Rész
1 I | mindörökké!~Úgysem élhetek már soká. Öreg vagyok, nagyon
2 II | életben. Elõtte mondtam ugyan már másnak, hogy szeretem; de
3 II | kérdé õ.~- Barátom!~- Ezt már hallottam; tovább?~- Oh,
4 II | õrültség, úgy sajnálom, hogy már rég meg nem õrültem. Hanem,
5 II | én azt gondoltam, hogy már mindent elmondtam. Megállj
6 II | hetedikben, pajtás.~- Szép. Most már tökéletesen hiszem, hogy
7 II | de nem tudhattam, hogy már mást szeretsz...~- Már mást
8 II | hogy már mást szeretsz...~- Már mást szeretek! Én nem szeretek
9 II | vagyok.~- S mennyire vagytok már?~- Még semennyire.~- Ez
10 II | barátom, én is esküdtem már így eleget.~- Annál rosszabb.~-
11 II | legjobb barátodat?~- És ha már mást szeret?~Föl akartam
12 III | Éppen jókor jön - kezdé -, már úgy unatkozom; csak egyedül
13 III | rajta: mit válaszoljak most már neki, s egy gondolatom sem
14 III | Úgy bizonyosan megállt már - válaszoltam még jobban
15 III | De nem, gondolám, most már vissza nem lépek, ha a sír
16 III | nem tudtam volna, talán már ott volnék, hol a megrepedt
17 III | most föltaláltalak! Most már mindegy, akár égen, akár
18 IV | végigmentünk.~- Haza.~- Haza? Hisz már rég elhagytuk lakásodat.~-
19 IV | érdemel. Hisz elmondtam már a szeretõkrõli véleményemet.~-
20 IV | megátalkodottságot!~- Elég!... Most már elég!... Takarodjál!...~-
21 VI | gyülekezett. Összegyûlt. Már indulófélben voltunk, midõn
22 VI | fiamat keresték szemeim. Már elvitték, s ez szerencséje
23 VI | nem élhetek tovább. Hiszen már úgyis eleget éltem! Boldog
24 VI | maga essék le róla, mikor már nincs min rágódnia többé!...
25 VII | mit akarsz végezni?~- Amit már a minap kellett volna tennem:
26 VII | Máté, Máté, mikor gyógyulsz már meg?~- Majd ha téged kiirtalak,
27 VII | amilyennek tart a világ, látom.~- Már megengedj, Andorlaki, én
28 VII | vívni, vagy nem?~- Mondtam már, hogy nem.~- Úgy hát kényszeríteni
29 VII | nyerni kezdett... nyert... már újra távozni akartam, midõn
30 VII | akármikor és akárhol, ha már meg kell lennie.~- Tehát
31 VII | szoktam tartani... hisz ezt már te is tapasztaltad...~-
32 VII | Hiszen nem mondtam, hogy már most kezdd el a sírást.
33 VIII | keresztül szívemet!... Ha már õt pártolta az igazságtalan
34 VIII | Utoljára? Óh, most már fájni kezdenek sebeim!~-
35 VIII | leszakad a levél: mindegy már akkor neki, akármerre fújja
36 VIII | volna ebben: most... de most már késõ minden ha.~Lankadtan
37 VIII | puszta kõsziklát.~Nem tudom már, mi emlékezteté Rózát, hogy
38 X | boldogságot; de gondolá, hogy most már szabadabban lehet ön apa,
39 X | megtörtént volna. Azon reményével már rég fölhagyott, hogy önt
40 X | könnyebben teheti, mert már úgyis csak az egyik vár
41 XI | életben... tapasztaltam már, mily igazság van a párbajokban.
42 XI | módot. Várni fogok. Az idõ már sokat meghozott magával;
43 XI | tréfál, uram.~- Ej, hát már oly rég halt meg jegyesem,
44 XI | magam sem tudom, mondtam már, de megyek. Utolszor látjuk
45 XI | könnyei egyszerre érték azt. Már jó messze haladtam az utcán,
46 XI | a nagykereszt irányában. Már elfeledtem, mit mondott
47 XI | hallod-e hangomat, vagy már elfeledtél engemet, ki téged
48 XI | nem, azt nem hiszem; de te már meghaltál, és a holtak nem
49 XI | látszott.~Mentem, mentem, és már messze jártam, mikor eszembe
50 XII | esztendõ volt ez!~Láttatok-e már katonavesszõzést? E tíz
51 XII | szopogatni, melynek húsát már leették valamely házban.~
52 XII | mint egykor szeretõmet.~Már éj volt, midõn egy faluhoz
53 XII | tartottak meleg étellel, mit már oly rég nélkülöztem. Azonkívül
54 XII | bekövetkezett.~Pusztán utaztam. A hó már nagy volt, és még egyre
