1777-cigan | cimba-erone | eronk-gyong | gyony-iszun | itall-kocsm | kodar-megcs | megdo-nyomo | nyomt-siras | sirat-terme | terne-zajt | zarja-zuzta
Rész
1 XX | 1818-ban vagyunk; eszerint 1777-ben születtél, két évvel
2 XX | múltam negyvenegy éves.~- 1818-ban vagyunk; eszerint 1777-
3 XXVII| Megpróbáltam már egyet, mást... de abba is hagytam, mert minden
4 XXII | istened van! Hiszen mi hasznod abból, ha elveszed eszemet?~-
5 XX | pillantásokat lövellnek rám ablakaikból... tegyék el! Meguntam,
6 XX | bekandikáltam a ház kis ablakán. Szép kertészném ott ült
7 XVII | tudtára, hogy valaki bezúzta ablakának egy tábláját. - Igen? Nálad
8 XI | közepén állott. Megzörrentem ablakát.~- Ki az? - hangzék ott
9 XXII | Hazamentünk.~Az utcára nyíló ablakokat kövekkel rakattam be, hogy
10 XXIV | ekkor hangos kopogást hallék ablakomon, s e szókat:~- Andorlaki
11 XVII | hogy még kigyógyulsz balga ábrándjaidból, mikkel a természet bõven
12 II | ilyesmit akart volna mondani:~- Ábrándos golyhó!~- Csak láttam -
13 XXII | után, félbeszakítá boldog ábrándozását.~Sebesebben, mint valaha,
14 XVI | lógtak, melyek József életét ábrázolák a Bibliából, amint testvérei
15 XIX | sem tartóztathat vissza?~- Abszolúte semmi...~- Ám eredj hát!
16 XVII | magamban; ez tehát az õ Achilles-sarka.~- Hanem most már válnunk
17 XI | megérdemled.~- Olyan jót nem ad többé, mint ön volt, uram.~-
18 VI | tekintettel ûzé ki az angyal Ádámot és Évát a paradicsomból.~-
19 XI | lehet; mert nem tudom, mikor adhatok ismét. De legyen ön meggyõzõdve,
20 VIII | szerettem õt!...~- Hogy adhattad kezedet halálos ellenségemnek,
21 VII | visszajövök.~- Hm, meglehet. Adja isten.~Magyarázatom nagyon
22 XVII | csak sebet, és ne halált adjak...~- Óh, a szemtelen gazember! -
23 III | azért vannak, hogy az áldást adják gyermekökre.~- És ha nem
24 X | Azért, hogy Bettinek tudtára adjam, miszerint gyermekemnek
25 XIV | aztán ki az ördög adna valamit, ha ilyen becsületes
26 XIII | kifogytam a pénzembõl...~- Adnak még arra a gyûrûre, amely’
27 XII | tekintettel köszöném meg adományát, s távozám.~ ~
28 XXIII| ki még tennap az új világ Adonisza volt.~Leoldám nyakáról a
29 XVII | eddig sem vagyok egynek sem adósa. Mikor úgy jókedvemben találnak,
30 XI | kérdezd, csak adj. Ha nem adsz: agyonlõlek... töltött fegyver
31 IV | kezét kérte.~- És te od’adtad, bizonyosan, ugye? - riadtam
32 XXVII| félénk kis bohó, mint az afféle új menyecskék...~- Egyébiránt
33 VII | leszek az, aki meghal. Eszem ágában sincs, hogy meghaljak. Bízom
34 XVI | ugye az a kisfiú? - kérdém aggalommal.~- Szegény, de nem rongyos.~-
35 XI | volt a temetõben, csak ezen aggastyán és én és a csendesség. Halk
36 IV | Rózához, de lassanként szûntek aggodalmaim, mert Ternyei maga sem mondta,
37 XIX | valódi barátom, mert temérdek aggodalmat szereztél nekem...~- Én?
38 XXVII| vele holtod napjáig; ne aggódjál. Az akasztófa éjszakkeleti
39 XIII | segíthetek rajta, miért aggódjam hát hiába miatta? - szólék
40 XXV | Magam valék kunyhónkban, s aggódva vártam Jánost, ki pár órával
41 XVI | tartá. Két tisztességes ágy, néhány bõrszék, a szoba
42 XI | termek nálad, és kettéhasítom agyadat ez ásóval, és szívedbe vájom
43 VIII | hallanám.~- Köztünk - folytatá ágyam szélére ülve -, köztünk
44 XXIV | elzsibbadva, elalélva rogytam ágyamra, hogy elaludjam vagy meghaljak.
45 IV | Másnap hozzám jött. Még ágyban talált, mert gyöngélkedém.
46 XVII | erõvel azt akartad, hogy agyonlõjelek, de én, amennyire lehetett,
47 XI | csak adj. Ha nem adsz: agyonlõlek... töltött fegyver van nálam.~-
48 XXVII| állani, ugye?... Engemet agyonverni...?~- Légy nyugodt - csöndesítém
49 VIII | halálos ellenségemnek, aki agyonverte lelkemet, óh, Róza!~- Ha
50 XI | Õrült gondolat gyújtá meg agyvelõmet.~Rohantam a sírásó kunyhajához,
51 VII | meghökkent, elsápadt.~- Aha, jól tapintottam! - gondolám.~-
52 IX | IX.~Ahogy fölgyógyultam, elsõ gondom
53 XVI | kis ablakon a halott kék ajakára és fehér, hústalan képére.~ ~
54 VI | a kis Betti egy fiúval ajándékozott meg.~Ez temetõi jelenés
55 IV | Tehát nem fogadod el ajánlatomat?... Sohasem láttam szegény
56 VII | vágtam közbe. - E gúny ajkadon a félelem miatt nyavalyatört
57 X | és hallani fogja az ön ajkairól e szót: fiam! Nem hallotta
58 XIX | Gvadányiból, de a halál lezárta ajkait. Fényesen temettem el, és
59 II | Ternyei egyet pattantott ajkaival, mintha ilyesmit akart volna
60 XI | gondolta, hogy rózsalevél; amaz ajkak helyett, melyek pirosak
61 IX | Ráhajoltam és megcsókolám... ajkam igen hideg lehetett, oly
62 XI | repkénytõl környezetten. A temetõ ajtajához közel egy roskadozó sírhalmon
63 XI | öreg, szegény asszony, ki ájtatosan imádkozott, olvasóval kezében.
