Rész
1 II | mondtam ugyan már másnak, hogy szeretem; de akkor hazudtam...
2 II | ingadoztak. Kis híja volt, hogy térdre nem estem, és nem
3 II | azon vettem észre magamat, hogy Ternyei szobájában vagyok.~-
4 II | hinni - felelt õ.~- Hidd el, hogy az vagyok, bolond, õrült...
5 II | õrültség, úgy sajnálom, hogy már rég meg nem õrültem.
6 II | eddig még azt sem tudom, hogy örülsz-e vagy búsulsz?~-
7 II | örömre?~- Hisz tudod...~- Hogy tudnám?~- Hát nem mondtam
8 II | lásd, én azt gondoltam, hogy már mindent elmondtam. Megállj
9 II | már tökéletesen hiszem, hogy bolond vagy.~- A hetedik
10 II | le a földre. Annyi szent, hogy láttam az angyalok angyalát...~-
11 II | felelt õ -, de nem tudhattam, hogy már mást szeretsz...~- Már
12 II | Csak föl is tennem azt, hogy oly leányt szerethettél
13 II | e látás elég volt arra, hogy örökre boldog vagy elkárhozott
14 II | szívnél. De én most hiszem, hogy az enyém kivétel, érzelmem
15 II | kivétel, érzelmem oly szent, hogy ha nem is emberi, legalább
16 II | Meg kell õt látnod, hogy megítélhesd: ok nélkül zavarodott-e
17 II | kártyás; s én mégis hittem, hogy õ barátom. Nagy úr és kártyás
18 III | visszafordultam, félvén, hogy ő is meg talál engemet látni;
19 III | nekibátorodtam... annyira, hogy meg mertem Rózát látogatni,
20 III | midõn bizonyos voltam benne, hogy többedmagával van. Ternyeit
21 III | egyedül vagyok.~- Tartok tõle, hogy jelenlétemben még inkább
22 III | Arcom égett.~- Ah - kezdém, hogy pirulásom okát palástoljam -,
23 III | válaszoltam még jobban elpirulva, hogy baklövésemet észrevettem.~
24 III | gondolkozni: honnan van, hogy most Róza is oly szótalan,
25 III | elsõ szavamra megnyílik, hogy elevenen elnyeljen! Erõsebben
26 III | enyém reszketett, de érzém, hogy az övé is.~- Róza kisasszony -
27 III | mennybe; pedig nem hiszem, hogy a mennyország olyan szép,
28 III | De igen, emlékezem, hogy õ így szólt többek között:~-
29 III | között:~- Minek mondtad meg, hogy szeretsz? Hisz én azt úgyis
30 III | volna is: szívem súgta, hogy te szeretsz, szeretned kell
31 III | én az elsõ pillanat óta, hogy találkoztunk, a tiéd vagyok.
32 III | tudtam, mi az. Most tudom, hogy szerelem volt. Oly jólesett
33 III | néven õszinteségemet? Igaz, hogy, úgyszólván, csak ma beszélünk
34 III | maradni, és elbujdostam, hogy keresselek, és most föltaláltalak!
35 III | A szülõk azért vannak, hogy az áldást adják gyermekökre.~-
36 IV | becsületemre!~- Csodálkozol most, hogy úgy magamon kívül ragadt?~-
37 IV | Ternyei maga sem mondta, hogy menjünk kedvesemhez, sõt
38 IV | újsággal lepett meg Róza, hogy Ternyei kezét kérte.~- És
39 IV | Otthon jutott eszembe, hogy Ternyeihez akartam menni.
40 IV | Magam is azt tartom, hogy nem az!... - és rázni kezdtem
41 IV | azután jutott eszembe, hogy víni sem tudsz.~- Párbaj?
42 IV | barátom, beteg; de remélem, hogy idõvel meg fogsz gyógyulni.~-
43 IV | meggondoltad-e ezt Máté, hogy szegény vagy? És hogy a
44 IV | Máté, hogy szegény vagy? És hogy a házasság a szegény embernek
45 IV | Elnézhetnéd-e jó lélekkel, hogy azon asszony, kit szeretsz,
46 IV | meggondolom?~- Át fogod látni, hogy nem való neked a házasság.~-
47 IV | házasság.~- És aztán?~- Hogy jobb lesz lemondanod Rózáról.
48 IV | semmit!...~- Csak azt, hogy ha az enyém nem lesz Róza,
49 V | a jövendõt: e szavakra, hogy „holnap ilyenkor”, sem õ,
50 VI | hallottam felõle, azon voltam, hogy ne halljak, és... ez éjjel
51 VI | most még egyszer fölmerült, hogy aztán örökre elsüllyedjen.
52 VI | önök bocsátani - szóla -, hogy hivatlan létemre betolakodom;
53 VI | magad sem remélted ugye, hogy ma kettõs ünnepet ülj? tudniillik:
54 VI | atyja Ternyeit -, ideje, hogy távozzék ön körünkbõl...~-
55 VI | mintha azt álmodtam volna, hogy fojtogattak... fölébredtem
