Rész
1 III | nyílt. Róza lépett ki.~- Ah, ön itt? isten hozta... - szólt.~-
2 VI | szemtelenség, alávalóság! Ön kezemet kérte, és visszautasíttatott...
3 VI | és visszautasíttatott... ön Andorlakinak vetélytársa
4 VI | ideje, hogy távozzék ön körünkbõl...~- Jól van hát,
5 VII | örömmel!... Hanem hátha ön talál valahogy odaveszni,
6 X | hangon -, Andorlaki úr, ön leányommal nem bánt nemesen...~-
7 X | neje sohasem lesz, hogy ön nem fogja õt elvenni, és
8 X | és mégis odaveté magát az ön karjaiba. Hányszor intém
9 X | Igen, nemeslelkû leány, és ön mégis oly nemtelenül viselé
10 X | mondám, nem várta, hogy ön õt nõül vegye; de azt remélte,
11 X | bármily ritkán is, be fog ön tekinteni hajlékunkba, s
12 X | remélte leányom; de mint ön, úgy reménye is megcsalta
13 X | megcsalta õt, szegényt. Ön feléje sem jött, kerülte
14 X | hozták ki a templomból, ön akkor ért oda, mint võlegénye
15 X | éppen ekkor férj legyen ön. Leányomnak tudtára esett
16 X | most már szabadabban lehet ön apa, mint ha azon házasság
17 X | de hivé, hogy meg fogja ön látogatni mint anyát, meg
18 X | látogatni mint anyát, meg fogja ön látogatni gyermekét, és
19 X | gyermekét, és hallani fogja az ön ajkairól e szót: fiam! Nem
20 X | hibámat jóvá tettem volna...~- Ön jóvá tette volna hibáját? -
21 X | melybe beléptem... és tudja-e ön, asszonyom, miért jöttem?~-
22 X | kívánok lenni.~- Ah, uram, ön ámít engemet, miként elámította
23 X | teljesítést. Ha nem lehet ön gyermekem férje, legyen
24 XI | Betti anyjához -, fordítsa ön gyermekem szükségeire.~-
25 XI | szükségeire.~- Mindene? Hát ön mibõl fog élni?~- Nem tudom...~-
26 XI | adhatok ismét. De legyen ön meggyõzõdve, hogy nem fogom
27 XI | pénzhez jutok.~- Tartsa meg ön ennek egy részét legalább -
28 XI | imádságomba foglalni.~- Leányom az ön nevét akarta neki adni;
29 XI | engedtem...~- Jól tette ön, asszonyom, mert nevemmel
30 XI | magammal az utóbbiból.~- Viszi ön?~- Igen, viszem.~- De hova?~-
31 XI | Azt a jóisten tudja.~- Ön tréfál, uram.~- Ej, hát
32 XI | hogy ily kis idõ...?~- Nem, ön nem mondhatja ezt komolyan -
33 XI | mert... hova mehetne ön?~- Azt magam sem tudom,
34 XI | Olyan jót nem ad többé, mint ön volt, uram.~- Eh, ne beszélj
35 XII | e föltétel mellett enged ön tovább is kocsiján ülnöm,
36 XIII | miért állok tulajdonképp ön elõtt?~- Sejtem - válaszolék
37 XIII | pillantva.~- Nem jól sejti ön... ez csak egy kis intermezzo
38 XIII | gratulálni jöttem, mert ön nagy férfi, nagyobb, mint
39 XIII | neve Hiripi Gáspár.~- Ah, ön igen kegyes...~- Csak igazságos,
40 XIII | nemkülönben méltányos. Ah, uram, ön megszégyenített engemet,
41 XIII | beszédét:~- Igen, uram, ön megszégyenített s én elpirultam;
42 XIII | találhattam ki: miben áll ön fölötti elsõségem?~- Miben?
43 XIII | elsõségem?~- Miben? Abban, hogy ön nagyobb mester, mint én...
44 XIII | Való és szent igaz. Ön jobban tud inni, mint én;
45 XIII | sokra viheti az ember...~- Ön bölcs férfi, csalhatatlan
46 XIII | tudja, mit tesz ez? Érti ön a latin nyelvet?~- Meglehetõsen.~-
