Kötet,  Fejezet

   1     I,   1|       belebukfencezik a pernyésgödörbe, s minél késõbb esik bele,
   2     I,   1|             támasza és talpköve az adó, s hogy annak a malackának,
   3     I,   1|                l’art nyert alkalmazást, s a mester tekintete mindig
   4     I,   1|             beosontam az öregtemplomba, s az oltárterítõ megcsókolásának
   5     I,   1|            Isten nem tudott volna róla, s én vele akartam a barátságot
   6     I,   1|              barátságot helyreállítani.~S azon az estén csakugyan
   7     I,   1|           néztem a megcsonkult karajra, s belemarkoltam a papsajtba.
   8     I,   1|           féltsen - kevélykedett anyám, s belecsúsztatta a kenyeret
   9     I,   1|                felejtõdött még a télen, s úgy megkeményedett, hogy
  10     I,   1|              vele le és fel a szobában, s a szabad kezével ott ütögeti
  11     I,   1|                elõírásos nagyapa lenni, s régi szép családi novellákból
  12     I,   1|               nem vetõdött felénk soha, s nekem nem volt egyéb mulatságom,
  13     I,   1|             voltak szokva a padlásunkra s én már a szavukról megismertem,
  14     I,   1|     harsogva-zúgva kergették egymást ki s be a szelelõlyukakon.~Egyszer
  15     I,   1|                ahogy én fölfelé mentem, s olyan gorombán taszított
  16     I,   1|            kukoricamorzsoló kis széket, s abba belevertem a szögeket
  17     I,   1|             elülrõl kezdtem az egészet, s külön nevet is adtam minden
  18     I,   1|             fölírta krétával az ábécét, s a gyerek addig rajzolta
  19     I,   1|               télen át ki nem engedett. S az a befagyott ablak volt
  20     I,   1|               szemébõl omlottak miatta. S az „o” betûre mindig úgy
  21     I,   1|              nyúlva vetõdött ki a hóra, s úgy reszketett a mécs lobogásában,
  22     I,   1|             Azzal a körmével egy rendes S betût hasított az ablak
  23     I,   1|                  amire szülém tanított.~S ha gyorsan írok, most is
  24     I,   1|               szabók cégtábláján látni. S mikor észreveszem a hibát,
  25     I,   1|          szentélyben, az oltár mellett, s kerestek valami alkalmas
  26     I,   1|              nem álló vad-fekete hajam, s csengett a hangom, mint
  27     I,   1|        kutyáktól - mondtam önérzetesen, s kicsit halkabbra vettem
  28     I,   1|               nem eresztik a templomba, s kezembe adták a köszöntõ
  29     I,   1|             mint a mondsza meg a jövel, s ezekkel ríkattam meg legjobban
  30     I,   1|             repkedett Berta kisasszony, s mindjárt neki fogott kigombolni
  31     I,   1|              gyereket! - mondta valaki, s már akkor föl is nyalábolt
  32     I,   1|                lábad? - nevetett Holló, s erõsen magához rántott.~
  33     I,   1|           léptem a közszereplés terére, s azért nem tudtam róla többet
  34     I,   1|             rajta az egész iskolaszoba. S ezen az öreg ajtón akkora
  35     I,   1|            Összeállt két-két jó pajtás, s addig fúrt-faragott, míg
  36     I,   1|            urunk is elmosolyogta magát, s föltette a nagy kerek pápaszemet,
  37     I,   1|       zavarodottan sütötte le a szemét, s forgatta a kezében konya
  38     I,   1|               motyogta Matyi bágyadtán, s olyan fáradtan dõlt vissza
  39     I,   1|                kezébõl kiesett a könyv, s nem ébredt fel e zajra.
  40     I,   1|   Nekitámasztotta a fejét a kemencének, s úgy elszundikált, hogy csak
  41     I,   1|             Összeszedte az egyet-mását, s könnybelábadt szemmel kiment
  42     I,   1|               aztán kedvetlenül járt le s fel az iskolában, kisvártatva
  43     I,   1|            Matyi gyönge, mint a harmat, s ez a gyönge gyerek négy
  44     I,   1|                beteg az öreg Banos pék, s azóta Három Matyi süti helyette
  45     I,   1|                 a sapka a tetõn maradt, s ami a legnagyobb baj volt:
  46     I,   1|                Összenéztünk Jánoskával, s akkorát rántottunk a szánkón,
  47     I,   1|                egy ruhaszárító kötelet, s azt ráerõsítettük a láda
  48     I,   1|          Nekiveselkedtem a tudománynak, s akkora jutalomkönyvet kaptam
  49     I,   1|                 Jelentettem az apámnak, s együtt ballagtunk ki dinnyét
  50     I,   1|         Istenfélõ Genovéva históriáját, s így lett belõlem írástudó.~~
  51     I,   1|               volt az utolsó mesterség, s akkor vagyok írástudó, mikor
  52     I,   1|            veszett, énrajtam, ez a név, s megkeserítette az egész
  53     I,   1|             mögött:~- Marci kisasszony!~S arra én úgy megszégyelltem
  54     I,   1|             törtem el megint a mécsest. S elsírtam-ríttam nagyeszû
  55     I,   1|               szétterítette az asztalon s megrázogatta gyöngéd szeretettel.~-
  56     I,   1|           kipróbáljuk a csudaködmönt! - S azzal derékon kaptam Vas
  57     I,   1|              derékon kaptam Vas Matyit, s úgy vágtam a földhöz, hogy
  58     I,   1|          megdöngetett, hátba ütögetett, s azután akkorát szorított
  59     I,   1|                akkor el találok aludni, s ha elalszom, biztosan meggyulladok,
  60     I,   1|               tövébe, segítettem én is, s nagyon elbámultam rajta,
  61     I,   1|       megkérdezte, mi járatban vagyunk, s megmondta, hogy az írnok
  62     I,   1|                 tanított engem ábécére, s azóta minden szüretkor eljött
  63     I,   1|             vágni a dohányt a városban, s ezért igen híres ember volt
