Rész

 1 III  |          Róza kisasszony - szóltam végre, vagy leheltem tulajdonképp,
 2 III  |             sírtunk. Kibontakozott végre ölelésembõl.~- Fogj meg,
 3 III  |          látni, ki e nevet viseli. Végre megláttam õt; megláttalak.
 4 IV   |          hol õt meglelni reméltem. Végre ráakadtam. Csakugyan kártyaasztalnál
 5 V    |           elnyeléssel fenyegetett.~Végre eltûnt e kísértet, mely
 6 V    |          egészen gyermekek valánk. Végre ölembe ültetém, keblemhez
 7 VI   |         kiment eszembõl.~Közelgett végre az idõ, mely a templomba,
 8 VII  | nagyobb-nagyobb összeget tett föl. Végre roppantat kockáztatott...
 9 VII  |           is nyúlt, a másikhoz is; végre elfordította fejét, s az
10 VIII |            emlékezteté Rózát, hogy végre távoznia kell tõlem.~- Itt
11 XI   |          nekem ásót, kapát...~- Mi végre?~- Ne kérdezd, csak adj.
12 XI   |          Szakadt rólam az izzadás.~Végre lejutottam a sír fenekére.~
13 XII  |      alamizsnát akarok tõle kérni.~Végre elszántam magamat. A fogadóhoz
14 XII  |         szívességével - szóltam én végre -, áldja meg az isten kegyedet...~-
15 XIII |         annak kínjai miatt. Láttam végre, hogy az ember nem hal meg
16 XIV  |           olyan különös este volt.~Végre egy utazó úr jött a vendégszobába,
17 XV   |             és gyönyörködék benne. Végre beértünk a városba, hol
18 XVII |             örökre. Eszembe jutott végre Hiripi; a fogadóban hagytam
19 XVII |     találtam. Egy pincértõl hallám végre, hogy elment nemsokára utánam,
20 XVII |            s így ment egy darabig. Végre folyvást veszteni kezdék...
21 XIX  |           híre, se hamva nem volt. Végre fölhagytam a kutatással,
22 XX   |           sétáltam és gondolkodám. Végre leültem az ablakhoz és kinéztem
23 XXII |        jobban tetszett, s ki iránt végre a legszenvedélyesebb szerelem
24 XXII |           hóhér kezében a bitónál.~Végre mindnyájan eltakarodtak,
25 XXII |       Lassanként csendesült a zaj, végre egészen megszûnt. Elvettem
26 XXIV |         életemnek rémes jelenései. Végre, midõn hajnalodott, halványodni
27 XXV  |         csak egyikünk lesz meg, és végre nem lesz egy sem! - mondám,
28 XXV  |      dörgés mindinkább közeledett. Végre sötét lett, csaknem éjjeli
29 XXV  |      fergeteg elõtt a faluba ment.~Végre megnyílt az ajtó; de nem
30 XXV  |           nem akadt nyomodba, akit végre magad kerestél föl, hogy
31 XXVII|          az akasztófához... ásott. Végre benyúlt a gödörbe, s valamit