Rész
1 II | S ha mégis, ha mégis!...~Ki ne ismerné az elsõ szerelmet,
2 II | váratlan kedves vendéget, ki véletlenül betoppan, és
3 II | láthatni, mily tisztán kerül ki a lélek az isten kezébõl.~
4 II | barátom vagy, ha szeretsz, ki ne ejtsd többé e nevet elõttem.~-
5 II | szeretõm...~- De remélsz?~- Ki ne remélne! A remény olyan
6 II | neki bocsátani; de annak, ki szeretõmtõl, lelkem kincsétõl
7 II | értem.~- Ha csak arra is. Ki a szerelemrõl nem gondolkodik
8 III | kártyázni kellett mennie.~- Ki van itthon? - kérdém egyszer
9 III | szobaajtó nyílt. Róza lépett ki.~- Ah, ön itt? isten hozta... -
10 III | Leányszem ne látná azt meg, ki által szerettetik! És ha
11 III | kíváncsi voltam azt látni, ki e nevet viseli. Végre megláttam
12 IV | Megállj, Máté, hadd beszéljem ki magamat. Jõjünk tisztába
13 VI | képzelém õt, mint vízbefúltat, ki hosszan úszott a habok alatt,
14 VI | egyházhoz értünk, lépett ki onnan két asszony egy...
15 VI | ilyen tekintettel ûzé ki az angyal Ádámot és Évát
16 VI | menjünk innen, és hallgass ki...~- Nem hallgatlak ki;
17 VI | hallgass ki...~- Nem hallgatlak ki; hinnék szavadnak, hinném
18 VII | kihívásomat, vagy éppen õ híjon ki engemet. Várva vártam, hogy
19 VII | kártyája jön... megnézi... ki akarja vágni, hogy nyert;
20 VII | fülednél fogva viszlek ki, és fölhasogatom korbácsommal
21 VII | víni fogok. De te híttál ki; jogom van fegyvert választani.~-
22 VII | megjött a nap, az orvos, ki vére ömlését megállítá.~
23 VIII | darab bõrt és húst szakított ki. Miért is reszketett úgy
24 VIII | tartóztathattam vissza.~- Ki lehet? Nem ismered?~- Nem
25 VIII | Óh! És kivel?~- Teérted ki mással vívtam volna, mint
26 VIII | Mennyire szeretlek, azt ki nem mondhatom, de szerelmem
27 VIII | hajolj le hantomra, s mondd ki nevemet... óh, én meg fogom
28 X | a kereszteléstõl hozták ki a templomból, ön akkor ért
29 X | gyermekem! És annak halálára, ki egyedül volt szívemhez kapcsolva,
30 X | volt szívemhez kapcsolva, ki egyedül szeretett engem,
31 X | volna; de szemeim forrása ki volt apadva azon éj óta,
32 XI | igen öreg, szegény asszony, ki ájtatosan imádkozott, olvasóval
33 XI | pillanatra... aztán, mintha ki akarta volna pótolni, amit
34 XI | már elfeledtél engemet, ki téged sohasem foglak elfelejteni?
35 XI | Megzörrentem ablakát.~- Ki az? - hangzék ott benn.~-
36 XI | Nyiss ajtót! - mondám.~- De ki az?~- Csak nyiss ajtót!~-
37 XI | ajtót!~- Minek?~- Nyisd ki az ajtót, vagy rád gyújtom
38 XI | és meggyilkollak. Nyisd ki!~- Hah, zsivány... haramja...~-
39 XI | nem vagyok haramja... jõj ki, és meg fogod látni, hogy
40 XI | hogy nem vagyok az. Jõj ki, jó ember, kérlek, kényszerítlek,
41 XI | sírásót, mert kijött.~- Ki az hát? - kérdé, amint az
42 XII | ozsonnáztak. Egy ifjút, ki sajtozott, kértem, adjon
43 XII | vakulj meg, vagy törjék ki kezed-lábad... akkor számolhatsz
44 XII | van. Tíz ujjammal kapartam ki néhány burgonyát a földbõl,
45 XIII | fejemet, és nem vetettek ki a kocsmából, mert a bor
46 XIII | egy magam korabeli ember, ki eddig szinte némán ült a
47 XIII | a szoba egyik zugában, s ki éppen oly rongyos volt,
48 XIII | tisztelt úr - kezdé azon egyén, ki nem szokta a kínálást megvetni -,
49 XIII | mindeddig nem találhattam ki: miben áll ön fölötti elsõségem?~-
50 XIII | áldja meg ezt az üveget.~- S ki fizeti ki? - kérdé a kocsmáros.~-
51 XIII | az üveget.~- S ki fizeti ki? - kérdé a kocsmáros.~-
52 XIII | kérdé a kocsmáros.~- Ki fizeti ki! - kiálta föl
53 XIII | a kocsmáros.~- Ki fizeti ki! - kiálta föl Hiripi. -
54 XIII | nálam; az utolsó itcét már ki sem tudta fizetni... egy
55 XIV | bementem egy úri házhoz... hát ki annak az úri háznak az ura?...
56 XIV | súgva mondá... -, aztán ki az ördög adna valamit, ha
