Rész
1 I | imádságom, míg hozzád jutott.~De eljutott hozzád.~És te meghallgattad,
2 I | földön. Jólesnék meghalnom; de nem terhellek több könyörgéssel,
3 II | volt életem átka, igaz, de egyetlen boldogsága is.
4 II | már másnak, hogy szeretem; de akkor hazudtam... ah, talán
5 II | vagyok, bolond, õrült... de ha ilyen az õrültség, úgy
6 II | éreztem: fájdalom-e vagy düh, de hirtelen fölugrottam, mintha
7 II | édes barátom - felelt õ -, de nem tudhattam, hogy már
8 II | szerethettél volna, mint az a... de hagyjuk õt; nem fogom többé
9 II | Még nem szeretõm...~- De remélsz?~- Ki ne remélne!
10 II | semennyire.~- Ez nem igen sok. De beszéltél vele?~- Természetesen!...
11 II | láttam - folytatám én -, de e látás elég volt arra,
12 II | szél az emberi szívnél. De én most hiszem, hogy az
13 II | nem lesz rám panaszod... de hát szép-e az a bizonyos
14 II | meg tudnék neki bocsátani; de annak, ki szeretõmtõl, lelkem
15 II | kártyás és... barátság! De huszonkét éves korában mit
16 III | mertem Rózát látogatni, de csak olyankor, midõn bizonyos
17 III | hítam egypárszor magammal, de akkor éppen kártyázni kellett
18 III | Róza igen beszédes volt. De nyilatkozatán megörültem,
19 III | Bánni kezdtem vakmerényemet. De nem, gondolám, most már
20 III | az enyém reszketett, de érzém, hogy az övé is.~-
21 III | szeretem...~Róza nem szólt, de sötét pilláin könny rengett,
22 III | beszéltünk-e valamit?... De igen, emlékezem, hogy õ
23 III | volna rád-rád pillantani, de nem mertem, mert szemeid
24 III | beszélünk elõször egymással, de semmi az; mi szeretjük egymást,
25 III | Elválni? Tõled? Soha!... Óh, de...~- De? Mi de?...~- Szülõid,
26 III | Tõled? Soha!... Óh, de...~- De? Mi de?...~- Szülõid, Rózám!~-
27 III | Soha!... Óh, de...~- De? Mi de?...~- Szülõid, Rózám!~-
28 IV | Többé nem híttam õt Rózához, de lassanként szûntek aggodalmaim,
29 IV | felcsókolnám könnyeidet, Rózám, de nem vagyok rá érdemes! -
30 IV | Keservet okoztam neked, de megbocsáss; lásd, elmém
31 IV | vagy, édes barátom, beteg; de remélem, hogy idõvel meg
32 IV | lesz!~Felelni akartam neki; de hirtelen eltávozott.~ ~
33 VI | fölébredtem, gondolkoztam felõle, de egykedvûleg. Úgy képzelém
34 VI | hivatlan létemre betolakodom; de oly örvendetes újságom van
35 VI | elég magyarázatul, és... de föntebb érzem magamat, semhogy
36 VI | távozom - felelt Ternyei -, de ha nem akarnak önök hallani,
37 VI | mindez valóban megtörtént... de ott volt a bizonyság elõttem,
38 VI | menekülni minden bajtól? De nem gyávaság-e meghajolni,
39 VI | kívánja, hogy még éljek. De minek éljek hát?... Minek?
40 VII | Oh, nagyon hiszem!... De mit vesztegetjük a szót
41 VII | sok idõ telt. Kártyázott, de egyre nyert. Máskorra kellett
42 VII | ugrott föl, és nekem... de hirtelen megállt, ismét
43 VII | erejével vívni akar velem, de azért sem éri célját, hahaha!~
44 VII | Minek?~- Jössz, vagy nem?~- De mivégre?~- Ha nem akarsz
45 VII | tapintottam! - gondolám.~- De Máté, te mégis rettenetes
46 VII | meggyaláztál, ezt föl sem vettem; de szolgák elõtt, Máté, szolgáink
47 VII | eltûrni vagy elhárítani...~- De ha én víni egyátaljában
48 VII | tehát... víni fogok. De te híttál ki; jogom van
49 VII | halálos, mint a golyó.~- De nekem jogom... - hirtelen