56 VI | esküvést. Azt gondolám, hogy a sietés életem ingadozó
57 VI | megszorítám szomszédom karját, hogy az majd fölsikoltott.~Róza
58 VI | kiálta Róza.~- Fájdalom, hogy leányé.~És ezt hallanom
59 VI | álltam; nem hittem volna, hogy mindez valóban megtörtént...
60 VI | Legyen ez emléke annak, hogy egykor én is voltam boldog! -
61 VI | Visszafordultam a templomhoz, hogy egy másikat vegyek föl,
62 VI | neveznek? Mért várjuk be, hogy maga essék le róla, mikor
63 VI | világ!~És mentem a folyónak, hogy beleugorjam. Nem ugortam
64 VI | elzárta síromat, azt kívánja, hogy még éljek. De minek éljek
65 VI | fiamnak és... és... hah, hogy erre még eddig nem is gondoltam!...
66 VI | gondoltam!... Áldott légy, sors, hogy elzártad elõlem a halál
67 VI | országából e kárhozatos földre, hogy teljesítsem, amit itt megtenni
68 VII | szemtelen - válaszolék -, hogy még most is barátodnak nevezz.
69 VII | aztán párbaj! Mondhatom, hogy kopott jelenésekkel gazdagítod
70 VII | világtörténetet.~- És én mondhatom, hogy te hiába okoskodol itt elõttem.
71 VII | vagy nem?~- Mondtam már, hogy nem.~- Úgy hát kényszeríteni
72 VII | alkalommal annyira fölingerelnem, hogy vagy elfogadja kihívásomat,
73 VII | ki engemet. Várva vártam, hogy õt kártyaasztalnál találjam,
74 VII | megnézi... ki akarja vágni, hogy nyert; ekkor kikapom kezébõl,
75 VII | Társai kacagtak, s én látva, hogy nem boldogulok vele, ott
76 VII | pillanatig, kérlek... lásd, hogy hozzánk hasonlók elõtt meggyaláztál,
77 VII | szolgáink elõtt nem engedhetem, hogy csúffá tégy.~- Rajtad áll,
78 VII | akarok, vagy nem merek, hogy az igazat kimondjam...~-
79 VII | Semmi, csak nézni fogod, hogy ölöm meg Ternyeit.~- Oh,
80 VII | Hanem, igaz, úgy temess el, hogy senki észre ne vegye síromat,
81 VII | majd azt fogja gondolni, hogy bánatomban elbujdostam;
82 VII | elbujdostam; s úgy kell, hogy ezt gondolja. Gyilkosomon
83 VII | kívül csak te fogod tudni, hogy nem bujdostam el, hanem
84 VII | hát! Hiszen nem mondtam, hogy már most kezdd el a sírást.
85 VII | meghal. Eszem ágában sincs, hogy meghaljak. Bízom az örök
86 VII | Lefeküdtem. Meghagyám Jancsinak, hogy öt óra tájban fölkeltsen,
87 VII | Micsoda? - kérdém.~- Hogy az ajtót nyitva feledtük.~-
88 VII | maradt... ez azt jósolja, hogy csakugyan visszajövök.~-
89 VII | az akasztófa.~Nemsokára, hogy odaértünk, láttunk két alakot
90 VII | azt akarta volna mondani, hogy:~- Most állítottam el egy
91 VII | elényújtá a két kardot, hogy válasszak. Keze reszketett.
92 VII | válaszolék.~Látszott, hogy el akart pirulni szavaimra,
93 VII | sóhajtott fel -, látom, hogy erõvel életem ellen törsz.
94 VII | Hogyan?~- Csak úgy szépen, hogy mind a ketten egymás szívének
95 VII | behunyta. Keze úgy reszketett, hogy a pisztoly majd kiesett
96 VIII | azért meghagyám szolgámnak, hogy senkit be ne eresszen hozzám
97 VIII | kötelességemben állott titkolnom, hogy párbaj következtében vagyok
98 VIII | hozzám Jancsi, s jelenté, hogy valaki beszélni akar velem.~-
99 VIII | teher alatt elfelejtém, hogy oldalam és karom keresztül
100 VIII | ugye? Ne félj, ne gondold, hogy elhagylak miatta...~- Neked
101 VIII | szerettelek!... Azt mondja, hogy nem szerettem õt!...~- Hogy
102 VIII | hogy nem szerettem õt!...~- Hogy adhattad kezedet halálos
103 VIII | hazudsz is, csak mondd, hogy jobban szerettél, vagy legalább
104 VIII | jöttél még egyszer hozzám, hogy gyötörj? Ez kegyetlenség!~-
105 VIII | De megnyugtatásomul... hogy nyugodtan, boldogan haljak
106 VIII | meg kell halnom; mondd, hogy szerettél...~- Szerettelek
107 VIII | miként hitessem el veled, hogy te vagy az egyetlen, kit
108 VIII | megsemmisülni; de most mióta tudom, hogy szeretsz, kívánom, hogy
109 VIII | hogy szeretsz, kívánom, hogy legyen élet holtunk után
