Vértanúhatnám Sámuel története

Vértanúhatnám Sámuel ötven évvel ezelõtt dúsgazdag gyapjúkereskedõ volt Tennessee-ben. Ott, ahol most újra akarják kezdeni a daytoni majompört, amint olvasom, s éppen ez juttatja eszembe a vértanúhatnám polgár tanulságos történetét, amely annak idején éppen olyan mulatsága volt a világsajtónak, mint most a majompör.

Vértanúhatnám Sámuelt egész negyvenéves koráig Samuel Francis Trainnek hívták, s igen nagy tiszteletet szerzett ennek a névnek, úgy is mint gyapjúkereskedõ, úgy is mint gentleman. Õ se bántott senkit, õt se bántotta senki, végezte a dolgát békességben, hétköznap olvasta a dollárjait, vasárnap pedig olvasta a bibliát, ahogy az egy tennessee-i polgárhoz illett akkoriban, és természetesen illik ma is.

Történt azonban, hogy S. F. Train városában egy istenfélõ hajadon közzétette azokat a leveleket, amelyeket a nagyon tisztelendõ Ezmegaz intézett hozzá, mint az Igaz Tökéletességû Keresztyének Társaságának elnöke. Mi volt a levelekben, mi se, azt tán ne keressük, de ami bennük volt, az alighanem meghaladta a hitvédelem szokott határait. A nagyon tisztelendõ prédikátor ugyanis becsületsértésért pörölte be az istenfélõ hajadont, az igaz tökéletességûek pedig azon a címen követelték a letartóztatását, hogy erkölcstelen iratokkal fertõzte meg a város társadalmát. És mivel Amerikában mindig vigyáztak az erkölcsökre, az államügyész csakugyan le is tartóztatta a jámbor hajadont, és a szabadlábra helyezés biztosítékát akkora összegben állapította meg, hogy azt csak milliomos tudta volna letenni.

S. F. Train ugyan többszörös milliomos volt, s ha õ csak egy közönséges lovagias gyapjúkereskedõ, még abban az órában kiszabadíthatja az üldözött ártatlanságot. S. F. Train azonban negyvenéves korára fölfedezte magában, hogy õ tulajdonképp az igazság lovagja, ennélfogva nem hitvány dollárokat mozgósított, hanem a szellem fegyvereit. Mint a biblia szorgalmas olvasója és alapos ismerõje, nekiült az ótestamentumnak, kiszedegette belõle az öreg Juda és a menye történetét, a Lót családi históriáját, a szemérmes József esetét a nem szemérmes Koleikhábbal, az Ámonét Thámárral, a Dávidét a szunámi leányzóval, s nem feledkezvén meg a rágeszi nászéjszakáról sem, az Énekek énekérõl sem, sõt a szókimondó kisebb-nagyobb prófétákat is idézvén, mindezeket kinyomatta egy épületes könyvecskében, meginterpellálván az elõszóban az államügyész urat, hogy vajon erkölcsös históriáknak tartja-e ezeket? S ha nem, hát akkor kit fog értük zár alá tenni?

A kérdés elsõ felét nyilván nem latolgatta az államügyész, hanem a másodikra habozás nélkül megfelelt: lecsukatta a derék gyapjúkereskedõt, aki válogatott kiadást rendezett a bibliából.

A vizsgálóbíró azonban, bizonyos Davis nevezetû mister, akibõl késõbb az Unió legfõbb törvényszéki bírája lett, okos ember volt. Elõre látta, hogy ez a pör sok galibát csinál, ha egyszer elindítják, tehát idejekorán elejét állta. A vádat valami formai okból elutasította, és Samuel Francis Traint hazaküldte gyapjút mérni, a lelkére kötvén, hogy hagyjon fel a teológiai tanulmányokkal.

Igen ám, csakhogy az „igaz tökéletességû keresztyének” nem voltak hajlandók belenyugodni abba, hogy az istentõl elrugaszkodott Train ilyen könnyûszerrel szabaduljon, annál kevésbé, mert az volt az elsõ dolga a gyehennára valónak, hogy új kiadást rendezett a válogatott ótestamentumi fejezetekbõl, mivel az elsõ kiadást azon frissiben szétkapkodták, lévén a tennessee-iek nagyon jámbor szívû puritánok.

