Rész
1 II | érdemel, egy ily hazugság. S ha mégis, ha mégis!...~Ki
2 II | virágát körülöttünk hinti el; s a csillagok elveszik szemünk
3 II | elveszik szemünk fényét, s a virágok illata lerészegít,
4 II | lelkemben volt e pillanatban, s szerettem volna Rózának
5 II | volna Rózának elmondani... s egy szót sem szólhattam,
6 II | barátocskám, örülök...~- S mi adott okot ilyen õrjöngõ
7 II | égben!~- Az égben?~- Ott!~- S a hányadikban?~- A hetedikben,
8 II | is, mint magam vagyok.~- S mennyire vagytok már?~-
9 II | eleget.~- Annál rosszabb.~- S remélem, nálad sem lesz
10 II | szívem és eszem, vagy sem?~- S hátha én is beleszeretek?~-
11 II | még eddig nem gondoltam; s e gondolat fájdalma volt
12 II | ez? Én csak úgy mondtam, s te máris kétségbeesel. Én,
13 II | volt, azonfölül kártyás; s én mégis hittem, hogy õ
14 III | válaszoljak most már neki, s egy gondolatom sem jött.
15 III | az; mi szeretjük egymást, s a szeretõk elsõ pillanatban
16 III | voltak redõk, hanem haj volt, s melyen most nincs haj, hanem
17 IV | szobormerõn állt és nézett rám, s könnyei kezdtek omlani.~-
18 IV | nem vagyok rá érdemes! - S kezét tetéztem csókjaimmal.~-
19 IV | ítéletnapig keresem is, gondolám, s sorra jártam a kártyatanyákat,
20 V | Éjjel-nappal füleimben zúgtak, s zúgások rémes volt, mint
21 V | láttam ama jelenés óta, s jegyben járásunk ideje alatt
22 VI | hosszan úszott a habok alatt, s most még egyszer fölmerült,
23 VI | Feledésem folyamán úszott õ, s úgy véltem, emlékezetem
24 VI | szépség enyém, gondolám, s e gondolatot nem adtam volna
25 VI | mely tizenkettõt ütött, s a szellemeket fölidézte
26 VI | Ezalatt magamhoz jöttem, s szólék:~- Igen, ez elég
27 VI | istenem! - sóhajték magamban, s ijedtemben úgy megszorítám
28 VI | lépett amaz asszonyokhoz, s alig érthetõleg kérdé:~-
29 VI | Hanem hát mást, ugye?... S mint megcsaltál mást, úgy
30 VI | Letépte fejérõl a koszorút, s összeszaggatva dobta azt
31 VI | keresték szemeim. Már elvitték, s ez szerencséje volt, mert
32 VI | volna hóhérod, nem más; s legalább templomnál haltál
33 VI | voltam boldog! - gondolám, s menék.~Mire hazaértem, elvesztettem
34 VI | egy másikat vegyek föl, s amint ott voltam, elfeledtem:
35 VI | mindjárt az is, mit én bánom! S hátha még nagyobb gyávaság
36 VII | Meg fogod tudni! - szólék, s távozám.~Tudtam, mily szenvedéllyel,
37 VII | Mindinkább tûzbe jött, s nagyobb-nagyobb összeget
38 VII | hirtelen megállt, ismét leült, s hidegvérrel mondá a szolgának:~-
39 VII | visszavágott. Társai kacagtak, s én látva, hogy nem boldogulok
40 VII | hanem megragadtam fülét, s vonni kezdtem a másik szoba
41 VII | hirtelen meggondoltam magamat, s folytatám -, jól van, tehát
42 VII | bennem. Szavamat adtam, s amit megígérek, meg szoktam
43 VII | lész.~- Szívesen, uram, s mi dolgom lesz új hivatalomban?~-
44 VII | bánatomban elbujdostam; s úgy kell, hogy ezt gondolja.
45 VII | néha-néha csak eljössz síromhoz, s tán egy-egy könnyet is ejtesz
46 VII | hosszú hamva lekonyult, s végén rózsák voltak. Jancsi
47 VII | fiú! Könnyezve aludt el, s bizonyosan miattam sírt.~-
48 VII | feljön a nap - válaszoltam, s menénk.~- Jaj, elfeledtem
49 VII | kukorikoltak koronként, s a távolban hangzott néhány
50 VII | gyilkot döftek volna szívébe, s vér folyna sebébõl. Lassanként
51 VII | állítottam el egy seb vérét, s ti máris vért ontotok.~Szótlanul
52 VII | Tehát nem vívunk? - kérdé, s holt arca éledni kezdett.~-