110 VIII | idõkön át elmerengeni azon, hogy te szerettél.~És így beszélgeténk
111 VIII | már, mi emlékezteté Rózát, hogy végre távoznia kell tõlem.~-
112 VIII | kell tõlem.~- Itt az ideje, hogy menjek - szóla -, hogy elhagyjalak.
113 VIII | hogy menjek - szóla -, hogy elhagyjalak. Mátém, tehát...
114 VIII | kimondani a búcsúszót; félek, hogy szívem nem fog megrepedni
115 VIII | nap azon hírt hallottam, hogy Róza a vízbe ugrott és belehalt.~ ~
116 IX | szemrehányást akart tenni azért, hogy életet adtam neki?~- Hol
117 X | mert nagyon elismerem, hogy megérdemlem azt öntõl.~-
118 X | szemérõl, melyen meglátszott, hogy ez a könny nem volt az elsõ
119 X | Szerencsétlen leányom! Tudta õ, hogy önnek neje sohasem lesz,
120 X | önnek neje sohasem lesz, hogy ön nem fogja õt elvenni,
121 X | Amint mondám, nem várta, hogy ön õt nõül vegye; de azt
122 X | nõül vegye; de azt remélte, hogy néha, bármily ritkán is,
123 X | egy-egy tekintetet. Remélte, hogy koronként meg fogja önt
124 X | önt láthatni, csak azért, hogy térdeit átkulcsolhassa,
125 X | lábadat, amellyel elrúgtál, hogy megcsókolhassam azt!...
126 X | Az isten nem engedheté, hogy éppen ekkor férj legyen
127 X | boldogságot; de gondolá, hogy most már szabadabban lehet
128 X | reményével már rég fölhagyott, hogy önt mint szeretõ láthassa;
129 X | szeretõ láthassa; de hivé, hogy meg fogja ön látogatni mint
130 X | Annyira meg voltam illetõdve, hogy tán magam is sírva fakadtam
131 X | Hosszas betegségem gátolt, hogy gyermekemet és az önét,
132 X | vagyok tudni okát.~- Azért, hogy Bettinek tudtára adjam,
133 XI | kockáztatnom, mert megfogadtam, hogy apa leszek. De különben
134 XI | pénzzel bírtam, de elég volt, hogy belõle több évig neveltessék
135 XI | De legyen ön meggyõzõdve, hogy nem fogom elfelejteni fiamat,
136 XI | Nem hangzik rosszul... hm, hogy jut eszembe most, azt próbálni:
137 XI | oly rég halt meg jegyesem, hogy tréfálni volna kedvem, vagy
138 XI | oly kevéssé szerettem õt, hogy ily kis idõ...?~- Nem, ön
139 XI | engemet követni. Megálltam, hogy bevárjam. Félénk nyájassággal
140 XI | távolból.~A temetõbe tartottam, hogy fölkeressem a szegény kis
141 XI | végszavad hozzám? Azt mondád te, hogy hajoljak le hantodra, s
142 XI | be fogom várni az éjfélt, hogy még egyszer láthassalak,
143 XI | pásztorfuvola oly édesbúsan, hogy azon haldokló hattyú énekét
144 XI | ki, és meg fogod látni, hogy nem vagyok az. Jõj ki, jó
145 XI | ember, úgy nézz a szemembe, hogy õrült vagyok, és az õrülteknek
146 XI | Házam kulcsát? Minek?~- Hogy bezárjalak!~- És miért?~-
147 XI | bezárjalak!~- És miért?~- Hogy el ne futhass. Add ide ezt
148 XI | ha egy hangodat hallom, hogy segítségért kiáltasz: ott
149 XI | fújni, mert azt gondolta, hogy rózsalevél; amaz ajkak helyett,
150 XI | jártam, mikor eszembe jutott, hogy a szegény Betti sírjához
151 XII | de testem élve maradt, hogy õ is kikapja a magáét a
152 XII | mégsem vehettem rá magamat, hogy kolduljak. Az éhség kétségbeesésével
153 XII | voltam képes kimondani, hogy alamizsnát akarok tõle kérni.~
154 XII | Ejnye, akasztani való, hogy mersz koldulni ép és fiatal
155 XII | magamban -, nem engedte, hogy benne végezzem életemet;
156 XII | végtelen örömemre megpillantám, hogy közel burgonyaföld van.
157 XII | csak, úgy sincs kalapja; hogy hajadonfõvel ne járjon,
158 XII | törekedtem elõre. Hallottam, hogy kocsi közeledik felém, de
159 XII | mondám.~- De tudja-e, hogy arrafelé a halálnak megy?~-
160 XII | Hogyhogy? - kérdém.~- Hát úgy, hogy mire a legközelebbi csárdához
161 XII | Üljön fel.~- Megengedi?~- Hogy ne engedném, az istenért?...
162 XII | És a kocsi elindult.~- Hogy is indulhatott el ilyen
163 XII | Válogatok is. Az igaz, hogy nem vagyok olyan boldog,
164 XII | nem éppen azért mondtam, hogy meghallgassa. Csak könnyebb
