| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Móra Ferenc Tápéi furfangosok IntraText CT - Text |
A király, aki megtiszteli jelenlétével déli szalonnázásunkat a kazlak közt, nem kisebb fiú, mint maga Nagy Frigyes, aki a mozi jóvoltából pár évvel ezelõtt rendkívül népszerû uralkodó volt Magyarországon. A halott királyok általában mindig népszerûek, s az öreg Fritz elég régen felvette már a néhai nevet. Viszont a mozi olyan elevennek hozta vissza, hogy tán életében se volt olyan közel az emberekhez, ahogy tett-vett, jött-ment a vásznon, ahogy mosolygott és haragudott, ahogy a lováról leugrott, és a botjára támaszkodott, ahogy Voltaire-nek kitette a szûrét, és ahogy a tábornokainak saját kezûleg kiadta a nyargalót, az mind olyan igazi volt, hogy aki azt látta, az mind királypártivá változott.
Magam is szívesen rászavaznék Nagy Frigyesre, ha pályázna a trónusunkra, s ezt meg is írtam volna még akkor, mikor aktuális volt, de népszerû emberek magasztalása nekem sose volt kenyerem. Aztán meg furcsán is van az ember mint sajtó, a mozival, legalább erre mifelénk. Ha akkor írok Nagy Frigyesrõl, mikor mûsoron volt, akkor mindenki úgy olvassa azt, mint reklámot, s azt hiszi, egy zsák bankót küldött nekem érte a mozi, tehát muszáj róla írást adnom, hogy mégiscsak nagy ember volt ez a király, ha király volt is.
Itt a kazlak közt azonban nem tartózkodott ilyen sanda gyanú, s egyébként se én vagyok az, aki szõnyegre hozta a kérdést. (A szõnyeg különben a még fölszántatlan búzatarló, kivirágozva tisztesfûvel, varjúmákkal, piros meg kék tikszemekkel, s azért legkedvesebb minden szõnyegek közt, mert nem vetik szemére az embernek, ha erre ráejti a szivarhamut. Viszont az meg nem szép tõle, hogy királydinnye is tartózkodik benne, különösen ott, ahol föl van áradva a homok. Ugyan ezt hivatalosan királyszurdancsnak is nevezik, de akkor is nagyon kellemetlen a szúrása. S aki hevertében ebbe beletenyerel, az akkor is elkerekíti a töve teremtésit, ha a legáhítatosabb legitimista is.)
Azt hiszem, más réven nem is igen járatosak erre a királyok, csak a róluk nevezett dinnye csinálja nekik a propagandát. Nagy Frigyes azonban nem ezen a címen állított be közénk. Õfelsége tegnap este érkezett meg a falusi moziba, kissé kopottan, sõt szakadozva, s így került szembe Tilalmas Szöri Mátyás és Példa Kövér Imre nevezetû szittyáimmal. A birtokrag azt jelenti, hogy a szittyák látástól vakulásig az én szolgálatomban állanak mint gyakorlati régészek, az este azonban a mozi fogadta õket zsoldjába. Székeket hordattak át velük a nagykocsmából a kultúra templomába, és szabadjegyben fizették nekik a zsoldot. Így tekintette föl a burkus királyt a két jobbágy, s ezzel az élménnyel sózzuk, paprikázzuk most a szalonnát.
Nem mondhatom, hogy a népeket eksztázisba ejtené a beszámoló. Hallgatagon esznek, s az eszmecsere csak akkor indul meg, mikor egy félszemû ember becsattantja a bicskát.
- Osztán magyar király volt az az illetõ?
Tilalmas Szöri Mátyás végén jár az elõadásnak is meg az ebédnek is. Ráilleszti a maradék szalonnácskát a maradék kenyérkére, s úgy ejti a vágást, hogy két falat teljen még ki belõlük, aztán mondja egy csöppet fölényesen:
- Hát hogy lett volna magyar király? Nem engedik aztat mostan az ántánti hatalmak.
- Nem hát - jelentkezik mint szakértõ egy borzasztó rongyos magyar. - Nem is engedhetik, ha van magukhoz való eszük.
- Már mért ne engedhetnék? - tamáskodik egy himlõhelyes hun utód.
- Azért, mert akkor a király mindjárt ráveretné a nevit, képit a pézre is, oszt akkor mögint a magyar péz lönne a legerõsebb.
Erre rábólint az egész társaság, mert ez csakugyan kézzelfogható magyarázat. A félszemû makacsul köti magát a nemzetiségi kérdés tisztázásához.
- De hát valamiféle nemzet csak volt az az illetõ király?