  64     I,   1|             azon a szép akácfás piacon.~S a legtöbbet az ért abban
  65     I,   1|              hány? - azt kérdezte tõle.~S aki ezt a nehéz kérdést
  66     I,   1|              ugrott oda, mint a vércse, s úgy kapta le a fiúcska fejérõl
  67     I,   1|     lekanyarodott Palkó a tojásosokhoz, s megállt az elsõ kosárnál:~-
  68     I,   1|        hozzáütötte a csizmája sarkához, s megcsóválta a fejét nagy
  69     I,   1|               meg a markába szorította, s úgy ütötte a tojást a csizmája
  70     I,   1|            kellett. Felkapta a kalapot, s elballagott haragos fejcsóválások
  71     I,   1|                 Megkerültük az iskolát, s mire a másik utcán visszatértünk,
  72     I,   1|              tömérdek rántottának való. S a mi városunkban még ma
  73     I,   1|                 hiszem, velük is aludt, s ez éppúgy nem zavarta az
  74     I,   1|               órányira volt a várostól, s édesapámnak jól bele kellett
  75     I,   1|         markolni a dohányos szakajtóba. S míg õ ezzel bíbelõdött,
  76     I,   1|             kamrába Messzi keresztapám, s ez volt az a kritikus pillanat,
  77     I,   1|                favágó balta a ház elül, s ha más nem, elveszett valami
  78     I,   1|                egymást érik az emberek, s az ilyen helyen nem lehet
  79     I,   1|                 keresztapám a cirmosra.~S ahogy betessékelte a tarisznyába,
  80     I,   1|               körül Messzi keresztapám, s kieresztette a cirmost a
  81     I,   1|                szépen fölnevelkednének, s télire igen lehúznák a mázsát.~
  82     I,   1|      Röf-röf-röf! - kiabálta harsányan, s nekifogott a szántásokat
  83     I,   1|              akkorra megtalálta valaki, s úgy cserélte el, hogy nem
  84     I,   1|             csikorította össze a fogát, s úgy vágta fültövön a metszõkés
  85     I,   1|                 szûcs tisztességtudóan, s tele volt a szeme fényléssel.
  86     I,   1|              sarokról kukucskáltak oda, s azért nevezték kiskunul
  87     I,   1|                 igen csak elmuladoztak, s Márton a szegények szûcsévé
  88     I,   1|                volt a kiskunok földjén, s ezt néha éreztette is vele
  89     I,   1|          tisztbéli ember volt a céhben, s egy héten kétszer is simára
  90     I,   1|                magát egy héten egyszer, s a kicsorbított borotva rozsdamartan
  91     I,   1|                 az ember, aki megvette, s kéthatossal fizetett az
  92     I,   1|             felsége nagy adósságának -, s hálából Istennek tetszõ
  93     I,   1|               az a megvakult tükör alá, s minden komaasszonyok által
  94     I,   1|          hegedûvonót és bábsütõ-mintát, s attól se riadt vissza, sõt
  95     I,   1|                 drágább tíz krajcárnál, s ne legyen olyan nagy, hogy
  96     I,   1|               kedvezett a mûgyûjtésnek, s a kincseket mindig lopva
  97     I,   1|             lopva kellett hazahordania, s az udvaron lib-lábolva meglesni
  98     I,   1|                velük osonni a padlásra, s beduggatni õket a titokõrzõ
  99     I,   1|             õket a titokõrzõ nádtetõbe. S ez volt a magyarázata annak,
 100     I,   1|             szétcsapott a rongyok közt, s kihúzott alúlok egy összevissza
 101     I,   1|           Lajost, meg a negyvennyolcat, s még a határból is kizavarták
 102     I,   1|             szûcs is segített kergetni, s nem talált rajta semmi hihetetlent,
 103     I,   1|            hármat is lépett egy nyomba, s befordult a keresztutcába,
 104     I,   1|                 a szûcs az ágy fejéhez, s gyöngéden megrázta a vánkos
 105     I,   1|        ripakodott a szûcsre az úri fia, s úgy ütötte ki az apja kezébõl
 106     I,   1|        szalmavackon, kócos kis deáknak, s látta az apja szemében frissnek
 107     I,   1|                 a vallomással. Tedd el, s majd mikor olyan öreg leszel,
 108     I,   1|                  mikor már nem vagyunk, s nem az örömekért, amiket
 109     I,   1|               meg a kemény szárnyfedõit s ami maradt belõle, azt bekapta.
 110     I,   1|              német egyetemeken végzett, s ott szokta meg a cserebogarászást.
 111     I,   1|               sakterszakállnak nevezik. S ha már úgyis benne vagyok
 112     I,   1|           imponálnom kellett valamivel, s tanári fizetésem és magánvagyonom
 113     I,   1|            buktattam egy elégtelent se, s hogy az elégségeseket se
 114     I,   1|                akinek mondja a vicceit, s akinek, mikor jókedve van,
 115     I,   1|              üzletre egy rövid-szivart, s a következõ tízpercben már
 116     I,   1|               hogy Sándornak igaza van, s bár ebbe a belátásba majd
 117     I,   1|              oospóra és zygospóra közt, s nem bizonyosak benne, hogy
 118     I,   1|                megesik, hogy az vagyok, s olyankor mindig átverejtékesedik
 119     I,   1|              újságíró voltam akkoriban, s elég emberségesen megfizettek:
 120     I,   1|             kedveltje voltam a sorsnak, s mint szolíd és jóerkölcsû
 121     I,   1|          kamaszt. Mocskos, fehér kötõje s a derékmadzagján lógó fenõacél
 122     I,   1|                 megbírná a kútostorfát, s tán három háza is a Belvárosban,
 123     I,   1|                 ügye is volt akkoriban, s azt az újságírók piszkálták
 124     I,   1|             telekürtölte a szakköröket, s mikor másnap leköszöntem
 125     I,   1|              egy fejfája szokott lenni, s rendes ember azt az egyet
