Abban az idõben, mikor
a török volt az úr Magyarországon, Peresz basának hívták a szegedi vár
gazdáját. Azazhogy annak hívták volna, ha Perec basának nem ejtette volna a
nevét minden jóravaló ember.
Maga is kegyetlen jó
ember volt ez a Perec basa. Semmi kevélység nem lakozott benne, ami abból is
megtetszik, hogy olyan helyre is elment látogatóba, ahová senki se hívta. Akkor
aztán az ültõ helyében megevett egy sült bárányt, megivott rá egy vödör bort, s
mikor ettõl jókedve kerekedett, nagy leereszkedve szóba állott a szegény
házigazdával is:
- Hej, te kutyaházi
magyar ember, de szeretnék egy kis hegedûszót hallani!
Erre aztán elõugrott
két fülig szájas szerecsen, lekapta a tíz körmérõl a gazdát, s vonószakadtig
hegedült rajta mogyorófa vonóval, hol frisset, hol sebeset, ahogy Perec basa
parancsolta.
Mivel pedig ilyen
rettenetes kedves vendég volt ez a Perec basa, nem lehet rajta csodálkozni,
hogy a szõregieket a forró hideg rázta, mikor Perec basa kengyelfutója
megjelent a faluban az örömhírrel:
- Holnap ilyenkorra
mind az egész Szõreg fél lábon álljon, mert a basa õkegyelmessége szerencséltet
benneteket a látogatásával. Saját kegyelmes szemével akarja látni, milyen volt
a termés ebben az esztendõben.
- Alássan köszönjük a
szerencsét - nyögött a szõregi bíró -, de nem jobb lett volna, ha inkább a
helyébe vinnénk a vacsorát a kegyelmes Perec basának? Attól félek, leragad a
csizmája ebben a feneketlen sárban, mire hozzánk elér.
- Színét se láttam a
sárnak egész úton - csodálkozott a kengyelfutó.
Okos ember volt a
szõregi bíró, a markába nyomott egy ezüst húszast a kengyelfutónak.
- Visszafelé jobban
kinyisd a szemedet, hogy megláthasd a nagy sarat.
- Mit ér az, ha csak az
egyik szememmel látom? - nyújtotta a kengyelfutó a másik tenyerét is.
Azt is kibélelte egy
húszassal a szõregi bíró, s ettõl egyszerre nekinyájasodott a Perec basa
embere.
- No - azt mondja -,
látom, hogy jó helyen tartjátok az eszeteket. Hát majd megnyugtatom a kegyelmes
basát, hogy helyébe hozzátok a drága jó vacsorát; hanem azt megmondom, hogy
színét-javát hozzátok az idei termésnek.
Alig porzott el a
kengyelfutó az országúton, a szõregi tanács már kint õgyelgett a földeken.
Összetette az eszét öregbíró, kisbíró, falu borbélya, falu kovácsa: mivel
kedveskedjenek Perec basa õkegyelmének?
- Édes a szõlõnk, mint
a méz, azzal udvaroljunk neki - vélte az öregbíró.
- De apró a szeme -
vetette ellen a kisbíró.
- Annál nagyobbra nõtt
a lószemû szilva - mondta a borbély.
Ezt meg már a kovács
nem állhatta szó nélkül:
- Még azt gondolná az a
lószemû török, hogy csúfolni akarjuk vele. Vigyünk neki inkább ebbõl a szép
püspökalmából.
- Elvásik bele a foga -
aggodalmaskodott a kisbíró. - Hanem tudok én annál jobbat is. Semmi se
nõtt az idén akkorára a határban, mint a tök. Azt vigyünk a Perec basának egy
zsákkal.
Csakugyan ott sárgállottak a kukoricaföldön a nagy, gömbölyû, disznónak
való tökök. Szinte kínálgatták magukat, öröm volt õket nézni.
- No, ezt jól kieszelted, kisbíró - mondja az öregbíró -, csak azt nem
tudom, hol veszünk neki zsákot.
Jó szerencse, hogy odavetõdött az öreg kukoricacsõsz is, aki egyszeribe
tudott tanáccsal szolgálni:
- Nem úgy lesz az, emberek! Sült tököt vigyetek a Perec basának, annak
úgy megörül, hogy aranyba foglal benneteket érte.