Mátyás segélykérõén néz Példa Kövér Imrére. Beszéljen már õ is, hiszen õ is ott volt a moziban.
- Burkus nemzet volt, mi lett volna? - vonja meg a vállát.
- Hánybeli? - nyaggatja tovább a tudományszomjas félszemû. - Alighanem hogy ez lehetett a Vilmusnak az apja.
- Hát ahhoz nem tudok szólni - ismeri be Mátyás -, csak azt láttam, hogy törököknek parancsolt, mert csupa kontyosak voltak a generálisai.
Most már beleszólok én is, s megpróbálok egy kis rendet csinálni a kronológiai és nemzedékrendi zûrzavarban. Megkérdezem, van-e köztük valaki, aki hallotta már a hírét Nagy Frigyesnek?
Nyolc ember közül hét a fejét csóválja, ki jobbról balra, ki balról jobbra. Csak a nyolcadik billegeti a fejét fölülrõl lefelé. Igenis, õ tud errõl az uralkodóról egy történetet.
Ez a nyolcadik ember azonban még nem megy emberszámba, mert ez csak a Lajkó gyerek. Mátyás katedrai méltósággal inti le.
- Hun voltál te még akkor, te csiripiszli! Jobb lesz, ha elszaladsz egy kanta vízért.
Nagyon elcsodálkoznak, mikor azt hallják tõlem, hogy az a Nagy Frigyes még a Mária Teréziával huzalkodott. Hû, az tán még Kossuth atyánknál is régebben volt!
- Hát hogyne lett volna régebben - vegyül bele a szóba egy kis fekete szõrmók ember -, hiszön a Mária Trézia még akkor uralkodott, mikor a szanki csikós a báróságot nyerte a tátos-paripával.
Nem nagyon vagyok járatos a genealógiai irodalomban kivallatom a szõrmókból ezt az ismeretlen családtörténeti adatot. Érdemes azt meghallgatni is, följegyezni is.
- Úgy volt az, hogy a régi szanki bárónak nyakát vágták a törökök, arra aztán pályázatot hirdetett a Mária Trézia, hogy annak adja a báróságot, aki neki három kérdésre meg tud felelni. No hát, pályáztak ott mindenféle hercegek meg grófok a báróságért, de mind szamár volt, és azért Mária Trézia mindnyáját lekisebbítette. Kapta magát erre a szanki csikós, fölült a tátos-lovára, odanyargalt a Mária Trézia elé. De olyan szép, pörge bajuszú legény volt a csikós, hogy kilenc párnán ült a Mária Trézia, de ahogy a csikóst meglátta, három párna egyszerre kiesett alóla.
- Mit nem jó választani gyertyavilágnál? - ez volt az elsõ kérdés.
Kimén a csikós a tátos-lovához, mert azt csak odakötötte a kapufélfához, megkérdezi tõle, bemén a válasszal:
- Posztót meg feleséget, mert azt mind a kettõt napvilágnál köll megnézni.
- Ember vagy, csikós; azt mondd meg most már, melyik a legjobb házasság? - ez volt a második kérdés. Kimén a csikós a tátos-lovához, megjelenti a választ:
- Az, ahol az asszony vak, az ember meg siket.
Most jött a legnehezebb, a harmadik kérdés.
- Hát azt tudod-e, csikós, mit formáz legjobban az öreg asszony?
Szalad a csikós a tátos-lovához, megkérdezi tõle, megmondja neki a ló az egyik fülibe, siet be a legény, utána nyerít a ló, hogy majd a másik fülibe is súg valamit, de már azt a legény nem hallotta, így aztán ezt a választ adta a Mária Tréziának:
- Az öreg asszony legjobban formázza a kutyát, mert mind a kettõ bolhás, mind a kettõ karikába fekszik, mind a kettõ morog az emberre.
Hát megharagudott erre a Mária Trézia, mert már akkor õ is öreg asszony volt, és azt mondta a csikósnak:
- No csikós, tied a szanki báróság, de tudd meg, hogy azt köllött volna felelned: az öreg asszony a galambot formázza legjobban, mert õ se szeret magában aludni, mindég turbékolhatnékja van, és annak is meglapul, aki nem kergeti. Ha ezt felelted volna, királynak tettelek volna.
Az emberek nevettek, s magam is úgy találtam, nagyon alkalmas történet ez, s nekem is kedvem támadt a történeti oktatásnak ehhez az anekdotikus formájához. Elmondtam azt a históriát, amelyik abból indul ki, hogy Frigyes szigorú kordában tartotta a tisztjeit, s megkívánta tõlük, hogy pontosan tájékozva legyenek az alájuk rendelt legénységnek minden dolgáról. Ezzel a túlságos érdeklõdéssel aztán sokszor szerzett kellemetlen perceket a tiszteknek.