64 XI | Hanem megállj, add ide ezen ajtónak kulcsát is.~- Házam kulcsát?
65 XXV | a várost, a világot: oly ájulásban volt lelkem, hogy semmi
66 XI | Nem tudom, meddig tartott ájulásom.~Midõn magamhoz tértem hirtelen
67 XIV | fitying híja sincs. És te nem ájulsz el örömedben?~- Nem.~- Én
68 XVII | ember nem tudja, mi szüksége akadhat... eh, de minek?... Mindazáltal...~
69 XII | Istenem, ha egy igaz szeretõm akadna, tán még egyszer tudnék
70 VII | Mi? Mi jogod van? - kérdé akadozva.~- Erõsebb fegyverrel víni -
71 XII | Egy aranyat nyújtott.~Nem akarám elfogadni.~- No, vegye el
72 VII | szólt oly hangon, mely talán akarata ellen esedezõ lett.~Nem
73 XX | Tehát, ha tûzbe jövök, akaratlanul megsarkantyúzom paripámat;
74 XII | megköszöném szívességét, s távozni akarék.~- Hát hova siet? - kérdezé
75 XXVII| csodálkozva nézett rám: mit akarhatok vele?~- Fiatalember, jöjjön
76 XXII | futnod kell...~- És hova?~- Akárhova, hol megmenekülhetsz, a
77 XVI | mint a megérdemlettet, akárki mit beszél. Én megérdemeltem
78 VIII | mindegy már akkor neki, akármerre fújja a szél. Szülõim kedvéért
79 XIII | a szeretõd emléke?~- Már akármi.~- Hadd el azt a golyhóságot,
80 VII | Mikor és hol?~- Mindegy akármikor és akárhol, ha már meg kell
81 VI | felelt Ternyei -, de ha nem akarnak önök hallani, majd látni
82 XVII | azért mondom, mintha nem akarnék adni; mennyi kell?~- Semennyi! -
83 VII | vesztegetjük a szót hiába. Akarsz-e vívni, vagy nem?~- Mondtam
84 XVII | megsebesítettelek; te erõvel azt akartad, hogy agyonlõjelek, de én,
85 IV | magyarázd meg: mi bajod? Mit akartál velem tennap? - szóla.~-
86 XX | Meghalt. Hóhér keze által. Akasztófán. Érdemtelenül.~ ~
87 XXVII| hogy észre nem vett. Az akasztófától jó darabra egy bokorban
88 XXV | barátom; Ternyei Boldizsárt akasztom! - feleltem. - Nézd, itt
89 XXIII| alatt lenni?... Csak az akasztott emberek vannak ott, és azok,
90 XXVII| huszonhat évvel, midõn fiamat akasztották.~Odanéztem az akasztófára...~
91 XII | Levettem ezt, és nyakamba akasztottam. Azon a vállon feküdt e
92 XVI | Sejtem, hogy azok lesznek, akiket keresek...~- A kisfiú mondá,
93 XX | vándorolna hozzánk. Ilyenkor, akinek módjában van, szobájába
94 XIV | kétségbeesem a szégyen miatt, ha akkorra marad egy fillérünk. Gondoskodjál,
95 XIV | föl:~- Kocsmáros, húszezer akó bort nekem, és pénztárnokomnak
96 XIX | egyre kérlek, barátom, hagyj alább az itallal...~- Nálad maradok -
97 XII | voltam képes kimondani, hogy alamizsnát akarok tõle kérni.~Végre
98 XIX | szerencsém roppant épületének alapköve, te megosztottad velem a
99 VI | ingadozó boldogságát szilárd alapra állítja. Rohanni, röpülni
100 XVI | betegen; semmi más nem volt alatta, s igen ócska, kopott ruhájával
101 VI | Uram, ez szemtelenség, alávalóság! Ön kezemet kérte, és visszautasíttatott...
102 III | szülõk azért vannak, hogy az áldást adják gyermekökre.~- És
103 XI | belõle valami. No, isten áldjon meg, jó fiú.~- Isten önnel,
104 XX | földerítettek ismét furcsaságai. Áldottak az ily emberek, kik életökben
105 VIII | karjaimból, és elrohant.~Soká nem alhattam el, egész reggelig, Sírtam...
106 XIII | kiálta föl Hiripi. - Aligha magára nem írta e szókat
107 XIII | van az... a talentum az aljas lelkekben irigységet, a
108 X | sem jött, kerülte még az alkalmat is, mely által hírt hallhatott
109 XXII | fogjátok hallani, hogy van.~Alkonyatkor odalopóztam a siralomház
110 XXII | nem válnám szégyenére az alkotónak, mint oly számtalanan! Meghalok
111 XVI | szoba alacsony padlására... álla leesett... halva volt. A
112 XIII | piruláskor azon arc, mely rendes állapotban is oly vörös, mint az övé
113 XX | paripámat; s ez a bolond állat, mihelyt sarkantyút érez,
114 XX | kínozza már azokat a szegény állatokat, a Jézus áldja meg? - dorgálá
115 XIV | szép: Delphis templomába állhatna ilyen kép!”~Valóban, szinte
116 XXVII| szavai oly szépek, hogy nem állhatok ellen.~S eljött velem erdei
117 XVII | adtam vissza a minapit! - állítá fiam.~- Hm, most jut eszembe -
118 XXII | lehet lélektani szabályokat állítani föl, mint a szerelemrõl:
119 XVII | pénzt.~Sokszor bebizonyult állítás, hogy kölcsönözött pénzzel
120 XIX | sírjához nagy márványkõoszlopot állíték, melyre e szavakat vésetém:~
121 VI | boldogságát szilárd alapra állítja. Rohanni, röpülni szerettem
122 XXVII| mesterré leszek és nagy mûhelyt állítok.~- Azt a bolondot csak ne
123 VII | volna mondani, hogy:~- Most állítottam el egy seb vérét, s ti máris
124 VII | magaddal...~- Ne fecsegj. Állj ide!~- Isten neki! Itt vagyok.~-
125 XXII | Miért?~- Mert ezren és ezren állják õt körül...~- Óh, átok mindazon
