Rész
1 I | tudni életem történetét, mit e reszketõ kézzel akarok leírni?...
2 II | ismerné az elsõ szerelmet, e váratlan kedves vendéget,
3 II | elõfordult, mindaz lelkemben volt e pillanatban, s szerettem
4 II | A kis Bettit?~Ternyeinek e szavára, nem tudom, mi volt,
5 II | szeretsz, ki ne ejtsd többé e nevet elõttem.~- Megengedj,
6 II | láttam - folytatám én -, de e látás elég volt arra, hogy
7 II | Semmi eh, Boldizsár. E lányt bírnom kell, nõmnek
8 II | még eddig nem gondoltam; s e gondolat fájdalma volt szerelmem
9 III | Andorlaki Máté. Mikor én e nevet hallottam, mielõtt
10 III | volt. Oly jólesett mindig e nevet hallanom, és oly kíváncsi
11 III | kíváncsi voltam azt látni, ki e nevet viseli. Végre megláttam
12 III | és homlokomat simította, e homlokot, melyen akkor nem
13 V | mennyi gyötrelmet okoztak e szavak nekem. Éjjel-nappal
14 V | fenyegetett.~Végre eltûnt e kísértet, mely szüntelenül
15 V | tudná az ember a jövendõt: e szavakra, hogy „holnap ilyenkor”,
16 VI | koszorúval fején. És mind e szépség enyém, gondolám,
17 VI | szépség enyém, gondolám, s e gondolatot nem adtam volna
18 VI | megcáfolnod, egy szót se e rágalmazóhoz! - monda Róza,
19 VI | érthetõleg kérdé:~- Kié e gyermek?~- Egy szegény leányé -
20 VI | szétszakad is bele szívem, mint e koszorú!~Letépte fejérõl
21 VI | oly lassú az idõ. És én e kínt tovább is szenvedjem?...
22 VI | volna az idvek országából e kárhozatos földre, hogy
23 VII | Ne háborítsd föl lelkemet e szóval. Hidegvérrel jöttem
24 VII | Ternyei Boldizsár, látod e karikást hónom alatt?~-
25 VII | nyomorú! - vágtam közbe. - E gúny ajkadon a félelem miatt
26 VIII | Ah, nem; örömest viselném e sebet az örökléten át, ha
27 VIII | sebet az örökléten át, ha e teher nehezednék rajta,
28 VIII | képtelen voltam kimondani e szót: férjeddel. - Eredj,
29 VIII | életben, utolszor! Ah, érzed-e e szónak irtózatosságát? Érzed-e
30 VIII | Hah - folytatá örömmel -, e gyûrû még kezeden van?~-
31 VIII | menni fogok: a sírba. Óh, e gyûrû csillagom lesz a föld
32 IX | holt láva szívem körül, e kitombolt tûzokádó hegy
33 X | a könny nem volt az elsõ e napokban. - Szerencsétlen
34 X | Leányomnak tudtára esett e történet, és megörült rajta.
35 X | hallani fogja az ön ajkairól e szót: fiam! Nem hallotta
36 X | gyermekem férje, legyen atyja e fiúnak, szegény kis unokámnak.~-
37 XI | tudok semmit. Tartsa meg e pénzt, és gazdálkodjék vele,
38 XI | valának.~- És hová lett e szép idõ? - kérdém, s keresve
39 XII | Láttatok-e már katonavesszõzést? E tíz év napjai rám nézve
40 XII | valának; én végigmentem e hosszú soron, és vesszõztetém
41 XII | házban.~De nem laktam jól e csonttal.~- Uram - szólíték
42 XII | akasztottam. Azon a vállon feküdt e nyomorú szûrdarab, melyre
43 XII | Amint hozzám ért a kocsi, e szavakat hallám... a hang
44 XII | kíváncsi vagyok rá...~- Ha csak e föltétel mellett enged ön
45 XIII | elpirulék szégyenemben.~Évek óta e szó gerjeszté föl elõször
46 XIII | Meglehetõsen.~- Igen? Hah!... E csárda meg nem érdemli e
47 XIII | E csárda meg nem érdemli e szerencsét. Egyszerre két
48 XIII | Aligha magára nem írta e szókat Gvadányi: „- - -
49 XIV | Hanem képzeld, hogy jutottam e pénzhez. Még jeruzsálemi
50 XIV | bámulva kiálta fel:~- Pajtás, e verset terád csinálta Gvadányi: „
51 XIV | rongyházi leszek. Tudja isten, e gondolat oly keserûnek tetszett.
52 XIV | csak hogy idõm teljék.~E szavakra hideg vagy meleg
53 XIV | gondolám. És ha elvesztem e néhány forintot, mely nálam
54 XV | Én nem tudom, mit jelent e szó, mert sohasem tapasztaltam.
55 XV | hogy szívemhez szorítsalak, e szívhez, melyhez tíz év
