1-500 | 501-885
Rész
501 XVII | Mindazáltal...~S felét a pénznek visszavettem.~-
502 XVII | fiamnak nagyanyja -, eredj át a szomszédba; nézd meg azt
503 XVII | szomszédba; nézd meg azt a szegény asszonyt, nem kell-e
504 XVII | benn voltam nála.~- Óh, a szegény teremtés!... De
505 XVII | Tûznek-víznek nekimegyek.~- Ember a lelked is, jer!~S mind a
506 XVII | a lelked is, jer!~S mind a ketten távozánk, fiam a
507 XVII | a ketten távozánk, fiam a szomszédba a halotthoz,
508 XVII | távozánk, fiam a szomszédba a halotthoz, én pedig a fogadóba
509 XVII | szomszédba a halotthoz, én pedig a fogadóba Gáspár barátomhoz.~
510 XVII | barátomhoz.~Fölkutattam a fogadóban minden zeget-zugot.
511 XVII | mentem az étterembe.~Végezvén a vacsorát, szobámba indultam
512 XVII | megbotlottam, s jövet fölveszem és a folyamba dobom, nehogy másodszor
513 XVII | másodszor is megbotoljam benne. A következés megcáfolta e
514 XVII | egyszerre megismerve engemet, a legörvendõbb meglepetéssel
515 XVII | idvezelt és idenyújtá kezét.~- A jó isten hozott, régi kedves
516 XVII | nem érek rá... társaim itt a mellékszobában már kétségbeestek
517 XVII | vagyok ott, mert nélkülem a kártya nem ér semmit, nincs
518 XVII | perccel elébb, vagy utóbb! A fõ eseményeket csak elmondom.
519 XVII | Hát tudod-e, hogy Róza, az a lyányka, akiért megvívtunk...
520 XVII | amennyire lehetett, könnyítettem a dolgot: jól félretartám
521 XVII | dolgot: jól félretartám a pisztolyt, hogy csak sebet,
522 XVII | ne halált adjak...~- Óh, a szemtelen gazember! - szólék
523 XVII | agyon, holott alig bírta a fegyvert, úgy reszketett.~-
524 XVII | tudod-e - folytatá -, hogy ez a Róza nõm lett? Hanem házasságunk
525 XVII | néhány hétig tartott, mert a vízbe ugrott szegényke...~
526 XVII | ezt cselekedtem volna. Mit a túlvilági üdvesség- és kárhozatról
527 XVII | végperceit boldogan tölté el, azé a menny, s ki boldogtalanul,
528 XVII | s ki boldogtalanul, azé a pokol. Azért iparkodjék
529 XVII | percig is kételkedhettem a szerencsében, mely tündérként
530 XVII | felesége irányában, s kész a házi boldogság. Így teszek
531 XVII | két szép gyermekünk, s én a legboldogabb családapa vagyok...
532 XVII | veszedelmesen gyûlölted a kártyát.~- De már nem gyûlölöm
533 XVII | balga ábrándjaidból, mikkel a természet bõven látogatott
534 XVII | pajtás. No, csakhogy már a te eszed is érik, csakhogy
535 XVII | eszed is érik, csakhogy már a te szíved is nemesül...
536 XVII | legnemesebb szenvedély a kártya. Eszerint az éjet
537 XVII | mehetünk.~S bemenénk a játszószobába.~Vesztettem,
538 XVII | folyvást veszteni kezdék... a veríték csorgott arcomról...
539 XVII | kezem úgy reszketett, hogy a kártya ki-kihullott belõle...
540 XVII | nálad több? - válaszolt a megszólított. Talán se nálad,
541 XVII | megvetéssel. - Uraim - fordulék a többiekhez -, kinek van
542 XVII | kamat... de jól van. Kérem a pénzt.~Sokszor bebizonyult
543 XVII | Virradatkor szétoszolt a társaság. Hitelezõm négyszáz
544 XVII | pontosan. Este nekiültünk a játéknak, és kártyáztunk
545 XVII | nem találta.~- Hiszen már a kezeden van - mondám.~Kalapot
546 XVII | szólítá meg egy játszó -, ön a magáé helyett az én kalapomat
547 XVII | felelt Ternyei, s átvette a maga kalapját, és távozni