50 VII | napfölkeltekor az akasztófa mellett. De ha meg nem jelensz?~- Ott
51 VII | szendergett; szeme be volt hunyva, de pilláin könnyek csillogtak
52 VII | babonás vagy, te Jancsi?... De meg, ha magyarázni akarjuk,
53 VII | szólt:~- Hûvös az idõ.~- De kimelegedhetik az ember,
54 VII | akart pirulni szavaimra, de vére kissé távol járt arcától.~-
55 VII | holt arca éledni kezdett.~- De igen.~- Nos?~- Mindenesetre
56 VII | Mindenesetre vívunk; de, ha neked jogod volt, mint
57 VII | pisztoly...~- Óh, van nálam!~- De én nem tudok lõni...~- Nagyon
58 VIII | feleltem.~- Tudom, uram, de erõvel be akar törni; alig
59 VIII | érintés fájdalmat okozott. De ez édes teher alatt elfelejtém,
60 VIII | egymásért szenvedtünk...~- De nem szemrehányásként mondom -
61 VIII | nehezedett.~- Elhiszem, Máté, de ma utoljára látjuk egymást...~-
62 VIII | rajtad. Bosszút álltam... de magamon. Sajnálj, és ne
63 VIII | Sajnálj, és ne kárhoztass!... De ne beszéljünk errõl többet,
64 VIII | meg igaz lelked szerint... de nem, ha nem lesz is igaz,
65 VIII | megbántani, bocsáss meg! De megnyugtatásomul... hogy
66 VIII | szeretlek, azt ki nem mondhatom, de szerelmem nagyságának tanúja
67 VIII | lettem volna ebben: most... de most már késõ minden ha.~
68 VIII | meghalni és megsemmisülni; de most mióta tudom, hogy szeretsz,
69 VIII | egyetlen boldog órám sem. De lelkem föl-fölül az emlékezet
70 VIII | Én ne akarnám? Én?... de nem lehet... nem lehet...
71 VIII | Sírodhoz?~- Ha meghalok... de az ember azt sem tudhatja,
72 VIII | szép, mint egykor valék; de nem foglak kevésbé szeretni,
73 IX | Nekem nem kell feleség; de ama szegény gyermeknek életet
74 X | õt, ha megcsal is!”... „De a megbecstelenítés, a szégyen,
75 X | hogy ön õt nõül vegye; de azt remélte, hogy néha,
76 X | Ezt remélte leányom; de mint ön, úgy reménye is
77 X | hölgytõl a boldogságot; de gondolá, hogy most már szabadabban
78 X | önt mint szeretõ láthassa; de hivé, hogy meg fogja ön
79 X | is sírva fakadtam volna; de szemeim forrása ki volt
80 X | szakíttatám félbe. - A sors? De hiszen közös szokás: saját
81 XI | megfogadtam, hogy apa leszek. De különben sem vívnék többé
82 XI | kell, élnie nyomorultan!... De az a kérdés: mint tegyem
83 XI | Csekély pénzzel bírtam, de elég volt, hogy belõle több
84 XI | tudom, mikor adhatok ismét. De legyen ön meggyõzõdve, hogy
85 XI | talán messzire megyek, de visszatérek minden bizonnyal.
86 XI | tudom: fogok-e imádkozni, de ha igen, hadd tudjam imádságomba
87 XI | nevét akarta neki adni; de én nem engedtem...~- Jól
88 XI | Viszi ön?~- Igen, viszem.~- De hova?~- Azt a jóisten tudja.~-
89 XI | sem tudom, mondtam már, de megyek. Utolszor látjuk
90 XI | Óh, nem, azt nem hiszem; de te már meghaltál, és a holtak
91 XI | Nyiss ajtót! - mondám.~- De ki az?~- Csak nyiss ajtót!~-
92 XI | csak ijeszteni akartalak. De õrült vagyok, ember, úgy
93 XI | félj, mindent visszahozok. De addig csendesen légy, meg
94 XI | láttam és mit... óh!...~De néhány napig a folyam halaival
95 XII | feszíttetett meg. Lelkem meghalt, de testem élve maradt, hogy
96 XII | helyébe olcsót, kopottat. De ez a pénzem sem tartott
97 XII | leették valamely házban.~De nem laktam jól e csonttal.~-
98 XII | földbõl, s tettem tûzbe, de nem gyõztem bevárni, míg