56 XV | termésre.~- Nem úgy, Gáspár, e pénzt nem szabad elköltenünk.
57 XV | alatt mennyire megifjodott e város! Tíz év alatt mennyire
58 XVI | szólék -, azt gondolám, hogy e szoba régibb lakóit fogom
59 XVI | Betegen és szegényen jöttem e városba, s a legolcsóbb
60 XVI | hogy ezelõtt õk is laktak e szobában.~- Óh, úgy bizonyosan
61 XVI | megfagyástól.~- Az meglehet.~- E csavargó én voltam. Nem
62 XVII | kezdém érezni, hogy széles e világon õ az egyetlen, kit
63 XVII | A következés megcáfolta e nyugodt gondolatokat. Amint
64 XVII | óh, minek hoztam magammal e kárhozatos pénzt... lám,
65 XVII | Fogadni merek, úgy elkotródol e néhány fillérrel, hogy meg
66 XIX | igazán meg fogom érdemelni e nevet...~- De én föl nem
67 XIX | belehulltak poharamba. És e könnyek teéretted folyának.~-
68 XIX | márványkõoszlopot állíték, melyre e szavakat vésetém:~ITT NYUGSZIK~
69 XX | egykor milyen zöldek valának e levelek, és most olyan sárgák.~-
70 XX | De hiába beszélek e lyányka szépségérõl - folytatá
71 XX | háznál valék, ott láttam meg e kis medicei Venust. Háza
72 XX | arcára ráírja pro memoria e szókat: jobbítsd meg magadat!~-
73 XX | megint? - kérdé János.~- Ej, e szót ne használja - felelt
74 XXII | megházasodni, el hagynád-e vennem e leánykát?~- Miért ne, fiam?~-
75 XXII | csak futólag találkoztam e gondolattal, hanem egy idõ
76 XXII | szólt fuldokolva.~- S e vér ruhádon?~- E vér azon
77 XXII | fuldokolva.~- S e vér ruhádon?~- E vér azon másnak vére...~-
78 XXII | szóla János belépve.~- Imhol e pénz, fiam - mondám én -,
79 XXII | mellettünk, mint a gyermek.~E búcsú!... De nem írom le.~
80 XXIII| elvégezzük...~- Nem, János, e szent munkához senkinek
81 XXIII| ötvenezer forintba került. Rajta e rövid fölirat:~FIAM.~ ~
82 XXIV | értem haza fiam temetésérõl. E napnak rám nézve nagy fáradalmai
83 XXIV | kopogást hallék ablakomon, s e szókat:~- Andorlaki Máté!
84 XXV | hetven szál haj fejemen. E huszonhat esztendõt itt
85 XXV | magunkkal vive százezereimet. E pénzbõl, gondolám, melyet
86 XXV | õsszel.~Semmi út nem vezetett e völgybe, senki nem látogatta
87 XXV | ki õt örökben tartotta. E házasságból lett a vén Ternyeinek,
88 XXV | halni... meg fogsz égni... e fának lángjai közé vetlek!~
89 XXV | hegyen lefelé.~- Mit mívelsz e fergetegben itt kinn? -
90 XXV | tõled: mi nagyobb büntetés e nyomoréknak, a halál-e vagy
91 XXVI | tizenhat évet töltött velem e szomorú magányban. Már tíz
92 XXVI | fogok majd elporlani?... E kunyhóban, vagy a szabad
93 XXVI | így minden jól lesz. Oh, e szív, e szív! Szeretném,
94 XXVI | minden jól lesz. Oh, e szív, e szív! Szeretném, ha kivehetném
95 XXVI | magában, s melyben most e két mindenség helyett csak
96 XXVII| szerettem, éppen akkor, midõn e leánnyal eskünni mentem
97 XXVII| s ezt úgy teszem, hogy e pénzzel megajándékozlak,
98 XXVII| éppen oly nagylelkûség. E kincsnek fele nagyapádé
99 XXVII| sírja mintegy lekötve tart e helyen; azért itt maradok...
100 XXVII| mondd senkinek, hol vetted e pénzt; ne közöld senkivel,
101 XXVII| mit? Mondd, hogy nyerted e pénzt lottérián vagy akárhol.
102 XXVII| szerelméért, õ nejével fõzet! És e szállás... nem éppen alávaló,
103 XXVII| szembe ne szökjék; azonban e lakást legközelebb elhagyod...
104 XXVII| tekintetébõl kitetszik.~- S én e boldogságot önnek köszönhetem,
105 XXVII| amint mondám, hagyd el e szállást, és keress hozzád
106 XXVII| vesztenek. Ha valamire illik e közmondás, hogy a bátraké
107 XXVII| Egy nappal azelõtt, hogy e lapokat írni kezdtem, jött
108 XXVII| levertséggel, mint valaha.~- Miért e bánat megint, öcsém? - kérdém.~-
|