548 XVIII| egykor félig mezítláb járt a kemény göröngyös országutakon,
549 XVIII| aranyrojtos bakancsban tapossa a puha, sima szõnyegeket?
550 XVIII| vagyok-e az, kinek egykor a szabad ég alatt fatuskó
551 XVIII| ezüstkanállal meri ezüsttálakból a párolgó, fûszeres étkeket?
552 XVIII| találkoztam vele.~Egyszer utaztam. A legelsõ állomáson, hol lovakat
553 XVIII| körülnéztem az utcán, várva, míg a rendelt lovak megérkeznek.
554 XVIII| megérkeznek. Nem messze a postaháztól építettek. Megtekintém
555 XVIII| postaháztól építettek. Megtekintém a készülõ épületet. A napszámosok
556 XVIII| Megtekintém a készülõ épületet. A napszámosok közt, kik földet
557 XVIII| taligáját, mely nyikorgott a teher alatt. Arcán víz csurgott
558 XVIII| vagy veríték? Vagy mind a kettõ? Másoktól kérdezõsködém
559 XVIII| naponként dolgozik, mint a barom; s amint kikapja napszámát,
560 XVIII| kikapja napszámát, rohan a legközelebbi csapszékbe,
561 XIX | XIX.~Fiamé és a bosszúé volt eddig életem,
562 XIX | az egészen fiamé lett.~A szegénységet, nyomort már
563 XIX | szívemben.~Jancsit, azt a nemeslelkû Jancsit magamhoz
564 XIX | szeszélyébe.~Hát Hiripi Gáspár?~Ez a szerencsétlen nem tért vissza
565 XIX | szerencsétlen nem tért vissza többé a fogadóba, hova megérkezésemkor
566 XIX | nem volt. Végre fölhagytam a kutatással, elvesztvén minden
567 XIX | gyilkosán.~Egyszer Jancsi a következõ újsággal lépett
568 XIX | Uram - kezde beszélni -, a városban voltam. Amint egy
569 XIX | el, éppen akkor vetett ki a pincér vagy csaplár egy
570 XIX | látok, farkassötétség van a szememen... nyújtsd hát
571 XIX | õt.~- Hm, fejed tetejétõl a nyakadig csak ismernélek;
572 XIX | Hiripi, egyik bámulásból a másikba esve, amint végignézte
573 XIX | végignézte öltözetemet s a pompás szobát, melyben valánk.~-
574 XIX | miképp?~- Úgy, hogy elmentél a fogadóból, melyben hagytalak,
575 XIX | Miért nem jöttél vissza a fogadóba?~- „Mert a pia-mater
576 XIX | vissza a fogadóba?~- „Mert a pia-mater vastag bolondsággal
577 XIX | Nem találtam oda ahhoz a fogadóhoz, barátom...~-
578 XIX | mily pogány ivadék légyen a kocsmárosság? Elõbb kicsalják
579 XIX | kocsmárosság? Elõbb kicsalják a pénzt a zsebbõl, és aztán
580 XIX | Elõbb kicsalják a pénzt a zsebbõl, és aztán lecsalják
581 XIX | aztán lecsalják az emberrõl a ruhát...~- No, semmi, lesz
582 XIX | kell. És most beszéljünk a jövendõrõl, Gáspár barátom.
583 XIX | alapköve, te megosztottad velem a nyomort, én megosztom veled
584 XIX | nyomort, én megosztom veled a gazdagságot, mire ama két
585 XIX | minden kívánságomat; de azt a nagy áldozatot ne követeld
586 XIX | Gondoltam egyet...~- Nos?~- Ez a nyugalmas élet egy üres
587 XIX | hiányod?~- Hisz éppen az a bajom, hogy semmi hiányom
588 XIX | aki annyira iszonyodtam a víztõl, íme, vízkórságban
589 XIX | valamit Gvadányiból, de a halál lezárta ajkait. Fényesen
590 XIX | szavakat vésetém:~ITT NYUGSZIK~A KORHELY JÓSZÍVÛSÉG.~NEVE~
591 XX | délutánok egyike volt, midõn a város és természet egyaránt
592 XX | merengeni... s ha valami zaj éri a fület, olyan különösnek
593 XX | különben... olyan mintha nem a jelenben volna, hanem mintha
594 XX | módjában van, szobájába vonul, a kandallóban tüzet rak, s
595 XX | kandallóban tüzet rak, s míg a fa lángol és pattog, õ addig