99 XII | megviselte a viszontagság; de a semminél csak többet ér.
100 XII | a vízbõl, mint szeretõm; de kalapommal nem bánt az oly
101 XII | jutott eszembe Róza mindig, de ráemlékezésem nem okozott
102 XII | hogy kocsi közeledik felém, de nem néztem föl, mert a szél,
103 XII | csak arrafelé - mondám.~- De tudja-e, hogy arrafelé a
104 XII | azt az egyet szerettem. De, hiába, úgy vigasztalja
105 XII | nem is gondoltam volna; de ha ez gazember volt. Hej,
106 XII | meg ne fázhatott volna... de ne vegye sértésként szavaimat.~
107 XII | szabó, még anyja is él, de az õ hollétét nem tudják;
108 XIII | után búcsút mondott nekem, de a nyomorúság nem búcsúzott
109 XIII | egyre ittam, mikor ihattam; de lassanként már nem törték
110 XIII | s újra megtölté azt.~- De tudja-e, tisztelt úr - kezdé
111 XIII | megszégyenített s én elpirultam; de egyszersmind föltámadt bennem
112 XIII | igen szép - feleltem -, de mindeddig nem találhattam
113 XIII | Egyszerre két tudós benne! De a sors gyakran méltatlanokra
114 XIII | érdemetlenek számába van ejtve.” De Gvadányi mindent jól mond.
115 XIII | én is nótárius voltam; de... letettem hivatalomat,
116 XIII | Falum tisztelt, szeretett, de mindazonáltal ott hagyám
117 XIII | lemondtam a mûvészetrõl. De életemet majd késõbb beszélem
118 XIII | bár az öné az elsõség... de isten segítségével még majd
119 XIII | lugasán; mit szól ön ehhez?... De, a mennykõbe is, ily jó
120 XIII | szólék vállat vonva -, de barátságomnak nem sok hasznát
121 XIII | most a te borodból iszom, de majd iszol te is az enyémbõl,
122 XIII | árva fillért is kihúzni... de ez csak a legközelebbi helységig
123 XIII | tudnám venni...~- Elhiszem, de ne fáraszd magadat...~-
124 XIV | kétségen kívül, tagadhatatlan, de mennyi?~- Ötven forint.~-
125 XIV | egykor együtt tanultunk, de azt rég elfeledtem hogy
126 XIV | is rád fér...~- Az igaz; de elõször te, azután én. Aztán... -
127 XIV | Sarokba húztam magamat, de nem sokáig maradhattam egy
128 XIV | tudtam, miért. Gondolkodtam; de gondolatim helyrõl helyre,
129 XIV | rajtam, magam sem tudom; de szinte megrázkódtam bele.
130 XIV | mit tehetnek egyebet?... De nem fog-e megharagudni Gáspár
131 XIV | bejött, hogy fölkeltse urát. De ez le sem feküdt még. Egyre
132 XIV | kocsira ült és elutazott... de néhány száz forintja nem
133 XV | Malváziai borba fulladni... De mi az ördög jutott eszedbe,
134 XV | hogy kártyáztam az éjjel... de nem vesztettem. Nyertem,
135 XV | valde bona...~- Úgy van... de ha jó, nagyon jó!~- Hm,
136 XV | meglehetõs rendesen éltünk, de kissé még rendesebben élve
137 XV | vett öltözetet elfogadja; de arra sehogy sem bírtam kényszeríteni,
138 XVI | Betti anyja szegény volt; de szobáját csinosan, rendben
139 XVI | Már rég éhen haltam volna, de itt a szomszédban van egy
140 XVI | kérdém aggalommal.~- Szegény, de nem rongyos.~- Hála istennek! -
141 XVI | istennek! - kiálték föl. - De ön asszonyom, ön oly...
142 XVI | nem?~- Nem emlékezem...~- De hogy is emlékezhetnék! Akkor
143 XVI | elfelejteni a megbántást; de a jótéteményt sem. Számolhat
144 XVI | nyomorúságban veszek el... de nem tagadhatom, hogy megérdemlem.
145 XVII | gúnyol?~- Mentsen isten...~- De én nem küldtem semmit...~-