Kapták magukat az igaz tökéletességûek, népgyûlést hívtak össze, aláírásokat gyûjtögettek, s most már bibliagyalázás címén követelték Mr. Train lefogását. A népharaggal nem lehet szembeszállni, különösen, mikor linccsel fenyegetõzik, s a gyapjúkereskedõt már csak azért is letartóztatták, hogy az igaz tökéletességûek meg ne mártogassák szurokba és meg ne hempergessék tollba. Sietni azonban nem akart a bíró az üggyel, gondolta, majd elõveszi pár hónap múlva, mikor már elmúlik a mérge.

Csakhogy pár hónap múlva az volt a helyzet, hogy Tennessee-t a polgárháború szélére juttatták az öreg Judának meg a többi ótestamentumi hébereknek a kujonkodásai. Nemcsak az igaz tökéletességûek forrongtak, hanem a tökéletlen keresztyének is. Mit volt mit tenni, ki kellett tûzni a tárgyalást. A tárgyalás elõtt való nap azonban a bíró magához hívatta az igaz tökéletességûeket.

- Hát mit csináljunk Mr. Trainnel?

- Akasztófát neki! - verték az asztalt a tökéletesek.

- Vigyázzunk csak - kopogott csöndet a bíró. - Ha elítélem a polgártársat, akkor elítélem a bibliát is! Ez pedig nagy örömére lesz az istenteleneknek.

- Ez bizony így igaz - juhádzottak meg az igaz tökéletességûek. - Akkor hát mégiscsak jobb lesz fölmenteni a birkanyírót!

- De akkor lesz csak igazán elítélve a biblia! - mutatott rá a következményekre a bíró. - Gondolják csak el, mi lesz abból, ha a független amerikai polgárok esküdtbírósága azt mondja egy orcátlan bibliagyalázóra, hogy derék ember az, nem tett semmi rosszat, csak népszerûsítette a bibliát. Ezért kellett volna ezt a pört idejében meggondolni!

Az igaz tökéletességûek erre nem tudtak mit mondani, csak megvakarták a bal kezükkel a jobb fülüket. Az pedig puritán nyelven is csak azt teszi, hogy szamárság biz ez, ki teszi ezt már most jóvá?

A bíró vállalta, hogy majd eligazít õ mindent. S másnap megkezdõdvén a tárgyalás, föltette a vádlottnak az egyetlen kérdést, amihez az amerikai törvényszéknek joga van. (Akkor legalább így volt.)

- Bûnösnek érzi-e magát?

Mármost ha erre azt mondja Train, hogy „nem”, akkor a bírónak joga van megfelelõ indokolással, minden további tárgyalás nélkül szabadlábra helyezni a vádlottat.

Mr. Train meg is felelt a kérdésre szép nyugodtan.

- Igenis, bûnösnek érzem magamat, és várom az ítéletet, amelyik vagy engem marasztal el, vagy a bibliát.

A bibliás embert visszavezették a börtönbe, és ott hetekig puhították, hogy vallja magát ártatlannak. Nem ért semmit, nincs az a birka, amely úgy ragaszkodnék a gyapjához, mint Mr. Train ragaszkodott az ítélethez. Utoljára ravasz fondorlathoz folyamodtak az igaz tökéletességûek. Rábeszélték a makacs ember feleségét, hogy utazzék át Európába, a férjnek megengedték, hogy fölkísérhesse az asszonyt a hajóra, a hajóskapitánnyal pedig szót értettek, hogy azonnal indítsa meg a hajót, és szöktesse meg a rabot.

De S. F. Train már akkor Vértanúhatnám Sámuel volt. Elkísérte ugyan a feleségét, de csak a hajóhíd innensõ végéig, ott megállt, és csak onnan lengette a sapkáját az induló hajó felé:

- Aztán majd írjál!

