1777-cigan | cimba-erone | eronk-gyong | gyony-iszun | itall-kocsm | kodar-megcs | megdo-nyomo | nyomt-siras | sirat-terme | terne-zajt | zarja-zuzta
Rész
502 XIV | hívass cigányokat, s hányd a cimbalomba, ami fölösleges, érted?
503 XVII | gyermekünk, s én a legboldogabb családapa vagyok... éjjel, nappal
504 XXVII| Boldizsárról semmit nem hallottam; családjából senki nem élt már, csak
505 XXII | szükség lesz rá? Nagyon csalatkozott, János gazda!~- És gondolt
506 XIV | mert tudtam, hogy meg nem csalhat, miután nem volt mit vesztenem
507 XIII | ember...~- Ön bölcs férfi, csalhatatlan igazságot beszél. Exercitium
508 X | Andorlakit, mert õ meg fog csalni téged”... „Mit én bánom! -
509 II | manóba is, ha mást szeret, csapd le a kezérõl. Addig van.~-
510 XV | kivitette az udvarra, s csapját kihúzta, és hagyta folyni
511 XVIII| napszámát, rohan a legközelebbi csapszékbe, s garasait elkártyázza.~ ~
512 XIII | ültem egyszer egy nyomorú csárdában szótlanul, mozdulatlanul
513 XII | hogy mire a legközelebbi csárdához ér, addig megfagy; mert
514 XXIII| fenyõfák, mert közülök indulnak csatára a viharok és hozzájok térnek
515 VII | Három...~Egy pisztoly csattant, a másik durrant.~A hó piros
516 XVII | hah, kivel?~Ternyeivel.~Csavargásaimban elgondolkoztam néha, vajon
517 XVI | embertõl elhagyott rongyos csavargót fölvett ön kocsijára, hogy
518 XXIII| az édesanya bánik beteg csecsemõjével. Éppen, midõn levettük és
519 VI | koszorú. Körülnéztem; azt a csecsemõt... fiamat keresték szemeim.
520 VI | asszony egy... megkeresztelt csecsemõvel.~- Könyörülj rajtam, én
521 XI | mindenre képtelen vala.~Csekély pénzzel bírtam, de elég
522 IV | õ mosolyogva -, hát ily csekélységért az a roppant zaj?~- Csekélység!~-
523 XII | reggelire... Tegye el ezt a csekélységet...~Egy aranyat nyújtott.~
524 XXVII| Fényes bútorok, számos cseléd.~- Csakugyan életrevaló
525 VII | megérdemled, mindig jó fiú, hû cselédem voltál. Hanem, igaz, úgy
526 III | kérdém egyszer Rózáék cselédjét.~- A kisasszony - felelt
527 XXII | azon másnak vére...~- Mit cselekedtél?~- Megöltem õt.~- Iszonyú!
528 XVII | õ helyében magam is ezt cselekedtem volna. Mit a túlvilági üdvesség-
529 XXVII| megházasodom.~- Azt már okosan cselekszed. Választottál már valakit?~-
530 XVI | legnagyobb kegyetlenséget cselekszi. Gyakran átok a jótétemény.
531 IX | melyek egy közöttök emelkedõ csemetét a szelek ellen oltalmaznak.
532 XIX | Gáspár!~- Barátom, az ilyen csendes életben megaluszik az ember
533 VII | megnyugtatta õt.~Még üresek és csendesek voltak az utcák; csak a
534 XI | ezen aggastyán és én és a csendesség. Halk léptekkel, érzéketlenül
535 XXII | hogy hallok? - -~Lassanként csendesült a zaj, végre egészen megszûnt.
536 II | melyet minden évben újjal cserél föl.~- Barátomtól hallani
537 XX | megint azon töri fejét, hogy csigázza agyon ezt a csikót is, mint
538 XVII | pedig a szamár füle is csiklandós. Hanem majd visszakapja
539 XX | visszapillanték. Itt nekieresztém csikómat s vitt vágtatva, hogy az
540 VII | ízrõl-porra szaggatom. Fogát csikorgatva ugrott föl, és nekem...
541 XX | hogy csigázza agyon ezt a csikót is, mint már oly sokat...~-
542 II | kizsákmányolt tündérvilágnak minden csillagát és virágát körülöttünk hinti
543 VIII | fogok: a sírba. Óh, e gyûrû csillagom lesz a föld sötét éjjelében.
544 XX | szökelltettem paripámat, hogy csillagot kapjak le az égbõl, s azt
545 XXII | ha elveszed eszemet?~- Csillapuljon, édes jó uram! - esedezett
546 XVII | látása sem. Legkevésbé sem csillapult bosszúvágyam, sõt egyre
547 VII | hunyva, de pilláin könnyek csillogtak a gyertya bágyadt világánál.
548 XXVII| nõd?~- A konyhában.~- Mit csinál ott?~- A vacsorát készíti.~-
549 VII | Mindenre kész vagyok. Mint csináljak?~Kivontam zsebembõl két
550 XIV | volt a kocsmában szállást csinálni; õ azalatt bejárta a papot,
551 XIV | Pajtás, e verset terád csinálta Gvadányi: „És uniformisát
552 XXVII| Ternyei unokáját. Szállása csinos volt, de fényûzés nélkül.
553 XVI | szegény volt; de szobáját csinosan, rendben tartá. Két tisztességes
554 XVII | gyõzte elõszámlálni fiam csintalanságait, melyeket én örömmel hallgattam,
555 XI | zsivány... haramja...~- Csitt, ne kiálts... én nem vagyok
556 XII | s én rongyos ruhában és csizmában, melybõl ujjaim kinéztek,
557 XIX | maradt, s amint föleszmélt csodálkozásából, hirtelen fejéhez kapott,
558 XXVII| Mind a tiéd.~- Mind!~- Csodálkozd ki magadat. Aztán, ha eszedre
559 IV | pompás leány, becsületemre!~- Csodálkozol most, hogy úgy magamon kívül
560 XXVII| agyonverni...?~- Légy nyugodt - csöndesítém õt -, légy nyugodt; bosszút
561 XI | veled!~Megragadta kezemet, s csókja és könnyei egyszerre érték
