Rész

 1 II   |         áru, mit a legszegényebb ember is megszerezhet... az ily
 2 II   |          korában mit nem hisz az ember?~ ~
 3 III  |          ez a szél úgy kifúja az ember képét...~- Szél? - kérdé
 4 V    |         arcáról.~Hm, ha tudná az ember a jövendõt: e szavakra,
 5 VI   |              Minek szenvedjen az ember, mikor oly könnyû menekülni
 6 VII  |        Máté, te mégis rettenetes ember vagy - szólt oly hangon,
 7 VII  |             De kimelegedhetik az ember, míg a várostól ebben a
 8 VIII |             Ha meghalok... de az ember azt sem tudhatja, hol fogják
 9 XI   |        nem vagyok az. Jõj ki, jó ember, kérlek, kényszerítlek,
10 XI   |      akartalak. De õrült vagyok, ember, úgy nézz a szemembe, hogy
11 XII  |           Magas, termetes, piros ember volt; a folyosón ült; hideg
12 XII  |            folytatá õ. - Szegény ember!... És még milyen fiatal!...
13 XII  |         úgy vigasztalja magát az ember, amint lehet. Én most csak
14 XIII |     miatt. Láttam végre, hogy az ember nem hal meg éhen, és ez
15 XIII | szólított meg egy magam korabeli ember, ki eddig szinte némán ült
16 XIII |  gyakorlás által sokra viheti az ember...~- Ön bölcs férfi, csalhatatlan
17 XIII |        Gvadányi: „Nem volt ilyen ember a Szamos mentébe, nem is
18 XIV  |        jegyzõt, s ami más tanult ember vagy úr volt a faluban.
19 XIV  |     fölösleges, érted? Legyen az ember generózus!~- És ez mi? -
20 XIV  |        keserûnek tetszett. Ha az ember egyszer lesüllyed, bármi
21 XVI  |  szenvednék. Sokszor azt véli az ember, hogy irgalmasságot követ
22 XVI  |  szenvedést könnyebben viseli az ember, mint a megérdemlettet,
23 XVII |       ily derék fiam van.~- Szép ember - szólott fiam, alig gyõzve
24 XVII |         éles elmét tanúsított.~- Ember vagy, fiam! - szólék, megveregetve
25 XVII |        így hát csöndes, magányos ember létemre nem nagy mesterség
26 XVII |      mintegy magamhoz veszem; az ember nem tudja, mi szüksége akadhat...
27 XVII |      Tûznek-víznek nekimegyek.~- Ember a lelked is, jer!~S mind
28 XVII |     boldogabban halni meg.~Ez az ember tehát sérthetetlen? - gondolám,
29 XVII |  hirtelen kötöttem. Ne legyen az ember nagyon követelõ felesége
30 XVII |        semmi! - felelt. - Míg az ember gazdag, mi az ördög bánthatná?~-
31 XVII |        ördög bánthatná?~- Míg az ember gazdag... - ismétlém magamban;
32 XVII |          Lehetetlen!~- Hiába, az ember vénül és okosodik.~- És
33 XIX  |     szoktak lenni.~- És ki az az ember?~- Éppen oly jó, igaz barátom,
34 XIX  |    csendes életben megaluszik az ember vére...~- Légy õszinte,
35 XX   |        minek a kard a becsületes ember kezébe? - szóla fiam. -
36 XXII |     boldogsága áll azon, ha ezen ember... - - Hah, tehát apádat
37 XXII |      élet mindig csak élet, s az ember nem vétkezhetik annyira,
38 XXV  |      csak így neveznek:~Az erdei ember.~Midõn elhagyám a várost,
39 XXV  |         János jött be, hanem egy ember, kit tizenöt év óta nem
40 XXV  |      álltunk. A két ötvenöt éves ember elkezdett birkózni... az
41 XXVII|        pénz sikamlós portéka. Az ember észre sem veszi, oly hamar
42 XXVII|            Igen.~- Szerencsétlen ember! Tehát nem tartasz szakácsnét
43 XXVII|             Csakugyan életrevaló ember kezdesz lenni, öcsém - szólítám
44 XXVII|      terhemre van.~- Gyámoltalan ember! - kiálték föl. - Ennyi
45 XXVII|  Odanéztem az akasztófára...~Egy ember lógott rajta...~Ternyei