596 XX | szobámban. Én és Jancsi. Õ a kandalló mellett ült némán,
597 XX | dohányzott, és koronként a tüzet igazgatta; én szobahosszat
598 XX | csak, semmi szél nem fúj, s a fáról mégis hulladoznak
599 XX | fáról mégis hulladoznak a levelek...~- Mint a mi fejünkrõl
600 XX | hulladoznak a levelek...~- Mint a mi fejünkrõl a haj - folytatá
601 XX | Mint a mi fejünkrõl a haj - folytatá János.~-
602 XX | megyünk... hátrafelé, mint a rák; azért észre sem vesszük,
603 XX | egyszer hanyatt esünk, bele a gödörbe, melynek neve sír,
604 XX | ekkor mi is része leszünk a soha nem mozduló örökkévalóságnak. - - -~
605 XX | Hosszú szünet lett; mind a ketten elhallgatánk. Fölkeltem
606 XX | meg. Lova alig látszott a tajtéktól és sártól; erei
607 XX | kitágultak, s dõlt belõlük a pára. Amint megállt, szétterjeszté
608 XX | megállt, szétterjeszté mind a négy lábát, melyek reszkettek.
609 XX | fejét rázta, amint meglátá a fáradt állatot, s ekképp
610 XX | hogy csigázza agyon ezt a csikót is, mint már oly
611 XX | bölcsen János.~Fiam leugrott a lóról, megveregeté nyakát,
612 XX | minek kínozza már azokat a szegény állatokat, a Jézus
613 XX | azokat a szegény állatokat, a Jézus áldja meg? - dorgálá
614 XX | megsarkantyúzom paripámat; s ez a bolond állat, mihelyt sarkantyút
615 XX | vagy hogy meguntam tán a földi életet, s a mennybe
616 XX | meguntam tán a földi életet, s a mennybe kívánkozom, és õ
617 XX | csak gyötörje ezután is azt a szegény állatot.~- Ha csakugyan
618 XX | mondom, ha meglátná ön azt a leányt... de mit mondok?
619 XX | képzeljük az angyalokat a leányoknál. Mondom, János,
620 XX | nem kísérte el szomjúsága, a temetõbe; s még most is
621 XX | Jánossal, hol fiammal, hol mind a hárman, s amennyire elbúsultam
622 XX | õket egykor ismerék. És a történet hallgat az ilyenekrõl,
623 XX | nélkül jön és enyészik el; a romboló fergetegnek hosszanti
624 XX | de tán csak azért tette a sors szegénnyé, hogy annál
625 XX | tanuljátok meg, hogy nem a ruha teszi széppé a leányt!
626 XX | nem a ruha teszi széppé a leányt! Meguntam már az
627 XX | magamat; azért kilovagoltam a városból, s amint már csaknem
628 XX | virágait szemlélve, mert a kert nagy részét elhervasztotta
629 XX | az amiatti irigység, hogy a kertésznõ minden ott termett
630 XX | Odaugrattam paripámat, a lyánykától egy szál virágot
631 XX | mosolyogva nyújtott nekem a kis kerítésen át, s melyet
632 XX | gomblyukamba tûztem, de a lovaglásban szerencsésen
633 XX | kérek tõle mást. Amint átadá a virágot, magasra szökelltettem
634 XX | az égbõl, s azt nyújtsam a lyánykának a virág helyébe...
635 XX | azt nyújtsam a lyánykának a virág helyébe... de akkor
636 XX | Visszajövet bekandikáltam a ház kis ablakán. Szép kertészném
637 XX | rá fejecskéjével. Hah, ez a fejbillentés! Ez fölbonthatná
638 XX | fejbillentés! Ez fölbonthatná a világ rendszerét vagy új
639 XX | János gazda, hova is tette a minapában kardjaimat?~-
640 XX | kardjaimat?~- Már minek azok a kardok megint? - kérdé János
641 XX | János elijedve.~- Hát minek a kard a becsületes ember
642 XX | elijedve.~- Hát minek a kard a becsületes ember kezébe? -
643 XX | fiam. - Ha nem azért, hogy a gazemberek arcára ráírja
644 XX | Jánosnak -, mindaddig büntetem a gazokat, míg büntethetem.