146 XVII | bámulást akart tettetni, de oly rosszul értett hozzá,
147 XVII | Befogadni befogadnálak, Jancsi; de nem fogadhatlak be...~-
148 XVII | tartani.~- Nincs? Sajnálom. De tudja mit, uram, csak itt
149 XVII | csak itt marad már?~- Itt; de meddig? Nem tudom.~- Ameddig,
150 XVII | visszakapja ezt busásan...~- De most én adtam vissza a minapit! -
151 XVII | mégis csak a harmadik... de hiszen ezt sem érdemlik
152 XVII | magyarok istenére, fogadom. De hisz eddig sem vagyok egynek
153 XVII | Isten veled, Bálint fiam... de igaz, hisz én pénzt is hoztam.
154 XVII | bennünket?~- Mindjárt nem; de jobb helyen lesz itt kegyednél.~
155 XVII | szüksége akadhat... eh, de minek?... Mindazáltal...~
156 XVII | a szegény teremtés!... De jól járt, isten nyugtassa
157 XVII | képes lenne nem föllázítani, de csak föl is indítani? És
158 XVII | bosszúvágyam, sõt egyre növekedett; de hidegen fogok vele találkozni,
159 XVII | kedves, édes barátom... de már mindegy, néhány perccel
160 XVII | akartad, hogy agyonlõjelek, de én, amennyire lehetett,
161 XVII | veszedelmesen gyûlölted a kártyát.~- De már nem gyûlölöm annyira...~-
162 XVII | akartam hagyni és az ördög... de hisz fele nincs nálam, az
163 XVII | se nálad, se máshol?... De nem azért mondom, mintha
164 XVII | Hm, ez nagy kamat... de jól van. Kérem a pénzt.~
165 XIX | akár vízbe dobhattam volna, de fiam tekintetében tartám
166 XIX | minden szolgai munkától; de õ arra kért, engedjem meg
167 XIX | kérdezõsködtem itt felõle... de se híre, se hamva nem volt.
168 XIX | elbeszélem történetünket. De erre most nem érünk rá.
169 XIX | nyakadig csak ismernélek; de azon túl nem merném egyenesen
170 XIX | fogom érdemelni e nevet...~- De én föl nem érem ésszel,
171 XIX | fogadóhoz, barátom...~- De hiszen egyszer voltál ott,
172 XIX | voltam uram, bocsásd bûnömet! De azóta folyvást homályos
173 XIX | is minden kívánságomat; de azt a nagy áldozatot ne
174 XIX | idõkben, tudod, mikor...~- De mi jutott eszedbe? Hát van
175 XIX | éltem javad bõvségében”; de mindazonáltal el kell mennem,
176 XIX | szívem reped meg bele, de el kell válnunk, pajtáskám...~-
177 XIX | semmi...~- Ám eredj hát! De ígérd meg, hogy vissza fogsz
178 XIX | kezdett valamit Gvadányiból, de a halál lezárta ajkait.
179 XX | idõ áll, János barátom, de mi megyünk... hátrafelé,
180 XX | elég az istállóban...~- De azokkal még több volna,
181 XX | önön nem fog semmi szó.~- De hát mit tegyek, édes Jánoskám?
182 XX | Könnyen beszél, hogy fiatal; de majd lesz még ön is ilyen
183 XX | vén...~Ezt felelte János, de nem jól jövendölt, mert
184 XX | Mert mindig látok. De meg kell vallanom, hogy
185 XX | mondja már az úrfi...~- De bizonyosan utolszor, mert
186 XX | meglátná ön azt a leányt... de mit mondok? Leányt!... Ah,
187 XX | nyomai maradnak. - - -~- De hiába beszélek e lyányka
188 XX | le akarnám õt festeni, de csak akarnám, mert nem bírnám.
189 XX | mind lakásukról ítélve... de tán csak azért tette a sors
190 XX | melyet gomblyukamba tûztem, de a lovaglásban szerencsésen
191 XX | lyánykának a virág helyébe... de akkor jutott eszembe, hogy
192 XX | János ismét jövendölt, de ismét rosszul, mert fiam
193 XX | gazokat, míg büntethetem. De ne féltsen engem, János
194 XXII | ügyességû úszók lemerülhetnek, de a szerelem, ez feneketlen
