Rész

 1 II   |                               Hm, õ volt életem átka, és mégis
 2 II   |         és mégis sóhajtok nevére. Õ volt életem átka, igaz,
 3 II   |          szerint történt; mert ha õ néz reám, én nem mertem
 4 II   |           Barátom! - kiálték föl.~Õ szokás szerint nyájasan
 5 II   |          föl újra.~- Nos? - kérdé õ.~- Barátom!~- Ezt már hallottam;
 6 II   |         is, kezdem hinni - felelt õ.~- Hidd el, hogy az vagyok,
 7 II   |  Megengedj, édes barátom - felelt õ -, de nem tudhattam, hogy
 8 II   |           s én mégis hittem, hogy õ barátom. Nagy úr és kártyás
 9 III  |          De igen, emlékezem, hogy õ így szólt többek között:~-
10 IV   |        estét, barátom! - idvezelt õ.~- Barátod? Ellenséged!~-
11 IV   |       párbaj?~- Balga fiú - szólt õ mosolyogva -, hát ily csekélységért
12 IV   |         nõül akarjuk venni Rózát. Õ alkalmasint hozzád hajlik;
13 V    |       hogy „holnap ilyenkor”, sem õ, sem én nem sírtunk volna
14 VI   |         Feledésem folyamán úszott õ, s úgy véltem, emlékezetem
15 VI   |        jegyesemen. Mily szép volt õ menyasszonyi ruhájában,
16 VII  |           kihívásomat, vagy éppen õ híjon ki engemet. Várva
17 VII  |           a szerencse fordult, és õ elkezdett veszteni. Egyre
18 VII  |     célját, hahaha!~Pofon vágtam, õ rögtön visszavágott. Társai
19 VII  |       alakot felénk közeledni. Ez õ; mégis eljött, gondolám.
20 IX   |        óta nincs honn - válaszolt õ.~- És hol van?~- A temetõben.~ ~
21 X    |      Szerencsétlen leányom! Tudta õ, hogy önnek neje sohasem
22 X    |           kerüld Andorlakit, mert õ meg fog csalni téged”... „
23 X    |           volt ez, nem irigylette õ ama hölgytõl a boldogságot;
24 X    |          nyomorú az én életem!... Õ volt az egyetlen, kinek
25 XI   |       önnel!~S mentünk, én elõre, õ vissza. Az utca sarkán még
26 XI   |           egyszer visszanéztem... õ kalapjával intett felém
27 XII  |          testem élve maradt, hogy õ is kikapja a magáét a szenvedésbõl.~
28 XII  |          Nincs hazája? - folytatá õ. - Szegény ember!... És
29 XII  |            még anyja is él, de az õ hollétét nem tudják; hogy
30 XIII |       vályúba mártani, melybõl az õ lovai isznak.~És egyre ittam,
31 XIII |        gubába, hanem kék mentébe, õ egy esküdtnek is mert állni
32 XIII |           monda a kocsmáros. - Az õ rovására bizony nem adtam
33 XIV  |        vesztenem a földön, s hogy õ barátom volt, mutatta az,
34 XIV  |      kocsmában szállást csinálni; õ azalatt bejárta a papot,
35 XIV  | magnéziája, mint ha tele pince az õ patikája.”~Egyszer lélekszakadva
36 XV   |      barátom, gyönyörût! - felelt õ. - Azt álmodtam, hogy én
37 XVI  |          kilenc-, tízéves...~- Ha õ volna! Hol is laknak?...~-
38 XVII |       nézve rám.~- Igen, kisfiam, õ az! - szólott nagyanyja,
39 XVII |        édes jó uram! - kiálta föl õ még érzékenyebben.~Kezemet
40 XVII |        szólít engem úrfinak, csak õ...~- Már az nekem mindegy -
41 XVII |     érezni, hogy széles e világon õ az egyetlen, kit természet
42 XVII |    gazember! - szólék magamban. - Õ készakarva nem lõtt agyon,
43 XVII |         éjszakáját? Jól tette. Az õ helyében magam is ezt cselekedtem
44 XVII |    ismétlém magamban; ez tehát az õ Achilles-sarka.~- Hanem
45 XVIII|      sajnáltam, mert tudtam, hogy õ nem szereti õket. Ha szerette
46 XVIII|     hordtak, megismerém Ternyeit. Õ is megpillantott, hirtelen
47 XIX  |      szolgának, hanem barátomnak; õ házam gondviselõje, mindenese
48 XIX  |       minden szolgai munkától; de õ arra kért, engedjem meg
49 XX   |        míg a fa lángol és pattog, õ addig nagy léptekkel jár
50 XX   |          szobámban. Én és Jancsi. Õ a kandalló mellett ült némán,
51 XX   |  fiatalabb, mint én voltam, midõn õ született. Huszonegy esztendõs.~-
52 XX   |           beereszté az istállóba, õ pedig jött be hozzánk.~-
53 XX   |          a mennybe kívánkozom, és õ talán föl is szállna velem,
54 XX   |       bírnám. Egy szó, mint száz: õ szép. Szegény lyányka lehet,
55 XX   |       szál virágot kértem, melyet õ mosolyogva nyújtott nekem
56 XX   |       nappal van, és nem éjszaka. Õ elsikoltá magát, s hogy
57 XX   |        kalapot emeltem feléje, és õ egyet billentett rá fejecskéjével.
58 XX   |        oly fölfuvalkodott, mintha õ volna ezen összegnek elsõ
59 XX   |         itt nem messze utolértem. Õ is lovagolt. Egy öreg koldus
60 XX   |           becsületére vált volna. Õ ezzel nem elégedett meg;
61 XXII |      tökéletesebb valami, mint az õ szépsége; de õ jóságban
62 XXII |            mint az õ szépsége; de õ jóságban még tökéletesebb,
63 XXII |         sarkantyúzás miatt, és az õ ruháján is vérfoltok voltak.~-
64 XXII |   szerettetni általa, kit utálok; õ erõszakkal szorított kebléhez,
65 XXII |   vonásaidat látni, apám - felelt õ -, mert már nem soká látom,
66 XXIII|        Maradjon ön, uram - felelt õ -, hiszen mi elvégezzük...~-
67 XXV  |      valánk: Hiripi Gáspár, fiam, õ és én; aztán a jelenbe jöttünk,
68 XXV  |        midõn csak ketten vagyunk: õ és én.~- Talán nemsokára
69 XXV  | boldogulunk. Egymásnak rohantunk. Õ torkon ragadt engemet és
70 XXV  |              még egy rántás... és õ a tûzben lett volna. Ekkor
71 XXV  |           én óhajthattam, én, kit õ jegyesétõl és gyermekétõl
72 XXVII|    Nagyapád és én barátok valánk. Õ azzal bizonyítá be barátságát,
73 XXVII|          kártyán minden vagyonát. Õ azért akasztófára juttatá
74 XXVII|    zsugori. Az isten szerelméért, õ nejével fõzet! És e szállás...
75 XXVII|         tégedet szeressen...~- És õ szeret engemet! - kiálta
76 XXVII|    engemet! - kiálta föl a fiú. - Õ szeret engemet kimondhatatlanul,
77 XXVII|         volna ez, bátyám - felelt õ -, hanem megvallom, hogy
78 XXVII|      bokorban húztam meg magamat. Õ a városnak tartott, amint