1777-cigan | cimba-erone | eronk-gyong | gyony-iszun | itall-kocsm | kodar-megcs | megdo-nyomo | nyomt-siras | sirat-terme | terne-zajt | zarja-zuzta
Rész
1502 XV | hagyta folyni a bort, és gyönyörködék benne. Végre beértünk a
1503 XIV | telerakatta az asztalt, s gyönyörködve emelte szájához hol az egyiket,
1504 XXV | kifutott szemmel. Pokoli gyönyörrel szemléltem kínját, s így
1505 XXII | álmodni kétségkívül ama gyönyörrõl, melyet a következõ nap
1506 XX | jõni - folytatá Bálint. - Gyönyörû kisleányt láttam...~- Úgy!
1507 XI | Rózára; óh, az az egykor oly gyönyörûséges arc mily iszonyúan el volt
1508 XXII | csak a virágokban lelte gyönyörûségét. A bokrétákat, melyeket
1509 VIII | még egyszer hozzám, hogy gyötörj? Ez kegyetlenség!~- Nem,
1510 XX | hát - szólt János -, csak gyötörje ezután is azt a szegény
1511 XX | állatot.~- Ha csakugyan gyötörni kell valakit - mondá fiam -,
1512 VIII | volna lehelni lelkét. Óh, ez gyötrelmes-édes ölelés volt, mintha a leszakadt
1513 V | tied sem lesz!~Oh, mennyi gyötrelmet okoztak e szavak nekem.
1514 XX | fiam -, már inkább állatot gyötrök, mint embert. Önt csak nem
1515 IV | remélem, hogy idõvel meg fogsz gyógyulni.~- És te meg fogsz betegedni,
1516 VII | Élet-halálra!~- Máté, Máté, mikor gyógyulsz már meg?~- Majd ha téged
1517 VII | haza valami csapszékbõl. Gyors léptekkel folytattuk utunkat,
1518 XI | pótolni, amit elmulasztott, gyorsan kezdett verni. Egy név állított
1519 XVII | legközelebb is...~És a jó öreg nem gyõzte elõszámlálni fiam csintalanságait,
1520 XII | s tettem tûzbe, de nem gyõztem bevárni, míg megsült, mert
1521 XVII | ember - szólott fiam, alig gyõzve engemet nézni -, és ha sokkal
1522 VI | csillagos égért.~A násznép gyülekezett. Összegyûlt. Már indulófélben
1523 XI | le hozzád!~Õrült gondolat gyújtá meg agyvelõmet.~Rohantam
1524 XXV | gondolám, melyet fiam számára gyûjték, ne vendégeskedjék senki!
1525 XVI | emlékezetem rossz kéngyertya, nem gyújthatok vele hirtelen világot, hogy
1526 XI | Nyisd ki az ajtót, vagy rád gyújtom a házat és meggyilkollak.
1527 XXV | lángjaihoz, melyet a mennykõ gyújtott meg. Botjainkkal hadonáztunk
1528 XVII | a kártyát.~- De már nem gyûlölöm annyira...~- Mit hallok?~-
1529 XVII | játszol? Egykor veszedelmesen gyûlölted a kártyát.~- De már nem
1530 XII | eldugtam kezemet, melyen Róza gyûrûje volt.~- Hát minek takarja
1531 XIII | pénzembõl...~- Adnak még arra a gyûrûre, amely’k ottan az ujjadon
1532 XII | ezek a gondolatok arról a gyûrûrõl jutottak eszembe. Vallja
1533 XII | szegénységben sem adta el ezt a gyûrût!... Már sokszor rászorult
1534 XIII | bizony nem adtam volna egy gyûszûnyi bort sem. Hiszen még tennap
1535 VIII | partján álltam, s néztem habjaira, melyek ringatva vittek
1536 VIII | ezt a szélvészes tenger habjaitól ostromolt puszta kõsziklát.~
1537 VI | vízbefúltat, ki hosszan úszott a habok alatt, s most még egyszer
1538 XVI | Megbocsásson, jó asszony, hogy háborgatom - szólék -, azt gondolám,
1539 XII | Nem akartam kedvtelésében háborítani ezen urat, s vártam, míg
1540 XXIII| nyugodalma!~De most már nyugszik háborítatlanul.~Vadonerdõ közepén van egy