562 XXIII| gondoltam, hogy letörlik csókjaim a kötelhelyet, és fiam föl
563 IV | érdemes! - S kezét tetéztem csókjaimmal.~- Bocsáss meg, lelkem,
564 XI | Leborultam sírja elõtt, és csókoltam fejfáját.~- Tehát itt nyugszol,
565 V | Mátém!~És örömkönnyeket csókoltunk le egymás arcáról.~Hm, ha
566 IX | gyermek hangosan sikoltott föl csókomra. Vagy talán szemrehányást
567 VIII | lelkem föl-fölül az emlékezet csónakára, és átevez az esztendõk
568 XII | mely a fölötte tartott csont után ugrált. Nem akartam
569 XI | hallani ruháik suhogását, csontjaik koccanásait.~- Hah - kiálték
570 XXIII| ki akarta onnan hányatni csontjait.~Megelõztem a várost; kiásattam
571 VIII | nagyságának tanúja itt összezúzott csontom. És szólj: miként hitessem
572 XII | házban.~De nem laktam jól e csonttal.~- Uram - szólíték meg egy
573 XVII | veszteni kezdék... a veríték csorgott arcomról... kezem úgy reszketett,
574 VIII | késõ minden ha.~Lankadtan csüggeszté le fejét, és megpillantá
575 XVII | éppen most üti be azt a csúf orrát...~Egykori szolgám
576 VII | elõtt nem engedhetem, hogy csúffá tégy.~- Rajtad áll, a csúfságot
577 XVII | nézd, apám, örökké úrfinak csúfol...~- Az is gazember, aki
578 XVII | Az is gazember, aki csúfolja! - kiáltott föl Jancsi csaknem
579 XXV | ezen emberek közt, kik fiam csúfos halálát hidegvérrel bámulták;
580 VII | csúffá tégy.~- Rajtad áll, a csúfságot eltûrni vagy elhárítani...~-
581 XIII | és önözzük egymást! Ez csúnyaság. Hagyjuk el azt az önt és
582 XIX | kívánatod teljesül...~- Csupa merõ mesebeszéd, amit mondasz,
583 XIII | kínáltam, hogy csakugyan igyék! Csupán azért, mert szokás.~- És
584 XXII | ígérek, csak ki vele!~- Hát csupánságosan csak azt akarom mondani,
585 XVIII| a teher alatt. Arcán víz csurgott végig... könny-e vagy veríték?
586 XVII | hálálkodni készül.~- Ej, az a cudar János! - kiáltá utána fiam. -
587 XIII | súgója. Minthogy azonban cudarabb nemzet nincs a világon,
588 XX | erei vastagokra voltak dagadva, orra lyukai kitágultak,
589 VIII | törte el, s bal kezembõl egy darab bõrt és húst szakított ki.
590 XVII | nyertem, s így ment egy darabig. Végre folyvást veszteni
591 XII | sajtozott, kértem, adjon egy darabot ozsonnájából.~- Takarodjál -
592 XII | föl. Mire a faluba értem, delet harangoztak. Óh, falun sokkal
593 XVII | játéknak, és kártyáztunk másnap délig egyhuzomban. Ekkor fölkeltünk.
594 XIV | uniformisát ha felveszi, oly szép: Delphis templomába állhatna ilyen
595 XIX | Jancsi és egy szolga. Másnap délre szerencsésen kijózanodott.~-
596 XX | XX.~Azon õszi délutánok egyike volt, midõn a város
597 I | jóságoddal.~Jó vagy te, jó.~Dicsértessék a te neved mindörökké!~Úgysem
598 XVI | a szoba közepén egy nagy diófa asztal s az ablaknál egy
599 XX | Tekintetem az udvaron álló nagy diófán akadt meg.~- Jancsi... -
600 XIX | elnyert vagyonát akár vízbe dobhattam volna, de fiam tekintetében
601 XXII | szekerek zörgése... lovak dobogása... emberek ordítozása...~
602 XVI | gondolám, s bementem dobogó szívvel. Elrémültem.~Betti
603 XVII | fölveszem és a folyamba dobom, nehogy másodszor is megbotoljam
604 VII | lett az ég, mintha gyilkot döftek volna szívébe, s vér folyna
605 XXV | meg-megdördült az ég, és a dörgés mindinkább közeledett. Végre
606 XX | kandalló mellett ült némán, s dohányzott, és koronként a tüzet igazgatta;
607 XIV | erõvel és szorgalommal látott dolgához.~- Húzd rá, cigány, hadd
608 XVIII| mondani, hogy naponként dolgozik, mint a barom; s amint kikapja
609 XXVII| Kijött a mûhelybõl, ahol dolgozott, s csodálkozva nézett rám:
610 XXV | élelemszerekért. Nem sok dolgunk volt, de ami terhünk akadt,
611 XXVII| mint én mondom, sebaj. A fõ dolog az, hogy tégedet szeressen...~-
612 XXVII| szoktam. Eleinte jólesett a dologtalanság, de most már mindinkább
613 XX | állatokat, a Jézus áldja meg? - dorgálá õt János.~- Ismét lecke,
614 XXIII| a szél azonban egyre dübörgött, talán még jobban, mint
615 II | éreztem: fájdalom-e vagy düh, de hirtelen fölugrottam,
616 VII | Tudtam, mily szenvedéllyel, dühhel szokott kártyázni. Úgy hivém,
617 VII | jobban meglep, mint a minapi dühöd. És mit akarsz végezni?~-
618 XVII | megzavarodtam elmémben, hogy dühöm és iszonyodásom ellenére
619 VII | pisztoly csattant, a másik durrant.~A hó piros lett... az én
620 XXV | Lehánytam fényes öltözeteimet, durva ruhát vettem föl, s így
621 XXII | melyet el ne érhetnének a dúsgazdagok?~Deregi sokkal gazdagabb
622 XII | Hirtelen odaugrottam... az eb megijedt és elszaladt, s
623 X | Hanem mi haszna volna ebbõl? Miért hazudna most én elõttem?
624 VII | fölkeltsen, ha föl nem találnék ébredni. Nemsokára elaludtam. Az