Egyszer például azt kérdezte egy századostól, a szemle alkalmával:
- Hány lutheránus katonája van?
A századosnak fogalma sem volt róla, de azért kivágta habozás nélkül:
- Jó. És mennyi református?
- Negyvennyolc.
- Harmincnyolc.
- Rendben van - bólintott a király. - Hetvenhat meg negyvennyolc meg harmincnyolc, az összesen százhatvankettõ, csakhogy én itt százhatvannyolc embert látok. Meg tudja nekem mondani, milyen vallású a hátralevõ hat ember?
- Azok? - nyelt egyet a százados. - Azok istentelen gazfickók, akiknek se hite, se istene, nem tartanak azok semmilyen vallást se.
A király elnevette szokott szigorúságát, és megkínálta egy csipet tubákkal az elmés kapitányt.
- No hát csak igyekezzen az úr ezeket is megtéríteni, hogy legközelebb jobbat halljak róluk.
Úgy mondom el a mesét, ahogy deákkoromban Holló igazgató úrtól hallottuk, aki ezzel az anekdotával igyekezett közelebb hozni a szívünkhöz a felvilágosodott abszolutizmust. Holló igazgató úrnak mérsékelt sikere volt - nekem is. A harcsabajuszok, a konyabajuszok és a tusabajuszok csak tisztességbõl mímelték a mosolygást, mint annak idején a mi bõrbajuszos szánk. Illik honorálni a kenyéradói humort csakúgy, mint a tanárit.
De ha már benne voltam, csak nem hagytam magam. Próbát tettem még egy katonahistóriával.
Egyszer, amikor Nagy Frigyes templomba ment, egy öreg ezredes volt az inspekciós kísérõje. Együtt hallgatták végig a prédikációt, amelyben többször szó esett Belzebubról mint az ördögök óbesterérõl.
- No, ez elég unalmas volt - mondta ásítva a király, mikor véget ért az istentisztelet. - Nem gondolja, ezredes?
- Én találtam benne érdekességet is - mosolygott az öreg tiszt.
- Azt, hogy a pokolban is csakúgy megy, mint idefent. Húsz esztendõvel ezelõtt is úgy emlegette a pap Belzebubot, mint az ördögök óbesterét. Úgy látszik, odalent is olyan lassan avanzsálnak az ezredesek, mint idefönt.
Másnap az ezredes lepipálta Belzebubot, a király elõléptette tábornoknak.
Ez a történet már jobban megfogta a paraszti régésznemzetet. A közvéleménynek Mátyás adott kifejezést, mondván:
- Hát szokásmondás, a macska is szembe meri nézni a királyt.
De ezzel megint az én tekintélyem csökkent le, mert a szokásmondás szemmel láthatóan jobb kedvre derítette a társaságot, mint az én történetem.
Erre aztán elõvettem a Kalkreuth tábornok esetét, akinek Frigyes egyszer békeidõben adott valami magas hadiérmet.
- Felség - szabódott a tábornok -, ezt a kegyet nem szabad elfogadnom. Ez olyan érdemrend, amit csak csatamezõn lehet kiérdemelni.
- Ne légy bolond, öreg - nevetett a király -, csak tedd föl bátran azt a fityegõt. Azt csak nem kívánhatod, hogy a te kedvedért most hadat üzenjek a francia királynak.
Erre Dupla Csonka Jánosban szólalt meg az ütõ. Neki volt rá legtöbb jussa, mert úgy lett belõle dupla csonka, hogy Gorlicénél maradt a fél lába. Így az ásómesterségben nem is vehetem hasznát, hanem a csontok, cserepek, vasak csomagolásában szaktekintély. Azt mondja, a berezovkai boltban tanulta ki ezt a mesterséget, valamint ott tanult meg tökéletesen beszélni tizennyolc nyelvet, még a kutyafejû tatárokét is. Kérdeztem is tõle, mikor ezen tökéletességével eldicsekedett, hogy minek hívják tatárul a kenyeret meg a vizet?
Egy kicsit vakargatta a fejét, aztán elnevette magát:
- Ejnye, de ki teccött tanálni, hogy mit kérdözzön! Csak éppen ezt a két szót nem tudom tatár nyelvön!
Most azonban nagyon komor meggyõzõdéssel mondta ki a szentenciát a medáliaosztogató burkuskirályról:
- De kár, hogy az ilyen uralkodók már kimöntek a divatbul!