126 XIII | õ egy esküdtnek is mert állni szemébe, mert hazánk törvénye
127 XX | céltalanul. Tekintetem az udvaron álló nagy diófán akadt meg.~-
128 XVIII| Egyszer utaztam. A legelsõ állomáson, hol lovakat váltottam,
129 XXV | õt szakadatlanul. Utunkat állta egy eldõlt, hosszú fenyõ,
130 XXII | kifelé...~Az ajtóban útját állták a törvény emberei. - - -~
131 XXV | mondám el naponként térden állva az oszlop mellett, jó és
132 XV | ördög jutott eszedbe, hogy álmamat kérdezed? Még ezt soha nem
133 XXII | eltakarodtak, lefeküdni s álmodni kétségkívül ama gyönyörrõl,
134 XV | Ezer forint... eh, csak álmodom, hanem az igaz, hogy majd
135 XV | kérdeztem, hogy vajon nem álmodtad-e meg bajunkat, szerencsétlenségünket?~-
136 XV | amint fölébredt -, mit álmodtál?~- Szépet, barátom, gyönyörût! -
137 IV | ha tovább is folytatod álnokságodat...~- Megállj, Máté, hadd
138 XXII | És?...~- És megnézem: nem álom-e az amirõl itt beszelünk...
139 XXII | hagyjam magamat szerettetni általa, kit utálok; õ erõszakkal
140 XXII | Fiamra kimondatott a kötél általi halál.~Életének utolsó éjjelét
141 XIII | csapszékbõl. Ahova löktek, ott aludtam el; s midõn kijózanodva
142 XXIV | sem haltam, el sem tudtam alunni. Irtózatos ecsettel föstött
143 XIX | barátodnak - bátorítám õt -, ámbár te nem vagy valódi barátom,
144 XVII | de meddig? Nem tudom.~- Ameddig, addig. Hát én majd eljárok
145 X | aztán nyújtsd ide lábadat, amellyel elrúgtál, hogy megcsókolhassam
146 XX | azokkal még több volna, amelyeket már elpusztított - jegyzé
147 XXII | vesszenek, vesszenek... ámen!~Lerogytam volna, ha János
148 XX | angyaloknál annyival szebb, amennyivel szebbeknek képzeljük az
149 XX | tudom, az õsz-e vagy az amiatti irigység, hogy a kertésznõ
150 XXII | mindnyájan ily halállal, amilyet most bámulnak; vesszenek,
151 XVI | beszél. Én megérdemeltem azt, amire jutottam, csak az vigasztal,
152 XXII | megnézem: nem álom-e az amirõl itt beszelünk... mert én
153 X | kívánok lenni.~- Ah, uram, ön ámít engemet, miként elámította
154 VI | visszautasíttatott... ön Andorlakinak vetélytársa volt... és ez
155 X | intém õt: „Leányom, kerüld Andorlakit, mert õ meg fog csalni téged”... „
156 XIV | pénzhez. Még jeruzsálemi András idejében adtam egy iskolatársamnak
157 XV | álmodtam, hogy én vagyok az az angol herceg, kinek nevét már
158 VI | ilyen tekintettel ûzé ki az angyal Ádámot és Évát a paradicsomból.~-
159 II | hogy láttam az angyalok angyalát...~- Ah, úgy!~- Láttam azon
160 II | Annyi szent, hogy láttam az angyalok angyalát...~- Ah, úgy!~-
161 XX | kifejezzen egy oly lényt, mely az angyaloknál annyival szebb, amennyivel
162 VIII | Ne búcsúzzál, édes angyalom, még látjuk egymást...~-
163 XXII | Lujza -, ez nem apám, csak anyámnak távoli rokona, ki örökben
164 X | fogja ön látogatni mint anyát, meg fogja ön látogatni
165 XI | mindenem - szólék Betti anyjához -, fordítsa ön gyermekem
166 IX | fölgyógyultam, elsõ gondom volt fiam anyját keresni föl. Elveszem õt,
167 X | szemeim forrása ki volt apadva azon éj óta, midõn álmamban
168 XXII | éjjelét: menjetek az ilyen apához és kérdezzétek tõle, van-e
169 XXII | milyen jó vagy...~- Csak apai kötelességemet teljesítem.
170 XXII | lator!... Te nem ismered apámat - mondá Lujza -, ez nem
171 XXII | azt mondá, hogy megvett apámtól... és atyám mindig azt zúgá
172 XXII | siralomházban.~Ha ismertek apát, kinek oly szép, oly jeles,
173 XXII | edénybe tette és gondosan ápolta. Egykor hasonló foglalkozása
174 XIII | kérdéseid hangzanak ily aprón.” Töltse meg az üveget és
175 XIII | itt van a többinek az ára is.~- Így már jól van -
176 XIII | rongyos zsebkendõt adott az árába.~S a kocsmáros újra tele
177 XI | helyett, mely illatosabb volt Arábia minden fûszerénél... mindezek
178 XXVII| ásni kezdett. Ásott.~- Hah, aranyak! - kiálta föl.~- Szedd ki.
179 XII | szegény ruha, és az a szép aranygyûrû! Ugyan beszélje el történetét;
180 XII | fiatal!... Aztán milyen szép aranygyûrûje van, ni... mégpedig jegygyûrû,
181 XIV | hazudtolva Gvadányinak ez aranymondása: „Nincsen a magyarnak jobb
182 XVIII| országutakon, s ki most aranyrojtos bakancsban tapossa a puha,
183 XII | sokszor rászorult ennek az árára, tudom. Lássa, ez szép magától.~
184 XIII | ide!~- Szeretném elébb az árát látni - monda a kocsmáros.~-
185 XXIII| éledett föl.~Megsimítám arcait, elsimítám nagy homlokáról
186 VII | de vére kissé távol járt arcától.~- Válassz tehát! - szóla,
187 VI | fölidézte sírjaikból.~Halvány arcok és csend.~- Máté barátom,
188 XII | mint korbács, hasította arcomat, ha fejemet fölemeltem.
189 XVII | kezdék... a veríték csorgott arcomról... kezem úgy reszketett,
190 XI | keresztek hosszú, sötét árnyat vetének. A földön a harmatcseppek,
