RECSEP BASA BORBÉLYAI

Bizony mikor ez az eset megesett, még akkor nagyon kis helyen elfért Kecskemét városa, pedig ma ugyancsak szép darab földet betelnek utcái. Hogy milyen kicsi volt abban az idõben a híres város, azt abból is elgondolhatjátok, hogy mindössze egy borbély lakott benne.

Nagy tudomány volt pedig akkorában a borbélyság, s nagyobb ember a borbély, mint a generális. A generális egyebet se tud, csak verekedni. Vagy õt veri meg a másik, vagy õ veri meg a másikat - ezzel vége a tudományának. Annál nagyobb ezermester volt abban az idõben a borbély. Piócázni, eret vágni, köpölyözni, borotválni, csillagok járásából jövendõt mondani, esõt csinálni, szelet megállítani, fûbõl-fából orvosságot fõzni - ez mind hozzátartozott a borbélyi tudományhoz.

S mivel mindezekben a dolgokban nem volt párja Jakab mesternek - így hívták a kecskeméti borbélyt -, kevélység dolgában se volt párja Jakab mesternek egyheti járóföldön. Nem is borotvált volna õ mást, csak a fõbírót, a tanácsbeli urakat, módos céhmestereket, gazdag boltosokat, azoknak a zsebében csörgött borravaló gyanánt az ezüsthúszas. Az öreglegénynek jutottak a csizmadiák, a szabók, a szûcsök s egyéb közrendû népek: azoknak a markából hullott borravaló gyanánt a rézpeták. Hát a kis borbélyinasnak ki maradt? Neki maradtak a hajdúk, a targoncások, a koplalósok: ezek rángatták meg a fülét borravaló gyanánt. Ha nagyon jó kedvükben találta õket, akkor adtak a feje búbjára egy barackot.

- Nagyot nõj, öcskös, ebben az esztendõben!

Hej, ette is emiatt a kisinas szívét a keserûség, mikor az õ kezében is éppen olyan jól fogott a borotva, mint a gazdáéban meg az öreglegényében! De nem ért az semmit, még a vargainasoknak is több becsületet adtak a pattogatott kukoricás asszonyok, mint neki. Akárhányszor éhesen feküdt le a kis borbélyinas, mikor a gazda meg az öreglegény annyit töltöztek mindenféle földi jókkal, hogy maguk is sokallták. Éppen akkor is friss kolbászt kávézott Jakab mester, mikor végigszaladt a hír a városon:

- Itt vannak a törökök!

Jakab mester kezébõl ijedtében kiesett a kolbász. Hát még mikor meghallotta, hogy annyian vannak, mint a sáskák, s úgy bekvártélyozták magukat a nagy piacra, mintha sose akarnának többé elmenni. Mi lesz ebbül, teremtõ istenem?

Hát az lett, hogy egyszerre csak beállít Jakab mesterhez egy nagy szál török.

- Te vagy-e a kecskeméti borbély?

- Szolgálatodra, nagy jó uram, én vagyok az, akit keresel.

- Szedd össze a szerszámaidat. Recsep basa õkegyelmessége méltónak talált arra, hogy a te kezed szabadítsa meg a szakállától.

Bezzeg ugrott Jakab mester, hogy hármat is lépett egy nyomba, s egyszeriben ott termett a Recsep basa sátorában. Csupa selyem-bársony ennek még a pokróca is, csupa arany-ezüst a szerecsen szolgák gúnyája. „No, Jakab mester, úrrá leszel abból a borravalóból, amit itt kapsz” - gondolta magában a borbély.

Ahol ni, emeli is már az egyik szolga a zacskó aranyat - az van a zacskóban, hallik a csengése -, s megszólal Recsep basa:

- Nyisd ki a füled, te híres borbély. Ha engem szépen megborotválsz: tied a zacskó arany, megveheted rajta a kecskeméti városházát. De ha megkarcolod a patyolat ábrázatomat, úgy megkenetem a talpad mogyorófahájjal, hogy holtig arrul koldulsz.