645 XX | úrfi, hogy én nemigen értek a szavak megválasztásához -
646 XX | összegnek elsõ száma; az a Deregi, aki iskolatársam
647 XX | szemközt, s minthogy az a gyalogútról nem tért le
648 XX | gyalogútról nem tért le a sárba lova elõl, tehát,
649 XX | tehát, midõn melléje ért, ez a silány kölyök azt a szegény
650 XX | ez a silány kölyök azt a szegény öreget a sár közepébe
651 XX | kölyök azt a szegény öreget a sár közepébe taszította
652 XX | Semmi sem lázít úgy föl a világon, mint ha rosszul
653 XX | ha rosszul bánnak elõttem a szegénységgel. Ha fegyver
654 XX | keresztülszúrtam volna azt a lelketlen fickót. Elébe
655 XX | kiemeltem ama szánandó öreget a sárból, aztán folytattam
656 XXI | XXI.~A következõ nap reggelen vívni
657 XXII | tetszett, s ki iránt végre a legszenvedélyesebb szerelem
658 XXII | megpillantám, egyszerre a leglángolóbb szerelemre
659 XXII | természetû volt, mint én, a szerelem csak lassanként
660 XXII | szabályokat állítani föl, mint a szerelemrõl: a lélek országában
661 XXII | föl, mint a szerelemrõl: a lélek országában a többi
662 XXII | szerelemrõl: a lélek országában a többi indulatok patakok
663 XXII | úszók lemerülhetnek, de a szerelem, ez feneketlen
664 XXII | rendetlen futású üstökös.~Fiam a szerelmesek szokott pontosságával
665 XXII | szokott pontosságával járt el a város végi házhoz, s midõn
666 XXII | haza kedvesétõl. De megjött a tavasz, õrá nézve különösen
667 XXII | Eddig nem vettem észre benne a botanika iránt valami nagy
668 XXII | között nemigen jutott eszébe a virágokkal foglalkozni,
669 XXII | elhagyta nagyobbára, csak a virágokban lelte gyönyörûségét.
670 XXII | virágokban lelte gyönyörûségét. A bokrétákat, melyeket kedvesétõl
671 XXII | fordult már meg elmédben a házasság?~- Úgy néha, de
672 XXII | fölteszek, tündérkertnek látom a világot... pedig a valóságban
673 XXII | látom a világot... pedig a valóságban bizony nem az.
674 XXII | melyek annyit láttak, mint a tiéd? Az élet egy táj, mely
675 XXII | keveréke, s milyennek látjuk? A szemponttól függ, ahonnan
676 XXII | ahonnan nézzük. Rám nézve a legszebb szempont Lujza
677 XXII | közbe János -, mint örülne a jó öreg, isten nyugtassa
678 XXII | Csakhogy sok valami van a világon, s én hamarjában
679 XXII | hát aztán ne menjen úrfi a szomszédba... mert, mondok,
680 XXII | hosszan kezdett beszélni a jövendõrõl: mint fogja beszélni
681 XXII | udvarra. Lova oldalából dõlt a vér a sarkantyúzás miatt,
682 XXII | Lova oldalából dõlt a vér a sarkantyúzás miatt, és az
683 XXII | Akárhova, hol megmenekülhetsz, a külföldre, más világrészbe,
684 XXII | kiálték föl -, csak jõjön be a vén lator!... Te nem ismered
685 XXII | Az ajtóban útját állták a törvény emberei. - - -~Az
686 XXII | fia gyilkosát minél elébb a legcsúfosabb halállal végezteti
687 XXII | melyet el ne érhetnének a dúsgazdagok?~Deregi sokkal
688 XXII | mint én.~Fiamra kimondatott a kötél általi halál.~Életének
689 XXII | utolsó éjjelét nála töltém, a siralomházban.~Ha ismertek
690 XXII | kérdezzétek tõle, van-e kín, mely a Megváltó halálánál, mely
691 XXII | Megváltó halálánál, mely a mártírok minden szenvedésénél
692 XXII | Alkonyatkor odalopóztam a siralomház közelébe, s vártam,
693 XXII | közelébe, s vártam, míg a bámész nép eloszlik, melynek