625 XII | álom!~Másnap igen késõn ébredtem föl. Mire a faluba értem,
626 XXIV | tudtam alunni. Irtózatos ecsettel föstött panorámaként vonultak
627 I | többé, teremtõm, megelégszem eddigi jóságoddal.~Jó vagy te,
628 XXII | melyeket kedvesétõl kapott, edénybe tette és gondosan ápolta.
629 XXIII| oly gyöngéden, mint az édesanya bánik beteg csecsemõjével.
630 XXII | Most hát, atyám, szeretett édesatyám...~Nem bírt tovább beszélni,
631 XI | zengett egy pásztorfuvola oly édesbúsan, hogy azon haldokló hattyú
632 XI | emléke átvonult lelkemen, édesen, mintha eolhárfa pengett
633 XVII | mindinkább megszerettem õt. Édeskeserûen kezdém érezni, hogy széles
634 III | szándékomban... majd... - efféléket hebegtem, kifelé hátrálva.~
635 XIV | elhagytam. Gáspár barátom efölött nagyon sajnálkozott.~Ah -
636 XIII | kötöttem veled barátságot?~S efölötti bosszankodását egy itce
637 XX | hogy csillagot kapjak le az égbõl, s azt nyújtsam a lyánykának
638 VI | adtam volna a csillagos égért.~A násznép gyülekezett.
639 XIX | mondám; egy szó megfejti az egészet. Két hét óta ura vagyok
640 XVII | örülök. Ajánlom magamat. Jó egészséget, úrfi, aztán megtanulja
641 II | volt... kis lángocska és égig nyúló füst!~Rózát elõször
642 XXV | fogsz halni... meg fogsz égni... e fának lángjai közé
643 XXV | összekulcsolám kezeimet, és az égre néztem és könyörgék:~- Isten!
644 XX | midõn a város és természet egyaránt szenderegni látszik vagy
645 XXVII| ez a bajod? Gyermekség!~- Egyéb is ért. Szegény nagyapám
646 XVII | haragusznak is ám a gyermekek rám. Egyébbel nem tudnak megbosszulni,
647 XIII | tisztelt úr - kezdé azon egyén, ki nem szokta a kínálást
648 XIX | de azon túl nem merném egyenesen rád fogni, hogy csakugyan
649 XXVI | esztendeje, hogy magam vagyok, egyes-egyedül.~A fiamé mellé ástam János
650 XVII | kit természet köteléke egyesít velem, és mintha fájt volna,
651 III | Róza. - Szülõim meg fognak egyezni; és ha nem... mindegy! Kész
652 XIX | Bosszankodva és mosolyogva egyeztem bele szeszélyébe.~Hát Hiripi
653 XIII | önnek... mert, remélem, egyhamar nem fogunk elválni egymástól.
654 VI | fejemrõl.~Éppen, amint az egyházhoz értünk, lépett ki onnan
655 XVII | kártyáztunk másnap délig egyhuzomban. Ekkor fölkeltünk. Ternyei
656 XIV | sötétedett, itt világosodott, és egyikben sem láthattam tisztán.~Ez
657 VII | Válassz! - mondám.~Az egyikhez is nyúlt, a másikhoz is;
658 XXV | Talán nemsokára csak egyikünk lesz meg, és végre nem lesz
659 XIX | minthogy el nem válhatunk egyimástól, tehát te is velem fogsz
660 XVI | eladják a kalmároknak, amint Egyiptomban fáraónál van stb. És most
661 XIII | összeillenek!~Én ballagtam szokott egykedvû komolyságommal; Hiripi Gáspár
662 XIII | az egyetlen volt, mi örök egykedvûségemet kissé megingatta.~- Szegény
663 XIV | feleltem tettetett egykedvûséggel; érzém, hogy egész testem
664 XVII | üti be azt a csúf orrát...~Egykori szolgám lépett be. Sejteni,
665 XIX | magaddal egy szolgát, mert egymagad tán nem bírnád idevezetni...
666 VIII | teéretted, Máté...~- Úgy egymásért szenvedtünk...~- De nem
667 VII | ontotok.~Szótlanul közeledénk egymáshoz. Ternyei elényújtá a két
668 XVII | De hisz eddig sem vagyok egynek sem adósa. Mikor úgy jókedvemben
669 III | többedmagával van. Ternyeit hítam egypárszor magammal, de akkor éppen
670 XIV | tehát lássunk hozzá és együnk, igyunk, amit szánk, szemünk
671 XXV | és úgy tetszett, hogy az égzengés meg akarja repeszteni a
672 XV | tapasztaltam. Rám nézve nem egzisztál...~- Úgy hát most tapasztalod.
673 XXII | jóllakás? Tudva, hogy annyian éheznek embertársaim közül. Midõn
674 XII | amint meglátott.~- Szegény éhezõ! - szólék esedezve.~- Ejnye,
675 XIII | kert lugasán; mit szól ön ehhez?... De, a mennykõbe is,
676 XII | õsz. A napok, s kivált az éjek hûvösödtek, és ruhám oly
677 XVII | szenvedély a kártya. Eszerint az éjet ma együtt töltjük, nemde?~-
678 VII | Nemsokára elaludtam. Az éjféli óraverés fölriasztott álmamból.
679 XI | nem kelhetnek föl, csak éjfélkor. Jó, be fogom várni az éjfélt,
680 VI | sugárt vet holt arcára.~Múlt éji álmam nemsokára kiment eszembõl.~
681 V | okoztak e szavak nekem. Éjjel-nappal füleimben zúgtak, s zúgások
682 VIII | csillagom lesz a föld sötét éjjelében. Mit gondolsz szerelmem,
683 XVII | nemde?~- Egy részét az éjnek legalább - mondám; és tusakodva
684 XVII | Igen? Nálad tölté utolsó éjszakáját? Jól tette. Az õ helyében
685 VII | s tán egy-egy könnyet is ejtesz rá? Mit?... No, ne bolondozz
686 XVII | legközelebb mihelyt szerét ejthetem; addig ajánlom magamat.
687 II | vagy, ha szeretsz, ki ne ejtsd többé e nevet elõttem.~-
688 XIII | érdemetlenek számába van ejtve.” De Gvadányi mindent jól