Ebben minden okos ember egyetért Dupla Csonka Jánossal. Sok minden nem csonkult volna meg e világon, ha Vilmos császár meg a muszka cár háború nélkül osztogatták volna szét a nagy hadimedáliákat, és azt mondták volna a pedinterjeiknek, hogy az õ karrierjük kedvéért nem csinálhatnak háborút.
Hát persze, sokban ludasok a királyok pedinterjei. Van ilyen történet a Nagy Frigyes fõcselédjeirõl is. Abból az idõbõl, mikor a tudós Lavater azt állította, hogy õ minden embernek a fejállásából, az arcvonásaiból meg tudja mondani, kiféle ember az illetõ, igaz úton jár-e vagy kutyanyomban. A király egyszer próbára akarta tenni az új tudományt, közpolgári plundrába bújtatta a minisztereit, és bekaronkozott közéjük a Lavaterrel. No, tudós, itt mutasd ki a tudományod, azt mondd meg nekem, becsületes emberek-e ezek, vagy nem! Odamén a tudós a miniszterekhez, ürgeti-forgatja a nyakukat jobbra-balra, tapogatja a fejük búbját, utoljára kiválaszt közülük egyet, és azt mondja a királynak:
- Felség, elég rendes emberek ezek mind, de erre az egyre nem merném rábízni az erszényemet, mert ez két garasból hármat kilopna.
Nagyot nevetett ezen Nagy Frigyes, mert ez az egy ember éppen a pénzügyminisztere volt.
- Ez mán ügön - fejezi ki elismerését Példa Kövér Imre, és megnyugtatja a népeket, hogy a Frigyes mindjárt föl is akasztatta a huncut pedintert, õ a két szemével látta az este a moziban. Mátyás ugyan nem vél rá, hogy látta volna, én meg bizonyosan tudom, hogy semmiféle ilyen statáriális eljárást föl nem vettek filmre, de azért Imrének adok igazat. Így kívánja az erkölcsi világrend és a kubikosaim jogérzete.
Meg is vagyunk most már nyugodva mindnyájan, csak a Lajkó gyerek izeg-mozog, mióta visszatért a kanta vízzel, hogy õ is nagyon szeretné elmondani azt a szép történetet, amit a Nagy Frigyesrõl tud.
Nem félek a konkurrenciától, megadom az engedélyt a kölyöknek. És mondja csillogó szemmel, ahogy következik. Mintha csak olvasná.
Mikor Berlin városát ostromolták a magyar huszárok, a ki-kicsapó poroszok elfogtak egyet a mieinkbõl. Vitték nagy diadallal a király elé, aki kedvtelve veregette vállon a nagybajuszú vitézt.
A huszárra a hosszú táborozás alatt ráragadt a német szó, ha ropogott is a foga alatt.
- Dancs Szilveszter, szolgálatjára - csapta össze a bokáját.
- Van-e sok jó vitéz köztetek?
- Nem is nagyon veszkõdünk érte. Azt tartjuk, nem érdemes vért ontani a poroszokért, maguktól is megadják magukat, ha megéheznek.
Tetszett a királynak a bátor beszéd. Adott is egy aranyforintot Szilveszternek.
- Nesze, fiam, tedd el, majd hasznát veszed, ha kiszabadulsz.
Szilveszter megköszönte az aranyat, kipróbálta a fogával, hogy igazi-e, aztán a markába nyomta egy szájatátó burkusnak.
- Tedd zsebre, öcsém, jobban rád fér, mint énrám. Étellel, itallal, pénzzel, fegyverrel eltart engem az én jó királyném, szeretõt pedig tudok én szerezni pénz nélkül is.
A király elragadtatva nyújtotta kezét a huszárnak:
- Hallod-e, vitéz, mondok neked egyet, kettõ lesz belõle. Állj be énhozzám burkushuszárnak, egy-kettõre õrmestert csinálok belõled.
Szilveszter tisztelettudóan összecsapta a sarkantyúját:
- Engedelmet kérek, én is mondanék egyet, kettõ lesz belõle. Álljon be mihozzánk az úr magyar huszárnak, mire a bajusza kinõ, tiszt is lehet még belõle.
Mire a végére ért a Lajkó gyerek, minden szem úgy csillogott, mint az övé. Határozottan a gyerek lett a dalnokverseny gyõztese.
- Egy régi kalendáriumban olvastam, az volt a címe neki, hogy Igazmondó Naptár.
A világért se mondom meg a népemnek, hogy én írtam azt a történetet valamikor. Sokkal hitelesebb az így, ha a kalendárium mondja.