165 XII | jutottak eszembe. Vallja meg, hogy leánytól kapta... ugye?~-
166 XII | szeretõje!~- És miért ne? Azért, hogy ilyen szegény? Néz is arra
167 XII | No, vallja meg már, hogy van szeretõje...~- Nincs.~-
168 XII | Mit kíván kegyed?~- Azt, hogy melegedjék meg egy kissé
169 XII | bizony nem olyan a ruhája, hogy meg ne fázhatott volna...
170 XII | meleg szobában. Elmondta, hogy atyja szabó, még anyja is
171 XII | az õ hollétét nem tudják; hogy valódi neve Juci, hanem
172 XIII | Bujdosásom elején sokszor féltem, hogy éhen halok meg... Bosszulatlanul
173 XIII | kínjai miatt. Láttam végre, hogy az ember nem hal meg éhen,
174 XIII | inkább koplaltam, csak hogy ihassam és felejtsek. És
175 XIII | kijózanodva fölébredtem, érzém, hogy arcom nedves. Szidni kezdtem,
176 XIII | képemet, s ekkor láttam, hogy az nem vizes, hanem véres.
177 XIII | Odamentem a legközelebbi kúthoz, hogy megmosakodjam; a kocsis
178 XIII | végigvagdosott ostorával... hogy mertem véres kezemet a vályúba
179 XIII | föl -, nem azért kínáltam, hogy csakugyan igyék! Csupán
180 XIII | olyat hörpentett belõle, hogy maradt is, nem is benne. -
181 XIII | elsõségem?~- Miben? Abban, hogy ön nagyobb mester, mint
182 XIII | nehezen lesz annyi emberség, hogy ezt megtegye velünk, mit
183 XIII | mondja Gvadányi: „Mint lehet, hogy ennek nagy a tudománya - - - - -
184 XIII | letettem; azt ne gondolja ön, hogy elcsaptak. Tudom, még most
185 XIII | még most is siratja falum, hogy elhagytam; mert rám illenek
186 XIII | önt és mondjuk helyette, hogy te... mit?~- Isten neki! -
187 XIII | bosszankodva. Hát azt gondolod, hogy haszon fejében kötöttem
188 XIII | Az igaz - folytatá -, hogy most a te borodból iszom,
189 XIII | próbáljuk biz azt...~- Hidd el, hogy én le tudnám venni...~-
190 XIII | Gvadányi?... Azt mondja, hogy: „Asszonynak és lónak hinni
191 XIV | barátja lettem, mert tudtam, hogy meg nem csalhat, miután
192 XIV | mit vesztenem a földön, s hogy õ barátom volt, mutatta
193 XIV | barátom volt, mutatta az, hogy semmit sem várhatott tõlem,
194 XIV | elettem. Mióta tapasztaltam, hogy a bornak többé semmi hatása
195 XIV | virtus ösvényérõl?... Látom, hogy napról napra romlottabb
196 XIV | romlottabb lesz a világ! Látom, hogy maholnap meg lesz hazudtolva
197 XIV | Mit kérdezesz? Azt kérded, hogy mi lelt? Az lelt, hogy a
198 XIV | hogy mi lelt? Az lelt, hogy a világ vége közeledik!...
199 XIV | Mondd meg hát, ha látod, hogy mi ez?~- Pénz.~- Úgy van,
200 XIV | Én sem. Hanem képzeld, hogy jutottam e pénzhez. Még
201 XIV | jártak. Csak úgy adtam neki, hogy no; szegény fráter volt,
202 XIV | úgyis tudod. Megismertem, hogy egykor együtt tanultunk,
203 XIV | tanultunk, de azt rég elfeledtem hogy én hitelezõ is vagyok, és
204 XIV | fillérünk. Gondoskodjál, hogy megmenekedjem a kétségbeeséstõl.
205 XIV | kétségbeeséstõl. Nesze. Ha azt hiszed, hogy belénk nem fér, hívass cigányokat,
206 XIV | Már közel tíz éve volt, hogy folyvást rongyok födözték
207 XIV | az ivásnak. Keveslette, hogy egy palack álljon elõtte;
208 XIV | mint különben, nemhiába, hogy kettõzött erõvel és szorgalommal
209 XIV | szobámba, megtanítom; csak hogy idõm teljék.~E szavakra
210 XIV | barátom és nem méltán-e, hogy elraboltam pénzét; mert
211 XIV | tettetett egykedvûséggel; érzém, hogy egész testem reszket.~Az
212 XIV | mentünkben rákiáltott kocsisára, hogy korán reggel fogjon és jöjjön
213 XIV | kocsis korán reggel bejött, hogy fölkeltse urát. De ez le
214 XV | felelt õ. - Azt álmodtam, hogy én vagyok az az angol herceg,
215 XV | csak ennyit tudok róla, hogy testvére õtet egy kád malváziai
216 XV | az ördög jutott eszedbe, hogy álmamat kérdezed? Még ezt
217 XV | Csak azért kérdeztem, hogy vajon nem álmodtad-e meg
218 XV | Hímezés-hámozás nélkül kimondom, hogy az éjjel kártyáztam, és