191 XXII | könyörge: Kegyelmezz, Bálint, ártatlan vagyok; szeretlek; ne öld
192 XXII | emberek is jutottak már s ártatlanabbul, mint én. Én nem tartozom
193 II | visszavezeti a szívet eredeti ártatlanságához; ekkor láthatni, mily tisztán
194 XIII | kocsmából, mert a bor nem ártott meg többé, úgy hozzászoktam,
195 II | remélne! A remény olyan olcsó áru, mit a legszegényebb ember
196 XIII | sem lehetne zsebembõl egy árva fillért is kihúzni... de
197 V | zúgások rémes volt, mintha árvizet hallottam volna felém tódulni,
198 XXVII| azonban nem a kunyhóban ásatám ki vele a pénzt, hanem az
199 XXVII| ásót.~- Hát aztán?~- Most ásd föl itt a földet.~- Minek?~-
200 XVI | összerogyástól. Falán repedések ásítottak, egyetlen ablaka, mely az
201 XXVII| tartott, amint nem kételkedém, ásóért. Midõn besötétedett, láttam
202 XI | kettéhasítom agyadat ez ásóval, és szívedbe vájom tíz körmömet.~
203 VI | szegény leányé - felelt az asszonyok egyike.~- Leányé - kiálta
204 VI | Róza tántorogva lépett amaz asszonyokhoz, s alig érthetõleg kérdé:~-
205 XVII | nézd meg azt a szegény asszonyt, nem kell-e valami neki?
206 VIII | hallani, bármi mélyen lesz is ásva sírom, és feljövök hozzád,
207 XXVII| s a fiú ott ült maga az asztalnál, várva az ételt. Fölugrott
208 XIII | palack fenekével kocogtam az asztalon... a csaplár jött, s újra
209 XIV | melyet generózus barátom az asztalra vágott, mikor bejött.~-
210 XIV | álljon elõtte; telerakatta az asztalt, s gyönyörködve emelte szájához
211 XVII | helyen lesz itt kegyednél.~S átadám, amit néhány nap elõtt nyertem.~-
212 XXVII| hagyom, nesze, tedd el.~S átadtam neki az összeget.~Az ajtó
213 VIII | emlékezet csónakára, és átevez az esztendõk széles folyamán
214 VI | késedelem talán ötvenévi átkot hárított volna el fejemrõl.~
215 IV | nemigen szoktál veszteni...~- Átkozottul szórakozott voltam; tudj’
216 X | csak azért, hogy térdeit átkulcsolhassa, és mondhassa önnek: rúgj
217 XVII | az én költségemen.~- Én átmegyek és megnézem! - szólt fiam.~-
218 XVI | maradék étel. Minden nyomort átszenvedtem már, s ez itt mégis megdöbbentett,
219 XII | leánytól kapta... ugye?~- Igen, attól - válaszolék -, ha már úgy
220 XVII | Valóban - felelt Ternyei, s átvette a maga kalapját, és távozni
221 XI | véle töltött órám emléke átvonult lelkemen, édesen, mintha
222 XVII | könnyezve örömében.~- Én vagyok atyád, fiam, én! - mondám, s büszke
223 XI | néha szerencsétlen, bujdosó atyádat.~Fiamtól hazamentem.~- Jancsi -
224 XXVII| bátyámnak nevezhessem önt, vagy atyámnak...~- Csak maradjunk a bátyánál,
225 XIX | faluzni...~- Mivégre?~- Avégre, hogy mulassunk, mint hajdanában...~-
226 XX | elég az istállóban...~- De azokkal még több volna, amelyeket
227 II | Boldizsár nagy úr volt, azonfölül kártyás; s én mégis hittem,
228 XII | már oly rég nélkülöztem. Azonkívül így szólított meg jó gazdám:~-
229 XXII | mit is szólhattam volna? Azt-e, hogy:~- Jó estét!~Leültem
230 XXII | arcot ily keserû könnyek áztattak már, azt a halál verítéke
231 VII | ajtót nyitva feledtük.~- Hát babonás vagy, te Jancsi?... De meg,
232 XX | ne féltsen engem, János bácsi; élet-halálra senkivel sem
233 IV | szegény embernek végtelen baj? Elnézhetnéd-e jó lélekkel,
234 XIX | hiányod?~- Hisz éppen az a bajom, hogy semmi hiányom sincs...~-
235 VI | könnyû menekülni minden bajtól? De nem gyávaság-e meghajolni,
236 XV | vajon nem álmodtad-e meg bajunkat, szerencsétlenségünket?~-
237 XVIII| országutakon, s ki most aranyrojtos bakancsban tapossa a puha, sima szõnyegeket?
238 III | még jobban elpirulva, hogy baklövésemet észrevettem.~És újra elhallgatánk.~
239 VIII | oldalbordámat törte el, s bal kezembõl egy darab bõrt
240 XI | Eh, ne beszélj ilyen balgaságot. Add ide kezedet, hadd szorítsam
241 XI | Nagyatyjára kereszteltetém õt Bálintnak.~- Andorlaki Bálint! Nem
242 XI | sem? Tehát isten veled, Bálintom, kisfiam, isten veled. Ha
243 XXII | képzeltem, hogy fiamat, Bálintot, akasztani viszik, és úgy
244 XXII | ingerkedni, miként egykor Bálinttal, kinek hirtelen megérkezése,
245 XX | már lovon ülök, csak nem ballaghatok, mintha szamár volna alattam.
246 XIII | ugyan összeillenek!~Én ballagtam szokott egykedvû komolyságommal;
247 XI | mert nevemmel együtt talán balsorsomat is öröklötte volna...~-
248 XIV | málvázsiája, nincs jobb balzsamomja, jobb magnéziája, mint ha
249 XXII | közelébe, s vártam, míg a bámész nép eloszlik, melynek mindene
250 XIX | felelt Hiripi, egyik bámulásból a másikba esve, amint végignézte
251 XVII | hálálhatom ezt meg?~Jancsi bámulást akart tettetni, de oly rosszul
252 XXII | ily halállal, amilyet most bámulnak; vesszenek, vesszenek...