694 XXII | kíváncsi látni, de leginkább a halálnak szánt áldozatot...
695 XXII | halálnak szánt áldozatot... a barmot a mészáros kezében
696 XXII | szánt áldozatot... a barmot a mészáros kezében a vágóhídon
697 XXII | barmot a mészáros kezében a vágóhídon úgy, mint az embert
698 XXII | vágóhídon úgy, mint az embert a hóhér kezében a bitónál.~
699 XXII | az embert a hóhér kezében a bitónál.~Végre mindnyájan
700 XXII | kétségkívül ama gyönyörrõl, melyet a következõ nap szerzend nekik;
701 XXII | szerzend nekik; eléjövék a sarokból, hol eddig meghúztam
702 XXII | kalász volt fejem, telve a kárhozat megért magjaival.~-
703 XXII | Hát nincs-e ez rendén?... A paréjt hagyják nõni és élni,
704 XXII | míg magától szárad el; a búzát pedig learatják. Ilyen
705 XXII | búzát pedig learatják. Ilyen a földi igazság. Jó lélekkel
706 XXII | is halnom kell, mert itt a jelszó: életet életért!
707 XXII | felelni. Csend lett; csak a föl s alá sétáló õr hangos
708 XXII | hallgatánk, mint beszélénk. Ha a gyertya hamva megnõtt, fiam
709 XXII | kérdezém -, hamvát venni a gyertyának?~- Tisztán akarom
710 XXII | Nem hiszem, hogy éljünk a síron túl is; mert az élet
711 XXII | nem tett; mit ért nekem a jóllakás? Tudva, hogy annyian
712 XXII | hogy nagyobb helye lenne a fájdalomnak, melyet ennek
713 XXII | apám, nem egyszer láttad a harmatot, mely szemembõl
714 XXII | könnyek áztattak már, azt a halál verítéke nem fogja
715 XXII | mint én. Én nem tartozom a hõsök közé, de ha tovább
716 XXII | aludt el mellettünk, mint a gyermek.~E búcsú!... De
717 XXII | hanem azt gondoltam, hogy a világ vége mára van megjövendölve,
718 XXII | én vártam mozdulatlanul a percet, melyben a mindenség
719 XXII | mozdulatlanul a percet, melyben a mindenség rombadõl.~Egyszerre
720 XXII | Hirtelen fölugrottam; a legtávolabb zugba vontam
721 XXII | Lassanként csendesült a zaj, végre egészen megszûnt.
722 XXII | válaszolt János -, ez való; és a zajt is hallhatta ön, mert
723 XXII | mégis megmentem, kiragadom a hóhér kezébõl!...~- Nem
724 XXII | folytatám -, voltál-e már fönn a padláson?~- Voltam...~-
725 XXII | beszelünk... mert én még most is a’ hiszemben vagyok, hogy
726 XXII | csak álom...~Fölszaladtam a padlásra, mohón ugrottam
727 XXII | nem láttam semmit, mert a kelõ nap éppen ekkor lövellte
728 XXII | tartottam... és láttam... a hóhér most tekerte ki fiam
729 XXIII| viharos, amily derült volt a hajnal.~- Induljunk, barátom! -
730 XXIII| eltemessük.~Sötét volt. A szél süvöltött, zúgott.
731 XXIII| készülnek... levenni õket a magasból és letenni a mélybe.
732 XXIII| õket a magasból és letenni a mélybe. Én mentem Jánossal.
733 XXIII| odaértünk, ahova indultunk, a zápor megszûnt, a fellegek
734 XXIII| indultunk, a zápor megszûnt, a fellegek megrepedeztek,
735 XXIII| nyílásaikon ki-kinézett a hold és ismét elbújt...
736 XXIII| hold és ismét elbújt... a szél azonban egyre dübörgött,
737 XXIII| mint elébb. Fújt, fújt a szél, és lengeté gyermekemet,
738 XXIII| mezítelen lábát, melyrõl a hóhérlegény húzta le a sarut.~
739 XXIII| melyrõl a hóhérlegény húzta le a sarut.~És ez ugyanott történt,
740 XXIII| ezelõtt huszonkét évvel a párbajban Ternyei lõtt meg
741 XXIII| levettük és végigfektettük a földön: akkor ért ki a hold