219 XV | Gáspár, dicsõ! Méltó arra, hogy szívemhez szorítsalak, e
220 XV | meg. Lásd, azt gondoltam, hogy bosszankodni, haragudni
221 XV | Tudd meg hát az igazat, hogy kártyáztam az éjjel... de
222 XV | Az igaz, azt tartják, hogy az elsõ szerencse ritkán
223 XV | álmodom, hanem az igaz, hogy majd olyan szép álom, mint
224 XV | éjjeli.~- Nesze, markold meg, hogy meggyõzõdjél, miszerint
225 XV | szükség arról gondoskodnom, hogy mit eszünk, mit iszunk.
226 XV | láttam.~- Ejnye, ejnye, hogy gyermeked van! - szóla Hiripi
227 XV | valamicskét a számára; az igaz, hogy meglehetõs rendesen éltünk,
228 XV | nehezen rá tudtam venni, hogy az általam vett öltözetet
229 XV | sem bírtam kényszeríteni, hogy az én pénzembõl igyék. Készpénzbõl
230 XV | Csak annyit kért tõlem, hogy egy hordó bort vehessen.
231 XVI | Eszembe sem jutott hirtelen, hogy már más is lakhatik itt,
232 XVI | Megbocsásson, jó asszony, hogy háborgatom - szólék -, azt
233 XVI | szólék -, azt gondolám, hogy e szoba régibb lakóit fogom
234 XVI | mer benne lakni, félvén, hogy leroskad a ház; én remélem
235 XVI | Sokszor azt véli az ember, hogy irgalmasságot követ el,
236 XVI | szomszédban.~- Köszönöm. Sejtem, hogy azok lesznek, akiket keresek...~-
237 XVI | keresek...~- A kisfiú mondá, hogy ezelõtt õk is laktak e szobában.~-
238 XVI | gyújthatok vele hirtelen világot, hogy lássak. Hah, szóljon, nem
239 XVI | Nem emlékezem...~- De hogy is emlékezhetnék! Akkor
240 XVI | csavargót fölvett ön kocsijára, hogy megmentse a megfagyástól.~-
241 XVI | volt, szobájába vezetett, hogy fölmelegedjem, és még pénzt
242 XVI | kegyed - vágtam szavába, hogy sötét gondolatától eltérítsem -,
243 XVI | el... de nem tagadhatom, hogy megérdemlem. Bár ne volna
244 XVI | jutottam, csak az vigasztal, hogy már nem sokáig tart. Óh
245 XVI | találkozunk a másvilágon, hogy mer majd szemetek közé nézni
246 XVII | mondám, s büszke voltam rá, hogy ily derék fiam van.~- Szép
247 XVII | olyan pajkos ez a gyerek, hogy a vármegye sem bírna vele.
248 XVII | szólíts önnek, fiam!~- Hát hogy mondjam?~- Te!~- Jó. Hát
249 XVII | hanem veled.~- És miért?~- Hogy oly hûségesen gondunkat
250 XVII | Tehát, fiam, megbocsáss, hogy még meg sem köszöntem...~-
251 XVII | Ne tréfáljon, anyám!~- Hogy tréfálnék?~- Tehát gúnyol?~-
252 XVII | tíz év óta csak az fájt, hogy mindeddig nem voltam oly
253 XVII | voltam oly körülményben, hogy segíthettem volna kegyedet
254 XVII | oly rosszul értett hozzá, hogy azzal csak elárulta magát.~-
255 XVII | szóltam -, valld meg, hogy te voltál jótevõnk?~- Az
256 XVII | rajtakaptak, hát csak megvallom, hogy hébe-hóba hozogattam egypár
257 XVII | mellett...~- No már látom, hogy mindnyájan nekem esnek! -
258 XVII | érdemel. Tudhatja ön, uram, hogy én nemigen szeretem a mulatságokat;
259 XVII | Jancsi -, most jut eszembe, hogy sürgetõs dolgom van. Nem
260 XVII | is szükség tán mondanom, hogy örülök, és mennyire örülök.
261 XVII | volna, hanem mert látta, hogy fiam nagyanyja is hálálkodni
262 XVII | virgácsot emlegeti; pedig tudja, hogy az elsõ vagyok az iskolában.~-
263 XVII | Édeskeserûen kezdém érezni, hogy széles e világon õ az egyetlen,
264 XVII | volna, ha meggondoltam, hogy nem maradhatok vele sokáig...
265 XVII | Gondoskodjék, anyám, hogy illendõen eltemessék, az
266 XVII | pincértõl hallám végre, hogy elment nemsokára utánam,
267 XVII | vacsorát, szobámba indultam hogy ott bevárjam Hiripit. Az
268 XVII | indítani? És azt mondám, hogy semmi, semmi, még Ternyei
269 XVII | megzavarodtam elmémben, hogy dühöm és iszonyodásom ellenére
270 XVII | neked, ami azóta történt, hogy nem láttuk egymást, mindent!
271 XVII | már kétségbeestek eddig, hogy nem vagyok ott, mert nélkülem
272 XVII | csak elmondom. Hát tudod-e, hogy Róza, az a lyányka, akiért