689 XX | termett virágnál százszorta ékesebb. Odaugrattam paripámat,
690 XII | mint szeretõmmel... nem éktelenítette el annyira. - -~Közelgett
691 XI | arc mily iszonyúan el volt éktelenítve! Ama homlok helyett, mely
692 XXV | ketten valánk élõ lakói. El-elbeszélgeténk a múltról, midõn még négyen
693 XVI | Bibliából, amint testvérei eladják a kalmároknak, amint Egyiptomban
694 XXV | semmi életjelt nem mutatott; elaléltságának legnagyobb tanúja volt az,
695 XXIV | kimerülve, elzsibbadva, elalélva rogytam ágyamra, hogy elaludjam
696 XXII | örökélet üdvessége sem fog elaltatni?... És azt fogjátok hallani,
697 XIV | táncoljak! - mormogá, s elaludt. Cigányok nem is voltak
698 VIII | õrjöngtem.~Reggel felé elalvám.~Gyönyörût álmodtam.~Álmamban
699 X | ön ámít engemet, miként elámította leányomat... Hanem mi haszna
700 XII | mely az út mellett futott. Elandalodva néztem utána.~- Ez a folyam
701 XVII | értett hozzá, hogy azzal csak elárulta magát.~- Ne titkold, Jancsi -
702 XIII | kezde:~Két krajcárom volt, elástam,~Megszáradt a torkom, felástam.~
703 XIX | El fogod hinni, ha majd elbeszélem történetünket. De erre most
704 XII | maradjon, ha nem akarja is elbeszélni... noha nagyon föl van ingerelve
705 II | virágok illata lerészegít, elbódít.~Így jártam, midõn Rózát
706 XXV | kifutott. Ternyei fájdalmában elbõdült, mint a vadállat. Föléje
707 XXIII| ki-kinézett a hold és ismét elbújt... a szél azonban egyre
708 XX | mind a hárman, s amennyire elbúsultam ilyenkor halálán, annyira
709 XIII | azt ne gondolja ön, hogy elcsaptak. Tudom, még most is siratja
710 XIII | csavargó komédiások, tehát elcsaptam a társaságot, és lemondtam
711 XVII | amilyen nyugtalan, még csak elcsavarog valamerre.~- Kis végzendõm
712 XXV | torkon ragadt engemet és eldöntött; én körmeimmel képének estem,
713 XXV | szakadatlanul. Utunkat állta egy eldõlt, hosszú fenyõ, melyet a
714 XII | jegygyûrû, amint látom.~Hirtelen eldugtam kezemet, melyen Róza gyûrûje
715 XXIII| összekuszált, s mondám: éledj föl, egyetlen magzatom,
716 XX | vált volna. Õ ezzel nem elégedett meg; azt akarja, hogy holnap
717 XXVII| folytonos munkához szoktam. Eleinte jólesett a dologtalanság,
718 XIII | búcsúzott el tõlem. Bujdosásom elején sokszor féltem, hogy éhen
719 XXII | következõ nap szerzend nekik; eléjövék a sarokból, hol eddig meghúztam
720 XII | Izabellára változtatá stb.~- Nem élek vissza tovább szívességével -
721 XXV | jártunk, hol én, hol János, élelemszerekért. Nem sok dolgunk volt, de
722 XIII | újra tele palackot hozott elénk.~- Hanem, Gáspár barátom -
723 VII | közeledénk egymáshoz. Ternyei elényújtá a két kardot, hogy válasszak.
724 XVII | Jancsi! - kiálték föl elérzékenyedve.~- Uram, édes jó uram! -
725 XVII | tüzes lelket, nemes szívet, éles elmét tanúsított.~- Ember
726 XIX | felelt Jancsi -, hanem amint elesett, az ön nevét említé...~-
727 VII | akár nem.~- Óh, te meguntad életedet, és most engem is a pokolba
728 XXIV | a mai napnak, sõt egész életemnek rémes jelenései. Végre,
729 XIII | Boldogan fogunk végigsétálni az életen, mint két szerelmes valami
730 XXV | volt lelkem, hogy semmi életjelt nem mutatott; elaléltságának
731 XX | Áldottak az ily emberek, kik életökben nem vétettek senkinek, s
732 XII | neve Juci, hanem mióta új életpályára lépett, a Juci nevet Izabellára
733 XXVII| számos cseléd.~- Csakugyan életrevaló ember kezdesz lenni, öcsém -
734 XI | és... egy jajkiáltással élettelenül rogytam a koporsóba a halott
735 XIV | mert én a rám esõ részt elettem. Mióta tapasztaltam, hogy
736 XXII | megkönnyezni; ha hosszabb életû lennék, talán sokan fognák
737 XVII | szorítottam fiamat keblemre.~Eleven, sötét szemû, barna fiú
738 III | szavamra megnyílik, hogy elevenen elnyeljen! Erõsebben fogtam
739 XIV | tehát csakugyan egészen elfajulsz? Kivetkezel erkölcsödbõl?
740 XX | hanem mintha messze múltból elfáradtan vándorolna hozzánk. Ilyenkor,
741 XI | hallod-e hangomat, vagy már elfeledtél engemet, ki téged sohasem
742 VIII | De ez édes teher alatt elfelejtém, hogy oldalam és karom keresztül
743 II | sem szólhattam, nyelvem elfelejtette a beszédet. Némán bámultam.
744 XII | aranyat nyújtott.~Nem akarám elfogadni.~- No, vegye el már, tegye
745 XIV | okot helyesnek találtam, s elfogadtam a ruhát. Amint meglátott
746 XX | hogy madarat akarok vele elfogni, vagy hogy meguntam tán
747 XIII | számodra hagytam, már rég elfogyhatott, és te most nagyanyáddal
748 XVIII| megpillantott, hirtelen elfordítá arcát, és szemlesütve tolta
749 VII | nyúlt, a másikhoz is; végre elfordította fejét, s az egyiket kivette
750 XVII | Ternyeivel.~Csavargásaimban elgondolkoztam néha, vajon volna-e még