253 XIII | Gvadányi az én poétám! Bámulom, szeretem õt, és könyv nélkül
254 XXV | csúfos halálát hidegvérrel bámulták; te pedig nem jöhetsz velem,
255 II | elfelejtette a beszédet. Némán bámultam. Úgy tetszett, mintha ezt
256 XX | negyvenegy éves.~- 1818-ban vagyunk; eszerint 1777-ben
257 XII | azért ilyen boldogtalan: bánatában hagyta így el magát. Mért
258 VII | azt fogja gondolni, hogy bánatomban elbujdostam; s úgy kell,
259 XIX | haldokolt... részvéttel, bánattal álltam mellette. Végszavai
260 XXIII| gyöngéden, mint az édesanya bánik beteg csecsemõjével. Éppen,
261 XX | világon, mint ha rosszul bánnak elõttem a szegénységgel.
262 III | elhagyott minden bátorságom. Bánni kezdtem vakmerényemet. De
263 XVII | ember gazdag, mi az ördög bánthatná?~- Míg az ember gazdag... -
264 II | nem is emberi, legalább baráti kötelességed kegyelettel
265 VII | szolgának:~- József, új kártyát. Barátim - folytatá játszótársaihoz -,
266 II | vagy búsulsz?~- Örülök, barátocskám, örülök...~- S mi adott
267 II | nyomorúvá tenni legjobb barátodat?~- És ha már mást szeret?~
268 XX | éve volt már, hogy Gáspár barátomat elkísértem oda, hova õt
269 XVII | pedig a fogadóba Gáspár barátomhoz.~Fölkutattam a fogadóban
270 XIX | nem szolgának, hanem barátomnak; õ házam gondviselõje, mindenese
271 II | évben újjal cserél föl.~- Barátomtól hallani ilyet: fáj.~- No,
272 II | Nagy úr és kártyás és... barátság! De huszonkét éves korában
273 XXVII| valánk. Õ azzal bizonyítá be barátságát, hogy engemet megrabolt
274 XIV | barátságot... ha szövetségünket barátságnak lehet nevezni; és miért
275 XIII | megajándékozom önt örökös barátságommal. Mi rendkívül összeillünk.
276 XIII | szólék vállat vonva -, de barátságomnak nem sok hasznát fogja ön...
277 XVII | után véletlenül ifjúkori barátunkra bukkanni, és megszorítani
278 X | azt remélte, hogy néha, bármily ritkán is, be fog ön tekinteni
279 XXII | halálnak szánt áldozatot... a barmot a mészáros kezében a vágóhídon
280 II | csillag.~- Szõke? Barna?~- Barnapiros, mint az esthajnal.~- Ah,
281 XVIII| naponként dolgozik, mint a barom; s amint kikapja napszámát,
282 XIII | pokrócon hevertél, nem bárson takarón; azért kérdéseid
283 XVIII| leveti, azért veti le fényes bársony öltözetét, hogy még fényesebbet
284 XIX | mint ezelõtt, barátodnak - bátorítám õt -, ámbár te nem vagy
285 XXVII| szikla mellett, mondván, hogy bátorság okáért rejtém több helyre
286 III | ekkor újra elhagyott minden bátorságom. Bánni kezdtem vakmerényemet.
287 XXVII| illik e közmondás, hogy a bátraké a szerencse, az bizonnyal
288 XXVII| bátyám; engedje, hogy bátyámnak nevezhessem önt, vagy atyámnak...~-
289 XXVII| atyámnak...~- Csak maradjunk a bátyánál, édes öcsém. Nos, hogymint
290 XIV | ez mi? - kérdém, egy kis batyura mutatva, melyet generózus
291 XXVII| XXVII.~A városba be-bejártam, s tudakozódtam Ternyeiékrõl.
292 XVII | Kérem a pénzt.~Sokszor bebizonyult állítás, hogy kölcsönözött
293 XII | gyalogoltam. Amennyire lehetett, béburkoltam magamat, s törekedtem elõre.
294 XVI | majd szemetek közé nézni becstelen leánytok?... Hah...~Kínos
295 VIII | inkább, mert Ternyeire nézve becsületbeli kötelességemben állott titkolnom,
296 VII | leszek, becsületemre!~- Eh, becsületed...~- Bízzál bennem. Szavamat
297 XIII | tud inni, mint én; pedig becsületem szentségére, ezzel sokat
298 XIII | is, nem is benne. - Adom becsülettel! - folytatá -, nekem nyújtva
299 XVI | látszott a vakolás, a kályha bedõlt. Elrémültem, amint benyitva
300 XXII | vontam magamat, füleimet bedugtam... és mégis mindent hallék!~
301 XXVII| gondolsz, beéred ezzel?~- Beérem-e? Hát volt-e eddig reményem,
302 XX | lóról, megveregeté nyakát, s beereszté az istállóba, õ pedig jött
303 XVII | még marad annyi, mivel beéri fiam, míg ismét szerezhetek...~-
304 XXVII| hogy azzal holtom napjáig beérjem...~- Be fogod érni vele
305 XII | bánat, aztán sírva fakadok. Beértem volna holtomig az elsõ szeretõmmel,
306 XVII | leszek... ha ugyan megint befogad ön?...~- Befogadni befogadnálak,
307 XVII | befogad ön?...~- Befogadni befogadnálak, Jancsi; de nem fogadhatlak
308 XVII | megint befogad ön?...~- Befogadni befogadnálak, Jancsi; de
309 XII | szavaimat.~Szobát nyittatott, befûttetett, s bevezetett engem magával.
310 VII | szorította össze fogát, s szemeit behunyta. Keze úgy reszketett, hogy
311 XXIV | körrajzaikat... szemeimet behunytam, hogy elaludjam; ekkor hangos
312 XIV | szállást csinálni; õ azalatt bejárta a papot, tanítókat, a jegyzõt,
313 XXV | valánk többé úr és szolga. Bejártam koronként a városba is,
314 XX | patkója alatt. Visszajövet bekandikáltam a ház kis ablakán. Szép