273 XVII | barátom, mint sajnáltam, hogy megsebesítettelek; te erõvel
274 XVII | te erõvel azt akartad, hogy agyonlõjelek, de én, amennyire
275 XVII | félretartám a pisztolyt, hogy csak sebet, és ne halált
276 XVII | Tehát tudod-e - folytatá -, hogy ez a Róza nõm lett? Hanem
277 XVII | azt adtam volna tudtára, hogy valaki bezúzta ablakának
278 XVII | gondolám, és fájt nekem, hogy õneki semmi sem fáj.~- Elsõ
279 XVII | házasságomat, mindamellett, hogy oly hirtelen kötöttem. Ne
280 XVII | hallani. Mindig mondtam, hogy még kigyógyulsz balga ábrándjaidból,
281 XVII | kezem úgy reszketett, hogy a kártya ki-kihullott belõle...
282 XVII | van annyi bizalma bennem, hogy holnapig kölcsönözzön négyszáz
283 XVII | Sokszor bebizonyult állítás, hogy kölcsönözött pénzzel jó
284 XVII | elkotródol e néhány fillérrel, hogy meg sem látunk többé?~-
285 XVIII| le egy ócska szûrdarabot, hogy téli ruhája is legyen, s
286 XVIII| fényes bársony öltözetét, hogy még fényesebbet öltsön fel?
287 XVIII| sajnáltam, mert tudtam, hogy õ nem szereti õket. Ha szerette
288 XVIII| jólesett volna látnom, hogy azok is nyomorognak, kiknek
289 XVIII| annyit tudtak róla mondani, hogy naponként dolgozik, mint
290 XIX | tartám azt meg, s föltevém, hogy lehetõleg szaporítom. És
291 XIX | engedjem meg azt neki, hogy, ha már semmi dolga nem
292 XIX | írhatom, mennyire fájt, hogy azon embert elvesztettem,
293 XIX | kinek egyedül köszönhetém, hogy bosszút álltam boldogságom
294 XIX | volt. Annyira leitta magát, hogy ahova esett az utcán, mikor
295 XIX | volt képes mozdulni.~- Hát? Hogy érdekelhet engem ez? - kérdém.~-
296 XIX | mit mond Gvadányi, vagy hogy is híják, no... és elkezdett
297 XIX | most nem érünk rá. Siess, hogy még ott találd...~Eszmélet
298 XIX | merném egyenesen rád fogni, hogy csakugyan pénztárnokom vagy... -
299 XIX | hirtelen fejéhez kapott, hogy fövegjét lekapja, mely azonban
300 XIX | azt sem tudom hamarjában, hogy szólítsalak... - folytatá
301 XIX | szereztél nekem...~- Én? Hogy és miképp?~- Úgy, hogy elmentél
302 XIX | Hogy és miképp?~- Úgy, hogy elmentél a fogadóból, melyben
303 XIX | emiatt kétségbeestem afelõl, hogy ismét lássuk egymást...~-
304 XIX | csak maradj.~És elvégezõk, hogy együtt fogunk élni, halni.~
305 XIX | Mivégre?~- Avégre, hogy mulassunk, mint hajdanában...~-
306 XIX | Hisz éppen az a bajom, hogy semmi hiányom sincs...~-
307 XIX | Elmondhatom Gvadányival hogy: „- - - az anyám méhében
308 XIX | eredj hát! De ígérd meg, hogy vissza fogsz ismét jõni.~-
309 XIX | életben, csak azt az egyet, hogy én, aki annyira iszonyodtam
310 XX | számát, csak annyit tudok, hogy most nemrég múltam negyvenegy
311 XX | maholnap tizenegy esztendeje. Hogy eljár az idõ!~- Az idõ áll,
312 XX | következményeként amaz eszmének, hogy egykor örök idõkön át fogok
313 XX | megint azon töri fejét, hogy csigázza agyon ezt a csikót
314 XX | azt már - felelt János -, hogy önön nem fog semmi szó.~-
315 XX | érez, azonnal azt gondolja, hogy madarat akarok vele elfogni,
316 XX | akarok vele elfogni, vagy hogy meguntam tán a földi életet,
317 XX | János.~- Könnyen beszél, hogy fiatal; de majd lesz még
318 XX | látok. De meg kell vallanom, hogy ilyet még soha nem láttam.~-
319 XX | Ah, milyen bosszúság, hogy nincs szó, ami kifejezzen
320 XX | föl János. - Még megérem, hogy versekben, kezd beszélni,
321 XX | Körülbelül három éve volt már, hogy Gáspár barátomat elkísértem
322 XX | tette a sors szegénnyé, hogy annál inkább kitûnjék szépsége.
323 XX | hozzá, és tanuljátok meg, hogy nem a ruha teszi széppé
324 XX | vagy az amiatti irigység, hogy a kertésznõ minden ott termett
325 XX | szökelltettem paripámat, hogy csillagot kapjak le az égbõl,
326 XX | de akkor jutott eszembe, hogy nappal van, és nem éjszaka.