742 XXIII| végigfektettük a földön: akkor ért ki a hold a felhõk közül, s reánk
743 XXIII| földön: akkor ért ki a hold a felhõk közül, s reánk veté
744 XXIII| Adonisza volt.~Leoldám nyakáról a kötelet, és összecsókolám
745 XXIII| kötelet, és összecsókolám a fekete karikát, melyet ez
746 XXIII| hogy letörlik csókjaim a kötelhelyet, és fiam föl
747 XXIII| melyet az esõ megáztatott és a zivatar összekuszált, s
748 XXIII| Vállamra vettem õt, és vittem a temetõbe. Kinek volt már
749 XXIII| az tudja, milyen nehéz a világ... nekem úgy tetszett,
750 XXIII| nekem úgy tetszett, mintha a világot vittem volna.~-
751 XXIII| folytattuk utunkat.~Elértünk a temetõbe, és leástuk õt.~
752 XXIII| szeretõmet, Rózát, ástam föl a sírból. - - -~A város megtudta
753 XXIII| ástam föl a sírból. - - -~A város megtudta hogy ama
754 XXIII| kit fölakasztottak, a temetõbe jutott, hol a becsületes(!)
755 XXIII| a temetõbe jutott, hol a becsületes(!) embereknek
756 XXIII| hányatni csontjait.~Megelõztem a várost; kiásattam fiamat
757 XXIII| közepén van egy kerek völgy. A völgyet környékezõ bércek
758 XXIII| tetejében szüntelenül zúgnak a fenyõfák, mert közülök indulnak
759 XXIII| közülök indulnak csatára a viharok és hozzájok térnek
760 XXIII| hozzájok térnek vissza... de a völgyben alant csend és
761 XXIII| egy kis patakkal. Középütt a völgyben a fenyõk ki vannak
762 XXIII| patakkal. Középütt a völgyben a fenyõk ki vannak irtva,
763 XXIV | embernek lehettek, és lehetnek a világ teremtésétõl a világ
764 XXIV | lehetnek a világ teremtésétõl a világ végéig. Lelki, testi
765 XXIV | vonultak el szemeim elõtt a mai napnak, sõt egész életemnek
766 XXIV | koldus vagyok, kit fiad a sárból emelt ki egykor az
767 XXV | huszonhat esztendõt itt töltém a rengetegben, fiam sírja
768 XXV | erdei ember.~Midõn elhagyám a várost, a világot: oly ájulásban
769 XXV | Midõn elhagyám a várost, a világot: oly ájulásban volt
770 XXV | meg. Nem tudtam én: ki az a Ternyei? Van-e Ternyei a
771 XXV | a Ternyei? Van-e Ternyei a világon? Van-e világ? Nem
772 XXV | bekövetkezett; úgy állok itt, mint a fa, melynek lehullottak
773 XXV | hogy télen kopaszon álljon a fa. El kell válnunk, barátom.
774 XXV | miattam számkivesd magadat a világból, hol számodra még
775 XXV | fogok sompolyodni, mint a leghûségesebb kutya; és
776 XXV | vendégeskedjék senki! El fogom ásni a vadon közepében.~Midõn elértünk
777 XXV | közepében.~Midõn elértünk a völgybe, hol fiam sírja
778 XXV | lakói. El-elbeszélgeténk a múltról, midõn még négyen
779 XXV | Gáspár, fiam, õ és én; aztán a jelenbe jöttünk, midõn csak
780 XXV | mondám, s elhallgatánk mind a ketten, és gondolkodánk.~
781 XXV | ketten, és gondolkodánk.~A legközelebbi kis faluba
782 XXV | szolga. Bejártam koronként a városba is, hol életem nagy
783 XXV | Üggyel-bajjal szereztem tudomást a Ternyeiekrõl. Ternyei neje
784 XXV | tartotta. E házasságból lett a vén Ternyeinek, kirõl mit
785 XXV | Már tizenöt évet tölténk a vadonban.~Forró, nyári délután
786 XXV | délután volt. Rekedt volt a völgy levegõje, mintha a
787 XXV | a völgy levegõje, mintha a nap minden sugarát csak
788 XXV | meg-megdördült az ég, és a dörgés mindinkább közeledett.
789 XXV | csaknem éjjeli sötétség... a völgyet fekete felhõ takarta