195 XXII | hozott haza kedvesétõl. De megjött a tavasz, õrá nézve
196 XXII | virágokkal foglalkozni, de most mindezt elhagyta nagyobbára,
197 XXII | a házasság?~- Úgy néha, de akkor is csak futólag találkoztam
198 XXII | valami, mint az õ szépsége; de õ jóságban még tökéletesebb,
199 XXII | akarja mondani?~- Hát... de nem sértem meg, úrfi?~-
200 XXII | Nekem már mindegy, apám!~- De nekem, nekem nem mindegy,
201 XXII | öt percig futott alattam, de még tízet nem bírna ki.~
202 XXII | Lujza is így járt volna, de térdre rogyott, és könyörge:
203 XXII | rokona, ki örökben tart... de fuss, Bálint, fuss, nehogy
204 XXII | Bármi nehezen esik is, de egy pillanatot sem tanácsos
205 XXII | mindent kíváncsi látni, de leginkább a halálnak szánt
206 XXII | elhagyom ez utálatos földet.~- De ekképp hagynod el, gyermekem!~-
207 XXII | nem tartozom a hõsök közé, de ha tovább élnék, érzi lelkem,
208 XXII | Meghalok néhány óra múlva; de annál jobb, hogy most halok
209 XXII | mint a gyermek.~E búcsú!... De nem írom le.~Hazamentünk.~
210 XXII | többé menekülés...~- Nincs? De én mégis megmentem, kiragadom
211 XXIII| soká nem lett nyugodalma!~De most már nyugszik háborítatlanul.~
212 XXIII| hozzájok térnek vissza... de a völgyben alant csend és
213 XXV | csak egy van még rajta, te; de néked is le kell hullanod,
214 XXV | elkorbácsolhat magától, uram, de én mindannyiszor vissza
215 XXV | élelemszerekért. Nem sok dolgunk volt, de ami terhünk akadt, azt közösen
216 XXV | Végre megnyílt az ajtó; de nem János jött be, hanem
217 XXV | kopaszodott meg, mint én; de hosszú sûrû haja egészen
218 XXV | hadonáztunk egymás ellen; de elvetettük azokat egyszerre,
219 XXVI | nem lesz, aki eltemessen. De mindegy: a föld színén vagy
220 XXVII| Vagy egy napra.~- Igen, de munkában vagyok.~- Hagyja
221 XXVII| Hagyja ott munkáját.~- De csak szeretném tudni, miért?~-
222 XXVII| a maga szerencséjét?... De ha rászed ön!~- Mi hasznom
223 XXVII| bizalomgerjesztõ ugyan, de isteni neki, szavai oly
224 XXVII| bosszút akarok állani, de nem gyilkolás által... sokkal
225 XXVII| Az vagyok.~- Hallottam, de nem sokat.~- Nagyapád és
226 XXVII| szegény mesterember?~- De a pénz sikamlós portéka.
227 XXVII| költöm, uram, dehogy!~- De ha mégis elköltenéd... várj,
228 XXVII| mondom éppen, hogy pazarolj, de a világért se fukarkodjál,
229 XXVII| Csakugyan igaza van önnek; de nincs is helyén az eszem.
230 XXVII| helyen; azért itt maradok... de nem mondom, hogy néha meg
231 XXVII| unokáját. Szállása csinos volt, de fényûzés nélkül. Minden
232 XXVII| éppen alávaló, az igaz, de nem olyan, mely hozzád hasonlót
233 XXVII| Köszönöm, édes bátyám, de még nincs rá szükségem.~-
234 XXVII| jólesett a dologtalanság, de most már mindinkább terhemre
235 XXVII| Megpróbáltam már egyet, mást... de abba is hagytam, mert minden
236 XXVII| egyre jobban szeretünk.~- De ha vesztek?~- Máskor ismét
237 XXVII| nemsokára oly szenvedélyes, de nem oly szerencsés kártyás
238 XXVII| legnagyobb összeg, melyet kaptál, de az utolsó is. Ennél több
239 XXVII| tovább két óránál. Csillagos, de holdatlan éjszaka volt,
240 XXVII| csak homályosan láttam, de láthatám minden mozdulatáról
241 XXVII| mentem, hol Róza feküdt, de nem Róza sírjához, hanem
|