 126     I,   1|              benne volt a szerzõdésben, s úgy rácselekedte Pál a fejfára,
 127     I,   1|                szívelni a kétfejû sast, s addig járt panaszra a jó
 128     I,   1|             odáig cipelte volna valaki, s ott elhajította, mert nem
 129     I,   1|             voltam az idõben, 1913-ban, s az igazgatóm, Tömörkény
 130     I,   1|         himlõnek - ajánlottam el magam. S a Tömörkény István múzeumigazgató
 131     I,   1|           temetõbe, ott ért vele a dél, s csak úgy három óra felé
 132     I,   1|               fölugrottam a villamosra, s ott bujdostam tovább a fejedelemmel.~
 133     I,   1|             akkor még érthetetlen volt, s csak két hét múlva tudtam
 134     I,   1|                gyönyörûségére írkáljak. S ha ráérnék, akkor más gyönyörûséget
 135     I,   1|           kellett bolházni a kéziratot, s rögtön vihették a nyomdába
 136     I,   1|                 beszélt a csirkeadóról, s neki mindig ilyen szép stílusa
 137     I,   1|                megmaradt velem öregnek, s bizonyságot tehet mellettem.~
 138     I,   1|               írtam neki valami ügyben, s a végén invitáltam le hozzánk,
 139     I,   1|                csalogatott le hozzájuk, s azt írta, hogy ha lemegyek,
 140     I,   1|                álmodni képes, Horatiók! S a régiek ebbõl többet tudnak,
 141     I,   1|                 és fel való huzigálása, s ezt is rendesen csak akkor
 142     I,   1|          Makkembert csináltam Ósikának, s most ez a homunculus hordozza
 143     I,   1|         nyírfaültetéshez való magot is. S akkor, míg egymás könnyét
 144     I,   2|           gyümölcsöztette a tudományát, s különben is nagyobb tehetség
 145     I,   2|            leküldött egy csobolyó bort, s akkor azt mondta, hogy most
 146     I,   2|               volt még akkor kitalálva, s nem nézett bele az országgyûlés
 147     I,   2|            fölkapta a legerõsebb ökröt, s odatette Lajos király elé.
 148     I,   2|               csak az ebéd kész legyen. S addig is, míg elkészült,
 149     I,   2|                szórta kifelé a csontot, s mire az utolsó mócsingot
 150     I,   2|              magunkfajta szegény ember, s mink szegediek már mindenféle
 151     I,   2|        mindennel, amink addig nem volt. S mint ahogy a karonülõ csecsemõ
 152     I,   2|            valami kavarodás volt akkor, s úgy gondoltuk, hogy a horvátok
 153     I,   2|         segíteni. Õ is megszánt minket, s gondoltuk, jó szívvel veszi,
 154     I,   2|              csak kinevettek bennünket. S ekkor tette meg nekünk Átilla
 155     I,   2|             nyáréj, a hold is besütött, s a halászok furulyája is
 156     I,   2|             Ühüm - bólogatott a fõbíró, s nem nyaggatta tovább a fiát,
 157     I,   2|             gubát kerekített a vállára, s azt mondta a fõgenerálisnak:~-
 158     I,   2|                 ölébe vette a sisakját, s eszegette belõle szép csöndesen -
 159     I,   2|                szalutált a fõgenerális, s odaballagott a kisemberhez.
 160     I,   2|              oda, lassan térült vissza, s csak úgy döcögtette a nevetés.~-
 161     I,   2|               mondta Mátyás kedvtelten, s még összébb fogván magán
 162     I,   2|             Aztán megint összegörnyedt, s alázatosan vette a szót.~-
 163     I,   2|               aludt egyet a medvebõrön, s másnap csakugyan bevette
 164     I,   2|            ennek az esetnek a városban, s nagy éljenzéssel tisztelte
 165     I,   2|             annak rendje-módja szerint, s várta, míg megszólítják.~-
 166     I,   2|                a király a furcsa néven, s valami homályos emlék kezdett
 167     I,   2|                ni! - örült neki Mátyás, s odaszólt a feleségének. -
 168     I,   2|            csakugyan igazsága van neki.~S így esett az, hogy a rongyos
 169     I,   2|               nevetett nagyot a király, s abban a percben megtette
 170     I,   2|            körrendelet volt ez a levél, s megkapta azt nemcsak Buda,
 171     I,   2|             hevert a szép kövér gyepen, s fütyörészett hegyesen, mint
 172     I,   2|              akasztotta a tarisznyáját, s meg se állt, még a budai
 173     I,   2|     tollászkodni a kökény-bokrok alatt, s egyszerre meglassította
 174     I,   2|                 kapta le a bírósüveget, s hirtelen ráborította a madárra. -
 175     I,   2|                betarisznyázta a varjút, s most már csakugyan meg se
 176     I,   2|             mondta kevélyen a bojtár -, s a királyhoz törekszem, mert
 177     I,   2|               össze az udvari cselédek, s bevezették a dorozsmai legényt
 178     I,   2|            ajtón a dorozsmai deputátus, s mindjárt megkérdezte a madaras
 179     I,   2|                megneszelte a szándékát, s akkorra kiugrott a szobából.
 180     I,   2|              alkudott a dorozsmai bíró, s olyan fütyülést csapott
 181     I,   2|              hitte, valami ritka madár, s megbékülve kiáltott ki az
 182     I,   2|              kinyitotta a tarisznyáját, s huss! kiröpült belõle a
 183     I,   2|        vörösödött el mérgében a király, s kihessegette az aranygombos
 184     I,   2|                úgy fütyül, mint a rigó. S üzengethetett ezután a kincstartó
 185     I,   2|            kiáltotta ijedten a csárdás, s kézzel-lábbal, szemmel-orral
 186     I,   2|                  mint a kenetlen kerék. S nyomban ki is gurult a szoba
 187     I,   2|               mint a szentesi korsónak, s azt annál sebesebben mozgatta,
