscsak elõbbre vitte az emberiséget. Még sokan vannak,
7571    II,   5|                    halomra öletik egymással az embereket, de a legyõzött
7572    II,   5|                   aki lelövi a nyulat, amit az Isten kizárólag az úri nimródok
7573    II,   5|                     amit az Isten kizárólag az úri nimródok számára teremtett,
7574    II,   5|          földesúrnak, hogy köszvényes lábát az elfogott vadorzó párolgó
7575    II,   5|                   börtönök, de már eltûntek az akasztófák, amelyek hajdan
7576    II,   5|                   hogyan szokott érintkezni az istenével, de már nincs
7577    II,   5|                   folt, és rég nem ropognak az inkvizíció máglyái. A nemi
7578    II,   5|                családi otthonnak, amelyeket az elmúlt idõk nem ismertek.
7579    II,   5|                     a fölösleges szenvedés, az élet mégis mélyebb, emberibb
7580    II,   5|                  élni érdemesebb, mint volt az elomlott századokban, és
7581    II,   5|                Minél magasabbra kapaszkodik az emberiség, annál határtalanabb
7582    II,   5|           legmagasabb pont, amely felé most az út vezet, egészen bizonyos,
7583    II,   5|                  tovább rakja egy emelettel az emberiség házát, amely egyszer
7584    II,   5|              természet ereje, amelyre nézve az emberek szenvedései csakoly
7585    II,   5|                  kontinenst készül kiemelni az óceán vízsivatagaiból. Egyelõre
7586    II,   5|                   kontinensbõl, amivel most az emberiség és benne a magyarság
7587    II,   5|              repedésükön keresztül átkéklik az ég, és átzöldellik a jövendõ
7588    II,   5|                     voltak, mint a felhõk - az igazság, valóság és maradandóság
7589    II,   5|                     valóság és maradandóság az, ami mögöttünk van: az ég
7590    II,   5|         maradandóság az, ami mögöttünk van: az ég kékje és a mezõ zöldje.
7591    II,   5|          szuggesztív vággyal, és azt vágjuk az arcába minden ijesztõ rémnek:
7592    II,   5|               minden ijesztõ rémnek: hiszek az emberben.~~.oOo.~