751 VIII | hogy menjek - szóla -, hogy elhagyjalak. Mátém, tehát... ah, nem
752 VIII | Ne félj, ne gondold, hogy elhagylak miatta...~- Neked megmondom,
753 XVII | nem akarsz tán mindjárt elhagyni bennünket?~- Mindjárt nem;
754 XXVII| azonban e lakást legközelebb elhagyod... végy ki valami szebbet,
755 XXII | Hiszen örülnöd kellene, hogy elhagyom ez utálatos földet.~- De
756 XVI | gyermekem született, a város elhagyottabb részében állott, hol a szegénység
757 XXII | foglalkozni, de most mindezt elhagyta nagyobbára, csak a virágokban
758 IV | Haza.~- Haza? Hisz már rég elhagytuk lakásodat.~- Lehetetlen! -
759 VII | a csúfságot eltûrni vagy elhárítani...~- De ha én víni egyátaljában
760 III | magyaráztam. Kétségbeesett elhatározottság szállta meg szívemet. Most
761 XX | mert a kert nagy részét elhervasztotta már, nem tudom, az õsz-e
762 VII | S a másik...~- Üres.~- Elhiggyem-e ezt?~- Mindegy, akár hiszed,
763 XXVII| hamarjában, amennyit tõlem elhozasz. Egyébiránt csak a félénk
764 XXVII| szükségem.~- Mindegy; ha már elhoztam, csak itt hagyom, nesze,
765 XX | minden hajaszála, mely már elhullott, újra kinõne, és minden
766 XXII | értem jõnek azok, kik majd elhurcolnak...~- Oh, azt nem szabad
767 XX | kardok megint? - kérdé János elijedve.~- Hát minek a kard a becsületes
768 VII | szolgám, amint hajnalban elindulánk.~- Mire odaérünk, jóformán
769 XX | csak ott volnék, ahonnan elindultam, tudniillik: le akarnám
770 XIV | is vittük másba. Ugyanott elittuk, vagyis elitta, mert én
771 XX | tizenegy esztendeje. Hogy eljár az idõ!~- Az idõ áll, János
772 XVII | Ameddig, addig. Hát én majd eljárok ide, s aztán, ami kelleni
773 XV | mindenütt, ahol megálltunk, eljárt látogatóba, s amit így szerzett,
774 III | III.~Naponként eljártam Róza ablaka alatt; sőt napjában
775 XXVII| másodikat várja, és... mindenét eljátszotta. Én elnevettem magamat,
776 XXVII| hamvaira... tehát mindenedet eljátszottad?~- Mindenemet!~- No, semmi;
777 XI | kell, majd ád az isten. Éljen boldogul, asszonyom, én
778 XV | még ma indulok, mindjárt. Eljössz-e velem, Gáspár?~- Elmegyek-e?
779 XIII | mindazonáltal ott hagyám és eljövék. Nagy kedvem jött a mûvészethez,
780 XVII | vetõdtem. Hát holnap majd eljövök, uram, vagy legközelebb
781 XXII | soha. Nem hiszem, hogy éljünk a síron túl is; mert az
782 I | imádságom, míg hozzád jutott.~De eljutott hozzád.~És te meghallgattad,
783 II | hogy örökre boldog vagy elkárhozott legyek.~- Eh!~- Semmi eh,
784 XVIII| legközelebbi csapszékbe, s garasait elkártyázza.~ ~
785 XXIII| feküvék hosszában, mereven, elkékült arccal, kidülledt szemekkel
786 XX | már, hogy Gáspár barátomat elkísértem oda, hova õt nem kísérte
787 XXVII| uram, dehogy!~- De ha mégis elköltenéd... várj, gondoltam egyet.
788 XV | Gáspár, e pénzt nem szabad elköltenünk. Megmondom: miért? Nézd,
789 XXVII| biztosítani akarom jövõdet. Ha ezt elköltöd...~- Óh, dehogy költöm,
790 XI | kalapáccsal ütnék mellemet. Az idõ elkomorodott. Szél jött, haragosan süvöltõ
791 XXII | gyertya hamva megnõtt, fiam elkoppantotta.~- Hogy jut eszedbe - kérdezém -,
792 XXV | hagynám el önt? Nem, soha! Ön elkorbácsolhat magától, uram, de én mindannyiszor
793 XVII | hozzám:~- Fogadni merek, úgy elkotródol e néhány fillérrel, hogy
794 IV | könnyeidet - kiálték föl ellágyulva -, felcsókolnám könnyeidet,
795 XVII | Mellyel szükségeinket elláttad...~- Én?~- Pontosan megkaptuk...~-
796 XVII | hogy dühöm és iszonyodásom ellenére kezet fogtam vele, amint,
797 III | a sok beszédet...~Eddig ellenkezõt tapasztaltam: Róza igen
798 X | Szegény Betti! - sóhajték. - Ellensége volt a sors...~- A sors? -
799 IV | idvezelt õ.~- Barátod? Ellenséged!~- Ej, pajtás, a mennykõbe
800 XII | utána.~- Ez a folyam nagy ellenségem - mondám magamban -, nem
801 VIII | adhattad kezedet halálos ellenségemnek, aki agyonverte lelkemet,
802 XVIII| év múlva bosszút állott ellenségén? Én vagyok-e én?~Így elmélkedém.~
803 XI | körül; azt gondoltam: valami ellenséges kéz takarta el szemem elõl
804 XXVII| csak szemérmesség, nem ellenszenv... feleségem olyan félénk
805 XXVII| úgy vettem észre, hogy nõd ellenszenvvel viseltetik irántam, az egész
806 XXII | az vagyok...~- Tehát nem ellenzenéd, apám?~- Legkevésbé sem,
807 IX | nevet is adok neki. És mi elleszünk majd Bettivel, nem mint
808 XXII | teljesítem. Tehát fordult már meg elmédben a házasság?~- Úgy néha,
809 XI | boldogul, asszonyom, én elmegyek innen, itt nem maradhatok;
810 XV | Eljössz-e velem, Gáspár?~- Elmegyek-e? Hova ne mennék én veled!~
811 XXVII| magad java kívánja úgy. Most elmehetsz... tudod, mit? Mondd, hogy
812 XVIII| ellenségén? Én vagyok-e én?~Így elmélkedém.~Ternyei pedig szûkölködött,
