Kötet,  Fejezet

 1     I,   1|     ellát engem az eperfa.~- No, minket se féltsen - kevélykedett
 2     I,   1|          érünk rá, engedjetek el minket - ragyogott a kérés a bokros
 3     I,   1|        én apám foltozó szûcs, de minket már azért is szájon vágtak
 4     I,   2|           de a király nem látott minket. Megesett, hogy a király
 5     I,   2|         mink nem láttuk õt, se õ minket, pedig ugyancsak néztük
 6     I,   2|          segíteni. Õ is megszánt minket, s gondoltuk, jó szívvel
 7     I,   2|    töröknek annyi esze, hogy nem minket ösz mög, mikor sült tököt
 8     I,   2|       tövérõl a sült-tököt.~- Na minket szépen aranyba foglaltattak,
 9     I,   2|  használt, ha jóvá nem hagyta.~- Minket most már akár szélnek is
10     I,   2| maradtunk otthon, apró gyerekek. Minket nem vittek el, akárhogy
11     I,   2|     nagyot Matyej -, kifelejtett minket az Istenke, mikor földet
12     I,   2|          Felvilágosítottuk, hogy minket a svábbogár végtagviszonyai
13    II,   1|           hát most már elküldött minket.~Zia Nia erõs, zömök menyecske,
14    II,   1|       szokta azt jelenteni, hogy minket érdemes megnézni, a jó reggelét
15    II,   3|       méhecskék ne zavargassanak minket.~Megkezdtük az ásást, s
16    II,   3|        õsember. Hogy lepipált az minket fantázia dolgában! Az ellensége
17    II,   4|         igazság szerint õ hozott minket, mint igen célszerû igazgatója
18    II,   4|          adta, mint másnak, mert minket szeret.~- Lelköm, nincs