53 VII | zsebembõl két pisztolyt, s elébe tartottam.~- Válassz! -
54 VII | végre elfordította fejét, s az egyiket kivette kezembõl.~-
55 VII | pisztoly van megtöltve.~- S a másik...~- Üres.~- Elhiggyem-e
56 VII | Pisztolyom vége mellét érte, s az övé az enyémet.~- Jancsi -
57 VII | szorította össze fogát, s szemeit behunyta. Keze úgy
58 VIII | oldalbordámat törte el, s bal kezembõl egy darab bõrt
59 VIII | este jött be hozzám Jancsi, s jelenté, hogy valaki beszélni
60 VIII | elveszett paradicsomba, s a lomb, melyet régi boldogságom
61 VIII | kedvesem, hajolj le hantomra, s mondd ki nevemet... óh,
62 VIII | pokol mélyébe esett volna, s összekeveredett volna az
63 VIII | Álmamban folyam partján álltam, s néztem habjaira, melyek
64 IX | szelek ellen oltalmaznak. S hátha még a holt láva szívem
65 IX | hegy körül, fölelevenedik s zöld sarjat fog hajtani?...
66 X | ön tekinteni hajlékunkba, s ha szerelembõl nem is, legalább
67 XI | veled!~Megragadta kezemet, s csókja és könnyei egyszerre
68 XI | véletlenül visszatekinték, s látám õt távolban engemet
69 XI | Isten önnel, isten önnel!~S mentünk, én elõre, õ vissza.
70 XI | hogy hajoljak le hantodra, s híjalak neveddel... te meg
71 XI | lett e szép idõ? - kérdém, s keresve tekinték szét a
72 XI | pályája tetõpontján állott, s csaknem oly fényesen világított,
73 XI | föld férgeivel lenni... s a szépségnek vége!~Kijöttem
74 XI | Midõn a sír be volt hányva, s a temetõt elhagyám: keleten
75 XII | becsületes öltözetemet, s vettem helyébe olcsót, kopottat.
76 XII | kétségbeesésével néztem körül, s hah, mily szerencse, nem
77 XII | eb megijedt és elszaladt, s nekem hagyta prédáját.~Sokan
78 XII | savanyúvizes bort ivott, s nagyokat kacagott kutyáján,
79 XII | kedvtelésében háborítani ezen urat, s vártam, míg észreveszi ottlétemet.~-
80 XII | Köszönöm - válaszoltam, s távozám.~Elhagytam a várost,
81 XII | lekapta fejemrõl a kalapot, s a folyamba dobta, mely az
82 XII | én bele akartam ugrani, s melybe Róza beleugrott.
83 XII | hagytak ott. Melléje mentem, s végtelen örömemre megpillantám,
84 XII | néhány burgonyát a földbõl, s tettem tûzbe, de nem gyõztem
85 XII | éheztem; félnyersen ettem meg. S amint jóllaktam sületlen
86 XII | inkább! - szóla gazdám, s átadá kalapomat.~Hm, kalapom
87 XII | Közelgett az õsz. A napok, s kivált az éjek hûvösödtek,
88 XII | mely kender között állt, s rajta egy hajdani szûr maradványa
89 XII | velem. Szibériai idõ volt... s én rongyos ruhában és csizmában,
90 XII | lehetett, béburkoltam magamat, s törekedtem elõre. Hallottam,
91 XII | megköszöném szívességét, s távozni akarék.~- Hát hova
92 XII | nyittatott, befûttetett, s bevezetett engem magával.
93 XII | kezembe nyomta az aranyat, s szemébõl egy könny gördült
94 XII | köszöném meg adományát, s távozám.~ ~
95 XIII | gyakrabban jutott eszembe, s a rágondolás mindinkább
96 XIII | löktek, ott aludtam el; s midõn kijózanodva fölébredtem,
97 XIII | Szidni kezdtem, aki leöntött; s megtörlém tenyeremmel képemet,
98 XIII | megtörlém tenyeremmel képemet, s ekkor láttam, hogy az nem
99 XIII | többé, úgy hozzászoktam, s eszerint nem is kaptam össze
100 XIII | ült a szoba egyik zugában, s ki éppen oly rongyos volt,
101 XIII | mondám.~- Szívesen... - s megragadá palackomat.~-
102 XIII | társam, fölemelve a palackot, s olyat hörpentett belõle,
103 XIII | Fölhajtottam a maradékot, s a palack fenekével kocogtam