55 XII | helye lesz, ni. Így. Most már mehetünk.~És a kocsi elindult.~-
56 XII | leány vagyok - folytatá. - Már asszonynak kellene lennem,
57 XII | nem érdemli meg, amennyit már sírtam érte. Istenem, ha
58 XII | attól - válaszolék -, ha már úgy kívánja kegyed tudni.~-
59 XII | szerelem!... No, vallja meg már, hogy van szeretõje...~-
60 XII | adta el ezt a gyûrût!... Már sokszor rászorult ennek
61 XII | hallgatám és melegedtem. Már rég nem voltam meleg szobában.
62 XII | isten kegyedet...~- No, ha már nem maradhat, hát menjen
63 XII | elfogadni.~- No, vegye el már, tegye meg ezt a kis szolgálatot
64 XII | az isten nekem. Lássa, én már több szegény emberen segítettem,
65 XIII | melyet számodra hagytam, már rég elfogyhatott, és te
66 XIII | nyomorogsz, mint apád. Hátha már meg is halt nagyanyád? Mi
67 XIII | mikor ihattam; de lassanként már nem törték be orromat, fejemet,
68 XIII | Úri barátom! Hallotta-e már hírét Hiripi Gáspárnak.~-
69 XIII | többinek az ára is.~- Így már jól van - monda a kocsmáros. -
70 XIII | pénzét nálam; az utolsó itcét már ki sem tudta fizetni...
71 XIII | Gáspár barátom - szólék -, ez már az utolsó itce ám, mert
72 XIII | tán a szeretõd emléke?~- Már akármi.~- Hadd el azt a
73 XIV | Barátom, te nem iszol már bort, s a hitelezõk kérés
74 XIV | az úri háznak az ura?... Már meg se mondom, úgyis tudod.
75 XIV | Pénztárnok, a mai napból már nem sok van hátra; mit gondolsz
76 XIV | amint végignéztem magamon. Már közel tíz éve volt, hogy
77 XV | angol herceg, kinek nevét már nem tudom, csak ennyit tudok
78 XV | föl Hiripi. - Ejnye! Csak már legalább egy garasod maradt
79 XV | kezdõdik... hiszen most már két hétig sem lesz szükség
80 XV | ínségben sanyarog, s kit már tíz év óta nem láttam.~-
81 XV | nem mondtad ezt elõbb? Tán már eddig is kuporgathattunk
82 XVI | gondom volt. Roskadozott már akkor is, midõn járni kezdtem
83 XVI | járni kezdtem bele; most már egészen az utolját járta.
84 XVI | sem jutott hirtelen, hogy már más is lakhatik itt, vagy
85 XVI | Minden nyomort átszenvedtem már, s ez itt mégis megdöbbentett,
86 XVI | fogom itt találni... Most már nem tudom, hol keressem
87 XVI | ugye? Van-e mibül élnie?~- Már rég éhen haltam volna, de
88 XVI | engem?~- S kegyed engemet már nem?~- Nem emlékezem...~-
89 XVI | éve...~- Nagyon rég volt már, nem jut eszembe.~- Mindegy.
90 XVI | csak az vigasztal, hogy már nem sokáig tart. Óh szülõim,
91 XVII | ezt a szép nevet, uram! Már úgyis rajtakaptak, hát csak
92 XVII | volt.~- Ugyan, ne beszéljen már, úrfi, az isten is áldja
93 XVII | engem úrfinak, csak õ...~- Már az nekem mindegy - válaszolt
94 XVII | szívességed mellett...~- No már látom, hogy mindnyájan nekem
95 XVII | mit, uram, csak itt marad már?~- Itt; de meddig? Nem tudom.~-
96 XVII | folytatá Jancsi -, mikor marad már egy pillanatig veszteg?...
97 XVII | szándékoztam tulajdonképp; hanem már csak beszólok, mondok, ha
98 XVII | fiam - mondám én -, annak már nem kell semmi... Vagy igen:
99 XVII | társaim itt a mellékszobában már kétségbeestek eddig, hogy
100 XVII | kedves, édes barátom... de már mindegy, néhány perccel
101 XVII | Achilles-sarka.~- Hanem most már válnunk kell, barátom -
102 XVII | gyûlölted a kártyát.~- De már nem gyûlölöm annyira...~-
103 XVII | meg, pajtás. No, csakhogy már a te eszed is érik, csakhogy
104 XVII | eszed is érik, csakhogy már a te szíved is nemesül...
105 XVII | és nem találta.~- Hiszen már a kezeden van - mondám.~
106 XIX | A szegénységet, nyomort már megszoktam, s pénzszomjas
107 XIX | engedjem meg azt neki, hogy, ha már semmi dolga nem lesz, legalább