 188     I,   2|            bírót! - mondta rá a király, s odafordult nevetve a dudaemberhez. -
 189     I,   2|                megsarkantyúzta a lovát, s egyszerre porba veszett
 190     I,   2|              betakarta magát a fülével, s világéletében ki nem bújt
 191     I,   2|             egy-két marékkal, amoda is, s mire megérkeztem a tetthelyre,
 192     I,   2|             Végrehajtónak gondolhatnak, s csupa emberségbõl tartanak
 193     I,   2|                 sokkal szebb kimondani. S én is ezért nevezem a falut
 194     I,   2|             possajtott, vidámító itala. S lám, a Zsigó Ágnes anyó
 195     I,   2|           mászkálnak a papsajtos fûben, s mindnyájának apróka csengõ
 196     I,   2|                 a csöngõje szavárul, ki s kié.~Hát ez hun-kor. Mert
 197     I,   2|                hát ki tudja, régen hogy s mint volt.~Nemcsak én nem
 198     I,   2|             Tisza Kálmánnal is beszélt, s olyan okosat ritkán mondtak
 199     I,   2|             megnézi a kótyi iskolát is, s Bóka ott fogja meginstálni
 200     I,   2|             hátat fordított a városnak, s a határban próbált szerencsét.
 201     I,   2|               úgy vándorlegény képében, s éppen a kótyi országúton
 202     I,   2|                ne koptassák a palánkot, s mérgesen letette Mátyás
 203     I,   2|             megette a nagy kíváncsiság, s egy-kettõre lobogott a tûz
 204     I,   2|      megkaparászta bicskájával a követ, s belehajította a bográcsba.~-
 205     I,   2|                 a bográcsot kanalastól, s akkorát szusszant, mint
 206     I,   2|                 akart lenni a másiknál, s biz abból az lett, hogy
 207     I,   2|           Parázsó a csöngettyûs sapkát.~S csakugyan, mikor este Nikodémus
 208     I,   2|           legérdemesebbnek a gyémántra, s az udvari pap ezt megerõsítette
 209     I,   2|         beszélni a fejedelmi tanácsban. S mentül összébb morcolta
 210     I,   2|          ténfergett a palota kertjében, s jajgatott akkorákat, hogy
 211     I,   2|           Parázsó ezt mind följegyezte, s közben jajdított akkorákat,
 212     I,   2|                Leballagott a bolondhoz, s megállt elõtte nagy szánakozva:~-
 213     I,   2|              fejedelem elnevette magát, s olyan barackot nyomott Parázsó
 214     I,   2|              adatot, de az mind se sok, s ami kevés van is, bizonytalan.
 215     I,   2|                hát Dugonics költõ volt, s Árpád apánkkal is hattyúkat
 216     I,   2|                van neki egy hódas lova, s hipp-hopp, azzal ott terem,
 217     I,   2|                  Hát bizony ez nem sok, s ha Kis Kampó politikus volna,
 218     I,   2|             felsõtiszaparton tekergett, s olyan keskeny volt, hogy
 219     I,   2|               lovaikat megabrakoltatni, s a maguk éhét is elverni
 220     I,   2|                 volt, híres az erejérõl s az azzal járó szilajságról.
 221     I,   2|     kurjongatásra. A katona dühbe jött, s kantárszáron vezetve a lovát,
 222     I,   2|                fölugrott a háló mellõl, s odapattant a katona elé.
 223     I,   2|                derékon kapta az óriást, s mire az észbe kapott, már
 224     I,   2|                 kisomfordált az utcára, s illedelmes köszönéssel dobogott
 225     I,   2|                  mint az eleven parázs, s olyan parolát adott, hogy
 226     I,   2|                Csodákat beszéltek róla, s esztendõ se telt bele, mire
 227     I,   2|              csak a lé volt hetvenféle, s annyi elõkelõség ülte körül
 228     I,   2|            kardja, nyusztprémes süvege, s akkora aranylánc a nyakán,
 229     I,   2|             elég lett volna békónak is.~S ahogy javában mulatoznak,
 230     I,   2|                 mentét, láncot, sapkát, s odafordult az apjához:~-
 231     I,   2|                 Möhetünk már, édösapám.~S ettõl fogva olyan szorgalmasan
 232     I,   2|               lett volna a csaták hõse, s árulta a keszeget petákért
 233     I,   2|              Kampó olyan szófogadó fiú, s mért lett az országos méltóságra
 234     I,   2|             rakáson vagy hét miniszter, s azon a banketten mind külön-külön
 235     I,   2|             árulták a gyékény-szatyrot, s már akkor is azért adták
 236     I,   2|            Szeged elvett elõle mindent, s olyan nagyra dagadt, hogy
 237     I,   2|             megivott rá egy vödör bort, s mikor ettõl jókedve kerekedett,
 238     I,   2|          lekapta tíz körmérõl a gazdát, s hegedült rajta mogyorófa-vonóval,
 239     I,   2|               hogy oda okos embör köll.~S ahogy másnap megindult a
 240     I,   2|                  elterült, mint a béka, s mind a két kezébõl kiejtette
 241     I,   2|         lehajolt egy darab sült-tökért, s úgy vágta azt a saját kegyelmes
 242     I,   2|              török is vérszemet kapott, s úgy telecsapkodták sült-tökkel
 243     I,   2|  sármány-madarakká változtak szegények. S ezzel jártak jól a jámborok,
 244     I,   2|                 irhát esze nála nélkül, s csak mikor már túl voltak
 245     I,   2|              zúgták rá a többi követek, s ahogy hazaértek, rögtön
 246     I,   2|                 kiáltották ki a csõszt. S ahogy a Hóbajárt basa meghallotta
 247     I,   2|                  hogy már azt vállalja, s azzal szíves búcsút vettek
 248     I,   2|                 el magát az asszony is, s erre Pali papucsos is kiugrott
 249     I,   2|                 akkorában a borbélyság, s nagyobb ember a borbély,