104 XIII | asztalon... a csaplár jött, s újra megtölté azt.~- De
105 XIII | uram, ön megszégyenített s én elpirultam; de egyszersmind
106 XIII | ha én itt csaplár volnék, s ily két tudós férfiú tisztelné
107 XIII | kötöttem veled barátságot?~S efölötti bosszankodását
108 XIII | legközelebbi helységig tart.~- S ott?~- Ott lesz pénz, barátom,
109 XIII | áldja meg ezt az üveget.~- S ki fizeti ki? - kérdé a
110 XIII | zsebkendõt adott az árába.~S a kocsmáros újra tele palackot
111 XIII | erkölcsökkel.”~Borunk elfogyott, s mi útnak indulánk. Amint
112 XIII | aztán félreüté kucsmáját, s bokáit összeverve énekelni
113 XIV | mit vesztenem a földön, s hogy õ barátom volt, mutatta
114 XIV | semmit sem várhatott tõlem, s mégis ragaszkodott hozzám.~
115 XIV | papot, tanítókat, a jegyzõt, s ami más tanult ember vagy
116 XIV | Pénztárnokom!~Aki ezt hallotta, s végignézett öltözetünkön:
117 XIV | hagyogatni kezdtem az italt, s lassanként egészen elhagytam.
118 XIV | amint nevezé koldulásit, s így kiálta föl:~- Kocsmáros,
119 XIV | lelt, Gáspár? - kérdém, s magam is csaknem elmosolyodtam
120 XIV | te nem iszol már bort, s a hitelezõk kérés nélkül
121 XIV | készül-e veszni a világ? S minthogy maholnap végünk
122 XIV | fér, hívass cigányokat, s hányd a cimbalomba, ami
123 XIV | te, azután én. Aztán... - s ezt súgva mondá... -, aztán
124 XIV | okot helyesnek találtam, s elfogadtam a ruhát. Amint
125 XIV | ha ismét vergõdik kifelé, s mossa le magáról az iszapot,
126 XIV | telerakatta az asztalt, s gyönyörködve emelte szájához
127 XIV | hadd táncoljak! - mormogá, s elaludt. Cigányok nem is
128 XIV | voltam, tíz év óta elõször, s nem tudtam, miért. Gondolkodtam;
129 XIV | Politika, történet, költészet s minden, mivel egykor foglalkoztam,
130 XV | bosszankodni, haragudni fogsz rám, s te még csak homlokodat sem
131 XV | mert elõször játszottál, s tudod-e, mit mond Gvadányi...
132 XV | legnagyobb ínségben sanyarog, s kit már tíz év óta nem láttam.~-
133 XV | volna egy kis összeget... s hol van gyermeked?~- Távol
134 XV | gyermeked számára: ezt felelte, s mindenütt, ahol megálltunk,
135 XV | megálltunk, eljárt látogatóba, s amit így szerzett, azt elitta.
136 XV | hordót kivitette az udvarra, s csapját kihúzta, és hagyta
137 XVI | ház, melyben Betti meghalt s gyermekem született, a város
138 XVI | szegénység! - gondolám, s bementem dobogó szívvel.
139 XVI | közepén egy nagy diófa asztal s az ablaknál egy kis varróasztal
140 XVI | varróasztal volt bútora, s falán képek lógtak, melyek
141 XVI | valószínûbb volt.~Beljebb léptem, s könnyebbült szívem... az
142 XVI | semmi más nem volt alatta, s igen ócska, kopott ruhájával
143 XVI | egy üvegcse orvossággal; s egy paraszttányér, benne
144 XVI | benne kopott pléhkanál s maradék étel. Minden nyomort
145 XVI | nyomort átszenvedtem már, s ez itt mégis megdöbbentett,
146 XVI | bágyadt, lassú hangon.~- S ki lakott itt kegyed elõtt?~-
147 XVI | szegényen jöttem e városba, s a legolcsóbb szállást keresém.
148 XVI | leroskad a ház; én remélem ezt, s vajha teljesülne reményem.~-
149 XVI | És ön ismer engem?~- S kegyed engemet már nem?~-
150 XVI | téli idõben utazott kegyed, s egy isten- és embertõl elhagyott
151 XVII | atyád, fiam, én! - mondám, s büszke voltam rá, hogy ily
152 XVII | azért, mert ön visszajött, s ha önt szolgálhatom, senki
153 XVII | Hát én majd eljárok ide, s aztán, ami kelleni fog önnek,