1541 XVII | boldogságodban semmi sem háboríthatna meg? - kérdém.~- Semmi,
1542 XIII | a rágondolás mindinkább háborított, azért mindenáron menekülni
1543 VII | is barátodnak nevezz. Ne háborítsd föl lelkemet e szóval. Hidegvérrel
1544 XXV | gyújtott meg. Botjainkkal hadonáztunk egymás ellen; de elvetettük
1545 XIII | szeretett, de mindazonáltal ott hagyám és eljövék. Nagy kedvem
1546 XXVII| veled. Tehát, amint mondám, hagyd el e szállást, és keress
1547 XIX | Csak egyre kérlek, barátom, hagyj alább az itallal...~- Nálad
1548 XXVII| Igen, de munkában vagyok.~- Hagyja ott munkáját.~- De csak
1549 XXII | nincs-e ez rendén?... A paréjt hagyják nõni és élni, míg magától
1550 XXII | ezen embert, vagy legalább hagyjam magamat szerettetni általa,
1551 VIII | volnék isten elõtt: itt hagyna meghalni közeledben...~-
1552 XXII | eszembe jutna megházasodni, el hagynád-e vennem e leánykát?~- Miért
1553 XXV | senkije sincs többé, most hagynám el önt? Nem, soha! Ön elkorbácsolhat
1554 XVII | pénzt... lám, otthon akartam hagyni és az ördög... de hisz fele
1555 XXII | utálatos földet.~- De ekképp hagynod el, gyermekem!~- Ekképp?
1556 XIV | semmi hatása nincs rám, hagyogatni kezdtem az italt, s lassanként
1557 XXIII| karikát, melyet ez rajta hagyott. Azt gondoltam, hogy letörlik
1558 XII | melyet alkalmasint pásztorok hagytak ott. Melléje mentem, s végtelen
1559 XIX | elmentél a fogadóból, melyben hagytalak, s emiatt kétségbeestem
1560 XXIII| kiálték föl útközben -, nem hagytuk ott kötelét?~- Nem, uram,
1561 XXV | mint én; de hosszú sûrû haja egészen fehér volt, mint
1562 XII | úgy sincs kalapja; hogy hajadonfõvel ne járjon, hát tegye ezt
1563 XXIII| nagy homlokáról szép fekete haját, melyet az esõ megáztatott
1564 XII | között állt, s rajta egy hajdani szûr maradványa lógott.
1565 X | szobámat elõször, és ezen hajlék az elsõ, melybe beléptem...
1566 XII | sanyarúság vesszejével.~Mert hajlékom nem vala: nyáron izzadtam,
1567 X | is, be fog ön tekinteni hajlékunkba, s ha szerelembõl nem is,
1568 IV | Rózát. Õ alkalmasint hozzád hajlik; szülõi pedig hozzám. Ez
1569 VII | mondá szolgám, amint hajnalban elindulánk.~- Mire odaérünk,
1570 XXIV | jelenései. Végre, midõn hajnalodott, halványodni kezdtek emlékezetem
1571 VIII | látogass meg, kedvesem, hajolj le hantomra, s mondd ki
1572 XI | hozzám? Azt mondád te, hogy hajoljak le hantodra, s híjalak neveddel...
1573 IX | fölelevenedik s zöld sarjat fog hajtani?... Ah, soha! Mert ahhoz
1574 XII | fogadó volt; az elõkelõbbikbe hajtatott. Leszálltam és megköszöném
1575 VII | legények elõtt.~- Tehát hajthatatlan vagy?~- Az.~- Máté, nem
1576 XI | szél, mely fekete felleget hajtott magával, mintha egy szerecsen
1577 XX | János -, egykor fekete volt hajunk, és most szürke.~- Vénülünk,
1578 XIII | végre, hogy az ember nem hal meg éhen, és ez volt nyugtatóm
1579 XXIII| õrjöngõ zivatarban elõre haladhassunk.~Soká mentünk. Mire odaértünk,
1580 XI | De néhány napig a folyam halaival és néhány hétig a föld férgeivel
1581 XXV | büntetés e nyomoréknak, a halál-e vagy az élet?~- Az élet! -
