Rész
1 I | terhellek több könyörgéssel, én istenem! hiszen legnagyobb
2 II | történt; mert ha õ néz reám, én nem mertem volna szemeimet
3 II | egyátaljában nem veszesz részt az én örömemben...~- Jó fiú, hisz
4 II | bötüt sem...~- No lásd, én azt gondoltam, hogy már
5 II | Már mást szeretek! Én nem szeretek mást, mert
6 II | dehogy, nem beszéltem biz én még.~- Hát?~- Csak láttam.~
7 II | Csak láttam - folytatám én -, de e látás elég volt
8 II | esküszöm.~- Jaj, barátom, én is esküdtem már így eleget.~-
9 II | szél az emberi szívnél. De én most hiszem, hogy az enyém
10 II | esthajnal.~- Ah, éppen az én ízlésem.~- Igen? Hát ha
11 II | eszem, vagy sem?~- S hátha én is beleszeretek?~- Nem,
12 II | micsoda kislelkûség ez? Én csak úgy mondtam, s te máris
13 II | s te máris kétségbeesel. Én, ha igazán így volna, sem
14 II | volt, azonfölül kártyás; s én mégis hittem, hogy õ barátom.
15 III | unatkozni.~- Óh, miért?~- Mert én igen rossz mulattató vagyok...
16 III | vagyis tudok beszélni.~- Én nem szeretem a sok beszédet...~
17 III | mondjak?... hogyan mondjam?... én kegyedet szeretem...~Róza
18 III | sejteté velem keblében.~Róza, én szeretlek téged! - kiálték
19 III | Egymás mellé ültünk. Mit én tudom: mit beszéltünk, vagy
20 III | meg, hogy szeretsz? Hisz én azt úgyis tudtam. Leányszem
21 III | csendesen pihennek. Mert, lásd, én az elsõ pillanat óta, hogy
22 III | Neved Andorlaki Máté. Mikor én e nevet hallottam, mielõtt
23 III | volna ezelõtt; te lehulltál, én magam nem akartam az égen
24 III | Miért ne adnák?~- Mert én szegény vagyok...~- Hisz
25 IV | ördög, hol járt az eszem.~Én sejteni kezdtem, és borzadva
26 IV | szeretõkrõli véleményemet.~- Én is elmondtam az enyémet.~-
27 IV | Hát... igazán szólva, én is szeretem Rózát... no,
28 IV | mondókámat. Te is szereted Rózát, én is; te is nõül akarod venni,
29 IV | te is nõül akarod venni, én is...~- Nem hallgatsz? -
30 IV | Te hallgass hát, míg én beszélek. Aztán majd szólhatsz.
31 IV | hozzám. Ez igen természetes; én gazdag vagyok, te szegény.
32 V | holnap ilyenkor”, sem õ, sem én nem sírtunk volna örömkönnyeket.~ ~
33 VI | csecsemõvel.~- Könyörülj rajtam, én istenem! - sóhajték magamban,
34 VI | halálomból, vagy mi volt? Mit én tudom. Egyedül álltam; nem
35 VI | emléke annak, hogy egykor én is voltam boldog! - gondolám,
36 VI | Boldogtalanoknak oly lassú az idõ. És én e kínt tovább is szenvedjem?...
37 VI | És ha mindjárt az is, mit én bánom! S hátha még nagyobb
38 VI | van élet az élet után, és én a mennybe jutottam volna:
39 VII | vagy te ölj meg engem, vagy én öllek meg tégedet.~- Párbaj?~-
40 VII | a világtörténetet.~- És én mondhatom, hogy te hiába
41 VII | Már megengedj, Andorlaki, én nem gyávaságból kerülöm
42 VII | visszavágott. Társai kacagtak, s én látva, hogy nem boldogulok
43 VII | vagy elhárítani...~- De ha én víni egyátaljában nem akarok,
44 VII | odaveszni, jó uram?~- Ha én veszek oda? Akkor eltemetsz.