 250     I,   2|                 a borbélyi tudományhoz.~S mivel mindezekben a dolgokban
 251     I,   2|         csizmadiák, a szabók, a szûcsök s egyéb közrendû népek: azoknak
 252     I,   2|          annyian vannak, mint a sáskák, s úgy bekvártélyozták magukat
 253     I,   2|            hármat is lépett egy nyomba, s egyszeriben ott termett
 254     I,   2|         zacskóban, hallik a csengése -, s megszólal Recsep basa:~-
 255     I,   2|             mint a sólyomnak a szárnya.~S nem telt bele egy szempillantás,
 256     I,   2|              otthagyott az öreg legény, s csak úgy futtában kiáltott
 257     I,   2|                fülön fogta a kis inast, s keményen rámordult:~- Lódulj,
 258     I,   2|             bácsi - felelte a kis inas, s már akkor pemecselte is
 259     I,   2|                  felelt meg a kis inas, s azzal nekifogott a borotválásnak.
 260     I,   2|                  Végezte a maga dolgát, s nem avatkozott a máséba.~
 261     I,   2|             rebbentek szét a szõregiek, s mire a martalóchad megérkezett,
 262     I,   2|            hosszú mohaszakáll lebegett, s eközül ásított ki a fekete
 263     I,   2|                 odúhoz a magyar molnár, s beleeresztette a pénzes
 264     I,   2|            fáról egy ágat vándorbotnak, s azzal - kebelén kenyere,
 265     I,   2|               pénz, mikor leeresztette, s odaütötte a másik zacskóhoz.~-
 266     I,   2|                kíváncsiskodott a török, s hirtelen visszakapta a pénzét.~
 267     I,   2|           összecsattantotta a papucsát, s meg se állt Belgrádig. Ott
 268     I,   2|                 gazda benyúlt az odúba, s nagyot dobbant örömében
 269     I,   2|                Megint benyúlt az odúba, s addig kotorászott benne,
 270     I,   2|                magát Máté gazda nagyon, s visszacsúsztatta a helyére
 271     I,   2|               hóna alá csapta a magáét, s megindult a falu felé. Hát
 272     I,   2|               be a két molnár Szõregre, s többet szét se váltak. Összetették
 273     I,   2|                 influenzára van ítélve, s különben is egészen biztos
 274     I,   2|               az alsóvárosi barátoktól, s Balázs még a Palánkig se
 275     I,   2|           maradt se írás, se nyomtatás, s a portréját csak valamelyik
 276     I,   2|               galléron kapta a németet, s úgy vágta keresztül az alacsony
 277     I,   2|     kitörülgette az ágyterítõ sarkával, s odatartotta az asszony elé:~-
 278     I,   2|               áristomba, ebadta fattyú!~S ahogy egy hajtásra legurította
 279     I,   2|                megkente hájjal az eget, s bárányfelhõk rõzsetüzecskéi
 280     I,   2|               Azzal fölkapta a poharat, s utánaküldte a nemes embert
 281     I,   2|                 a csiribiri bûnösöknek. S hogy elejét vegye minden
 282     I,   2|       nyugtalanságnak, fogta a Mihókot, s csak úgy olvasatlan utánaszalajtott
 283     I,   2|                a megvetett ágy szélére, s csizmás lábait odatartotta
 284     I,   2|           mesélgették ezt a fosztókban, s ha én olyan jámbor ember
 285     I,   2|                 ott lakatta maga körül, s ha jókedve volt, még tanácsot
 286     I,   2|        veszettebbül vonított és ugrált, s nem is csöndesedett el addig,
 287     I,   2|            tûzte a fejedelem köntösére, s most lesütött szemmel várta
 288     I,   2|             odaállt az ura trónja mögé, s helyette õ mosta meg a nemes
 289     I,   2|        fordított a fejedelmi palotának, s hétszámra elvadászgatott
 290     I,   2|               barátságosan a fejedelem, s kiadta a parancsolatot,
 291     I,   2|                neki, mint a gyermeknek, s messze ellopódzva, valahol
 292     I,   2|          fülemülék is elhallgattak már, s õ még mindig cincogott.
 293     I,   2|                 õ még mindig cincogott. S mikor a fülemülék újra megszólaltak,
 294     I,   2|              visszalopódzott a táborba.~S attól fogva, akármerre jártak,
 295     I,   2|       ki-kimulatta magát a hegedûjével. S ezt olyan ügyesen csinálta,
 296     I,   2|                simogatta bocsánatkérõn, s már elõhúzta a vonót is,
 297     I,   2|            felhõ is jött az erdõ felõl, s az utolsó már meg is szólalt.
 298     I,   2|               De föl is kapta mindjárt, s a másik pillanatban már
 299     I,   2|             szeme, reszkettek az ujjai, s a húrok csodálatos rezgése
 300     I,   2|                elõbukkantak az erdõbõl, s félóra múlva véres fejjel
 301     I,   2|              csatában ejtették foglyul, s úgy megörültek neki, hogy
 302     I,   2|             érkezett Rákóczi táborából, s pecsétes levelet mutatott
 303     I,   2|                Heiszter nekilelkesedve, s el nem eresztette addig
 304     I,   2|              sarkantyúba kapta a lovat, s úgy elporzott vele, hogy
 305     I,   2|             mosolyogta el magát a deák, s nemcsak betette, hanem be
 306     I,   2|      fejedelemnek a napszállat hûsében, s a deák félt, hogy nagy nevetség
 307     I,   2|           fenyõlevelet herbaté gyanánt, s ha annak a füstjébe takarózhat,
 308     I,   2|                 a szemét kell lehunyni, s egyszerre otthon van a Mikes-portán,
 309     I,   2|             látni a kék füstben semmit, s nagy hézagok maradnak a
 310     I,   2|                 sírhatnéksággal a deák, s ahogy megállt a tornác törött
 311     I,   2|             talpon volt az egész udvar, s a fejedelem csak úgy reggeli
 312     I,   2|           csosszant papucsba az öregúr, s megindult a nagy kertben