1582 XX | amennyire elbúsultam ilyenkor halálán, annyira földerítettek ismét
1583 XXII | van-e kín, mely a Megváltó halálánál, mely a mártírok minden
1584 XVII | voltál gyermekemnek, mikor hálálhatom ezt meg?~Jancsi bámulást
1585 XVII | hogy fiam nagyanyja is hálálkodni készül.~- Ej, az a cudar
1586 XXV | tajték futott le.~- Ütött halálod órája! - ordítám. - Meg
1587 XXII | sokan fognák megsiratni halálomat, amit fájlalnék, mert más
1588 VI | keltett föl álmamból vagy halálomból, vagy mi volt? Mit én tudom.
1589 VII | észre ne vegye síromat, mert halálomnak titokban kell maradnia.
1590 XVII | hogy csak sebet, és ne halált adjak...~- Óh, a szemtelen
1591 XIII | halni meg! Ezért féltem a haláltól, nem annak kínjai miatt.
1592 XVI | jótéteményt sem. Számolhat kegyed hálámra!~- Igen? Tehát lesz, aki
1593 XII | többet ér. Tennap este, amint halásztam a falu alatt, nekem hozta
1594 VI | számára, melyet egy percig is halasztani véteknek tartottam. Máté
1595 VII | Máskorra kellett tervemet halasztanom. Következõ alkalommal is
1596 XIX | voltam oldalánál, midõn haldokolt... részvéttel, bánattal
1597 VIII | hogy nyugodtan, boldogan haljak meg... ha majd meg kell
1598 XI | aggastyán és én és a csendesség. Halk léptekkel, érzéketlenül
1599 III | magamban, és... melléje léptem. Halkan megfogám kezét... ekkor
1600 VIII | minden keserû emléke, ha most hallanám.~- Köztünk - folytatá ágyam
1601 XX | éreztem némi bánatot neve hallatára. Sokszor jutott magamnak
1602 XXVII| gazdálkodom, amint lehet...~- Hallatlan! Nem mondtam, hogy minden
1603 XXII | Így telt az éj. Többet hallgatánk, mint beszélénk. Ha a gyertya
1604 VI | és hallgass ki...~- Nem hallgatlak ki; hinnék szavadnak, hinném
1605 XX | szerint; én majd türelmesen hallgatom... szokásom szerint.~- Rég
1606 XXII | s hozzátartám fejemet és hallgatóztam...~Semmi nesz.~János széken
1607 XXII | János néma kétségbeeséssel hallgatta mindezeket, és most kirohant,
1608 XII | uram...~- Nos? - kérdé az.~Hallgatva álltam mellette.~- Mi kell
1609 X | alkalmat is, mely által hírt hallhatott volna leányomról. Midõn
1610 XXII | ez való; és a zajt is hallhatta ön, mert most haladtak el
1611 XI | moccanj; mert ha egy hangodat hallom, hogy segítségért kiáltasz:
1612 XIII | mint én. - Úri barátom! Hallotta-e már hírét Hiripi Gáspárnak.~-
1613 XXIV | Ismered-e hangomat? Már rég nem hallottad. Én azon koldus vagyok,
1614 XXVII| uram, beszéljen.~- Hát hallottál-e valamit az én viszonyomról
1615 VI | lett volna neked ekkor, itt halnod meg, szegény, szegény fiam,
1616 IX | melegítik; hanem mint két halom, melyek egy közöttök emelkedõ
1617 XI | megnyílt sírokból kiléptek a halottak... ifjak vének, hölgyek,
1618 XVII | kiálta rá nagyanyja. - Halottat nézni magányosan, ilyen
1619 XVII | távozánk, fiam a szomszédba a halotthoz, én pedig a fogadóba Gáspár
1620 XI | nem, Róza; a világ minden halottját látom, csak tégedet nem,
1621 VI | más; s legalább templomnál haltál volna meg, és nem.........~
1622 XVII | beszélnek, csak azon áll, miként halunk meg? Ki életének végperceit
