Rész

 1 II   |      beszélsz. Nincs változóbb szél az emberi szívnél. De én
 2 III  |       okát palástoljam -, ez a szél úgy kifúja az ember képét...~-
 3 III  |     kifúja az ember képét...~- Szél? - kérdé Róza mosolyogva.~-
 4 III  |        mosolyogva.~- Kegyetlen szél fúj, kisasszony.~- Lehetetlen,
 5 VIII |        neki, akármerre fújja a szél. Szülõim kedvéért tettem,
 6 XI   | mellemet. Az idõ elkomorodott. Szél jött, haragosan süvöltõ
 7 XI   |        jött, haragosan süvöltõ szél, mely fekete felleget hajtott
 8 XII  |      nagy teher. Erõsen fújt a szél... amint kiértem a városból,
 9 XII  |     kalapja volt - mondám -, a szél belesodorta fejemrõl a folyóba.~-
10 XII  |       és még egyre esett, és a szél ragadta szemközt velem.
11 XII  |      de nem néztem föl, mert a szél, mint korbács, hasította
12 XX   |      barátom, nézd csak, semmi szél nem fúj, s a fáról mégis
13 XXIII|      eltemessük.~Sötét volt. A szél süvöltött, zúgott. Az esõ
14 XXIII|      hold és ismét elbújt... a szél azonban egyre dübörgött,
15 XXIII|       mint elébb. Fújt, fújt a szél, és lengeté gyermekemet,