154 XVII | Ezeket õrölte le Jancsi, s elsietett... kétségkívül
155 XVII | helyen lesz itt kegyednél.~S átadám, amit néhány nap
156 XVII | minek?... Mindazáltal...~S felét a pénznek visszavettem.~-
157 XVII | lakásán kerestem kegyedet, s éppen azalatt adta ki lelkét,
158 XVII | Ember a lelked is, jer!~S mind a ketten távozánk,
159 XVII | felõlem kérdezõsködék, s minthogy még nem voltam
160 XVII | Majd visszajön, gondolám, s vacsorálni mentem az étterembe.~
161 XVII | melyben menet megbotlottam, s jövet fölveszem és a folyamba
162 XVII | megrázkódtam és reszkettem, s annyira megzavarodtam elmémben,
163 XVII | özönvíz óta nem láttalak, s még csak híredet sem hallottam.
164 XVII | tõrdöfést adok neki! - gondolám, s kárörömmel mondám:~- Ezt
165 XVII | boldogan tölté el, azé a menny, s ki boldogtalanul, azé a
166 XVII | roppant összeget vesztettem, s néhány nap múlva egy igen
167 XVII | követelõ felesége irányában, s kész a házi boldogság. Így
168 XVII | van két szép gyermekünk, s én a legboldogabb családapa
169 XVII | nincs nálam, az biztos; s ha elvesztem is, amit magammal
170 XVII | Semmin, semmin... mehetünk.~S bemenénk a játszószobába.~
171 XVII | nyertem, vesztettem, nyertem, s így ment egy darabig. Végre
172 XVII | Valóban - felelt Ternyei, s átvette a maga kalapját,
173 XVIII| göröngyös országutakon, s ki most aranyrojtos bakancsban
174 XVIII| hogy téli ruhája is legyen, s ki most, ha leveti, azért
175 XVIII| volt vánkosa az éjen át, s ki most selyemtakaró alatt,
176 XVIII| rabolt el egy száraz csontot, s ki most ezüstkanállal meri
177 XVIII| ki egykor megsértetett, s ki tíz év múlva bosszút
178 XVIII| dolgozik, mint a barom; s amint kikapja napszámát,
179 XVIII| legközelebbi csapszékbe, s garasait elkártyázza.~ ~
180 XIX | bosszúé volt eddig életem, s miután emennek eleget tettem,
181 XIX | nyomort már megszoktam, s pénzszomjas soha nem voltam;
182 XIX | tekintetében tartám azt meg, s föltevém, hogy lehetõleg
183 XIX | egyetlen barátom volt, s kinek egyedül köszönhetém,
184 XIX | amint végignézte öltözetemet s a pompás szobát, melyben
185 XIX | százezer forint! - kiálta föl s szája tátva maradt, s amint
186 XIX | föl s szája tátva maradt, s amint föleszmélt csodálkozásából,
187 XIX | fogadóból, melyben hagytalak, s emiatt kétségbeestem afelõl,
188 XIX | mindig sírva ittam boromat, s könnyeim belehulltak poharamba.
189 XIX | bolondsággal vagyon bétakarva s nagy ostobasággal” - mint
190 XIX | jó ruhádat hova tetted?~- S még kérdezheted? Avagy nincsen-e
191 XIX | fogsz maradni holtodig, s én teljesítem minden kívánságodat.
192 XIX | fontos arccal jött hozzám, s szóla:~- Tudod mit? Gondoltam
193 XIX | mindenfelében részes voltam, s éltem javad bõvségében”;
194 XIX | Sírva, zokogva búcsúzott el, s útnak indult. Hónapok múltával
195 XIX | néhány napig mulatott nálam, s ismét elment. És ez így
196 XIX | nálam kétszer-háromszor, s egy hétnél tovább sohasem
197 XIX | betegen érkezett hozzám, s többé el sem mehetett. Többheti
198 XX | vagy hosszan merengeni... s ha valami zaj éri a fület,
199 XX | a kandallóban tüzet rak, s míg a fa lángol és pattog,
200 XX | addig nagy léptekkel jár föl s alá szobájában, járkál és
201 XX | kandalló mellett ült némán, s dohányzott, és koronként
202 XX | csak, semmi szél nem fúj, s a fáról mégis hulladoznak
203 XX | járni kezdtem ismét föl s alá, mintegy önkénytelen