1623 XVI | padlására... álla leesett... halva volt. A lemenõ nap kibontakozva
1624 XXVI | mindenség helyett csak egy halványan pirosló, hamvadozó csillag
1625 XXIV | Végre, midõn hajnalodott, halványodni kezdtek emlékezetem kísértetei...
1626 VII | folyna sebébõl. Lassanként halványodott... megjött a nap, az orvos,
1627 XIV | kellett.~Gáspár barátom hamarabb odalett, mint különben,
1628 XXVI | csak egy halványan pirosló, hamvadozó csillag bolyong... az élet.~ ~
1629 XXII | jut eszedbe - kérdezém -, hamvát venni a gyertyának?~- Tisztán
1630 XI | ne moccanj; mert ha egy hangodat hallom, hogy segítségért
1631 XI | légy irgalmas!~Esedezõ hangom megindíthatta a sírásót,
1632 IX | szívem volt, mert a gyermek hangosan sikoltott föl csókomra.
1633 III | tulajdonképp, mert nem volt erõm hangot adni -, Róza kisasszony...
1634 XI | hát hantodra, és nevedet hangoztatom, kedves nevedet, imádott
1635 XIII | takarón; azért kérdéseid hangzanak ily aprón.” Töltse meg az
1636 XI | Megzörrentem ablakát.~- Ki az? - hangzék ott benn.~- Nyiss ajtót! -
1637 XI | Andorlaki Bálint! Nem hangzik rosszul... hm, hogy jut
1638 XI | most, azt próbálni: jól hangzik-e vagy sem? Tehát isten veled,
1639 VII | koronként, s a távolban hangzott néhány férfi éneke, kik
1640 XI | hánytam ismét be. Minden hantnál, mely a koporsóra zuhant,
1641 VIII | meg, kedvesem, hajolj le hantomra, s mondd ki nevemet... óh,
1642 II | Az égben?~- Ott!~- S a hányadikban?~- A hetedikben, pajtás.~-
1643 XVI | legboldogtalanabb a világon. Hányan mondják ezt magokról! Ha
1644 XXIII| helye, s ki akarta onnan hányatni csontjait.~Megelõztem a
1645 XX | sem vesszük, mikor egyszer hanyatt esünk, bele a gödörbe, melynek
1646 XIV | fér, hívass cigányokat, s hányd a cimbalomba, ami fölösleges,
1647 X | odaveté magát az ön karjaiba. Hányszor intém õt: „Leányom, kerüld
1648 XX | sara is csaknem szikrát hányt patkója alatt. Visszajövet
1649 XI | vége!~Kijöttem a sírból, és hánytam ismét be. Minden hantnál,
1650 XI | kalmárok.~Midõn a sír be volt hányva, s a temetõt elhagyám: keleten
1651 XVII | kiáltott föl Jancsi csaknem haraggal.~- Hiszen senki sem szólít
1652 XI | rabszolgasereget hajtottak volna haragos kalmárok.~Midõn a sír be
1653 XI | elkomorodott. Szél jött, haragosan süvöltõ szél, mely fekete
1654 XV | gondoltam, hogy bosszankodni, haragudni fogsz rám, s te még csak
1655 XVII | csak az elsõ vagyok. Ugyan haragusznak is ám a gyermekek rám. Egyébbel
1656 V | rémes volt, mint a félrevert harang kongása az égõ ház gazdájának;
1657 XII | Mire a faluba értem, delet harangoztak. Óh, falun sokkal jobbak
1658 XX | Közönséges emberi hang, harangszó, minden másforma, mint különben...
1659 XIII | szûk világot látok, mert harapófogóval sem lehetne zsebembõl egy
1660 VI | késedelem talán ötvenévi átkot hárított volna el fejemrõl.~Éppen,
1661 VII | inasomhoz -, olvass hármat. A harmadikra elsütjük.~Ternyei görcsösen
1662 VII | szóltam inasomhoz -, olvass hármat. A harmadikra elsütjük.~
1663 XI | árnyat vetének. A földön a harmatcseppek, az égen a csillagok ragyogtak...
