Rész

 1 XVII|        Ugyan, ne beszéljen már, úrfi, az isten is áldja meg! -
 2 XVII|        a fia, hát az én elõttem úrfi...~- Mind jól van az - vágtam
 3 XVII|       nagyot kacagott.~- Ugyan, úrfi - folytatá Jancsi -, mikor
 4 XVII|         magamat. Jó egészséget, úrfi, aztán megtanulja a leckéjét
 5 XX  |       éves vagyok.~- Hát Bálint úrfi?~- Egy évvel fiatalabb,
 6 XX  |         szóla:~- Ej, ej! Bálint úrfi megint azon töri fejét,
 7 XX  |       jött be hozzánk.~- Ugyan, úrfi, minek kínozza már azokat
 8 XX  |        láttam...~- Úgy! Hisz az úrfi mindig ezt mondja, valahányszor
 9 XX  |       sem elõször mondja már az úrfi...~- De bizonyosan utolszor,
10 XX  | Szégyellem magamat.~- Meglássa, úrfi, hogy még párbajban vész
11 XX  |       hiszen jól van no; tudja, úrfi, hogy én nemigen értek a
12 XXII|        nyugtassa meg!... Hanem, úrfi, Bálint úrfi...~- Nos, János? -
13 XXII|             Hanem, úrfi, Bálint úrfi...~- Nos, János? - kérdé
14 XXII|       Hát... de nem sértem meg, úrfi?~- Dehogy sért, János, hogy
15 XXII| gondolni is!~- No, ha megígéri, úrfi, hogy...~- Mindent ígérek,
16 XXII|    kellene, hát aztán ne menjen úrfi a szomszédba... mert, mondok,
17 XXII|        gondolt már erre, Bálint úrfi? No, ki hinné, hogy ilyen
18 XXII|  pillanatot sem tanácsos késni, úrfi! - inté fiamat János.~Elváltunk