 313     I,   2|           fejedelem. - Meg úgyse fogod, s ha elvadítod innen, akkor
 314     I,   2|                a keze fejével a szemét, s akkorát ásított, hogy majd
 315     I,   2|                 megesett rajta a szíve. S másnap hajnalban, mikor
 316     I,   2|                tiszta életû ember volt, s mivel õ is hallott a szép
 317     I,   2|            személy volt: a város lúdja, s mint ilyen, a városgazda
 318     I,   2|               levélbe huszonöt aranyat, s futtatta vele az inasát
 319     I,   2|                tudta, mi az illendõség, s a huszonöt aranyból nem
 320     I,   2|               ideje kilyukadni az úton, s még szerencse, hogy az öt
 321     I,   2|          becsületes emberek, mint most, s ezek közé tartozott a futár
 322     I,   2|                a királyasszony levelét, s hiába ürgette-forgatta a
 323     I,   2|              Mária Terézia õfölséginek!~S mire a nap tüzet rakott
 324     I,   2|                 lúd - búsulta el magát, s lekanyarította fölöstökömre
 325     I,   2|                az íródeáktól a futárig. S azt is mondják, a kisbíró
 326     I,   2|           háládatos õ a hû magyarokhoz. S hogy azokkal nem boldogult,
 327     I,   2|              elõbb odaszokott Bécsbe -, s még a helyét is megfújták
 328     I,   2|          madárnyelvet, a cifra bálakat. S mikor egy esztendõ múlva
 329     I,   2|            megcsóválta a kócos üstökét, s egy kicsit elszomorodva
 330     I,   2|              alatt a sündisznótüskéket, s nagyon szeretett volna velük
 331     I,   2|             beállított a bécsi udvarba, s megkapta a kabátja szárnyát
 332     I,   2|               az öreg magyart meglátta, s a királynõ rózsás arca is
 333     I,   2|                az uralkodóasszony arca. S ha felejtette is már a magyar
 334     I,   2|             Markalf históriájában is -, s úgy elsurrant az udvarból,
 335     I,   2|                   Ott már akkor várták, s vitték egyenest a királyasszony
 336     I,   2|                 a szája a mosolygástól, s ügyet se vetettek a palkonyai
 337     I,   2|              két korona van is a fején, s megírta azt Born Ignác is,
 338     I,   2|               amint az egeret meglátta, s úgy elkezdték kergetni abban
 339     I,   2|                  ahogy a mérgét kiadta. S ha vén vállát megveregette
 340     I,   2|            általában mindig népszerûek, s az öreg Fritz elég régen
 341     I,   2|                 pályázna a trónusunkra, s ezt meg is írtam volna még
 342     I,   2|             olvassa azt, mint reklámot, s azt hiszi, egy zsák bankót
 343     I,   2|         tartózkodott ilyen sanda gyanú, s egyébként se én vagyok az,
 344     I,   2|             piros meg kék tikszemekkel, s azért legkedvesebb minden
 345     I,   2|           nagyon kellemetlen a szúrása. S aki hevertében ebbe beletenyerel,
 346     I,   2|               kopottan, sõt szakadozva, s így került szembe Tilalmas
 347     I,   2|           burkus királyt a két jobbágy, s ezzel az élménnyel sózzuk,
 348     I,   2|          beszámoló. Hallgatagon esznek, s az eszmecsere csak akkor
 349     I,   2|     szalonnácskát a maradék kenyérkére, s úgy ejti a vágást, hogy
 350     I,   2|              Most már beleszólok én is, s megpróbálok egy kis rendet
 351     I,   2|             volna.~Az emberek nevettek, s magam is úgy találtam, nagyon
 352     I,   2|            nagyon alkalmas történet ez, s nekem is kedvem támadt a
 353     I,   2|          kordában tartotta a tisztjeit, s megkívánta tõlük, hogy pontosan
 354     I,   2|           latin-görög-zsidó ábécéjükre, s ez bizonyára nagyon megjavítaná
 355     I,   2|             országgyûlési tudósításhoz, s ki bírná az ilyen vállalatot
 356     I,   2|               inkriminált cikk írójára, s a trifurcifer sose faragna
 357     I,   2|                csak Hózseás prófétából, s ez olyan ténykörülmény,
 358     I,   2|                a határon patalléroztak, s Maret úrnak olyan megbízható
 359     I,   2|                jöhet-mehet a hazájában, s a dohányzacskójában hurcolhatja
 360     I,   2|                 ismerõs hangzású nevet, s csak afféle napóleoni gróf
 361     I,   2|             dürgést a bécsi hotelekben, s a Fehér Farkasból elõkurkászta
 362     I,   2|                 utána a Fehér Farkasba, s azzal igen felbõszítették
 363     I,   2|                 volt Ferenc császárnak, s a francia megszállás alatt
 364     I,   2|                 is fülelték vagy tízen, s vitték nagy diadallal Gyõrbe
 365     I,   2|        insurgensek elfogták Bonapartét, s mindenki törte magát, hogy
 366     I,   2|          erdélyi szász származású volt, s értette a szittya idiómát
 367     I,   2|                 Valois-k is kerülnének, s most meg kellene szakadni
 368     I,   2|            Strauss-valcereket adott ki, s a füzet címlapján egy struccmadár
 369     I,   2|                 a csiklandozott gyerek, s csak akkor hagyta abba,
 370     I,   2|           belekapaszkodott a kitlijébe, s felkiabált az ablakba:~-
 371     I,   2|                fehér kerek köpönyeggel, s leballagott a két úr a várból.
 372     I,   2|              lámpák helyettesítették -, s így a kezelése sok bajjal
 373     I,   2|         másiknak adná tovább a jeleket, s négy minutum alatt megtenné
 374     I,   2|                mosolyodott el a grófné, s ami ezüst húszast talált
 375     I,   2|             belföld nyomorára alapítja, s az egész népességet két