45 VII | csak mesebeszéd volt... nem én leszek az, aki meghal. Eszem
46 VII | ha magyarázni akarjuk, én éppen jó jelnek tartom.
47 VII | válasszak. Keze reszketett. Én megvetõleg mosolyogtam rá;
48 VII | Óh, van nálam!~- De én nem tudok lõni...~- Nagyon
49 VII | durrant.~A hó piros lett... az én véremtõl.~ ~
50 VIII | igazságtalan szerencse, ha én nem lõhettem õt agyon.~Hosszan
51 VIII | Mint a tiéd, Róza.~- Óh, én sokat szenvedtem, nagyon
52 VIII | szenvedtem, nagyon sokat.~- Én is, Róza, én is!~- És teéretted,
53 VIII | nagyon sokat.~- Én is, Róza, én is!~- És teéretted, Máté...~-
54 VIII | oldaladat? Be vagy kötve... és én az imént rád nehezedtem...~-
55 VIII | Te voltál az oka, Róza.~- Én? Óh! És kivel?~- Teérted
56 VIII | irtózatosságát? Érzed-e úgy, mint én?... Utolszor lenni azzal,
57 VIII | kegyetlenség!~- Nem, édes lelkem, én nem akartalak megbántani,
58 VIII | nem mertem remélni. Ha én ezt akkor tudtam volna,
59 VIII | mindhalálig, Rózám! - mondám én.~- Tedd ezt, kedvesem, tedd
60 VIII | megrepedni bele... pedig én azt szeretném. Ha kedves
61 VIII | többé!~- Magad nem akarod?~- Én ne akarnám? Én?... de nem
62 VIII | akarod?~- Én ne akarnám? Én?... de nem lehet... nem
63 VIII | mondd ki nevemet... óh, én meg fogom hallani, bármi
64 VIII | hattyú végdalát zengé, és én hallgatám elragadtatással.~
65 IX | kisgyermeket ringatott, az én fiamat. Hozzá közeledtem...
66 X | asszonyom - válaszolék én -, dorgáljon bátran! Türelemmel
67 X | fog csalni téged”... „Mit én bánom! - felelt a boldogtalan -,
68 X | felelt a boldogtalan -, én szeretni fogom õt, ha megcsal
69 X | Nemeslelkû leány! - sóhajték én.~- Igen, nemeslelkû leány,
70 X | hála. Óh, milyen nyomorú az én életem!... Õ volt az egyetlen,
71 X | volt az egyetlen, kinek én azt mondtam: gyermekem!
72 X | hibáinkért a sorsot vádolni.~- Én méltán vádolom a sorsot -
73 X | ebbõl? Miért hazudna most én elõttem? Én hiszek szavainak,
74 X | hazudna most én elõttem? Én hiszek szavainak, noha hihetetleneknek
75 XI | cselekedjem vele? Adj eszmét, én istenem, adj egy bosszúeszmét!
76 XI | Éljen boldogul, asszonyom, én elmegyek innen, itt nem
77 XI | nevét akarta neki adni; de én nem engedtem...~- Jól tette
78 XI | isten önnel!~S mentünk, én elõre, õ vissza. Az utca
79 XI | csak ezen aggastyán és én és a csendesség. Halk léptekkel,
80 XI | állított meg... Róza neve... az én Rózámé! Leborultam sírja
81 XI | sírodból?... Jól van, hát én megyek le hozzád!~Õrült
82 XI | Csitt, ne kiálts... én nem vagyok haramja... jõj
83 XI | sugáraival Róza arcát... én megpillantám azt... és...
84 XII | állított katonák valának; én végigmentem e hosszú soron,
85 XII | Mert az a víz volt, melybe én bele akartam ugrani, s melybe
86 XII | Szibériai idõ volt... s én rongyos ruhában és csizmában,
87 XII | kíváncsiságom. Hanem, igaz, én nem vagyok asszony; leány
88 XII | miféle leány lehet.~- Az biz én, lássa, leány vagyok - folytatá. -
