Zia Nia kilakoltatása

Liguria gyöngye rivierai fogalmak szerint elég jelentékeny hely. Nem hiszem, hogy tizenötször bele lehetne rakni Tápéba, legföljebb tizennégyszer, és akkor már csak annyi hely maradna, hogy legfeljebb még Portofinót és San Nicolát lehetne beleszorítani. Hogy milyen kicsire szabták ezt a Santa Margheritát, abból látni legjobban, hogy csak három templom van benne. Hotelja van tizenhét, és utcája kettõ.

Mindez a Reiseführerekben is megtalálható, van azonban két nevezetessége a falunak, ami tudtommal még eddig sehol sincs följegyezve. Az egyik az, hogy van egy Viktor Emánuel-szobra, amelyrõl a közhit azt tartja, hogy mikor a déli harangszót meghallja, akkor mindig megemeli a kalapját. Ami nem kis dolog, mert pofoncsapott bronzkalapja van, és az lehet vagy fél mázsa súlyú. Igaz viszont, hogy bronzkarja is van a kalapemelgetéshez.

Mármost ebben az az érdekes, hogy Szegeden szóról szóra ezt meséli a külvárosi nemzet a Tisza-szabályozó Vásárhelyi Pál mérnök szobráról. Valamint Bod Péter is azt írja a Szent Herteokratészben - ilyen messzirõl nem tudom a pontos címét a kétszáz esztendõs könyvnek -, hogy Rotterodamus város piacán ama nevezetes Rézmán, vagyis Erasmus doktor szobra mindig becsapja a kezében levõ nyitott rézbibliát, valahányszor meghallja a déli harangszót. A dologban persze az a huncutság, hogy sohase hallja meg a harangszót se a rézdoktor, se a rézmérnök, se a rézkirály. És aki erre rá nem jön, azt kinevetik Szegeden is, Rotterdamban is meg Santa Margheritában is. Egy nótára megy az egész világ.

A másik nevezetessége az a jelen levelem dátumában jelzett helynek, ahová reggelenként átsétálok Rapallóból, hogy ma találtam benne egy hazai lapot. Ott feküdt a Giardino Publico márványlócáján. Nem kell mondanom, hogy nagyon megörültem neki, és az elsõ percben azt hittem, hogy ezt egyenesen nekem hozták hazulról az angyalok. Otthon nem vagyok én ilyen naiv, de itt úgy körül van véve angyalokkal az ember, hogy egész természetesnek tartja az ilyen szívességet. Mihelyst azonban éppen a tulajdon tárcámban paprikás szalonnára valló ujjlenyomatokat találtam, mindjárt láttam, hogy rossz nyomon járok. (Nota bene: a tárcámra a sajtóhibákról ismertem rá.)

Mindegy no, ismeretlen honfitársamnak mindenesetre hálás köszönetet mondok e helyen, szíves feledékenységéért, amellyel hozzájuttatott ahhoz az örömhöz, hogy otthon érezhettem magam a vérrel virágzó kaméliafák alatt. Fõképp azért éreztem magam otthon, mert az újság éppen négyhetes volt, s én otthon se igen szoktam frissebben olvasni az újságot. Olyan öreg újságírónak, mint én vagyok, meg lehet ezt bocsátani, s különben szegény édesapámat, az öreg szûcsmestert is mindig csak viselt subában láttam, holott õ maga csupa új subákat csinált.

Köhécselõs napom lévén, elõször természetesen az idõjárást néztem meg, mert már kezdek belejönni a köhögés lélektanába. Ha azt hallom, hogy otthon jobb idõ jár, mint itt, akkor mindjárt erõt vesz rajtam az elkeseredett köhögés, de mihelyst arról kapok hírt, hogy otthon sokkal jobban köhögnék, mint itt, azonnal elhallgatnak a mellemben mindazon hangszerek - hegedûk, cimbalmok és hárfák -, amelyeket családi körben becézõ néven cinicáknak hívunk.

Most is mindjárt megnyugodtam, mihelyst azt olvastam, hogy otthon fújdogál a szelecske, és hõsüllyedés várható, csapadékkal. Ezen föllelkesedve olvastam aztán el annak a gyúrói postásnak a történetét, akit majd agyonvertek az ismeretlen tettesek, mert nem fogadott szót a hatóságnak, és nem bontotta le a házát. Hát ez olyan szép történet, hogy most már nem is olvasom tovább az újságot, míg olasz párját nem hasítom ennek a történetnek. Ez lesz a Zia Nia históriája.

Zia annyit tesz, hogy „néni”, a Nia pedig a Szidóniának a megrövidítése. Zia Nia tehát nem egyéb, mint Szidi néni. Szidi néni Magyarországon is eléggé ismeretes személy, mindenki tudja róla, hogy õelõtte nem mer Berci páros csókot adni, az idevaló Szidi néninek azonban más jelessége van, noha az szintén a párossággal függ össze. Zia Niának a gyerekei születtek párosával. Elõször született neki két fia. Másodszor született két leánya. Harmadszor született két fia és két lánya. Hogy aztán negyedszerre mi történt volna, azt nem lehet tudni, mert a négyes keresztelõ után nemsokára Zio Ignaziónak az az érthetetlen gondolata támadt, hogy õ megfürdik a tengerben. Meg is tette, bele is fulladt. (Egyike a legritkább halálnemeknek az olasz falusi népnél; aki csecsemõkorában bele nem fullad a fürösztõteknõbe, azt késõbb nem fenyegeti enemû veszedelem.)