204 XX | orra lyukai kitágultak, s dõlt belõlük a pára. Amint
205 XX | is odajött az ablakhoz, s fejét rázta, amint meglátá
206 XX | meglátá a fáradt állatot, s ekképp szóla:~- Ej, ej!
207 XX | lóról, megveregeté nyakát, s beereszté az istállóba,
208 XX | Jánoskám? Lovagolni csak kell, s ha már lovon ülök, csak
209 XX | megsarkantyúzom paripámat; s ez a bolond állat, mihelyt
210 XX | meguntam tán a földi életet, s a mennybe kívánkozom, és
211 XX | szomjúsága, a temetõbe; s még most is éreztem némi
212 XX | fiammal, hol mind a hárman, s amennyire elbúsultam ilyenkor
213 XX | életökben nem vétettek senkinek, s kik holtok után is föl-fölvidítják
214 XX | kilovagoltam a városból, s amint már csaknem az utolsó
215 XX | nekem a kis kerítésen át, s melyet gomblyukamba tûztem,
216 XX | Holnap ismét arra lovaglok, s ha kinn lesz, kérek tõle
217 XX | csillagot kapjak le az égbõl, s azt nyújtsam a lyánykának
218 XX | éjszaka. Õ elsikoltá magát, s hogy ijedtében sikoltott,
219 XX | Itt nekieresztém csikómat s vitt vágtatva, hogy az országút
220 XX | Már huszonegy éves vagyok, s még csak tíz párbajom volt...
221 XX | apja százezreinek végén, s aki ezért oly fölfuvalkodott,
222 XX | aki iskolatársam is volt, s aki, midõn elsõ voltam,
223 XX | koldus jött vele szemközt, s minthogy az a gyalogútról
224 XX | fickót. Elébe ugrattam, s korbácsommal olyat vágtam
225 XX | után leszálltam lovamról, s kiemeltem ama szánandó öreget
226 XXI | reggelen vívni ment fiam, s midõn visszatért, így szólt
227 XXI | adtam.~Délután kilovagolt, s midõn visszatért, így szólt
228 XXII | napról napra jobban tetszett, s ki iránt végre a legszenvedélyesebb
229 XXII | leglángolóbb szerelemre lobbantam, s fiamban, aki sokkal tüzesebb
230 XXII | el a város végi házhoz, s midõn már nem valának többé
231 XXII | õrá nézve különösen hamar, s ekkor hozott virágokat és
232 XXII | korcsolyázott, lövöldözött stb., s ezek között nemigen jutott
233 XXII | barátságot kötöttem vele, s gyakorta hosszan társalgunk
234 XXII | valóságban bizony nem az. S ha már énelõttem sem szép,
235 XXII | sivatagnak és viránynak keveréke, s milyennek látjuk? A szemponttól
236 XXII | sok valami van a világon, s én hamarjában ki nem találom:
237 XXII | találtam! - szólt fuldokolva.~- S e vér ruhádon?~- E vér azon
238 XXII | nem szabad bevárnod...~- S mi mást tegyek?~- Szöknöd,
239 XXII | sápadt volt, mint magam... s ment kifelé...~Az ajtóban
240 XXII | gyermeke volt, mint az enyém, s ki ezen gyermekével siralomházban
241 XXII | minden szenvedésénél nagyobb, s melyet az örökélet üdvessége
242 XXII | odalopóztam a siralomház közelébe, s vártam, míg a bámész nép
243 XXII | eltakarodtak, lefeküdni s álmodni kétségkívül ama
244 XXII | eddig meghúztam magamat, s bemenék fiamhoz. János volt
245 XXII | jelszó: életet életért! S ez nem kérdés: milyen életet
246 XXII | életért?~Fiam elhallgatott, s én nem tudtam mit felelni.
247 XXII | Csend lett; csak a föl s alá sétáló õr hangos lépteit
248 XXII | az élet mindig csak élet, s az ember nem vétkezhetik
249 XXII | felényi ínséget látnánk, s hogy nagyobb helye lenne
250 XXII | emberek is jutottak már s ártatlanabbul, mint én.
251 XXII | mára van megjövendölve, s én vártam mozdulatlanul
252 XXII | felõli falhoz közeledtem, s hozzátartám fejemet és hallgatóztam...~
253 XXIII| ki a hold a felhõk közül, s reánk veté teljesen kísértetes