327 XX | éjszaka. Õ elsikoltá magát, s hogy ijedtében sikoltott, láttam
328 XX | csikómat s vitt vágtatva, hogy az országút sara is csaknem
329 XX | szóla fiam. - Ha nem azért, hogy a gazemberek arcára ráírja
330 XX | magamat.~- Meglássa, úrfi, hogy még párbajban vész el...~
331 XX | szeretem azt, aki nem tetszik, hogy megismerjem, ha ismét találkozom
332 XX | jól van no; tudja, úrfi, hogy én nemigen értek a szavak
333 XX | csak azt akartam kérdeni, hogy kivel tûzött össze?~- Egy
334 XX | bár megérdemelte volna, hogy legtávolabb üljön tõlem.
335 XX | olyat vágtam gõgös pofájára, hogy kardnak is becsületére vált
336 XX | elégedett meg; azt akarja, hogy holnap ismét megeresszem
337 XXII | gondolkodtam azon: mint lehet, hogy én, amint Rózát megpillantám,
338 XXII | egymással, és mondhatom, hogy jól is mulatunk. Szép, rózsaszínû
339 XXII | leány ez, apám! Azt véltem, hogy nem lehet tökéletesebb valami,
340 XXII | kinyilatkoztatom mindnyájok elõtt, hogy szándékom Lujzát nõül venni,
341 XXII | úrfi?~- Dehogy sért, János, hogy sértene ön engemet? Ilyen
342 XXII | No, ha megígéri, úrfi, hogy...~- Mindent ígérek, csak
343 XXII | csak azt akarom mondani, hogy ha majd annak idejében valahogyan
344 XXII | esze. Hanem hát azt hiszi, hogy ezt szó nélkül meg sem fogtam
345 XXII | Bálint úrfi? No, ki hinné, hogy ilyen messze jár az esze -
346 XXII | mindezeket, és most kirohant, hogy lovat nyergeltessen.~- Óh,
347 XXII | Óh, fiam, fiam, szólj, hogy történt, hogy történhetett?~-
348 XXII | fiam, szólj, hogy történt, hogy történhetett?~- Beléptem
349 XXII | kényszerítésbõl, Bálint! Apám mondá, hogy szeressem ezen embert, vagy
350 XXII | midõn beléptél; azt mondá, hogy megvett apámtól... és atyám
351 XXII | mindig azt zúgá fülembe, hogy szerencséje, boldogsága
352 XXII | öreg Deregi megesküvék, hogy fia gyilkosát minél elébb
353 XXII | És azt fogjátok hallani, hogy van.~Alkonyatkor odalopóztam
354 XXII | szólhattam volna? Azt-e, hogy:~- Jó estét!~Leültem melléje.
355 XXII | Hiszen örülnöd kellene, hogy elhagyom ez utálatos földet.~-
356 XXII | megnõtt, fiam elkoppantotta.~- Hogy jut eszedbe - kérdezém -,
357 XXII | soha, soha. Nem hiszem, hogy éljünk a síron túl is; mert
358 XXII | nem vétkezhetik annyira, hogy az isten két élettel büntesse
359 XXII | nekem a jóllakás? Tudva, hogy annyian éheznek embertársaim
360 XXII | szívem, mert eszembe jutott, hogy még számtalanan vannak,
361 XXII | szemünk és két szívünk, hogy csak felényi ínséget látnánk,
362 XXII | felényi ínséget látnánk, s hogy nagyobb helye lenne a fájdalomnak,
363 XXII | tovább élnék, érzi lelkem, hogy nem válnám szégyenére az
364 XXII | óra múlva; de annál jobb, hogy most halok meg. Most csak
365 XXII | ablakokat kövekkel rakattam be, hogy ne lássak és ne halljak
366 XXII | az volt többé eszemben, hogy gyermekemet fogják kivégezni;
367 XXII | kivégezni; hanem azt gondoltam, hogy a világ vége mára van megjövendölve,
368 XXII | hallék!~Vagy csak képzeltem, hogy hallok? - -~Lassanként csendesült
369 XXII | Éppen most azt képzeltem, hogy fiamat, Bálintot, akasztani
370 XXII | esedezett János.~- Mondd hát, hogy hazudtál, és én lecsillapodom.~-
371 XXII | henyélünk gyáván, ahelyett, hogy megmentésére rohannánk!~-
372 XXII | is a’ hiszemben vagyok, hogy csak álom...~Fölszaladtam
373 XXIII| és neked. Jer.~És menénk, hogy fiamat eltemessük.~Sötét
374 XXIII| erõnkbõl kellett eveznünk, hogy az õrjöngõ zivatarban elõre
375 XXIII| hagyott. Azt gondoltam, hogy letörlik csókjaim a kötelhelyet,
376 XXIII| A város megtudta hogy ama gazember(!), kit fölakasztottak,
377 XXIV | elalélva rogytam ágyamra, hogy elaludjam vagy meghaljak.
378 XXIV | szemeimet behunytam, hogy elaludjam; ekkor hangos
379 XXIV | leányát kényszerítette, hogy kétségbeejtse fiadat; én