Jakab mesternek a térde is összeverõdött féltiben, ahogy leborult a basa elõtt.

- Kegyelmes basa, inkább az öreglegényemet küldöm el magam helyett. Könnyebb annak a keze, mint a sólyomnak a szárnya.

S nem telt bele egy szempillantás, már akkor otthon lelkendezett Jakab mester az öreglegény elõtt:

- Szaladj csak, fiam, borotváld meg a basa õkegyelmességét! Sose láttam olyan finom úriembert. Álmodban se láttál olyan borravalót, amilyent ott kapsz. Legyen a tied, barátom, ne mondd, hogy mindig én szedem le elõled a tejfölt.

Jakab mester azzal bebújt az ágy alá, az öreglegény pedig egy ugrással ott termett a basánál. Már a habot is megkeverte, mikor azt kérdi tõle Recsep basa:

- Elmondta-e a gazdád, hogy hogy áll a bál?

- Semmit se szólt, kegyelmes basa.

- Száz arany, ha szépen megborotválsz; száz pálca, ha megkarcolod patyolat képemet.

Szappant, borotvát otthagyott az öreglegény, s csak úgy futtában kiáltott vissza:

- Elküldöm a kisinasunkat, kegyelmes basa. Lágy a keze, mint a selyem, sebes a járása, mint a szél.

Otthon aztán fülön fogta a kisinast, s keményen rámordult:

- Lódulj, kölyök! Valami török basát kell megborotválnod. Jusson már egyszer neked is ilyen.

Azzal õ is bebújt az ágy alá Jakab mester mellé, a kisinas pedig bekocogott a basához, aki keményen rákiáltott:

- No, gyerek, hány hét a világ?!

- Mával is kevesebb, basa bácsi - felelte a kisinas, s már akkor pemecselte is a Recsep basa állát.

- Megállj, gyerek! Tudod-e, milyen az én szerzõdésem?

- Majd megmondja, basa bácsi.

- Ha szépen megborotválsz, arannyal méretlek föl. Ha megkarcolsz, én borotváltatlak meg téged nyírfavesszõvel.

- Majd elválik, hány zsákkal telik - felelt meg a kisinas, s azzal nekifogott a borotválásnak. A hosszú kóborlásban úgy kiverte a Recsep basa állat a szakáll, hogy rossz volt látni; de úgy letisztította azt róla a kisinas, hogy öröm volt nézni. Még csak a keze se reszketett a nagy ijesztgetéstõl.

- Ember vagy, öcsém, akárki fia vagy - csapta össze a basa a bokáját -, tied az arany. Hanem most már azt mondd meg nekem: hogy nem féltél, mikor borotváltál? Mert bizony mondom neked, megemlegetted volna ezt a napot, ha a Recsep basa orcáját megkarmolászod.

- Nini, basa bácsi - nevetett a gyerek -, nekem is van ám sütnivalóm! Bizony mondom neked, hogy amelyik percben megkarcoltam volna az ábrázatodat, úgy lenyisszantottam volna a fejedet a nyakadról, hogy nincs az az ostya, amelyiktõl összeragadt volna.

Recsep basát egyszeriben kilelte a hideg ijedtiben. Fölsegítette a kisinas hátára az aranyos zacskót, aztán mindjárt takarodót fúvatott a tábori kürtösével.

- Gyerünk odább egy házzal! Nem jó az ilyen néppel bolondozni, ahol még a gyereknek is így helyén van a szíve.

Így mentette meg a kisinas Kecskemét városát a töröktõl. Jakab mester meg az öreglegény elõ se mertek bújni az ágy alól, míg a török el nem porzott. De hiszen bújhattak már! Akkorra a kecskemétiek a kisinast tették meg fõborbélynak. Emezek meg mit csinálhattak volna mást a jámborok? - Jakab mester beszegõdött hozzá öreglegénynek, az öreglegény meg kisinasnak.