813 XI | talán engem sem fog végképp elmellõzni. Várjunk tehát, és bízzuk
814 IV | neked, de megbocsáss; lásd, elmém zavart... nem tudom, mit
815 XII | szólíték meg egy mellettem elmenõt -, uram...~- Nos? - kérdé
816 XIX | Hogy és miképp?~- Úgy, hogy elmentél a fogadóból, melyben hagytalak,
817 VIII | fogok végetlen idõkön át elmerengeni azon, hogy te szerettél.~
818 XVII | lelket, nemes szívet, éles elmét tanúsított.~- Ember vagy,
819 II | szerettem volna Rózának elmondani... s egy szót sem szólhattam,
820 XIX | amit mondasz, barátom. Elmondhatom Gvadányival hogy: „- - -
821 XVII | beszélnivalóm lesz veled... mindent elmondok neked, ami azóta történt,
822 XII | nem voltam meleg szobában. Elmondta, hogy atyja szabó, még anyja
823 XIV | kérdém, s magam is csaknem elmosolyodtam jókedvén, mely szemébõl
824 XI | akarta volna pótolni, amit elmulasztott, gyorsan kezdett verni.
825 XXII | minél elébb...~- Ej, ha még élne nagyanyja - szóla közbe
826 XXII | hõsök közé, de ha tovább élnék, érzi lelkem, hogy nem válnám
827 XXVII| mindenét eljátszotta. Én elnevettem magamat, s megvigasztalám
828 IV | szegény embernek végtelen baj? Elnézhetnéd-e jó lélekkel, hogy azon asszony,
829 V | volna felém tódulni, mely elnyeléssel fenyegetett.~Végre eltûnt
830 XIV | gondolsz holnapután reggelig elnyelhetjük-e ezt a kincset? Én kétségbeesem
831 III | megnyílik, hogy elevenen elnyeljen! Erõsebben fogtam meg kezét...
832 XIX | így magamra nézve Ternyei elnyert vagyonát akár vízbe dobhattam
833 XXVII| a legnagyobb mértékben.~Elnyomott az álom. Ledõltem és elaludtam.~
834 XI | itt-ott zöld sarjak bújtak elõ. Midõn a temetõbe értem,
835 XX | lyányka szépségérõl - folytatá elõbbeni szavait fiam -, mert akármeddig
836 XXVII| egy oly összeggel, mint az elõbbiek voltak. Most azonban nem
837 XI | koporsófödelet... a hold elözönlé sugáraival Róza arcát...
838 XXV | fergetegben... közel egy élõfa lángjaihoz, melyet a mennykõ
839 II | a teremtésben kezdet óta elõfordult, mindaz lelkemben volt e
840 VII | tennem: téged kitörölni az élõk sorából!~- Mily szívesség!
841 XII | kiindultam. Két fogadó volt; az elõkelõbbikbe hajtatott. Leszálltam és
842 VI | légy, sors, hogy elzártad elõlem a halál útját, légy áldott.
843 XI | idvességem! - kiálték föl.~Újra elolvasám nevét... tudja isten, oly
844 XVII | És a jó öreg nem gyõzte elõszámlálni fiam csintalanságait, melyeket
845 XXII | vártam, míg a bámész nép eloszlik, melynek mindene van, csak
846 V | szívnek neveznek.~Az esketõ elõtti napon, délután, Rózánál
847 XIII | megszégyenített engemet, és én elpirulék szégyenemben.~Évek óta e
848 III | válaszoltam még jobban elpirulva, hogy baklövésemet észrevettem.~
849 XXVI | volt.~Hát én hol fogok majd elporlani?... E kunyhóban, vagy a
850 XX | több volna, amelyeket már elpusztított - jegyzé meg bölcsen János.~
851 II | valaki minden vagyonomat elrabolná, meg tudnék neki bocsátani;
852 XII | végezzem életemet; aztán elrabolta szeretõmet és most kalapomat.~
853 XVII | szóra. Ternyei Boldizsár; te elraboltad szeretõmet... én elnyertem
854 XIV | barátom és nem méltán-e, hogy elraboltam pénzét; mert valóságos rablás
855 VIII | Kiszakasztá magát karjaimból, és elrohant.~Soká nem alhattam el, egész
856 X | nyújtsd ide lábadat, amellyel elrúgtál, hogy megcsókolhassam azt!...
857 VII | érted?~Ternyei meghökkent, elsápadt.~- Aha, jól tapintottam! -
858 XX | nappal van, és nem éjszaka. Õ elsikoltá magát, s hogy ijedtében
859 XXIII| föl.~Megsimítám arcait, elsimítám nagy homlokáról szép fekete
860 XIII | mesterségéhez... bár az öné az elsõség... de isten segítségével
861 XIII | ki: miben áll ön fölötti elsõségem?~- Miben? Abban, hogy ön
862 VI | fölmerült, hogy aztán örökre elsüllyedjen. Feledésem folyamán úszott
863 VII | olvass hármat. A harmadikra elsütjük.~Ternyei görcsösen szorította
864 XII | odaugrottam... az eb megijedt és elszaladt, s nekem hagyta prédáját.~
865 XII | akarok tõle kérni.~Végre elszántam magamat. A fogadóhoz mentem,
866 XXVII| lakjunk együtt...~- Én már elszoktam az emberektõl, s fiam sírja
867 VIII | boldogságom zöld fájáról hoz, eltakarja kopasz homlokomat, ezt a
868 XXII | bitónál.~Végre mindnyájan eltakarodtak, lefeküdni s álmodni kétségkívül
869 X | áldja meg önt érte, uram!~Eltávoztam.~ ~
870 XXVI | halál... mert nem lesz, aki eltemessen. De mindegy: a föld színén
871 XXIII| És menénk, hogy fiamat eltemessük.~Sötét volt. A szél süvöltött,
872 XXV | zápor omlott, mintha majd az eltemetett völgynek még helyét is el
873 VII | Ha én veszek oda? Akkor eltemetsz. Tudod, hol tartom pénzemet;
874 XXVII| a szegény öreg, hol van eltemetve?~- Az innensõ temetõben.~-