254 XXIII| a zivatar összekuszált, s mondám: éledj föl, egyetlen
255 XXIII| Úgy jól van! - mondám, s folytattuk utunkat.~Elértünk
256 XXIII| embereknek van csak helye, s ki akarta onnan hányatni
257 XXIII| fenyõk ki vannak irtva, s helyökön egy óriási fehér
258 XXIV | kopogást hallék ablakomon, s e szókat:~- Andorlaki Máté!
259 XXIV | kinek leányát szerette fiad, s ki leányát kényszerítette,
260 XXV | Vagyok pedig most hetvenéves, s talán nincs hetven szál
261 XXV | és kevesen láttak engem; s azok, akik láttak, nem tudják,
262 XXV | durva ruhát vettem föl, s így menénk magunkkal vive
263 XXV | lesz egy sem! - mondám, s elhallgatánk mind a ketten,
264 XXV | életem nagy része folyt el, s hol senki nem ismert többé.
265 XXV | gyászolta, siratta szeretõjét, s néhány hónap múlva férjhez
266 XXV | hogy a völgyet eltemessék, s a zápor omlott, mintha majd
267 XXV | Magam valék kunyhónkban, s aggódva vártam Jánost, ki
268 XXV | tizenöt év óta nem láttam, s mégis megismertem, mert
269 XXV | ha lelked van! - kiálta, s fölemelé görcsös botját.~
270 XXV | bunkósbotot ragadtam elé, s nekirohantam. Kiszaladt;
271 XXV | körmeimmel képének estem, s egyik szemébe úgy belekaptam,
272 XXV | gyönyörrel szemléltem kínját, s így szólék hozzá:~- Ternyei
273 XXVI | világát foglalta magában, s melyben most e két mindenség
274 XXVII| A városba be-bejártam, s tudakozódtam Ternyeiékrõl.
275 XXVII| felnõjön; az évek haladtak, s János halála után mintegy
276 XXVII| mûhelybõl, ahol dolgozott, s csodálkozva nézett rám:
277 XXVII| szerencséjét megalapítsa.~- S mi módon?~- Könnyû módon.~-
278 XXVII| Mi hasznom volna belõle? S látja, hogy nem vagyok már
279 XXVII| hogy nem állhatok ellen.~S eljött velem erdei völgyembe.~-
280 XXVII| Olvassa a föliratot, s tudni fogja.~- „Fiam”...
281 XXVII| sor, ismét bosszút állani; s ezt úgy teszem, hogy e pénzzel
282 XXVII| kincsnek fele nagyapádé volt, s így joggal illet téged.
283 XXVII| elszoktam az emberektõl, s fiam sírja mintegy lekötve
284 XXVII| néha meg nem látogatlak.~- S szükség-e mondanom, hogy
285 XXVII| köszönöm... köszönöm...~S elment.~- Megállj! - kiálték
286 XXVII| terítve, midõn beléptem, s a fiú ott ült maga az asztalnál,
287 XXVII| legboldogabb férj vagyok.~- S hol nõd?~- A konyhában.~-
288 XXVII| sorsból való, mint magam, s megszokta a munkát, és gazdálkodom,
289 XXVII| hagyom, nesze, tedd el.~S átadtam neki az összeget.~
290 XXVII| összeget.~Az ajtó megnyílt, s védencem neje lépett be...
291 XXVII| költöttem el az estebédet, s ezután ott hagytam õket.
292 XXVII| este alig pillantott rám, s ha hozzám szólt, látni való
293 XXVII| tekintetébõl kitetszik.~- S én e boldogságot önnek köszönhetem,
294 XXVII| illõbbet és fogadj cselédeket, s kezdj el úri módon élni.~-
295 XXVII| csak körültekintenie kell, s az élvek, mulatságok minden
296 XXVII| legártatlanabb mulatság, s olyan, melyet ahelyett hogy
297 XXVII| unokája elkezdett kártyázni, s nemsokára oly szenvedélyes,
298 XXVII| Én elnevettem magamat, s megvigasztalám õt egy oly
299 XXVII| utoljára Ternyei unokája, s nagyobb levertséggel, mint
300 XXVII| nyomor képzelhetetlen!), s néhány napja, hogy meghalt,
301 XXVII| Végre benyúlt a gödörbe, s valamit vett ki belõle és
302 XXVII| kincs reményében ásott föl, s melyet elõbb én tettem oda.~
303 XXVII| hogy jöjjenek.~Odajöttek, s levették az öngyilkost.~
304 XXVII| Kötelét magamhoz vettem, s távozám.~A temetõbe mentem,
|