89 XII | magát az ember, amint lehet. Én most csak búfelejtésül szeretek.
90 XII | Mért nem volt ilyen, akit én szerettem!... Mert képzelem,
91 XII | beértünk a városba, melybõl én kiindultam. Két fogadó volt;
92 XII | összevissza mindenfélét; én hallgatám és melegedtem.
93 XII | szívességével - szóltam én végre -, áldja meg az isten
94 XII | ezt a kis szolgálatot az én kedvemért. Vegye el, ha
95 XII | még az isten nekem. Lássa, én már több szegény emberen
96 XII | könny gördült szép arcára... én egy tekintettel köszöném
97 XIII | ihassam és felejtsek. És én, aki oly szótalan, csöndes,
98 XIII | éppen oly rongyos volt, mint én. - Úri barátom! Hallotta-e
99 XIII | fölötte sajnálom, mert az én vagyok.~- Örülök... tessék
100 XIII | azért, mert szokás.~- És az én szokásom: meg nem vetni
101 XIII | egy kis intermezzo volt. Én gratulálni jöttem, mert
102 XIII | nagy férfi, nagyobb, mint én, kinek pedig neve Hiripi
103 XIII | megszégyenített engemet, és én elpirulék szégyenemben.~
104 XIII | uram, ön megszégyenített s én elpirultam; de egyszersmind
105 XIII | ön nagyobb mester, mint én... az ivásban.~- Lehetetlen...~-
106 XIII | Ön jobban tud inni, mint én; pedig becsületem szentségére,
107 XIII | pazarolja kegyeit. Uram, ha én itt csaplár volnék, s ily
108 XIII | jól mond. Óh, Gvadányi az én poétám! Bámulom, szeretem
109 XIII | tisztesség nem esik szólván, én is nótárius voltam; de...
110 XIII | fogunk elválni egymástól. Én ezennel megajándékozom önt
111 XIII | isten segítségével még majd én is kvalifikálom benne magamat;
112 XIII | Hiripi reám mutatva.~- Igen, én kifizetem... itt van a többinek
113 XIII | biz azt...~- Hidd el, hogy én le tudnám venni...~- Elhiszem,
114 XIII | madár; ugyan összeillenek!~Én ballagtam szokott egykedvû
115 XIV | voltunk?~Barátok levénk.~Én barátja lettem, mert tudtam,
116 XIV | helységrõl helységre. Az én hivatalom volt a kocsmában
117 XIV | forintokat hozott. Mind az én kezembe adta. Nem is igen
118 XIV | elittuk, vagyis elitta, mert én a rám esõ részt elettem.
119 XIV | ájulsz el örömedben?~- Nem.~- Én sem. Hanem képzeld, hogy
120 XIV | azt rég elfeledtem hogy én hitelezõ is vagyok, és éppen
121 XIV | éppen ennek a hitelezõje. Én hitelezõ, hahaha!... Hah,
122 XIV | elnyelhetjük-e ezt a kincset? Én kétségbeesem a szégyen miatt,
123 XIV | te azonnal belebúhatol.~- Én? Magadra is rád fér...~-
124 XIV | igaz; de elõször te, azután én. Aztán... - s ezt súgva
125 XV | õ. - Azt álmodtam, hogy én vagyok az az angol herceg,
126 XV | szerencsétlenségünket?~- Szerencsétlenség? Én nem tudom, mit jelent e
127 XV | valami négynapi járóföld. Én még ma indulok, mindjárt.
128 XV | Elmegyek-e? Hova ne mennék én veled!~Nemsokára kocsin
129 XV | bírtam kényszeríteni, hogy az én pénzembõl igyék. Készpénzbõl
130 XV | alatt mennyire megvénültem én!~ ~
131 XVI | félvén, hogy leroskad a ház; én remélem ezt, s vajha teljesülne
132 XVI | Az meglehet.~- E csavargó én voltam. Nem emlékezik kegyed.~-