315 IX | lángoló szeretõpár, hanem mint békés szomszédok... nem mint két
316 XXVII| aki mesterséget tanult. Békétlenül vártam, hogy felnõjön; az
317 XXII | fiam szerelmébe valaha beleavatkozni; azért nemigen kérdezõsködém
318 XIV | pajtás, melybe te azonnal belebúhatol.~- Én? Magadra is rád fér...~-
319 VIII | hogy Róza a vízbe ugrott és belehalt.~ ~
320 XIX | ittam boromat, s könnyeim belehulltak poharamba. És e könnyek
321 XXV | estem, s egyik szemébe úgy belekaptam, hogy az rögtön kifutott.
322 VIII | szívéhez, és csókolt, mintha belém akarta volna lehelni lelkét.
323 XIV | Nesze. Ha azt hiszed, hogy belénk nem fér, hívass cigányokat,
324 VI | indulófélben voltunk, midõn belépett... Ternyei.~- Meg fognak
325 XXII | szorított kebléhez, midõn beléptél; azt mondá, hogy megvett
326 XII | volt - mondám -, a szél belesodorta fejemrõl a folyóba.~- Úgy
327 II | vagy sem?~- S hátha én is beleszeretek?~- Nem, Boldizsár, azt nem
328 VI | mentem a folyónak, hogy beleugorjam. Nem ugortam bele, mert
329 XII | akartam ugrani, s melybe Róza beleugrott. Érzéketlen folyam! Oly
330 XIII | halt nagyanyád? Mi lett úgy belõled?... Talán boldog vagy, mert
331 XX | lyukai kitágultak, s dõlt belõlük a pára. Amint megállt, szétterjeszté
332 II | Ternyei -, arcod fehér, mint a bemártott meszelõ... micsoda kislelkûség
333 XXII | eddig meghúztam magamat, s bemenék fiamhoz. János volt nála,
334 XVII | Semmin, semmin... mehetünk.~S bemenénk a játszószobába.~Vesztettem,
335 III | csak maga van... tessék bemenni...~- Nem... nem volt szándékomban...
336 VII | mondám a két legénynek.~Bementünk.~- Itt megálljatok - szólék
337 XX | ban vagyunk; eszerint 1777-ben születtél, két évvel utóbb,
338 XVI | bedõlt. Elrémültem, amint benyitva ezt láttam. Eszembe sem
339 XXVII| akasztófához... ásott. Végre benyúlt a gödörbe, s valamit vett
340 XXIII| völgy. A völgyet környékezõ bércek tetejében szüntelenül zúgnak
341 XXVII| kételkedém, ásóért. Midõn besötétedett, láttam õt kifelé jõni...
342 XII | Maga tán nem is hallgat beszédemre?... Mindegy különben; nem
343 III | tapasztaltam: Róza igen beszédes volt. De nyilatkozatán megörültem,
344 XIII | övé volt. Ekképp folytatá beszédét:~- Igen, uram, ön megszégyenített
345 XIII | De életemet majd késõbb beszélem el önnek... mert, remélem,
346 XXII | Többet hallgatánk, mint beszélénk. Ha a gyertya hamva megnõtt,
347 VIII | hogy te szerettél.~És így beszélgeténk hosszan hosszan... mit mondok?
348 XXIII| van, csak az énekesmadarak beszélgetnek egy kis patakkal. Középütt
349 XII | szívemnek, ha szerelemrõl beszélhetek. Aztán ezek a gondolatok
350 VI | folytatá Ternyei.~Miattam beszélhetett volna akármeddig, mert nyelvem
351 XI | ön volt, uram.~- Eh, ne beszélj ilyen balgaságot. Add ide
352 XII | a szép aranygyûrû! Ugyan beszélje el történetét; olyan kíváncsi
353 IV | Megállj, Máté, hadd beszéljem ki magamat. Jõjünk tisztába
354 XVII | üdvesség- és kárhozatról beszélnek, csak azon áll, miként halunk
355 XX | fiam -, mert akármeddig beszélnék, csak ott volnék, ahonnan
356 XVII | Hó, Máté barátom, mennyi beszélnivalóm lesz veled... mindent elmondok
357 II | semennyire.~- Ez nem igen sok. De beszéltél vele?~- Természetesen!...
358 XXVII| hogymint vagy... Igaz, beszéltél-e valakivel felõlem?~- Senkivel,
359 II | Természetesen!... Azaz dehogy, nem beszéltem biz én még.~- Hát?~- Csak
360 XX | nem beszél, hanem emlékeit beszélteti.~Ketten voltunk szobámban.
361 III | ültünk. Mit én tudom: mit beszéltünk, vagy beszéltünk-e valamit?...
362 III | tudom: mit beszéltünk, vagy beszéltünk-e valamit?... De igen, emlékezem,
363 XXII | nem álom-e az amirõl itt beszelünk... mert én még most is a’
364 III | hogy, úgyszólván, csak ma beszélünk elõször egymással, de semmi
365 XVII | tulajdonképp; hanem már csak beszólok, mondok, ha erre vetõdtem.
366 XIX | vastag bolondsággal vagyon bétakarva s nagy ostobasággal” - mint
367 IV | gyógyulni.~- És te meg fogsz betegedni, Ternyei, mégpedig általam,
368 XIX | el sem mehetett. Többheti betegeskedés után meghalt. Ott voltam
369 VIII | megmondani? Valami veszélyes betegség, ugye? Ne félj, ne gondold,
370 X | volna - feleltem. - Hosszas betegségem gátolt, hogy gyermekemet
371 XIII | verekedtem. Bezúzták orromat, betörték fejemet, és kivetettek a
372 VI | hogy hivatlan létemre betolakodom; de oly örvendetes újságom
373 II | vendéget, ki véletlenül betoppan, és egy kizsákmányolt tündérvilágnak
374 IX | századok kellenének.~Bementem Bettiékhez. A szobában egy öregasszony
375 X | tudni okát.~- Azért, hogy Bettinek tudtára adjam, miszerint
376 IX | neki. És mi elleszünk majd Bettivel, nem mint lángoló szeretõpár,