57 XV | volna, és nem volt mibõl; ki talán a legnagyobb ínségben
58 XVI | bágyadt, lassú hangon.~- S ki lakott itt kegyed elõtt?~-
59 XVI | szomszédban van egy öregasszony, ki könyörületbõl táplál. Ah,
60 XVI | Hah...~Kínos sóhaj szakadt ki keblébõl, mely ezt megrepeszteni
61 XVII | szakítám félbe az öreget, ki unokája szavába vágott.~-
62 XVII | megfoghatatlan elõttem. És ki hozta?~- Az a pimasz János,
63 XVII | kegyedet, s éppen azalatt adta ki lelkét, míg benn voltam
64 XVII | áll, miként halunk meg? Ki életének végperceit boldogan
65 XVII | tölté el, azé a menny, s ki boldogtalanul, azé a pokol.
66 XVII | ezrek Ternyeiéi valának, ki távoztakor gúnymosollyal
67 XVIII| XVIII.~- Én vagyok-e az, ki egykor félig mezítláb járt
68 XVIII| göröngyös országutakon, s ki most aranyrojtos bakancsban
69 XVIII| szõnyegeket? Én vagyok-e az, ki egyszer madárijesztõvázról
70 XVIII| téli ruhája is legyen, s ki most, ha leveti, azért veti
71 XVIII| volt vánkosa az éjen át, s ki most selyemtakaró alatt,
72 XVIII| patyolatpárnákon hever? Én vagyok-e az, ki egykor az utcán kutyától
73 XVIII| el egy száraz csontot, s ki most ezüstkanállal meri
74 XVIII| étkeket? Hah, én vagyok-e az, ki egykor megsértetett, s ki
75 XVIII| ki egykor megsértetett, s ki tíz év múlva bosszút állott
76 XIX | azon embert elvesztettem, ki nyomorúságomban, sõt egész
77 XIX | mentem el, éppen akkor vetett ki a pincér vagy csaplár egy
78 XIX | farkassötétségei szoktak lenni.~- És ki az az ember?~- Éppen oly
79 XXII | kérdezõsködém tõle ama leány felõl, ki, úgy látszott, neki napról
80 XXII | napra jobban tetszett, s ki iránt végre a legszenvedélyesebb
81 XXII | világon, s én hamarjában ki nem találom: melyiket akarja
82 XXII | Mindent ígérek, csak ki vele!~- Hát csupánságosan
83 XXII | már erre, Bálint úrfi? No, ki hinné, hogy ilyen messze
84 XXII | de még tízet nem bírna ki.~János néma kétségbeeséssel
85 XXII | anyámnak távoli rokona, ki örökben tart... de fuss,
86 XXII | legcsúfosabb halállal végezteti ki, és célját érte, mert van-e
87 XXII | gyermeke volt, mint az enyém, s ki ezen gyermekével siralomházban
88 XXII | amennyi könnyet facsart ki Deregi más szemébõl, én
89 XXII | intett. Fölkeltém Jánost, ki sírva aludt el mellettünk,
90 XXII | a hóhér most tekerte ki fiam nyakát.~ ~
91 XXIII| végigfektettük a földön: akkor ért ki a hold a felhõk közül, s
92 XXIII| nyelvvel, nyakán kötéllel az, ki még tennap az új világ Adonisza
93 XXIII| embereknek van csak helye, s ki akarta onnan hányatni csontjait.~
94 XXIII| Középütt a völgyben a fenyõk ki vannak irtva, s helyökön
95 XXIV | kit fiad a sárból emelt ki egykor az utcán; én azon
96 XXIV | leányát szerette fiad, s ki leányát kényszerítette,
97 XXIV | én azon koldus vagyok, ki egykor nagyúr volt, kinek
98 XXV | akik láttak, nem tudják, ki és mi vagyok, csak így neveznek:~
99 XXV | rázhaták meg. Nem tudtam én: ki az a Ternyei? Van-e Ternyei
100 XXV | ment azon takács fiához, ki õt örökben tartotta. E házasságból
101 XXV | s aggódva vártam Jánost, ki pár órával a fergeteg elõtt
102 XXV | Azután Ternyeihez fordultam, ki ott feküdt a földön és nyögött,
103 XXVII| módon?~- Könnyû módon.~- Ki által?~- Énáltalam.~- Ön
104 XXVII| ha szerencséjét akarja.~- Ki ne akarná a maga szerencséjét?...
105 XXVII| aranyak! - kiálta föl.~- Szedd ki. Mind, mind. Így. Tudod-e,
106 XXVII| tiéd.~- Mind!~- Csodálkozd ki magadat. Aztán, ha eszedre
107 XXVII| akasztófára juttatá fiamat, azt, ki itt az oszlop alatt fekszik...
108 XXVII| legközelebb elhagyod... végy ki valami szebbet, fényeset,
109 XXVII| azonban nem a kunyhóban ásatám ki vele a pénzt, hanem az erdõben,
110 XXVII| gödörbe, s valamit vett ki belõle és összerogyott.
|