790 XXV | fekete felhõ takarta el a menny kék szeme elõl. Az
791 XXV | égzengés meg akarja repeszteni a sziklákat, és ledönteni
792 XXV | sziklákat, és ledönteni azokat a magasból, hogy a völgyet
793 XXV | azokat a magasból, hogy a völgyet eltemessék, s a
794 XXV | a völgyet eltemessék, s a zápor omlott, mintha majd
795 XXV | vártam Jánost, ki pár órával a fergeteg elõtt a faluba
796 XXV | órával a fergeteg elõtt a faluba ment.~Végre megnyílt
797 XXV | födék.~- Menedéket keresek a zivatar elõl, isten jó nap’! -
798 XXV | fölemelé görcsös botját.~Én a kunyhó zugából még nagyobb
799 XXV | eldõlt, hosszú fenyõ, melyet a vihar kitört és a villám
800 XXV | melyet a vihar kitört és a villám meggyújtott. Szemközt
801 XXV | meggyújtott. Szemközt álltunk. A két ötvenöt éves ember elkezdett
802 XXV | élõfa lángjaihoz, melyet a mennykõ gyújtott meg. Botjainkkal
803 XXV | fájdalmában elbõdült, mint a vadállat. Föléje kerültem...
804 XXV | még egy rántás... és õ a tûzben lett volna. Ekkor
805 XXV | eszembe.~- Nem, nem vetlek a tûzbe - mondám. - Mást teszek
806 XXV | függni fogsz ugyanazon a kötélen, melyen fiam függött.
807 XXV | nyomorítva. Szaladtam kunyhónkba a kötélért. Amint visszaértem,
808 XXV | visszaértem, János jött a hegyen lefelé.~- Mit mívelsz
809 XXV | büntetés e nyomoréknak, a halál-e vagy az élet?~-
810 XXV | fordultam, ki ott feküdt a földön és nyögött, alig
811 XXV | megelégszem most egyik szemeddel; a másikat meghagyom, hogy
812 XXVI | csak azért élt eddig, hogy a gyilkolástól megmentsen;
813 XXVI | magam vagyok, egyes-egyedül.~A fiamé mellé ástam János
814 XXVI | elporlani?... E kunyhóban, vagy a szabad ég alatt, ahol utolér
815 XXVI | szabad ég alatt, ahol utolér a halál... mert nem lesz,
816 XXVI | eltemessen. De mindegy: a föld színén vagy a föld
817 XXVI | mindegy: a föld színén vagy a föld alatt... sem itt, sem
818 XXVI | hadd látnám: milyen az a kis húsdarab, mely az idvességnek
819 XXVII| XXVII.~A városba be-bejártam, s tudakozódtam
820 XXVII| halála után mintegy hat évvel a fiúból ifjú lett. Fölkerestem
821 XXVII| Fölkerestem õt. Kijött a mûhelybõl, ahol dolgozott,
822 XXVII| szerencséjét akarja.~- Ki ne akarná a maga szerencséjét?... De
823 XXVII| fiam szobrát.~- Olvassa a föliratot, s tudni fogja.~- „
824 XXVII| Igen, az én fiam, kit a te nagyapád, édes öcsém,
825 XXVII| sokkal nemesebben. Jer be a kunyhóba, és ne félj...
826 XXVII| aztán?~- Most ásd föl itt a földet.~- Minek?~- Ne kérdezd.
827 XXVII| Tiéd!~- Enyém?~- Mind a tiéd.~- Mind!~- Csodálkozd
828 XXVII| eszedre térsz, majd elmondom a történetet.~- Beszéljen,
829 XXVII| leánnyal eskünni mentem a templomba. Én azzal álltam
830 XXVII| alatt fekszik... Most rajtam a sor, ismét bosszút állani;
831 XXVII| így joggal illet téged. A másik felét pedig mint kamatot,
832 XXVII| szegény mesterember?~- De a pénz sikamlós portéka. Az
833 XXVII| egyet. Nem adom most mind a kezedbe; nálam biztosabb,
834 XXVII| éppen, hogy pazarolj, de a világért se fukarkodjál,
835 XXVII| az emberi léleknek, mint a fösvénység. Mit fogsz elõször
836 XXVII| nagy mûhelyt állítok.~- Azt a bolondot csak ne tedd. Ennyi
837 XXVII| leánykát!~- Jó. Azt vedd el. A házasság nagy boldogság.~-
838 XXVII| fölkeresnének, meggyilkolnának a pénzért, mely még nálam