1664 XXII | apám, nem egyszer láttad a harmatot, mely szemembõl ifjúságom
1665 XII | mert a szél, mint korbács, hasította arcomat, ha fejemet fölemeltem.
1666 XXII | gondosan ápolta. Egykor hasonló foglalkozása közben ekképp
1667 VII | kérlek... lásd, hogy hozzánk hasonlók elõtt meggyaláztál, ezt
1668 XXVII| de nem olyan, mely hozzád hasonlót illet. Egyébiránt jó volt
1669 X | elámította leányomat... Hanem mi haszna volna ebbõl? Miért hazudna
1670 XX | kérdé János.~- Ej, e szót ne használja - felelt fiam - mert ezért
1671 XXII | ha istened van! Hiszen mi hasznod abból, ha elveszed eszemet?~-
1672 XXVII| De ha rászed ön!~- Mi hasznom volna belõle? S látja, hogy
1673 XIII | Hát azt gondolod, hogy haszon fejében kötöttem veled barátságot?~
1674 XIV | XIV.~Hiripi valóban nem haszonlesésbõl kötött velem barátságot...
1675 XX | kivel tûzött össze?~- Egy haszontalan, semmiházi, alávaló pimasszal,
1676 XXVII| János halála után mintegy hat évvel a fiúból ifjú lett.
1677 XIII | emberek vagyunk; mind a ketten hatalmasan értünk a borital nemes mesterségéhez...
1678 VII | hiába okoskodol itt elõttem. Határozz helyet és idõt, és válassz
1679 XXVI | idvességnek és kárhozatnak egy-egy határtalan világát foglalta magában,
1680 XIV | hogy a bornak többé semmi hatása nincs rám, hagyogatni kezdtem
1681 XIV | mai napból már nem sok van hátra; mit gondolsz holnapután
1682 XX | barátom, de mi megyünk... hátrafelé, mint a rák; azért észre
1683 III | efféléket hebegtem, kifelé hátrálva.~A szobaajtó nyílt. Róza
1684 XX | meg e kis medicei Venust. Háza elõtt kertecske van; abban
1685 XIX | annak kebelében, mint te házadnál volt, mert mindenfelében
1686 VI | gondolám, s menék.~Mire hazaértem, elvesztettem a koszorú
1687 VII | éktelenül megbántottét.~Hazaértünk. Lefeküdtem. Meghagyám Jancsinak,
1688 XII | hazám - válaszoltam.~- Nincs hazája? - folytatá õ. - Szegény
1689 XII | szemrehányással.~- Nekem nincs hazám - válaszoltam.~- Nincs hazája? -
1690 XIII | tisztelné meg jelenlétével házamat: tejben, vajban füröszteném
1691 XI | bujdosó atyádat.~Fiamtól hazamentem.~- Jancsi - szólék legényemnek -,
1692 XXII | búcsú!... De nem írom le.~Hazamentünk.~Az utcára nyíló ablakokat
1693 XIII | mert állni szemébe, mert hazánk törvénye gõzölgött fejébe”...
1694 XVII | szeretem a mulatságokat; házasodni nem akartam, mert egy szörnyû
1695 XXV | ki õt örökben tartotta. E házasságból lett a vén Ternyeinek, kirõl
1696 XVII | Egyébiránt sohasem bántam meg házasságomat, mindamellett, hogy oly
1697 VI | veled, Máté barátom, boldog házasságot!~Midõn Ternyei bezárta maga
1698 XVII | ez a Róza nõm lett? Hanem házasságunk csak néhány hétig tartott,
1699 XI | ajtót, vagy rád gyújtom a házat és meggyilkollak. Nyisd
1700 XII | húsát már leették valamely házban.~De nem laktam jól e csonttal.~-
1701 XVII | felesége irányában, s kész a házi boldogság. Így teszek én.
1702 XIV | házhoz... hát ki annak az úri háznak az ura?... Már meg se mondom,
1703 X | haszna volna ebbõl? Miért hazudna most én elõttem? Én hiszek
1704 VIII | Róza, neked nem akarok hazudni... párbajom volt.~- Párbaj?