377 XII | tettem tûzbe, de nem gyõztem bevárni, míg megsült, mert nagyon
378 XXII | Oh, azt nem szabad bevárnod...~- S mi mást tegyek?~-
379 XI | Házam kulcsát? Minek?~- Hogy bezárjalak!~- És miért?~- Hogy el ne
380 VII | menénk.~- Jaj, elfeledtem bezárni az ajtót! - kiálta föl Jancsi,
381 VI | házasságot!~Midõn Ternyei bezárta maga után az ajtót: úgy
382 XVII | volna tudtára, hogy valaki bezúzta ablakának egy tábláját. -
383 XIII | pörlekedtem, kötõdtem, verekedtem. Bezúzták orromat, betörték fejemet,
384 XVI | József életét ábrázolák a Bibliából, amint testvérei eladják
385 XX | emeltem feléje, és õ egyet billentett rá fejecskéjével. Hah, ez
386 XXV | ötvenöt éves ember elkezdett birkózni... az iszonyú fergetegben...
387 XIX | szolgát, mert egymagad tán nem bírnád idevezetni... nagy farkassötétségei
388 XX | de csak akarnám, mert nem bírnám. Egy szó, mint száz: õ szép.
389 II | Semmi eh, Boldizsár. E lányt bírnom kell, nõmnek kell lennie,
390 XXII | szeretett édesatyám...~Nem bírt tovább beszélni, sírva hajtá
391 XVII | lõtt agyon, holott alig bírta a fegyvert, úgy reszketett.~-
392 XII | várost, tántorogtam; alig bírtak lábaim; nem csoda, mert
393 XXVII| utolsó is. Ennél több nincs birtokomban; jól el is rejtettem, oda,
394 XXV | földön és nyögött, alig bírva lélegzetet venni... véresen...
395 XXII | embert a hóhér kezében a bitónál.~Végre mindnyájan eltakarodtak,
396 XVII | többiekhez -, kinek van annyi bizalma bennem, hogy holnapig kölcsönözzön
397 XXVII| bízzék bennem.~- Arca nemigen bizalomgerjesztõ ugyan, de isteni neki, szavai
398 VII | ágában sincs, hogy meghaljak. Bízom az örök igazságban, és ez
399 XXVII| barátok valánk. Õ azzal bizonyítá be barátságát, hogy engemet
400 VI | megtörtént... de ott volt a bizonyság elõttem, az eltépett koszorú.
401 XXVII| most mind a kezedbe; nálam biztosabb, hogy megmarad. Nos, megelégszel-e,
402 XI | annyit, amennyi egy kis idõre biztosít az éhhalál ellen - feleltem. -
403 XXVII| hamar fogy. Én mindenképpen biztosítani akarom jövõdet. Ha ezt elköltöd...~-
404 VII | becsületemre!~- Eh, becsületed...~- Bízzál bennem. Szavamat adtam,
405 XXVII| Azt jól látom.~- Tehát bízzék bennem.~- Arca nemigen bizalomgerjesztõ
406 XI | elmellõzni. Várjunk tehát, és bízzuk magunkat az idõre.~Ezen
407 XIX | akkor még józan voltam uram, bocsásd bûnömet! De azóta folyvást
408 XVI | takarózott. Fejénél egy bögre ivóvízzel; egy üvegcse orvossággal;
409 XIII | viheti az ember...~- Ön bölcs férfi, csalhatatlan igazságot
410 XX | elpusztított - jegyzé meg bölcsen János.~Fiam leugrott a lóról,
411 XIV | szememnek ezt látnia, mint a börtönébõl menekült rabnak az élõ,
412 II | Hát nem mondtam még?~- Egy bötüt sem...~- No lásd, én azt
413 XXVII| feleségem olyan félénk kis bohó, mint az afféle új menyecskék...~-
414 XIII | aztán félreüté kucsmáját, s bokáit összeverve énekelni kezde:~
415 XXVII| akasztófától jó darabra egy bokorban húztam meg magamat. Õ a
416 XXII | virágokban lelte gyönyörûségét. A bokrétákat, melyeket kedvesétõl kapott,
417 II | A hetedik égben voltam, Boldi, akár hiszed, akár nem;
418 XXVII| sírjához, hanem Ternyei Boldizsáréhoz; és így szólék:~- Ternyei
419 XXV | Mindenkinek szívesen, csak Ternyei Boldizsárnak nem! - válaszolék.~- Kelmed
420 XXVII| tudakozódtam Ternyeiékrõl. Boldizsárról semmit nem hallottam; családjából
421 XVII | iparkodjék mindenki minél boldogabban halni meg.~Ez az ember tehát
422 XXII | büntesse meg. Vagyonunk engem boldoggá nem tett; mit ért nekem
423 VI | a sietés életem ingadozó boldogságát szilárd alapra állítja.
424 XXVII| örülök... hogy is ne? A boldogságnak, melyet másnak szerzünk,
425 XXVII| szívembõl örülök, öcsém, hogy boldogságodat eszközölhettem, szívembõl
426 XVII | nappal kártyázok!~- És boldogságodban semmi sem háboríthatna meg? -
427 XI | volna keblemben, mert azok boldogságos órák valának.~- És hová
428 II | szabad tenned. Képes lennél-e boldogtalanná, nyomorúvá tenni legjobb
429 VI | század... vagy csak óra óta? Boldogtalanoknak oly lassú az idõ. És én
430 XVII | tölté el, azé a menny, s ki boldogtalanul, azé a pokol. Azért iparkodjék
431 XI | majd ád az isten. Éljen boldogul, asszonyom, én elmegyek
432 VII | kacagtak, s én látva, hogy nem boldogulok vele, ott hagytam õket.~
433 XX | sokszor beszélt istenben boldogult Hiripi Gáspár uram.~Körülbelül
434 XXV | egyszerre, látva, hogy így nem boldogulunk. Egymásnak rohantunk. Õ
435 XII | uram...~- Máskor tartsd bolonddá apádat, gazember! - szólott
436 XXVII| mûhelyt állítok.~- Azt a bolondot csak ne tedd. Ennyi pénz
437 VII | ejtesz rá? Mit?... No, ne bolondozz hát! Hiszen nem mondtam,
438 XIX | Mert a pia-mater vastag bolondsággal vagyon bétakarva s nagy