875 XVII | mert nõd utolsó éjjelét éltének az én karjaimban tölté...~-
876 VI | a bizonyság elõttem, az eltépett koszorú. Körülnéztem; azt
877 XVI | hogy sötét gondolatától eltérítsem -, milyen szép volt akkor
878 XIII | van hát. Tessék!~- ’sten éltess’! - monda új társam, fölemelve
879 XXIII| ott kötelét?~- Nem, uram, eltette ön - felelt János.~- Úgy
880 VI | nem gyávaság-e meghajolni, eltörni a fájdalom alatt? Nem a
881 XXII | halál verítéke nem fogja eltorzítani. Nem gyáván halok meg. Bátran
882 XV | hogy meglehetõs rendesen éltünk, de kissé még rendesebben
883 V | elnyeléssel fenyegetett.~Végre eltûnt e kísértet, mely szüntelenül
884 VII | Rajtad áll, a csúfságot eltûrni vagy elhárítani...~- De
885 II | Ismét lecsillapultam, és... elundorodtam; nem tudom: azon névtõl-e,
886 XIV | Nemsokára kocsira ült és elutazott... de néhány száz forintja
887 XXII | úrfi! - inté fiamat János.~Elváltunk egymástól... még egyszer
888 VII | kerülöm a párbajt, hanem elvbõl.~- Ismerjük az ilyen elveket.~-
889 XIX | akarsz, csak maradj.~És elvégezõk, hogy együtt fogunk élni,
890 XXIII| felelt õ -, hiszen mi elvégezzük...~- Nem, János, e szent
891 XXVII| körültekintenie kell, s az élvek, mulatságok minden oldalról
892 VII | elvbõl.~- Ismerjük az ilyen elveket.~- Hidd el, ha mondom...~-
893 XXII | XXII.~Elvem ellen volt, fiam szerelmébe
894 X | lesz, hogy ön nem fogja õt elvenni, és mégis odaveté magát
895 XXII | Hiszen mi hasznod abból, ha elveszed eszemet?~- Csillapuljon,
896 VIII | folyamán ezen estéhez, ezen elveszett paradicsomba, s a lomb,
897 II | hinti el; s a csillagok elveszik szemünk fényét, s a virágok
898 XVII | Pár nap múlva visszakerült elvesztett pénzem kamatostul. Egyébiránt
899 XV | szomorú! Jobb szeretném, ha elvesztetted volna pénzemet.~- Miért,
900 XVII | nyereségre...~- Hogyan?~- Ha elveszti ön, holnap visszafizet;
901 XIX | fölhagytam a kutatással, elvesztvén minden reményemet meglelhetésérõl.
902 XXV | hadonáztunk egymás ellen; de elvetettük azokat egyszerre, látva,
903 XXII | végre egészen megszûnt. Elvettem kezemet fülemtõl... az utca
904 XXVII| minden csak rövid, futó élvezetet nyújt.~- Szoktál kártyázni?~-
905 VIII | tied is itt van még, és elviszem magammal oda, hová nemsokára
906 XXIII| kiásattam fiamat magam, és elvitettem messze, messze... szegény
907 VI | fiamat keresték szemeim. Már elvitték, s ez szerencséje volt,
908 VI | intése, gondolám, a sors elzárta síromat, azt kívánja, hogy
909 VI | Áldott légy, sors, hogy elzártad elõlem a halál útját, légy
910 II | ültömbõl, és nem bírtam. Elzsibbadtam tetõtül talpig. Erre még
911 XXIV | testi erõben kimerülve, elzsibbadva, elalélva rogytam ágyamra,
912 IV | Sohasem láttam szegény emberben ilyen megátalkodottságot!~-
913 XXII | ajtóban útját állták a törvény emberei. - - -~Az öreg Deregi megesküvék,
914 XXIII| jutott, hol a becsületes(!) embereknek van csak helye, s ki akarta
915 XXVII| Én már elszoktam az emberektõl, s fiam sírja mintegy lekötve
916 XII | Lássa, én már több szegény emberen segítettem, amennyire tõlem
917 XI | Mit cselekedjem azzal az emberrel... Ternyeivel? - kiálték
918 XIX | zsebbõl, és aztán lecsalják az emberrõl a ruhát...~- No, semmi,
919 XIII | kocsmárosban nehezen lesz annyi emberség, hogy ezt megtegye velünk,
920 XXII | Tudva, hogy annyian éheznek embertársaim közül. Midõn segítettem
921 XVI | kegyed, s egy isten- és embertõl elhagyott rongyos csavargót
922 XI | keresztekre, melyek között magasan emelkedett a nagy fehér feszület, repkénytõl
923 IX | halom, melyek egy közöttök emelkedõ csemetét a szelek ellen
924 XXIV | vagyok, kit fiad a sárból emelt ki egykor az utcán; én azon
925 XIV | asztalt, s gyönyörködve emelte szájához hol az egyiket,
926 XX | az ablaknál, én kalapot emeltem feléje, és õ egyet billentett
927 XIX | volt eddig életem, s miután emennek eleget tettem, az egészen
928 XIX | fogadóból, melyben hagytalak, s emiatt kétségbeestem afelõl, hogy
929 XI | Ha megtanulsz beszélni: emlegesd néha szerencsétlen, bujdosó
930 XVII | fiam. - Mindig a virgácsot emlegeti; pedig tudja, hogy az elsõ
931 XX | magamnak is eszembe, és sokszor emlegettük is õt hol Jánossal, hol
932 XX | járkál és nem beszél, hanem emlékeit beszélteti.~Ketten voltunk
933 VII | volt néhányszor azelõtt. Emlékezel rá? Betti. Ennek viszed
934 VIII | De lelkem föl-fölül az emlékezet csónakára, és átevez az
935 XVI | emlékezem...~- De hogy is emlékezhetnék! Akkor egészen más idõk
936 XVI | csavargó én voltam. Nem emlékezik kegyed.~- Régen lehetett...~-
937 VIII | kõsziklát.~Nem tudom már, mi emlékezteté Rózát, hogy végre távoznia
938 XIII | menekülni iparkodtam ez emléktõl. Úgysem segíthetek rajta,
