Azt beszéli az írás,
hogy a régi világban Szegeden is török volt az úr másfél száz esztendeig. No,
ha azt beszéli, ebben nem is hazudik. Még most is megvan valamekkorka szöglete
a szegedi várnak, amit kontyos atyánkfiai rakattak annak idején a Tisza-parton.
Aki nekem nem hiszi el, megnézheti a saját szemével. El is olvashatja, ami rá
van írva a kõküszöbére: öt török öt görögöt dögönyöz döbörögve.
Hanem az írás azt is
mondja, hogy a német kergette ki ebbõl a várból a törököt. Lehet, hogy így
volt, lehet, hogy nem így volt. Én bizony meg nem mondom, mert akkoriban nem
jártam arrafelé. Annyit azonban mondhatok, hogy Seregbíró Csõsz István másképp
tudja az igazságot. Az pedig már csak okos ember, nem hiába, hogy a nagyapja is
kukoricacsõsz volt. Olyan ember az, hogy ha a kezébe veszi a paprikás szalonnát
meg a karaj kenyeret, éppen egyszerre fogy el mind a kettõ. Nehéz tudomány
pedig ez, akárki megpróbálhatja.
- Úgy volt az - beszéli
Seregbíró Csõsz István -, hogy Báli bégnek hívták a kapitányt. De csak Pali
bégnek mondták azt a magyarok, mert így szebben esik a szó.
Egyéb szép úgyse volt a
jámboron, csak a neve. Karcsú dereka mellett akármelyik káposztáskád
elszégyellhette volna magát. Feje akkora, hogy sütni való tököt nem látni
nagyobbat a kukoricaföldön. Volt is akkora süvege, mint valami gólyafészek, a
gyémántboglár se kisebb rajta, mint az öklöm.
Többet is lehetett
látni a süveget, mint a bég urat. Nemigen esett neki kedvére a séta, egész nap
bent hûsölt a bíborhálós szobában, csak a szerecsen inasától küldözgette ki még
a parancsot is. S hogy nagyobb legyen a parancsa foganatja, olyankor mindig a
fejébe nyomta a gyémántos süveget a szerecsen inasnak.
- Mintha csak engem
látnátok, ha a süvegem látjátok.
Bizony hasra is
vágódtak a vitéz török katonák a süveg elõtt eszük nélkül. Mert kegyetlen jó
ember volt a Báli bég, egy cseppet se fösvénykedett a mogyorófahájjal, még ha
nem viszketett is a katonák talpa.
- Jaj, nagyságos bég -
bukik be hozzája egyszer az inasa -, gyere, láss csudát!
Báli bég rákoppantott a
csibukja nyelivel a szerecsen borotvált fejére.
- Mi csudát, te inas?
- Jaj, nagyságos bég,
azt csak szem láthatja, nyelv ki nem mondhatja.
- No majd kiküldöm a
süvegemet - ásított Báli bég.
- Életem-halálom kezedbe
ajánlom, nagyságos bég uram: méltóztassék azt a saját tündöklõ szemeddel
megtekinteni, mert olyat nem mindennap látni, amilyent most a Tisza hídján.
Mit volt mit tenni,
fejébe nyomta Báli bég a gólyafészket, belebújt az aranyos papucsába,
kicsoszogott a Tisza hídjára. Mit lát ott, uram, teremtõm: ül a híd szélén egy
szegény ember, s eszi a szõlõt a szegedi halbicskával! Egy szem, egy kapás, egy
szem, egy kapás, de olyan sebesen hányja befelé a szõlõt, hogy káprázik bele a
szeme az embernek.
Báli bég leült a híd
másik szélére, szemben a szegény emberrel; úgy eltátotta a száját, hogy majd
kiesett rajta a feje, ami pedig nagy szó. Nézte, nézte a szegény embert, hogy
majd felét leette már a gerezdrõl a szõlõnek, s hirtelen felé bökött az
ujjával:
- Kukk, szegény ember!
A szegény ember letette
a bicskát, s rávetette a szemét a törökre.
- Mért ijesztgeted a
szegény embert, nagyságos Pali bég?
- Azt néztem, szegény
ember, ugyan megszúrod-e magad ijedtedben azzal a halbicskával.
Jól van, nem szól a
szegény ember semmit, csak bicskahegyezi tovább is a szõlõt, Báli bég is
kitátja megint a száját akkorára, mint egy kapu. Egyszer csak hirtelen felé kap
a szegény ember a halbicskával:
- Kukk, nagyságos Pali
bég!
Nem is kellett egyéb a
nagyságos Báli bégnek, ijedtében úgy lefordult a hídról, hogy meg se állt, míg
a Tisza fenekére nem ért.
- Megállj, bolond
török, hiszen csak azt néztem, becsukod-e ijedtedben a szádat! - kapkodott
utána a szegény ember, de már csak a gyémántos süveget bírta elkapni belõle.
- Sebaj, leszek én
gazdája ennek is - mondta a szegény ember, a fejébe csapva a süveget,
felballagott a várba, ahol mind hasra vágódtak elõtte a jámbor török katonák.
A szegény ember
kevélyen megsodorta a bajuszát.
- Azt üzente a
nagyságos Pali bég, hogy nyomban hazatakarodjatok a hazátokba. Még házpásztort
se találjon itt közületek. Õ maga is majd utánatok mén, csak még egy kicsit
hûtõdzik a Tiszában.
Úgy elfüstöltek onnan a
törökök, mint nap elõl a köd. Ki mert volna ellenkezni a nagyságos Báli bég
süvegével?
Így volt ez, nem
másképp - mondja Seregbíró Csõsz István. - Azért szereti a szegedi ember ma is
annyira a halbicskát.