108 XIX | pénztárnokod vagyok... és ezentúl már igazán meg fogom érdemelni
109 XIX | nem is volt rajta. - Most már azt sem tudom hamarjában,
110 XX | kezdék beszélni - vagy már tán ideje is volna Jánossá
111 XX | után megjött közénk; pedig már maholnap tizenegy esztendeje.
112 XX | agyon ezt a csikót is, mint már oly sokat...~- Hadd teljék
113 XX | még több volna, amelyeket már elpusztított - jegyzé meg
114 XX | Ugyan, úrfi, minek kínozza már azokat a szegény állatokat,
115 XX | szerint.~- Rég tudom én azt már - felelt János -, hogy önön
116 XX | Lovagolni csak kell, s ha már lovon ülök, csak nem ballaghatok,
117 XX | valakit - mondá fiam -, már inkább állatot gyötrök,
118 XX | nevetve -, vén is volna már ön paripának, János.~- Könnyen
119 XX | Ezt sem elõször mondja már az úrfi...~- De bizonyosan
120 XX | önnek minden hajaszála, mely már elhullott, újra kinõne,
121 XX | és minden hajaszála, mely már megõszült, újra megfeketednék...
122 XX | Körülbelül három éve volt már, hogy Gáspár barátomat elkísértem
123 XX | széppé a leányt! Meguntam már az utcákon lovagolni, hol
124 XX | kilovagoltam a városból, s amint már csaknem az utolsó háznál
125 XX | nagy részét elhervasztotta már, nem tudom, az õsz-e vagy
126 XX | minapában kardjaimat?~- Már minek azok a kardok megint? -
127 XX | szerelmére - jajdult föl János. Már ismét párbaj.~- Ismét? Ismét! -
128 XX | mondá Bálint tüzesen. - Már huszonegy éves vagyok, s
129 XXII | város végi házhoz, s midõn már nem valának többé virágok,
130 XXII | teljesítem. Tehát fordult már meg elmédben a házasság?~-
131 XXII | valóságban bizony nem az. S ha már énelõttem sem szép, milyen
132 XXII | szomszédba... mert, mondok, ha már úgysem leszek ebben az életben
133 XXII | János gazda!~- És gondolt már erre, Bálint úrfi? No, ki
134 XXII | biztos nem lész...~- Nekem már mindegy, apám!~- De nekem,
135 XXII | apám - felelt õ -, mert már nem soká látom, és azután
136 XXII | keserû könnyek áztattak már, azt a halál verítéke nem
137 XXII | különb emberek is jutottak már s ártatlanabbul, mint én.
138 XXII | folytatám -, voltál-e már fönn a padláson?~- Voltam...~-
139 XXIII| vittem a temetõbe. Kinek volt már ily teher vállain, az tudja,
140 XXIII| lett nyugodalma!~De most már nyugszik háborítatlanul.~
141 XXIV | sûrûbb ködbe burkolóztak... már csak kétesen láttam körrajzaikat...
142 XXIV | Máté! Ismered-e hangomat? Már rég nem hallottad. Én azon
143 XXV | lehettem? És most, midõn már senkije sincs többé, most
144 XXV | valami mesterséget tanult.~Már tizenöt évet tölténk a vadonban.~
145 XXVI | velem e szomorú magányban. Már tíz esztendeje, hogy magam
146 XXVII| családjából senki nem élt már, csak egyetlen unokája,
147 XXVII| S látja, hogy nem vagyok már gyermek...~- Azt jól látom.~-
148 XXVII| hanem megházasodom.~- Azt már okosan cselekszed. Választottál
149 XXVII| cselekszed. Választottál már valakit?~- Választottam...
150 XXVII| lakjunk együtt...~- Én már elszoktam az emberektõl,
151 XXVII| azt gondoltam, hogy pénzed már elfogyott, azért hoztam
152 XXVII| szükségem.~- Mindegy; ha már elhoztam, csak itt hagyom,
153 XXVII| a dologtalanság, de most már mindinkább terhemre van.~-
154 XXVII| számára.~- Megpróbáltam már egyet, mást... de abba is
155 XXVII| kétségbeesve jött hozzám, hogy már egy gyermeke van, a másodikat
156 XXVII| körülményidet. Hány gyermeked is van már?~- Kettõ.~- Szereted õket?~-
157 XXVII| kapu mellett, mert a temetõ már egészen tele van.~- Csakhogy
158 XXVII| egészen tele van.~- Csakhogy már nyugszik, az istenadta.
159 XXVII| édes bátyám?... Oh, most már úgy gazdálkodom, hogy azzal
|