939 XIX | amint elesett, az ön nevét említé...~- Az én nevemet?~- Igen,
940 II | hagyjuk õt; nem fogom többé említeni, ha úgy kívánod. Hát új
941 II | névtõl-e, melyet Ternyei említett, vagy magamtól?~- Boldizsár -
942 IV | kedvesemhez, sõt nem is említette õt.~A gazember maga járt
943 XXVII| Könnyû módon.~- Ki által?~- Énáltalam.~- Ön által? Hahaha!~- Mit
944 VII | távolban hangzott néhány férfi éneke, kik alkalmasint részegen
945 XIII | kucsmáját, s bokáit összeverve énekelni kezde:~Két krajcárom volt,
946 XXIII| csend és béke van, csak az énekesmadarak beszélgetnek egy kis patakkal.
947 XI | hogy azon haldokló hattyú énekét véltem hallani, melyet álmamban
948 XXII | bizony nem az. S ha már énelõttem sem szép, milyen lehet olyan
949 XII | csak e föltétel mellett enged ön tovább is kocsiján ülnöm,
950 VII | Nem, szolgák elõtt nem engedem magamat megbélyegezni; inkább
951 X | más hölgynek. Az isten nem engedheté, hogy éppen ekkor férj legyen
952 XIX | munkától; de õ arra kért, engedjem meg azt neki, hogy, ha már
953 XII | Megengedi?~- Hogy ne engedném, az istenért?... Itt elõttem
954 XII | mondám magamban -, nem engedte, hogy benne végezzem életemet;
955 XI | akarta neki adni; de én nem engedtem...~- Jól tette ön, asszonyom,
956 V | délután, Rózánál voltam. Enyelegtünk, ingerkedtünk, nevettünk...
957 XIII | de majd iszol te is az enyémbõl, ne félj. Most egy kissé
958 XI | Tehát itt nyugszol, itt enyészel, édes idvességem! - kiálték
959 XX | szellõ nyom nélkül jön és enyészik el; a romboló fergetegnek
960 XI | lelkemen, édesen, mintha eolhárfa pengett volna keblemben,
961 XII | való, hogy mersz koldulni ép és fiatal létedre? Hordd
962 XXV | kis kunyhóban, melyet ide építék magam Jánossal; kevés embert
963 XVIII| Nem messze a postaháztól építettek. Megtekintém a készülõ épületet.
964 XV | barátom, rám nézve gyászos epocha kezdõdik... hiszen most
965 XXVII| lépett a látkör szélére.~Éppenoly szép hajnal volt, mint ezelõtt
966 XIX | voltál szerencsém roppant épületének alapköve, te megosztottad
967 XVIII| építettek. Megtekintém a készülõ épületet. A napszámosok közt, kik
968 XIX | képes mozdulni.~- Hát? Hogy érdekelhet engem ez? - kérdém.~- Azt
969 XIX | ezentúl már igazán meg fogom érdemelni e nevet...~- De én föl nem
970 XIX | ama két oknál fogva tetted érdemessé magadat. Nálam fogsz maradni
971 XIII | világtól el vagyon felejtve, az érdemetlenek számába van ejtve.” De Gvadányi
972 II | kezdesz lenni, pedig ezt nem érdemlem tõled; avagy van-e hívebb
973 XVII | harmadik... de hiszen ezt sem érdemlik meg igazság szerint... én
974 XX | keze által. Akasztófán. Érdemtelenül.~ ~
975 XXVII| ki vele a pénzt, hanem az erdõben, egy szikla mellett, mondván,
976 II | szerelem visszavezeti a szívet eredeti ártatlanságához; ekkor láthatni,
977 XX | látszott a tajtéktól és sártól; erei vastagokra voltak dagadva,
978 VII | játszótársaihoz -, ez a pimasz erõnek erejével vívni akar velem, de azért
979 XI | és az õrülteknek óriás erejök van... azért adj ásót, kapát!~
980 XVII | Hanem most, fájdalom, nem érek rá... társaim itt a mellékszobában
981 XIX | nevet...~- De én föl nem érem ésszel, ha mindjárt félmesszely
982 III | ölelésembõl.~- Fogj meg, Rózám, ne eressz el! - szólék - úgy tetszik,
983 VIII | szolgámnak, hogy senkit be ne eresszen hozzám semmi szín alatt,
984 VIII | bizonyosan Betti lesz... ereszd be szegényt; és maradj magad
985 XX | velem, ha szabad kényére ereszteném.~- Jól van hát - szólt János -,
986 XXII | Fejem lekonyult, mint az érett kalász... hiszen kalász
987 XX | állat, mihelyt sarkantyút érez, azonnal azt gondolja, hogy
988 XVII | õt. Édeskeserûen kezdém érezni, hogy széles e világon õ
989 XXII | van-e cél, melyet el ne érhetnének a dúsgazdagok?~Deregi sokkal
990 XVII | csakhogy már a te eszed is érik, csakhogy már a te szíved
991 VIII | sebemre, melynek eddig minden érintés fájdalmat okozott. De ez
992 XXIII| vele, mintha minden kemény érintésem fájt volna neki, oly gyöngéden,
993 XXII | beszélt fiam, mígnem az érkezõ hajnal elválásra, örök elválásra
994 XIV | egészen elfajulsz? Kivetkezel erkölcsödbõl? Lelépsz a virtus ösvényérõl?...
995 XIII | tele vagynak ezek hamis erkölcsökkel.”~Borunk elfogyott, s mi
996 XI | a párbajokban. Aztán mit érne nekem, ha megölném is Ternyeit?
997 XXVII| napjáig beérjem...~- Be fogod érni vele holtod napjáig; ne
998 XXIV | világ végéig. Lelki, testi erõben kimerülve, elzsibbadva,
999 XXVII| való volt, hogy nyájassága erõltetett.~- Ne higgye, édes bátyám -
1000 III | tulajdonképp, mert nem volt erõm hangot adni -, Róza kisasszony...
1001 VII | játszótársaihoz -, ez a pimasz erõnek erejével vívni akar velem,
|