Erre újabb trükkel próbálkoztak a tökéletesek. (Már akkor esztendeig tartott a tennessee-i pör, közörömére az egész újságolvasó világnak.) Elhatározták, hogy Traint hivatalosan õrültnek nyilvánítják. Ehhez külön esküdtszéket kellett összehívni, amely tizenkilenc napig vizsgálta Train elmeállapotát néhány tucat szakértõvel, a legszélesebb körû nyilvánosság elõtt. Ilyen bohózatot még Amerikában is keveset láttak, s úgy látszott, hogy az esküdtek rokonszenve a tökéletesek szakértõi felé fordul, elhiszik nekik, hogy Train bolond. Erre azonban annyira vérszemet kaptak a szakértõk, hogy az egyik frenológ bonckéssel akart nekimenni a Train fejének, hogy pontosan körülhatárolja a koponyán az õrültség régióját. Ezen aztán feldühödött az esküdtszék, s egyhangú határozattal kimondta, hogy Mr. Train nem bolond, legalábbis van annyi esze, mint a szakértõknek.

- No, ha nem bolond, akkor semmi akadálya sincs a pör lefolytatásának - mondta a bíró, és kitûzte a fõtárgyalás napját: a gyapjúkereskedõnek pedig, kívánságához képest, adatott egy bibliát, hogy abból fegyverezhesse fel magát a nagy napra.

A felkészülés azonban hiába esett. A bíró a fõtárgyaláson kijelentette, hogy a biblia a pör anyagába bele nem vonható, mert itt nem a bibliáról, hanem a vádlott szemérmetlen könyvérõl van szó.

Mr. Train védõügyvédei egyszerre észrevették a hurkot, amit a bíró védencük nyakába vetett. Siettek is segíteni rajta.

- Ha a Mr. Train könyve valóban szemérmetlen, annak csak az lehet a magyarázata, hogy felünk nem beszámítható.

- Tudják ezt bizonyítani? - kapott a szón a bíró.

Hát hogyne tudták volna! Egyszerûen hivatkoztak az igaz tökéletességû keresztyének szakértõire, akik a minap oly nagyszerûen bebizonyították Mr. Train elmeháborodottságát. Az, hogy az esküdtszék nem hitt nekik, nem tesz semmit, õk mérget vesznek rá, hogy a kiváló szakértõknek igazuk van, szegény Mr. Train csakugyan tökéletes bolond.

A bíró a vádat képviselõ ügyész véleményét kérte, aki szédelegve fogadta ezt a váratlan fordulatot. A saját szakértõit nem hazudtolhatta meg, s így kénytelen volt kijelenteni, hogy a maga részérõl sem ellenzi a vádlott elmeháborodottságát. Zajos taps és viharos kacagás az egész teremben. Most már fölöslegessé vált tanúkihallgatás, vádlóbeszéd, védõbeszéd, minden. Az esküdtszék egyhangúlag felmentette Mr. Traint a bibliagyalázás vádja alól, azzal az indoklással, hogy beszámíthatatlan.

- Megnyugszanak az ítéletben? - nézett a bíró elõször az igaz tökéletességûekre, aztán Mr. Train védõire. Mindkét részrõl azt jelentették, hogy megnyugszanak, csak a vértanúhatnám férfiú kezdett el ugrándozni.

- Maga hallgasson, Mr. Train - pisszentette le a bíró. - Magát felmentették, mint elmeháborodottat, és én magát mint elmeháborodottat ezennel beutalom az állami tébolydába, ahol mindaddig kezelni fogják, míg a törvény másképp nem intézkedik róla!

A teremben mindenki felugrott a helyérõl, és össze-vissza kiabált, ami természetesen mind hiábavaló volt, mert az amerikai bíró mindenható. Legnagyobbat ugrott azonban Mr. Train, aki az ablakon vetette ki magát, ezzel adván bizonyságát annak, hogy se nem szent, se nem õrült, hanem igen is értelmes amerikai polgár, aki tisztában van vele, hogy tébolydában lakni nem jó. Siettében még a bibliáját is otthagyta, és soha többet nem foglalkozott ótestamentumi stúdiumokkal, beérte a dollárolvasással.

Az igaz tökéletességû keresztények pedig tovább nemesítették a tennessee-i erkölcsöket, s a majompör mutatja, hogy az elvetett mag nem hullott kõsziklára, hanem igen szépen megeredt.