133 XVI | és még pénzt is adott. Én nem szoktam elfelejteni
134 XVI | megérdemlettet, akárki mit beszél. Én megérdemeltem azt, amire
135 XVII | nagyanyja, könnyezve örömében.~- Én vagyok atyád, fiam, én! -
136 XVII | Én vagyok atyád, fiam, én! - mondám, s büszke voltam
137 XVII | éppen olyan volna, mint én.~- Nem hallgatsz? Te förtelmes! -
138 XVII | csintalanságait, melyeket én örömmel hallgattam, mert
139 XVII | szükségeinket elláttad...~- Én?~- Pontosan megkaptuk...~-
140 XVII | Mentsen isten...~- De én nem küldtem semmit...~-
141 XVII | volna kegyedet és fiamat.~- Én nem értelek - szólt bámulva
142 XVII | bámulva fiam nagyanyja.~- És én kegyedet nem értem - válaszoltam.~-
143 XVII | Kezemet akarta megcsókolni; én keblemhez szorítottam.~-
144 XVII | válaszolt Jancsi. - Aki az én uramnak a fia, hát az én
145 XVII | én uramnak a fia, hát az én elõttem úrfi...~- Mind jól
146 XVII | Tudhatja ön, uram, hogy én nemigen szeretem a mulatságokat;
147 XVII | tudom.~- Ameddig, addig. Hát én majd eljárok ide, s aztán,
148 XVII | ezt busásan...~- De most én adtam vissza a minapit! -
149 XVII | érdemlik meg igazság szerint... én pedig mégis csak az elsõ
150 XVII | kérdik: „Hol van apád, te?” Én eddig nem tudtam rá felelni,
151 XVII | is.~Így beszélt fiam, és én örömest hallgattam, és percrõl
152 XVII | Bálint fiam... de igaz, hisz én pénzt is hoztam. Íme, tegye
153 XVII | Csak maradj, fiam - mondám én -, annak már nem kell semmi...
154 XVII | illendõen eltemessék, az én költségemen.~- Én átmegyek
155 XVII | eltemessék, az én költségemen.~- Én átmegyek és megnézem! -
156 XVII | este.~- Miért ne? Félek is én!~- Nem félsz, fiam? - kérdém.~-
157 XVII | félsz, fiam? - kérdém.~- Nem én, apám, semmitõl! Tûznek-víznek
158 XVII | szomszédba a halotthoz, én pedig a fogadóba Gáspár
159 XVII | akartad, hogy agyonlõjelek, de én, amennyire lehetett, könnyítettem
160 XVII | utolsó éjjelét éltének az én karjaimban tölté...~- Igen? -
161 XVII | tönkrejussak valamiképp. Óh, én kislelkû! Csak egy percig
162 XVII | házi boldogság. Így teszek én. Nõm áldott teremtés, van
163 XVII | van két szép gyermekünk, s én a legboldogabb családapa
164 XVII | szíved is nemesül... mert én elõttem, barátom, legnemesebb
165 XVII | nagyanyjánál hagytam.~- Adok én - szólalt meg egy játszó -,
166 XVII | pénzzel jó játszani. Most én is tapasztaltam. Virradatkor
167 XVII | forintért ezreket kapott, és én is ezreket vittem el, és
168 XVII | ön a magáé helyett az én kalapomat tette föl.~- Valóban -
169 XVII | szóra, Ternyei - szólék én hozzá -, egy szóra. Ternyei
170 XVII | elraboltad szeretõmet... én elnyertem mindenedet...
171 XVIII| XVIII.~- Én vagyok-e az, ki egykor félig
172 XVIII| puha, sima szõnyegeket? Én vagyok-e az, ki egyszer
173 XVIII| fényesebbet öltsön fel? Én vagyok-e az, kinek egykor
174 XVIII| patyolatpárnákon hever? Én vagyok-e az, ki egykor az