380 XXV | oly ájulásban volt lelkem, hogy semmi életjelt nem mutatott;
381 XXV | legnagyobb tanúja volt az, hogy Ternyeinek ama szavai sem
382 XXV | kell hullanod, mert illik, hogy télen kopaszon álljon a
383 XXV | velem, mert nem akarom, hogy miattam számkivesd magadat
384 XXV | is más örömem, mint az, hogy önnel együtt lehettem? És
385 XXV | villámot ért, és úgy tetszett, hogy az égzengés meg akarja repeszteni
386 XXV | ledönteni azokat a magasból, hogy a völgyet eltemessék, s
387 XXV | végre magad kerestél föl, hogy véged legyen.~- Közelíts
388 XXV | azokat egyszerre, látva, hogy így nem boldogulunk. Egymásnak
389 XXV | szemébe úgy belekaptam, hogy az rögtön kifutott. Ternyei
390 XXV | függött. Még megvan!~Tudtam, hogy el nem futhat, míg visszajövök,
391 XXV | azt nem engedhetem meg, hogy te hóhér légy... és kérdem
392 XXV | hagyom õt. Köszönöm, barátom, hogy megfogtad kezemet.~Azután
393 XXV | szemeddel; a másikat meghagyom, hogy láthass, ha ismét találkozunk...
394 XXVI | tán csak azért élt eddig, hogy a gyilkolástól megmentsen;
395 XXVI | magányban. Már tíz esztendeje, hogy magam vagyok, egyes-egyedül.~
396 XXVI | ha kivehetném keblembõl, hogy megnézzem; hadd látnám:
397 XXVII| tanult. Békétlenül vártam, hogy felnõjön; az évek haladtak,
398 XXVII| szeretném tudni, miért?~- Hogy szerencséjét megalapítsa.~-
399 XXVII| hasznom volna belõle? S látja, hogy nem vagyok már gyermek...~-
400 XXVII| neki, szavai oly szépek, hogy nem állhatok ellen.~S eljött
401 XXVII| kiálta föl elrémülve. - Hogy is hihettem ezen embernek?...
402 XXVII| bizonyítá be barátságát, hogy engemet megrabolt egy lánytól,
403 XXVII| azzal álltam rajta bosszút, hogy elnyertem kártyán minden
404 XXVII| állani; s ezt úgy teszem, hogy e pénzzel megajándékozlak,
405 XXVII| mint kamatot, úgy adom.~- Hogy köszönjem meg?~- Sehogy.
406 XXVII| Hát volt-e eddig reményem, hogy életemben csak századrésznyit
407 XXVII| kezedbe; nálam biztosabb, hogy megmarad. Nos, megelégszel-e,
408 XXVII| látom. Nem mondom éppen, hogy pazarolj, de a világért
409 XXVII| maradok... de nem mondom, hogy néha meg nem látogatlak.~-
410 XXVII| S szükség-e mondanom, hogy mindenkor szívesen látom
411 XXVII| pénzt; ne közöld senkivel, hogy én létezem... az emberek
412 XXVII| elmehetsz... tudod, mit? Mondd, hogy nyerted e pénzt lottérián
413 XXVII| kedves... bátyám; engedje, hogy bátyámnak nevezhessem önt,
414 XXVII| Hallatlan! Nem mondtam, hogy minden inkább légy, mint
415 XXVII| Egyébiránt jó volt kezdetnek, hogy meggazdagodásod szembe ne
416 XXVII| lenni. Én azt gondoltam, hogy pénzed már elfogyott, azért
417 XXVII| udvarajtóban -, úgy vettem észre, hogy nõd ellenszenvvel viseltetik
418 XXVII| szólt, látni való volt, hogy nyájassága erõltetett.~-
419 XXVII| mondom, sebaj. A fõ dolog az, hogy tégedet szeressen...~- És
420 XXVII| szívembõl örülök, öcsém, hogy boldogságodat eszközölhettem,
421 XXVII| eszközölhettem, szívembõl örülök... hogy is ne? A boldogságnak, melyet
422 XXVII| felelt õ -, hanem megvallom, hogy kissé untat, mert én azelõtt
423 XXVII| s olyan, melyet ahelyett hogy megunnánk, egyre jobban
424 XXVII| valamire illik e közmondás, hogy a bátraké a szerencse, az
425 XXVII| kétségbeesve jött hozzám, hogy már egy gyermeke van, a
426 XXVII| szikla mellett, mondván, hogy bátorság okáért rejtém több
427 XXVII| megmarad.~Egy nappal azelõtt, hogy e lapokat írni kezdtem,
428 XXVII| képzelhetetlen!), s néhány napja, hogy meghalt, isten nyugtassa
429 XXVII| tudd meg egyszersmind, hogy ez a legnagyobb összeg,
430 XXVII| most már úgy gazdálkodom, hogy azzal holtom napjáig beérjem...~-
431 XXVII| Követém lépteit oly távol, hogy észre nem vett. Az akasztófától
432 XXVII| mentek; intettem feléjök, hogy jöjjenek.~Odajöttek, s levették
|