1705 VIII | ha nem lesz is igaz, ha hazudsz is, csak mondd, hogy jobban
1706 XXII | János.~- Mondd hát, hogy hazudtál, és én lecsillapodom.~-
1707 II | hogy szeretem; de akkor hazudtam... ah, talán ezért szállt
1708 XIV | hogy maholnap meg lesz hazudtolva Gvadányinak ez aranymondása: „
1709 VI | hinnék szavadnak, hinném hazugságodat is, mert nagyon szeretlek!...
1710 XII | indulhatott el ilyen idõben hazulról? - kérdé a hölgy jószívû
1711 XVII | hát csak megvallom, hogy hébe-hóba hozogattam egypár forintocskát...~-
1712 VI | istenemre téged nem... - hebegém.~- Engem nem? Hanem hát
1713 III | szándékomban... majd... - efféléket hebegtem, kifelé hátrálva.~A szobaajtó
1714 IX | körül, e kitombolt tûzokádó hegy körül, fölelevenedik s zöld
1715 XXV | visszaértem, János jött a hegyen lefelé.~- Mit mívelsz e
1716 XVII | vitt a tanítónak. Láttam. Heidinger Náci meg egyre hordja neki
1717 XII | de ha ez gazember volt. Hej, nem érdemli meg, amennyit
1718 XII | szólt az megvetõleg.~- Csak héját legalább kenyerének és sajtjának! -
1719 VII | Tehát a fegyver: semmi... a hely: sehol... az idõ: soha.
1720 XVII | éjszakáját? Jól tette. Az õ helyében magam is ezt cselekedtem
1721 XXVII| igaza van önnek; de nincs is helyén az eszem. Igen, úr leszek...
1722 XIV | Gondold meg.~Ezen okot helyesnek találtam, s elfogadtam a
1723 VII | okoskodol itt elõttem. Határozz helyet és idõt, és válassz fegyvert.~-
1724 XIII | el azt az önt és mondjuk helyette, hogy te... mit?~- Isten
1725 XXIII| fenyõk ki vannak irtva, s helyökön egy óriási fehér oszlop
1726 XIV | Gondolkodtam; de gondolatim helyrõl helyre, tárgyról tárgyra
1727 XIII | de ez csak a legközelebbi helységig tart.~- S ott?~- Ott lesz
1728 XIV | Együtt jártunk helységrõl helységre. Az én hivatalom volt a
1729 XIV | ragaszkodott hozzám.~Együtt jártunk helységrõl helységre. Az én hivatalom
1730 XIV | akkor kezd undorodni a helytõl, melyben fetrengett.~Hiripi
1731 XXII | való tehát? Hah, és mi itt henyélünk gyáván, ahelyett, hogy megmentésére
1732 XV | hogy én vagyok az az angol herceg, kinek nevét már nem tudom,
1733 VI | ráznók le a szívrõl azt a hernyót, melyet életnek neveznek?
1734 II | S a hányadikban?~- A hetedikben, pajtás.~- Szép. Most már
1735 X | fiam! Nem hallotta soha, és hetekig szenvedett, és hetek múltával
1736 XIV | és pénztárnokomnak itt hétezer tortát, ugyanannyi fácánt
1737 XIX | kétszer-háromszor, s egy hétnél tovább sohasem tarthattam
1738 XXVII| Szegény nagyapám néhány héttel ezelõtt a legiszonyúbb nyomorban
1739 XXV | hetvenéves, s talán nincs hetven szál haj fejemen. E huszonhat
1740 XX | ismét találkozom vele. Nem hetvenkedésbõl beszélek, mert ha levetkezem,
1741 XIII | csak vakarón; pokrócon hevertél, nem bárson takarón; azért
1742 XIX | eszedbe? Hát van itt valami hiányod?~- Hisz éppen az a bajom,
1743 XIX | éppen az a bajom, hogy semmi hiányom sincs...~- Legyen eszed,
1744 X | hiszen közös szokás: saját hibáinkért a sorsot vádolni.~- Én méltán
1745 X | Ön jóvá tette volna hibáját? - kérdé gyermekem nagyanyja
1746 X | válaszolék -, mert minden hibámat jóvá tettem volna...~- Ön