47 XIII | megtegye velünk, mit gondol ön?~- Magam is azt tartom -
48 XIII | munkáinak felét. Tudja-e ön, miért szerettem meg Gvadányit?
49 XIII | letettem; azt ne gondolja ön, hogy elcsaptak. Tudom,
50 XIII | szép kert lugasán; mit szól ön ehhez?... De, a mennykõbe
51 XIII | barátságomnak nem sok hasznát fogja ön... vagy fogod venni.~- Hasznát
52 XIV | unalom öli meg.~- Szeret ön kártyázni? - kérdé tõlem.~-
53 XIV | lesz... mindegy!~- Nos, jön ön? - kérdé azon úr.~- Ha úgy
54 XVI | istennek! - kiálték föl. - De ön asszonyom, ön oly... oly...
55 XVI | föl. - De ön asszonyom, ön oly... oly... minél tovább
56 XVI | nem Izabella vagy Judit ön?~- Honnan tudja neveimet?~-
57 XVI | csakugyan kegyed az?~- És ön ismer engem?~- S kegyed
58 XVI | rongyos csavargót fölvett ön kocsijára, hogy megmentse
59 XVII | barna fiú volt.~- Tehát ön az atyám? - kérdé hosszan,
60 XVII | keblemhez szorítottam.~- Oh, ön most is oly jó, mint azelõtt
61 XVII | Szót sem érdemel. Tudhatja ön, uram, hogy én nemigen szeretem
62 XVII | kérdém.~- Csak azért, mert ön visszajött, s ha önt szolgálhatom,
63 XVII | ha ugyan megint befogad ön?...~- Befogadni befogadnálak,
64 XVII | Hogyan?~- Ha elveszti ön, holnap visszafizet; ha
65 XVII | szólítá meg egy játszó -, ön a magáé helyett az én kalapomat
66 XIX | hanem amint elesett, az ön nevét említé...~- Az én
67 XIX | örömmel.~- Tehát ismeri ön azt az embert? Csakugyan?~-
68 XX | tennap lett volna, mikor ön hosszú távolléte után megjött
69 XX | nevetve -, vén is volna már ön paripának, János.~- Könnyen
70 XX | fiatal; de majd lesz még ön is ilyen vén...~Ezt felelte
71 XX | képtelenség csak gondolni is. Ön mosolyog, János?... Istenemre
72 XX | Istenemre mondom, ha meglátná ön azt a leányt... de mit mondok?
73 XX | Mondom, János, ha meglátná ön õt, hát önnek minden hajaszála,
74 XXII | sért, János, hogy sértene ön engemet? Ilyen vadat csak
75 XXII | és a zajt is hallhatta ön, mert most haladtak el itt
76 XXII | kezébõl!...~- Nem férhet ön hozzá...~- Miért?~- Mert
77 XXII | akasztófához?~- Mit akar ön?~- Ellátni-e? Felelj, ne
78 XXIII| szólék Jánosnak.~- Maradjon ön, uram - felelt õ -, hiszen
79 XXIII| kötelét?~- Nem, uram, eltette ön - felelt János.~- Úgy jól
80 XXV | hagynám el önt? Nem, soha! Ön elkorbácsolhat magától,
81 XXV | leghûségesebb kutya; és ha meghal ön, leülök sírjára, és ott
82 XXVII| Ki által?~- Énáltalam.~- Ön által? Hahaha!~- Mit nevet?~-
83 XXVII| szerencséjét?... De ha rászed ön!~- Mi hasznom volna belõle?
84 XXVII| tudni fogja.~- „Fiam”... az ön fia?~- Igen, az én fiam,
85 XXVII| embernek?... Most bosszút akar ön állani, ugye?... Engemet
86 XXVII| viszonyomról nagyapáddal?~- Ön Andorlaki?~- Az vagyok.~-
87 XXVII| unokáját.~- Ah, mily nagylelkû ön, uram!~- Nem éppen oly nagylelkûség.
88 XXVII| Kevesebbel is, uram, amint ön akarja, úgy fogok tenni,
89 XXVII| és lesz ismét.~- Jöjjön ön velem, nemes jótevõm, lakjunk
90 XXVII| önnek köszönhetem, mert ön segítsége nélkül, isten
91 XXVII| alatt.~- Megértettem. Vegye ön köszönetemet, legforróbb
|