Sok-sok esztendeig
békességben éltek Szittyaországban Hunor és Magyar ivadékai. Úgy elszaporodtak,
mint fûszál a réten, s alig fértek el egymástól. Ha a hun halász ki akarta
vetni hálóját a folyóba, rátámadt a magyar halász:
- Ez az én folyóm,
keress magadnak halat máshol!
Máskor meg a hun
pásztor kergette el a magyar pásztor barmát a legelõrõl:
- Itt az én marhámnak
terem fû, szedd fel innét a sátorfádat!
Egyszer aztán azt
mondták a hunok vezérei a magyarok vezéreinek:
- Az itt a hiba,
testvérek, hogy kicsiny már Szittyaország két ilyen nagy népnek. Gyertek,
keressünk közösen más hazát, ahol jobban elférünk.
- Nem úgy lesz az -
felelték a magyarok. - Ha megint közös hazában telepszünk meg, megint csak nem
férünk meg egymástól. Hanem ha ti itt hagytok bennünket, és kerestek magatoknak
új hazát, akkor nekünk, magyaroknak elég nagy lesz Szittyaország.
- Igazatok van -
mondták a hunok, és fölszedve sátraikat, elbúcsúztak a magyar testvérektõl.
Megígérték nekik, hogy ha olyan hazára találnak, amely õket is be tudja
fogadni, akkor hírt adnak magukról.
Volt a hunoknak egy
szentnek tartott sasféle madaruk, a turulmadár. Az röpködött elõttük, az utat
mutatva, mikor megindultak új hazát keresni napnyugat felé.
Sok országot bejártak,
sok népet legyõztek a hunok, míg elértek a Duna mellé, a mai Magyarországra.
Itt a római nép volt akkor az úr, mégpedig igen nagy úr. A világ egyik szélétõl
a másikig ért a római császár hatalma.
Nem is nagyon ijedt meg
a római császár, mikor meghallotta, hogy jönnek a hunok.
- Legalább egy néppel
több lesz, aki engem szolgál - mondta kevélyen, s megüzente a hunok királyának,
hogy aranyban fizesse neki az adót.
A hunok királya pedig
azt üzente vissza:
- Én az adót nem
arannyal fizetem, hanem vassal. Küldeni se küldöm, hanem magam viszem.
S amit ígért, állta is.
Úgy zúdult a hun lovasok förgetege a római császár hadinépére, hogy lehetetlen
volt elõttük megállni. Futott a római, gyõzött a hun, s véres csaták után
megdobbantotta a hunok királya lábával a földet:
- Ez a föld pedig most
már az én fajtámé marad a világ végeztéig!
Ezt a hun királyt, aki
népének új hazát szerzett a Duna-Tisza mentén, Attilának hívták.