839 XXVII| nálam van. Azért hallgass... a magad java kívánja úgy.
840 XXVII| terítve, midõn beléptem, s a fiú ott ült maga az asztalnál,
841 XXVII| atyámnak...~- Csak maradjunk a bátyánál, édes öcsém. Nos,
842 XXVII| felõlem?~- Senkivel, még a feleségem sem tudja...~-
843 XXVII| Ezelõtt egy hónappal, és a legboldogabb férj vagyok.~-
844 XXVII| férj vagyok.~- S hol nõd?~- A konyhában.~- Mit csinál
845 XXVII| konyhában.~- Mit csinál ott?~- A vacsorát készíti.~- Nõd
846 XXVII| vacsorát készíti.~- Nõd készíti a vacsorát?~- Igen.~- Szerencsétlen
847 XXVII| mint magam, s megszokta a munkát, és gazdálkodom,
848 XXVII| ezután ott hagytam õket. A fiú kikísért.~- Úgy vettem
849 XXVII| édes bátyám - menté nejét a fiú -, ne higgye; csak szemérmesség,
850 XXVII| mint én mondom, sebaj. A fõ dolog az, hogy tégedet
851 XXVII| szeret engemet! - kiálta föl a fiú. - Õ szeret engemet
852 XXVII| szívembõl örülök... hogy is ne? A boldogságnak, melyet másnak
853 XXVII| szerzünk, egy része mindig a magunké. Azonban mennem
854 XXVII| azelõtt mesterember levén, a folytonos munkához szoktam.
855 XXVII| szoktam. Eleinte jólesett a dologtalanság, de most már
856 XXVII| vagyonnal unatkozni! Hiszen a gazdag embernek csak körültekintenie
857 XXVII| Tehát kezdj el kártyázni; ez a legártatlanabb mulatság,
858 XXVII| elhozasz. Egyébiránt csak a félénk játékosok vesztenek.
859 XXVII| illik e közmondás, hogy a bátraké a szerencse, az
860 XXVII| közmondás, hogy a bátraké a szerencse, az bizonnyal
861 XXVII| szerencse, az bizonnyal a kártya.~- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -~
862 XXVII| hogy már egy gyermeke van, a másodikat várja, és... mindenét
863 XXVII| voltak. Most azonban nem a kunyhóban ásatám ki vele
864 XXVII| kunyhóban ásatám ki vele a pénzt, hanem az erdõben,
865 XXVII| része fölfedeztetnék is, a többi megmarad.~Egy nappal
866 XXVII| mindenemet! - sóhajta.~- Csak ez a bajod? Gyermekség!~- Egyéb
867 XXVII| nagyapám néhány héttel ezelõtt a legiszonyúbb nyomorban vetõdött
868 XXVII| látod... hát nagyapád, a szegény öreg, hol van eltemetve?~-
869 XXVII| Mely részén?~- Mindjárt a kapu mellett, mert a temetõ
870 XXVII| Mindjárt a kapu mellett, mert a temetõ már egészen tele
871 XXVII| Megállj, hát megmondom, hol a pénz; tudd meg egyszersmind,
872 XXVII| meg egyszersmind, hogy ez a legnagyobb összeg, melyet
873 XXVII| lépésnyire kétlábnyi mélységben a föld alatt...~- Az akasztófa?~-
874 XXVII| lépésnyire kétlábnyi mélységben, a föld alatt.~- Megértettem.
875 XXVII| bokorban húztam meg magamat. Õ a városnak tartott, amint
876 XXVII| ásott. Végre benyúlt a gödörbe, s valamit vett
877 XXVII| láthatám minden mozdulatáról a kétségbeesést a legnagyobb
878 XXVII| mozdulatáról a kétségbeesést a legnagyobb mértékben.~Elnyomott
879 XXVII| Amint másnap fölébredtem: a nap akkor lépett a látkör
880 XXVII| fölébredtem: a nap akkor lépett a látkör szélére.~Éppenoly
881 XXVII| Magamagát kötötte föl a kötéllel, melyet a múlt
882 XXVII| kötötte föl a kötéllel, melyet a múlt éjjel kincs reményében
883 XXVII| magamhoz vettem, s távozám.~A temetõbe mentem, hol Róza
884 XXVII| akasztófára juttattad fiamat a hóhér által; én akasztófára
885 XXVII| vele magadat te, ahol vagy, a másvilágon!~ ~.oOo.~ ~
1-500 | 501-885 |