175 XVIII| fûszeres étkeket? Hah, én vagyok-e az, ki egykor megsértetett,
176 XVIII| bosszút állott ellenségén? Én vagyok-e én?~Így elmélkedém.~
177 XVIII| ellenségén? Én vagyok-e én?~Így elmélkedém.~Ternyei
178 XIX | ön nevét említé...~- Az én nevemet?~- Igen, az önét
179 XIX | pénztárnokom, nyújtsd karodat, én nagyon homályosan látok,
180 XIX | rám - válaszoltam -, mert én valóban pénztárnokod vagyok...
181 XIX | érdemelni e nevet...~- De én föl nem érem ésszel, ha
182 XIX | aggodalmat szereztél nekem...~- Én? Hogy és miképp?~- Úgy,
183 XIX | egymást...~- Te kétségbeestél? Én pedig elkárhoztam, igen,
184 XIX | megosztottad velem a nyomort, én megosztom veled a gazdagságot,
185 XIX | fogsz maradni holtodig, s én teljesítem minden kívánságodat.
186 XIX | fogsz jõni, remélem...~- Én, Gáspár? Mit gondolsz? Hát
187 XIX | csak azt az egyet, hogy én, aki annyira iszonyodtam
188 XX | Ketten voltunk szobámban. Én és Jancsi. Õ a kandalló
189 XX | koronként a tüzet igazgatta; én szobahosszat sétáltam és
190 XX | születtél, két évvel utóbb, mint én. Én negyvenhárom éves vagyok.~-
191 XX | két évvel utóbb, mint én. Én negyvenhárom éves vagyok.~-
192 XX | Egy évvel fiatalabb, mint én voltam, midõn õ született.
193 XX | meg... szokása szerint; én majd türelmesen hallgatom...
194 XX | szokásom szerint.~- Rég tudom én azt már - felelt János -,
195 XX | kertészném ott ült az ablaknál, én kalapot emeltem feléje,
196 XX | mert ezért megharagszom. Én senkivel sem szoktam kötözködni...~-
197 XX | van no; tudja, úrfi, hogy én nemigen értek a szavak megválasztásához -
198 XXII | gondolkodtam azon: mint lehet, hogy én, amint Rózát megpillantám,
199 XXII | tüzesebb természetû volt, mint én, a szerelem csak lassanként
200 XXII | fiam?~- Mert szegény...~- Én is az voltam...~- És alacsony
201 XXII | alacsony származású...~- Én is az vagyok...~- Tehát
202 XXII | valami van a világon, s én hamarjában ki nem találom:
203 XXII | beszélni és járni tanítani az én unokáimat, Bálint gyermekeit,
204 XXII | ölében leltem õt... mit én tudom, hol akadt kezemhez
205 XXII | zokogva, kétségbeesve Lujza, én végighallgatám, és most
206 XXII | Imhol e pénz, fiam - mondám én -, ezzel beéred, míg jövendõ
207 XXII | hajtá fejét vállamra, és én az enyémet az övére.~- Bármi
208 XXII | sokkal gazdagabb volt, mint én.~Fiamra kimondatott a kötél
209 XXII | ki Deregi más szemébõl, én annyit töröltem le; megöltem
210 XXII | életért?~Fiam elhallgatott, s én nem tudtam mit felelni.
211 XXII | már s ártatlanabbul, mint én. Én nem tartozom a hõsök
212 XXII | ártatlanabbul, mint én. Én nem tartozom a hõsök közé,
213 XXII | mára van megjövendölve, s én vártam mozdulatlanul a percet,
214 XXII | Bálint úrfival...~- Az én fiammal?~- Fájdalom, azzal...~-
215 XXII | Mondd hát, hogy hazudtál, és én lecsillapodom.~- Vajha mondhatnám...~-
216 XXII | menekülés...~- Nincs? De én mégis megmentem, kiragadom
217 XXII | amirõl itt beszelünk... mert én még most is a’ hiszemben
