Rész
1 II | vagyok.~- Barátom! - kiálték föl.~Õ szokás szerint nyájasan
2 II | idvezelt.~- Barátom! - kiálték föl újra.~- Nos? - kérdé õ.~-
3 II | irántad, elismerem. Csak föl is tennem azt, hogy oly
4 II | nélkül zavarodott-e így föl szívem és eszem, vagy sem?~-
5 II | És ha már mást szeret?~Föl akartam kelni ültömbõl,
6 II | minden évben újjal cserél föl.~- Barátomtól hallani ilyet:
7 III | Most vagy soha! - kiálték föl magamban, és... melléje
8 III | szeretlek téged! - kiálték föl magamon kívül. - Szeretlek!~
9 IV | Felcsókolnám könnyeidet - kiálték föl ellágyulva -, felcsókolnám
10 IV | addig csak nem kelhetek föl...~- Jer, ha mondom! - rivalltam
11 IV | Rózát... no, ne ugorjál föl, ne szakíts félbe... hadd
12 VI | hintók robogása keltett föl álmamból vagy halálomból,
13 VI | hogy egy másikat vegyek föl, s amint ott voltam, elfeledtem:
14 VII | barátodnak nevezz. Ne háborítsd föl lelkemet e szóval. Hidegvérrel
15 VII | nagyobb-nagyobb összeget tett föl. Végre roppantat kockáztatott...
16 VII | Fogát csikorgatva ugrott föl, és nekem... de hirtelen
17 VII | elõtt meggyaláztál, ezt föl sem vettem; de szolgák elõtt,
18 VII | óra tájban fölkeltsen, ha föl nem találnék ébredni. Nemsokára
19 VII | bezárni az ajtót! - kiálta föl Jancsi, és visszaszaladt.~-
20 IX | volt fiam anyját keresni föl. Elveszem õt, nõül veszem
21 IX | gyermek hangosan sikoltott föl csókomra. Vagy talán szemrehányást
22 XI | Ternyeivel? - kiálték föl többszöri, hosszú gondolkodások
23 XI | édes idvességem! - kiálték föl.~Újra elolvasám nevét...
24 XI | meg ott alant... és kelj föl... Ah, te nem jössz; nem
25 XI | és a holtak nem kelhetnek föl, csak éjfélkor. Jó, be fogom
26 XI | koccanásait.~- Hah - kiálték föl -, minden sír nyitva, csak
27 XII | micsoda gízengúz itt? - kiálta föl, amint meglátott.~- Szegény
28 XII | Másnap igen késõn ébredtem föl. Mire a faluba értem, delet
29 XII | közeledik felém, de nem néztem föl, mert a szél, mint korbács,
30 XII | elbeszélni... noha nagyon föl van ingerelve kíváncsiságom.
31 XIII | Szegény gyermek! - sóhajték föl. - Az összeg, melyet számodra
32 XIII | Ej! atyafi - kiálték föl -, nem azért kínáltam, hogy
33 XIII | Évek óta e szó gerjeszté föl elõször kíváncsiságomat...
34 XIII | Hasznát venni! - kiálta föl új barátom bosszankodva.
35 XIII | Ki fizeti ki! - kiálta föl Hiripi. - Aligha magára
36 XIV | koldulásit, s így kiálta föl:~- Kocsmáros, húszezer akó
37 XV | fillérig.~- Ejnye! - kiálta föl Hiripi. - Ejnye! Csak már
38 XVI | Hála istennek! - kiálték föl. - De ön asszonyom, ön oly...
39 XVII | dolgot.~- Jancsi! - kiálték föl elérzékenyedve.~- Uram,
40 XVII | édes jó uram! - kiálta föl õ még érzékenyebben.~Kezemet
41 XVII | biz az, János - szólalt föl fiam -, mert nem egypár
42 XVII | aki csúfolja! - kiáltott föl Jancsi csaknem haraggal.~-
43 XVII | parancsoljon... jaj! - kiáltott föl hirtelen, füléhez kapva.~
44 XVII | most jut eszembe - kiálta föl Jancsi -, most jut eszembe,
45 XVII | nem föllázítani, de csak föl is indítani? És azt mondám,
46 XVII | kedves barátom! - kiálta föl. - Hol jársz, az ég szerelmére?
47 XVII | utolsó forintjaimat tettem föl... szemem káprázott... lélegzetem
48 XVII | helyett az én kalapomat tette föl.~- Valóban - felelt Ternyei,
49 XIX | hiszen ez Hiripi! - kiálték föl örömmel.~- Tehát ismeri
50 XIX | érdemelni e nevet...~- De én föl nem érem ésszel, ha mindjárt
51 XIX | százezer forint! - kiálta föl s szája tátva maradt, s
52 XIX | KORHELY JÓSZÍVÛSÉG.~NEVE~FÖL VAN ÍRVA~KITÖRÖLHETLENÜL~
53 XX | addig nagy léptekkel jár föl s alá szobájában, járkál
54 XX | Fölkeltem és járni kezdtem ismét föl s alá, mintegy önkénytelen
55 XX | paripadobogás riasztott föl.~Kitekinték az ablakon...
56 XX | mennybe kívánkozom, és õ talán föl is szállna velem, ha szabad
57 XX | Ejnye be cifra! - kiálta föl János. - Még megérem, hogy
58 XX | ég szerelmére - jajdult föl János. Már ismét párbaj.~-
59 XX | lovával. Semmi sem lázít úgy föl a világon, mint ha rosszul
60 XXII | lélektani szabályokat állítani föl, mint a szerelemrõl: a lélek
61 XXII | apádat is megölöm - kiálték föl -, csak jõjön be a vén lator!...
62 XXII | felelni. Csend lett; csak a föl s alá sétáló õr hangos lépteit
63 XXIII| csókjaim a kötelhelyet, és fiam föl fog éledni.~Nem éledett
64 XXIII| fog éledni.~Nem éledett föl.~Megsimítám arcait, elsimítám
65 XXIII| összekuszált, s mondám: éledj föl, egyetlen magzatom, egyetlen
66 XXIII| egyetlen örömem!~Nem éledett föl.~Csak szemeit mereszté rám,
67 XXIII| vittem volna.~- Hah - kiálték föl útközben -, nem hagytuk
68 XXIII| szeretõmet, Rózát, ástam föl a sírból. - - -~A város
69 XXV | öltözeteimet, durva ruhát vettem föl, s így menénk magunkkal
70 XXV | akit végre magad kerestél föl, hogy véged legyen.~- Közelíts
71 XXVII| Hah, az ördögbe! - kiálta föl elrémülve. - Hogy is hihettem
72 XXVII| tegyek? - kérdé.~- Vedd föl azt az ásót.~- Hát aztán?~-
73 XXVII| Hát aztán?~- Most ásd föl itt a földet.~- Minek?~-
74 XXVII| Hah, aranyak! - kiálta föl.~- Szedd ki. Mind, mind.
75 XXVII| elfogy pénzed, csak keress föl engemet, és lesz ismét.~-
76 XXVII| szeret engemet! - kiálta föl a fiú. - Õ szeret engemet
77 XXVII| Gyámoltalan ember! - kiálték föl. - Ennyi vagyonnal unatkozni!
78 XXVII| nyugtassa meg.~- Mit? - kiálték föl. - Meghalt nagyapád?~- Igen,
79 XXVII| unokája...~Magamagát kötötte föl a kötéllel, melyet a múlt
80 XXVII| éjjel kincs reményében ásott föl, s melyet elõbb én tettem
81 XXVII| leteszek sírhalmodra. Kösd föl most vele magadat te, ahol
|