Zia Nia fölvette a vedova nevet és rangot, és viseli öt év óta becsülettel. Nyitott egy kis bottiglieriát, és abban méri a vino cattivót. (Az olaszoknak - az Isten tudja, milyen eszmetársítás révén - a viharos tenger és a rossz bor egyformán cattivó.) A halászok és bárkások igen kultiválják is a csárdát, mert nagyon jó helyen van, két penzió-palota közül közvetlenül a tengerbe ugrik ki, úgyhogy az ajtaján kitántorgó hazafi közvetlenül a csónakjába eshet bele, ami olyan szép berendezés, hogy a legdrágább hotelben sem található.

Történik azonban egyszer, hogy mikor Zia Nia éppen a reggeli pappát kanalazza szét a nyolc gyereknek, beállít hozzá az ispettore, ez olyan utcakapitány-féle hivatalos ember, két guardiával meg hat darab csákányos férfiúval.

- Hát tik? - merészkedik rájuk Zia Nia. - Mi jóban jártok?

- Mink bizony utcát igazítunk, Zia - mondja az ispettore.

- Ejnye, hejnye - csóválta meg fejét Nia nenõ -, még ilyent se hallottam. De csak mindenre ráértek! Hát aztán hogy igazítjátok az utcát?

- Úgy, Zia, hogy lebontjuk ezt a te házadat, mert nagyon kiugrik az utca sorjából. Küldött már teneked efelûl a borgomastro elég írást, de te mind hallatlanná tetted, hát most már elküldött minket.

Zia Nia erõs, zömök menyecske, az ispettorét akár megdagaszthatta volna, ha négyszemközt kapja, de már a bakteroknak meg a csákányos embereknek mégse mehetett nekik. De nem is volt az neki eszeágában sem, inkább betessékelte õket a küszöbrõl a tavernába.

- Ami parancs, parancs, annak eleget kell tenni. De már éhgyomorral mégse fogjatok hozzá, harapjatok egyet elõbb, ti perdigiornók.

Ha az embert füstölt asinellivel kínálják, akkor azt se bánja, ha lenaplopózzák. De a füstölt tengeri-szamárkát nagyon sok szálkával ruházta föl a Jóisten, az csak ákovitába áztatva üdítõ eledel. Az elsõ butéliánál azt mondták az emberek, hogy kár ezért a szép házért, de ami rend, az rend, aztán az angoloknak más az ízlésük, azok beszélték tele a borgomastro fejét. A második butéliánál azt mondták, hogy de bizony õk inkább a borgomastróba vágják a csákányt, mint ebbe a szép házba. A harmadiknál aztán már nem mondtak semmit, mert ki az asztal tetejére borulva szenderedett el, ki az asztal alatt húzta a bõrt.

Zia Nia meg csak ezt várta, akkor elõhúzta a nagy, kétkerekû lettigát, abba befogta az öszvért, ülésnek föltett rá egy szál deszkát, a háta mögé behajigálta a nyolc gyereket, azzal a nyaka közé szedett a mulónak, s most már uccu neki a világnak!

- Mammina, mammina! - riadoztak a gyerekek, ahogy nagyokat zökkentett rajtuk a kóla a meredek lejtõ sziklatuskóin.

Zia Nia hátracsapott az ostorral, a gyerekek elkezdtek bõgni, ettõl az öszvér kótyagosodott meg, s most már úgy nekilódult a zörgõs kolesszal, mint a veszett sárkány. Az emberek mindenütt szájtátva néztek utánuk, s akinek ráérõ ideje volt - az pedig itt mindenkinek van -, az mind a nyomukba szegõdött, kíváncsian arra, hogy mért akar Zia Nia kikocsikázni a világból.

A furfangos nenõ pedig éppen ezt akarta, a mentül nagyobb spektákulumot. Mire odacsörömpölt a rossz kocsi a municipio elé, akkorára az angol király õfelségének több alattvalója is odacsõdült, s a nagy zörgésre, lármára, gyerekordításra ijedten szaladt ki a borgomastro is a porticusba.

- Mi dolog ez, asszony? Kié ez a sok gyerek, és mit akarsz velük?

Zia Nia leugrott az ülésrõl, internacionális asszonygesztussal a csípõjére tette a kezét, és rászikrázott a szemével Liguria gyöngyének leghatalmasabb urára.

- A nyolc gyerek eddig az enyim volt, de ezután a tied lesz, borgomastro, mert ha lebontatod a fejük felõl a házat, akkor vidd õket a te házadba, és ezután keress nekik kenyeret te!

A borgomastro visszaugrott a szobájába, és nem telt bele egy miatyánknyi idõ, Zia Nia már sigillós írást kapott róla, hogy az õ életében senki a házához nyúlni nem fog.

Ha Cornelius Nepos ezt megérte volna, Zia Nia bizonyosan a Gracchusok anyja mellé kerülne a középiskolai oktatásban.