218 XXIII| magasból és letenni a mélybe. Én mentem Jánossal. Egész erõnkbõl
219 XXIV | Már rég nem hallottad. Én azon koldus vagyok, kit
220 XXIV | emelt ki egykor az utcán; én azon koldus vagyok, kinek
221 XXIV | hogy kétségbeejtse fiadat; én azon koldus vagyok, ki egykor
222 XXIV | engemet koldussá tettél... én akasztófára juttattam fiadat!~ ~
223 XXV | rázhaták meg. Nem tudtam én: ki az a Ternyei? Van-e
224 XXV | Van-e világ? Nem tudtam én, mi van... csak azt tudtam,
225 XXV | Jánoshoz:~- Barátom, az én sorsom tele bekövetkezett;
226 XXV | El kell válnunk, barátom. Én nem maradhatok az emberek
227 XXV | Micsoda örömre számolhatnék én - felelt János -, micsoda
228 XXV | elkorbácsolhat magától, uram, de én mindannyiszor vissza fogok
229 XXV | látogatta ezt meg. Csak János és én; mi ketten valánk élõ lakói.
230 XXV | Hiripi Gáspár, fiam, õ és én; aztán a jelenbe jöttünk,
231 XXV | csak ketten vagyunk: õ és én.~- Talán nemsokára csak
232 XXV | kis faluba jártunk, hol én, hol János, élelemszerekért.
233 XXV | Nem kopaszodott meg, mint én; de hosszú sûrû haja egészen
234 XXV | egészen fehér volt, mint az én szakállam. Fejét széles,
235 XXV | fölemelé görcsös botját.~Én a kunyhó zugából még nagyobb
236 XXV | nekirohantam. Kiszaladt; én utána. Az égiháború egyre
237 XXV | mennydörgött, esett. Mit én bántam! Kergetém õt szakadatlanul.
238 XXV | ragadt engemet és eldöntött; én körmeimmel képének estem,
239 XXV | nyomorultan, amilyennek csak én óhajthattam, én, kit õ jegyesétõl
240 XXV | amilyennek csak én óhajthattam, én, kit õ jegyesétõl és gyermekétõl
241 XXVI | nemeslelkû gondviselõje volt.~Hát én hol fogok majd elporlani?...
242 XXVII| az ön fia?~- Igen, az én fiam, kit a te nagyapád,
243 XXVII| Hát hallottál-e valamit az én viszonyomról nagyapáddal?~-
244 XXVII| nem sokat.~- Nagyapád és én barátok valánk. Õ azzal
245 XXVII| eskünni mentem a templomba. Én azzal álltam rajta bosszút,
246 XXVII| századrésznyit kereshessek is, én, szegény mesterember?~-
247 XXVII| sem veszi, oly hamar fogy. Én mindenképpen biztosítani
248 XXVII| jótevõm, lakjunk együtt...~- Én már elszoktam az emberektõl,
249 XXVII| ne közöld senkivel, hogy én létezem... az emberek gonoszak,
250 XXVII| érted? Kezdj el úr lenni. Én azt gondoltam, hogy pénzed
251 XXVII| Egyébiránt ha úgy van is, mint én mondom, sebaj. A fõ dolog
252 XXVII| tekintetébõl kitetszik.~- S én e boldogságot önnek köszönhetem,
253 XXVII| valaha módom megházasodni.~- Én pedig szívembõl örülök,
254 XXVII| hogy kissé untat, mert én azelõtt mesterember levén,
255 XXVII| mint nagyapja volt, mielõtt én elnyertem vagyonát. Néhány
256 XXVII| mindenét eljátszotta. Én elnevettem magamat, s megvigasztalám
257 XXVII| ásott föl, s melyet elõbb én tettem oda.~Az országúton
258 XXVII| hallod-e hangomat? Halld meg, én vagyok, Andorlaki Máté!...
259 XXVII| juttattad fiamat a hóhér által; én akasztófára juttattam unokádat
|