Ez már olyan nagyon okos beszéd volt, hogy az öregbírót egyszerre
elfogta az irigység.
- Ejnye, bátya, ha olyan jól szolgál az eszed, tán még segítenél is a
sült tököt Szegedre bevinni?
- Akár én legyek a szószóló - felelte nagy nyugalommal a csõsz.
S amikor másnap reggel megindult a szõregi követség egy nagy szekér sült
tökkel, csakugyan az öreg csõsz sürgött-forgott legelöl.
- Ne féljetek, emberek, van a töröknek annyi esze, hogy nem minket esz
meg, mikor sült tökkel kínáljuk.
- Hej, csak még sincs semmi kedvem a Perec basa színe elé kerülni! -
sóhajtozott az öregbíró.
- Sebaj, bíró uram - fogadkozott a szõregi csõsz -, majd elõállok én.
Csak azt csinálja minden ember, amit én csinálok: tudom, egy hajszála se görbül
akkor senkinek.
Úgy is cselekedtek,
ahogy a csõsz javallta. Ahogy megérkeztek a szegedi várba, leszedelõzködtek a
szekérrõl, és rendbe szedték magukat. Legelöl a csõsz, utána a többi, minden
embernek sült tök mind a két tenyerén, úgy ballagtak föl a márványlépcsõn a
basa ebédlõszobájába.
- Mink vagyunk a
szõregi követek - jelentette kevélyen a csõsz az ajtónállónak, aki alig tudott
hová lenni a nagy kacagástól.
- Látom, jóember.
Várnak is már benneteket odabent.
Úgy bizony, ott ült
Perec basa szörnyû mérgesen valami nagy bársonylócán. Körülötte az udvari
tisztjei, ki ezüstben, ki aranyban, de egyik ijedtebben, mint a másik. Mert jaj
akkor minden teremtett léleknek, mikor olyan haragosan reszket a basa szakálla,
hogy ahány, annyifelé minden szála.
De már erre a szõregi
csõsznek is a bocskorába szállt a nagy bátorság. Ijedtében olyan nagyot talált
hajolni, hogy elterült a márványpadlón, mint a béka, s mind a két kezébõl
kiejtette a sült tököt. Rá egyenesen a Perec basa papucsának az orrára.
- Itt van, amit Szõreg
termett, kegyelmes basa!
Amire aztán a többi
szõregi követ is követte a jó példát, levágta magát a földre, és szórta
szanaszét a sok szép sült tököt a török urak lábához.
- Itt van, amit Szõreg
termett, kegyelmes basa!
A kegyelmes basa pedig
kapta magát, lehajolt egy darab sült tökért, s úgy vágta a saját kegyelmes
kezével a szõregi csõsz ábrázatához, hogy annak egyszerre tele lett vele
szeme-szája.
- Egyétek meg a
terméstek, semmiházi népei!
Erre aztán a török
uraknak se kellett egyéb, felkapkodták a sült tököt, s úgy odacsapkodták a
szõregi követekhez, hogy egyszerre csupa tengelicekké változtak tõle az
istenadták.
Nevetett is a Perec
basa akkorát, hogy belesüketült a fél szegedi vár. S nagy jókedvében úgy
eleresztette a szõregi követeket, hogy még csak a talpukat se kenette meg
mogyorófahájjal.
- No, minket szépen
aranyba foglaltatott a basa - mormogott hazafelé menet az öregbíró, kapargatva
le az ünneplõ gúnyájáról a sült tököt. - Bizony, te se leszel többé csõsz
Szõregen, hordja el a macska azt a nagy eszedet!
- Nono, bíró uram, ész
van itt, nem korpa - csapta félre a fejében a csõsz a báránybõr süveget. - Mert
akárki mit mond, mégiscsak jobb az, hogy sült tökkel törültek bennünket képen,
mintha azokat a nagy mázsás tököket vagdosták volna a fejünkhöz.
- Ez az igaz! - zúgták
rá a többi követek, s egyszerre szõregi bírót csináltak a szõregi csõszbõl. S
ahogy Perec basának a fülébe ment a hír, szabatott neki olyan bíródolmányt,
hogy azóta se láttak olyant Szõregen.
Aki nem hiszi, próbálja
magára!