 376     I,   2|             vékás csákót is a fejükrõl, s kiderül, hogy fej van-e
 377     I,   2|       képviselték a kassai demokráciát, s mikor a város három hajdúja
 378     I,   2|           végigvetette magát a deresen, s átölelvén a fából való paripa
 379     I,   2|       megcsapatást addig fölfüggesztem, s ha kell, karhatalommal is
 380     I,   2|          függõleges helyzetet vett föl, s csak aziránt voltak kétségei,
 381     I,   2|           hoztak, régieket eltörültek - s ez csak a polgári közigazgatás
 382     I,   2|           katonaság se hagyta a jussát, s az mindig Bécsben kereste
 383     I,   2|                 a pereces kofa meghalt, s János újra meginstálta a
 384     I,   2|               kezelte a mogyorófavonót, s ha mi kis sajgást érzett
 385     I,   2|               én meg nem tudom mondani, s mivel az száz esztendõ múltán
 386     I,   2|           hordta le a görög az udvarra, s ott úgy szelelte, ahogy
 387     I,   2|           kovács is egész nap kalapált, s attól õneki soha nyugta
 388     I,   2|      aprópénzzel, kiállt a háza elejbe, s útját állta mindenkinek,
 389     I,   2|                 a szomszédokhoz mennek, s a nevetés még a nagy kalapálásból
 390     I,   2|      jószántából - vallotta a kovács.~- S nagyon megköszönnénk, ha
 391     I,   2|                 biztatta õket a boltos, s azonnal kifizette nekik
 392     I,   2|                harminc és negyven közt, s legalább tíz életpályára
 393     I,   2|             beíratkozott a gimnáziumba, s azóta nemcsak azt végezte
 394     I,   2|             máskülönben ártatlan ember. S mivel Borárosban sok volt
 395     I,   2|               akarnak tanulni magyarul, s egy ezüstforintot fizetnének
 396     I,   2|             forintot kért tõle kölcsön, s megesküdött neki, hogy mindjárt
 397     I,   2|                 Veszprém monográfiáját, s Heckenast úr ád érte ötven
 398     I,   2|           belemenni ilyen nagy üzletbe, s Julcsa öt év óta hiába várja
 399     I,   2|                tizennyolc éves korában, s egy könyvet talált a kántor
 400     I,   2|               Afrika nevû világrész is, s azt olyan emberek lakják,
 401     I,   2|           könyvet vagy a kalendáriumot, s abból tanulnak meg olvasni
 402     I,   2|                elõl kiszökött Angliába, s húsz esztendeig ott inaskodott
 403     I,   2|              söprûkötõi pályára lépett, s mivel a söprûkötés és a
 404     I,   2|             mint nyelvmester számított. S ezt számítgatta azokon a
 405     I,   2|             akit Bíró Miklósnak hívtak, s valahonnan Erdélybõl peregrinált
 406     I,   2|                  hogy pipája volt neki, s azt a bécsi kirakatok elõtt
 407     I,   2|               házat, se Jancsi mûhelyt, s Táncsics Mihály sohase bírta
 408     I,   2|     beletartozik a magyar történelembe, s a legnagyobb magyar életírói
 409     I,   2|        csakugyan sokadoztak a magyarok, s Gruber fõtisztelendõ úr
 410     I,   2|               Aztán mög kéménye is van, s az úgy pipál, hogy az már
 411     I,   2|          mindjárt tudta, mirõl van szó, s el is magyarázta a népeknek,
 412     I,   2|            befutott az elsõ gõzmozdony, s a hivatalból jelenlevõ rendõrfõnök
 413     I,   2|      köszöntötte az elsõ istenhozottal, s mindjárt meghívta ebédre
 414     I,   2|                 hajóskapitánya nevében, s ahogy a nagy sokaságot látta,
 415     I,   2|                 piaristákat a városban, s meghívta ebédre a helyi
 416     I,   2|              fõbíró az ember, vagy nem, s ebbõl nyaralt ki a cigány
 417     I,   2|            pálcát, levitte a kabinjába, s felhozott onnan egy karneolköves
 418     I,   2|            kaszinó vendége volt a gróf, s bár forrásom nem mondja,
 419     I,   2|            ország elõmenetelének tollal s értékkel buzgó elõmozdítójának
 420     I,   2|                 tósztok mind elvesztek, s így nem írhatom ide õket
 421     I,   2|                A kerékház fedelén állt, s kezében az Osztrovszky-féle
 422     I,   2|               Aztán bement a kabinjába, s beírta a naplójába úti impresszióit,
 423     I,   2|                  ez volt a szavajárása, s ugyancsak tartotta is magát
 424     I,   2|            hátat is fordított a legény, s csak úgy a válla fölül szólt
 425     I,   2|  meghitelesítette a történetet, még él, s tanú rá, hogy akármilyen
 426     I,   2|            füzesbe jártak át szedrezni. S mikor a fiatal magyar szabadságnak
 427     I,   2|           vetegettek, szép békességben, s amikor pihenõre tértek,
 428     I,   2|            karéjba verõdtek az emberek, s lángolt a szemük, égett
 429     I,   2|               ám, ha hagynánk magunkat!~S a szanádi asszonyok nem
 430     I,   2|               nagyon forró volt a nyár. S a csókai gyerekek nem mentek
 431     I,   2|           kislányuk a csókai bíróéknak, s búcsúzott volna is tõle
 432     I,   2|           megint összeverõdtek a népek, s akkorra beestellett a csatának
 433     I,   2|             verejtékes homlokát az apa. S egész éjszaka talpon állva
 434     I,   2|           sündörögtek a gazdájuk körül, s meg nem tudták érteni, miért
 435     I,   2|                az éjszakai nyugodalmat, s hajnali pirosság, gólyakelepelés,
 436     I,   2|              léptekkel marsoltak elõre, s összehúzott szemöldökkel
 437     I,   2|            csókai meg a szanádi kutyák. S mikor az emberek már lekapták
