Diplomaták

Úgy volt az, hogy a kecskeméti embernek valaha nem volt nagyobb mérge, mint ha a makói hagymát emlegették elõtte. Ebbõl látszik, milyen régi történet lehet ez - mikor még a nagykõrösi uborka nem volt kitalálva! Mert ha ki lett volna, akkor bizonyosan emiatt ette volna a méreg a kecskeméti embert a régi világban. A mostaniban már nem, mert nem poros atyafi már egymással a két derék város, hanem édestestvér. A Katona-centenáriumon senkinek se volt akkora sikere, mint Nagykõrös literátus polgármesterének, Dezsõ Kázmérnak. Pedig csak ennyit mondott a síremlék elõtt: - Kecskemét halhatatlan fiának hódol a szomszéd város.

Százvalahány beszéd közt mindenki ezt találta talpraesettebbnek. Meg is tapsolta a nagykõrösi polgármestert az egész gyülekezet, de leglelkesebben Kecskemét.

Hanem hát most az ántivilágról van szó, mikor a kecskeméti ember csak a nyakát csavargatta, ha a kofák azzal ajánlgatták neki a nagypiacon a buzogányfejnyi hagymákból kötött koszorúkat: - Ebbõl tessék, jó ember, mert ez az igazi makai hagyma. Még a holt is megmozdul ennek a drága jó szagától.

- Bolond beszéd - duruzsolt a kecskeméti ember. - Hagyma: hagyma. Egyik is a földben terem, másik is. Én ugyan egyet se lépnék az istenadtáért, mikor nekem a kecskeméti hagyma se kenyerem.

- Hja, nem is makai hagyma ám az! Azt érdemes volna a tövén is megnézni, mert olyant máshol nem látni. Terem ott akkora hagyma is, hogy emberfejjel vetekszik. Jó volna, ha Kecskeméten akkorára nõne a barack.

De már ez szívén találta a kecskeméti embert. Azt mondta rá, ezt a csudát csakugyan megnézi. S ha csak a fele igaz annak a híres hagymának, akkor õ megeszi a saját fejét. Azzal se nap, se óra, megindult a kecskeméti ember Makóra hagymátlátni, de úgy sietett, hogy siettében kifelejtette a tarisznyájából a szalonna mellõl a kenyeret.

Az ám, csakhogy ugyanakkor a makai ember meg Kecskemét felé volt útban, mert neki meg a híres barack vette magát a begyébe. Mindig elöntötte a pulykaméreg, mikor a nagy barackhegyek mögül rákiabáltak a gyümölcsöskofák:

- Erre jöjjön, atyafi, itt az igazi kecskeméti barack!

- Hát aztán? Mivel volna az különb a makai baracknál?

- De még a makai hagymánál is különb! Jó volna, ha akkora volna Makón a hagyma, mint Kecskeméten a barackmag!

Amire aztán a makai ember is azt mondta, hogy nem áll meg Kecskemétig, s ha a fele is igaz annak a híres baracknak, akkor õ ott marad kecskeméti embernek, s reggeltõl estig egyebet sem tesz, csak barackmagot töröget.

Azzal nekivágott a világnak, de a szegedi hídon mégiscsak megállt falatozni. Hát ahogy bontogatja a tarisznyát, akkor veszi észre, hogy kenyere van, de a szalonnáját otthon felejtette. Az volt a szerencséje, hogy a kecskeméti ember is éppen akkor ért oda, az jószívvel adott neki kenyérért szalonnát. De még jó szót is adott mellé:

- Hova igyekszik, földi?

- Elmék barackot látni Kecskemétre. Mert azt mondják, hallja, ott akkora barackok teremnek, mint a sütnivaló tök.

- Micsoda? - kapta föl a fejét a kecskeméti ember. - De bizony Tiszántúl a toronygömb sincs akkora, mint mifelénk a barack.

- Ejnye, ejnye - álmélkodott a makói ember -, no, holnap reggel majd föltekintem én azt.

- Jaj, jó ember, csakhogy elkésett ám kend - sóhajtott nagyot a másik jó ember. - Ma egy hete mind lehullott a barack abban a nagy szélben, osztán akkora lyukakat ütött a földbe, hogy létrán se lehet utánuk mászni.

- No, akkor hát én hazafelé is fordíthatom a szekérrudat - csattantotta be a makai ember a bicskáját.

- Hol az a haza, földi?

- Makón, ahol az a híres hagyma terem.

- No, akkor együtt megyünk - ugrott föl a kecskeméti ember -, mert én éppen oda tartok hagymát csudálni. Azt mondják, emberfejjel vetekszik kendteknél a hagyma.

- Micsoda? - nevetett a makai ember. - Azt mondom én kendnek, bátya, forduljon vissza, mához három hétre álljon ki a kisajtóba, akkorára olyan nagy lesz a makói hagyma, hogy ellátszik Kecskemétre.

Erre aztán észbe kapott a kecskeméti ember is, és megrázta a kezét a makai embernek.

- No, komám, kend se bolond emberrel eteti ám a szalonnát.

- Nini - adta vissza a makai ember a bókot -, de annak is van ám magához való esze, akibe kend tömködi a kenyeret.

Azzal aztán az egyik is hazatérült, a másik is visszafordult, s azóta a kecskeméti ember is nagy elismeréssel van a makai hagyma iránt, a makai ember is becsületben tartja a kecskeméti barackot.

Most már, hogy miért Diplomaták a címe ennek a történetnek? Hát azért, mert éppen most jutott eszembe, mikor napról napra olvasom, hogy milyen nagy elismeréssel vannak egymás iránt mindenféle nemzetiségû diplomaták, mióta a párizsi nagyhídon összetalálkoztak.