439 XXVI | pirosló, hamvadozó csillag bolyong... az élet.~ ~
440 XXVII| összeget, mely helyre hozza bomlott körülményidet. Hány gyermeked
441 XIII | vetettek ki a kocsmából, mert a bor nem ártott meg többé, úgy
442 XV | Megveszem Magyarország minden borát, és foglalót adok a jövõ
443 XIII | ketten hatalmasan értünk a borital nemes mesterségéhez... bár
444 XIV | Mióta tapasztaltam, hogy a bornak többé semmi hatása nincs
445 XIII | folytatá -, hogy most a te borodból iszom, de majd iszol te
446 VII | korbácsommal ruhádat és bõrödet ama legények elõtt.~- Tehát
447 XIII | bosszankodását egy itce borom kétharmad részével önté
448 XIX | Mert mindig sírva ittam boromat, s könnyeim belehulltak
449 XIII | elõtt?~- Sejtem - válaszolék boromra pillantva.~- Nem jól sejti
450 XVI | tisztességes ágy, néhány bõrszék, a szoba közepén egy nagy
451 VIII | s bal kezembõl egy darab bõrt és húst szakított ki. Miért
452 II | sem tudtam szólni, nyakába borultam, és sírva fakadtam. - Lásd -
453 XIII | ezek hamis erkölcsökkel.”~Borunk elfogyott, s mi útnak indulánk.
454 IV | Én sejteni kezdtem, és borzadva kezdtem sejteni: hol járt
455 XIII | veled barátságot?~S efölötti bosszankodását egy itce borom kétharmad
456 XVII | rá nagyanyja, tettetett bosszankodással. - Ah, uram, olyan pajkos
457 XV | Lásd, azt gondoltam, hogy bosszankodni, haragudni fogsz rám, s
458 XIX | XIX.~Fiamé és a bosszúé volt eddig életem, s miután
459 XI | eszmét, én istenem, adj egy bosszúeszmét! Megvíjak még egyszer vele?
460 XIII | hogy éhen halok meg... Bosszulatlanul halni meg! Ezért féltem
461 XX | mondok? Leányt!... Ah, milyen bosszúság, hogy nincs szó, ami kifejezzen
462 VII | VII.~A bosszúvágy késõbb támadt bennem az
463 XVII | Legkevésbé sem csillapult bosszúvágyam, sõt egyre növekedett; de
464 XXII | nem vettem észre benne a botanika iránt valami nagy szenvedélyt...
465 XXV | a mennykõ gyújtott meg. Botjainkkal hadonáztunk egymás ellen;
466 XXV | kiálta, s fölemelé görcsös botját.~Én a kunyhó zugából még
467 XVII | ábrándjaidból, mikkel a természet bõven látogatott meg, pajtás.
468 XIX | részes voltam, s éltem javad bõvségében”; de mindazonáltal el kell
469 III | melyet nem adtam volna a brazíliai korona gyémántjáért, mert
470 XXII | mellettünk, mint a gyermek.~E búcsú!... De nem írom le.~Hazamentünk.~
471 VIII | ah, nem merem kimondani a búcsúszót; félek, hogy szívem nem
472 XIII | Esztendõ esztendõ után búcsút mondott nekem, de a nyomorúság
473 VIII | meghalni közeledben...~- Ne búcsúzzál, édes angyalom, még látjuk
474 XXII | hogy az isten két élettel büntesse meg. Vagyonunk engem boldoggá
475 XX | felelt Jánosnak -, mindaddig büntetem a gazokat, míg büntethetem.
476 XXV | kérdem tõled: mi nagyobb büntetés e nyomoréknak, a halál-e
477 XX | büntetem a gazokat, míg büntethetem. De ne féltsen engem, János
478 XVII | atyád, fiam, én! - mondám, s büszke voltam rá, hogy ily derék
479 XII | amint lehet. Én most csak búfelejtésül szeretek. Néha mégis erõt
480 XIII | nem búcsúzott el tõlem. Bujdosásom elején sokszor féltem, hogy
481 XI | emlegesd néha szerencsétlen, bujdosó atyádat.~Fiamtól hazamentem.~-
482 VII | te fogod tudni, hogy nem bujdostam el, hanem otthon vagyok...
483 XI | sírokon itt-ott zöld sarjak bújtak elõ. Midõn a temetõbe értem,
484 XVII | véletlenül ifjúkori barátunkra bukkanni, és megszorítani és megrázni
485 XI | feneketlen örvény szélére bukkantam volna, megálltam, és úgy
486 XXV | kunyhó zugából még nagyobb bunkósbotot ragadtam elé, s nekirohantam.
487 XIX | józan voltam uram, bocsásd bûnömet! De azóta folyvást homályos
488 XII | megpillantám, hogy közel burgonyaföld van. Tíz ujjammal kapartam
489 XII | amint jóllaktam sületlen burgonyákkal, milyen jólesett utána az
490 XII | ujjammal kapartam ki néhány burgonyát a földbõl, s tettem tûzbe,
491 XXIV | mindinkább sûrûbb ködbe burkolóztak... már csak kétesen láttam
492 XVII | Hanem majd visszakapja ezt busásan...~- De most én adtam vissza
493 XVI | egy kis varróasztal volt bútora, s falán képek lógtak, melyek
494 XXVII| át jutottam hozzá. Fényes bútorok, számos cseléd.~- Csakugyan
495 XXII | míg magától szárad el; a búzát pedig learatják. Ilyen a
496 XXII | célját érte, mert van-e cél, melyet el ne érhetnének
497 XX | az ablakhoz és kinéztem céltalanul. Tekintetem az udvaron álló
498 XX | lenne, hahaha.~- Ejnye be cifra! - kiálta föl János. - Még
499 XIV | látott dolgához.~- Húzd rá, cigány, hadd táncoljak! - mormogá,
500 XIV | táncoljak! - mormogá, s elaludt. Cigányok nem is voltak jelen tulajdonképp.~
501 XIV | hogy belénk nem fér, hívass cigányokat, s hányd a cimbalomba, ami
|