 438     I,   2|             odalépkedett az árokpartra, s hirtelen visszahökkent mind
 439     I,   2|            csókai pipacsok piroslottak. S mind a kettõnek maszatos
 440     I,   2|             kettõ felnyitotta a szemét, s még összébb bújtak álmosan
 441     I,   2|                 Milicát ölelte magához, s egymás kezét fogva állt
 442     I,   2|                 MTK-nak, se a KAOE-nak, s alighanem a fejéhez vágta
 443     I,   2|            Grófnak kellett annak lenni, s annak is lóháton járni,
 444     I,   2|              kasznár jó káromkodó volt, s az egyik csakúgy gyõzte
 445     I,   2|                 uram nagy tehetségérõl, s ez már egy kicsit történelem
 446     I,   2|    belemelegedtek, rájuk is reggellett, s csak akkor vették észre,
 447     I,   2|             most is ott ül a söntésben, s még most is szorongatja
 448     I,   2|           tiszta szobában a tükör fölé, s akkor húzta elõször a lábára,
 449     I,   2|                páratlan távgyaloglónak, s mikor egy tyúkszemes kundschaftja
 450     I,   2|      jajveszékelve tördelték a kezüket, s bizonyára már a jajgatásukkal
 451     I,   2|        leakasztotta a szögrül a kaszát, s kegyetlen haraggal vagdosta
 452     I,   2|           várták vacsorára az osztrákot s ugyan igyekeztek, hogy le
 453     I,   2|              nevetett a furcsa ötleten, s oda fordult egy öregasszonyhoz,
 454     I,   2|                  mosolygott a tábornok, s poros, kerek köpenyét szétterítette
 455     I,   2|                  mosolygott a tábornok, s érezte, hogy könnybelábad
 456     I,   2|              hogy könnybelábad a szeme. S bizony még sirvafakad a
 457     I,   2|                Szétnyitotta a tenyerét, s ujjai közül az ezüstpénz
 458     I,   2|            motyogta zavarodottan Csiha, s kibotorkált az emberek közül.
 459     I,   2|               kardom.~Ráütött kardjára, s a kardcsörrenésre a vak
 460     I,   2|              dugta, éppen a szíve fölé. S egy-két perc múlva már Bicske
 461     I,   2|                király. Meg is tanultam, s most úgy adom, ahogy vettem.
 462     I,   2|               nem gyerekjáték a háború, s nem medvecukrot osztogatnak
 463     I,   2|               két-három jó pajtásommal, s nyakunkba vettük a falut.
 464     I,   2|         megtettem magamat generálisnak, s hadi rendbe állítottam a
 465     I,   2|             rápattantam a nádparipámra, s harmadmagammal elvágtattam
 466     I,   2|                 vállára kapta a zsákot, s csak a kapujokból mert visszaszólni:~-
 467     I,   2|                szegényemberes gúnyával, s beállt halászlegénynek Galambos
 468     I,   2|                 ház most is megvan még, s ma is a legméltóságosabb
 469     I,   2|              hallott mind a két fülére, s amúgy se forgolódott már
 470     I,   2|        Elõkeresi a padlásról a kardját, s le se teszi addig, míg azt
 471     I,   2|               akarják állítani Pákánál, s az a kívánságuk, hogy Gergely
 472     I,   2|             csattant föl a nagyasszony, s közéjük rohant a lekvárkeverõ
 473     I,   2|                    riadt föl az öregúr, s marokra fogta a lóca végéhez
 474     I,   2|               az öregúr az igazságba. - S ha odahozná az ördög, akkor
 475     I,   2|                fejét a néhai insurgens, s körülnézett a fokosa után.
 476     I,   2|              volna valamit Gergely apó, s neki is lódult a kecskeméti
 477     I,   2|                kas oldalán a méhecskék. S mintha mind azt zsibongták
 478     I,   2|                 orrú kiskun legényeket, s hajtotta õket, fütyörészve.
 479     I,   2|       megértette, hogy õrajta mulatnak, s ettõl egyszerre lángot vetett
 480     I,   2|           mertek tik engem kinevetni! - s azzal úgy vágta a méhkast
 481     I,   2|              elkapkodták a fegyverüket, s összevagdosták mind a hatot,
 482     I,   2|            összevagdosták mind a hatot, s mindjárt el is kaparták
 483     I,   2|                Vállra kapták az öreget, s vitték haza olyan diadallal,
 484     I,   2|           odagyûlt a Bánhidy-kúria elé, s verték a nagykaput szörnyû
 485     I,   2|                azonban megnyílt a kapu, s kilépett a ház úrnõje a
 486     I,   2|           Halálra rémült a nagyasszony, s csak akkor mosolyodott el,
 487     I,   2|          hajnalon ért ki a nagyasszony, s a szép piros hajnalban Gergely
 488     I,   2|                mikor fölébresztettetek.~S Gergely apó úgy, de úgy
 489     I,   2|         termette a mézet azon a nyáron, s a nagyasszonynak nem volt
 490     I,   2|                csákót nyomtak a fejébe, s leküldték vitézkedni a szép
 491     I,   2|              olasz föld, mint a méhkas, s az osztrák katonák ugyancsak
 492     I,   2|         honvédeket kell szembeállítani. S csakugyan, mikor Szegesdi
 493     I,   2|                mondogatták egymás közt, s könnybeborult szemmel fordultak
 494     I,   2|             gondolták a magyar ezredek, s õk is hátat fordítottak
 495     I,   2|             közt volt Szegesdi Béni is, s mosolygott szép csendesen
 496     I,   2|          ellenség is bátorságra kapott, s félóra múlva nyúl lett az
 497     I,   2|                 égõ homlokára a kötést, s meg-megcirógatta a szemébe
 498     I,   2|          gyémántcsillagos érdemrendjét, s rátûzte a közember vászonzubbonyára.
 499     I,   2|             Napáldozattájon ébredt föl, s eleinte értetlenül nézte
 500     I,   2|                Ebbõl mindent megértett, s arcán pirosság gyulladt