1747 XVII | sõt egyre növekedett; de hidegen fogok vele találkozni, gondolám,
1748 XIX | vagy...~- Önnek barátja? Hihetetlen...~- El fogod hinni, ha
1749 X | Én hiszek szavainak, noha hihetetleneknek tetszenek azok. Óh, teljesítse,
1750 XXVII| föl elrémülve. - Hogy is hihettem ezen embernek?... Most bosszút
1751 XIX | mond Gvadányi, vagy hogy is híják, no... és elkezdett rigmusokban
1752 XI | hajoljak le hantodra, s híjalak neveddel... te meg fogod
1753 VII | kihívásomat, vagy éppen õ híjon ki engemet. Várva vártam,
1754 XV | Úgy hát most tapasztalod. Hímezés-hámozás nélkül kimondom, hogy az
1755 IV | akartam?... párbajra akartalak híni; azután jutott eszembe,
1756 XXII | erre, Bálint úrfi? No, ki hinné, hogy ilyen messze jár az
1757 VI | Nem hallgatlak ki; hinnék szavadnak, hinném hazugságodat
1758 VI | hallgatlak ki; hinnék szavadnak, hinném hazugságodat is, mert nagyon
1759 II | csillagát és virágát körülöttünk hinti el; s a csillagok elveszik
1760 VI | azt lábaimhoz.~Az induló hintók robogása keltett föl álmamból
1761 VII | végig, mely a napjöttét hirdeté; vörös lett az ég, mintha
1762 XIX | kérdezõsködtem itt felõle... de se híre, se hamva nem volt. Végre
1763 XVII | nem láttalak, s még csak híredet sem hallottam. Csakhogy
1764 XIII | barátom! Hallotta-e már hírét Hiripi Gáspárnak.~- Nincs
1765 XII | maradhat, hát menjen isten hírével; hanem tán nincs is vacsoráravalója,
1766 X | hazudna most én elõttem? Én hiszek szavainak, noha hihetetleneknek
1767 XXII | mert én még most is a’ hiszemben vagyok, hogy csak álom...~
1768 XXII | válik az esze. Hanem hát azt hiszi, hogy ezt szó nélkül meg
1769 XIV | vagyok, és éppen ennek a hitelezõje. Én hitelezõ, hahaha!...
1770 XIV | nem iszol már bort, s a hitelezõk kérés nélkül megkapják pénzöket...
1771 XVII | Virradatkor szétoszolt a társaság. Hitelezõm négyszáz forintért ezreket
1772 VIII | csontom. És szólj: miként hitessem el veled, hogy te vagy az
1773 VI | templomba, az oltár elé hítt, melyre tennap azt mondtuk
1774 VII | tehát... víni fogok. De te híttál ki; jogom van fegyvert választani.~-
1775 IV | járt az esze. Többé nem híttam õt Rózához, de lassanként
1776 XIV | Káromkodott, szidta az ilyen hitvány falukat, hol az utast egy
1777 XIV | hiszed, hogy belénk nem fér, hívass cigányokat, s hányd a cimbalomba,
1778 XIII | nótárius voltam; de... letettem hivatalomat, igen, letettem; azt ne
1779 VII | uram, s mi dolgom lesz új hivatalomban?~- Semmi, csak nézni fogod,
1780 VI | bocsátani - szóla -, hogy hivatlan létemre betolakodom; de
1781 X | mint szeretõ láthassa; de hivé, hogy meg fogja ön látogatni
1782 II | érdemlem tõled; avagy van-e hívebb barátod nálamnál, szólj?~
1783 VII | dühhel szokott kártyázni. Úgy hivém, könnyû lesz õt ily alkalommal
1784 XIII | ezzel sokat mondtam.~- Hja, uram - válaszolék -, gyakorlás
1785 XIII | a nemes lelkekben pedig hódolatot költ. Van szerencsém az
1786 XIII | egyszersmind föltámadt bennem ama hódoló indulat, mellyel nálamnál
1787 VI | Isten önökkel, uraim és hölgyeim. Isten veled, Máté barátom,
1788 XI | halottak... ifjak vének, hölgyek, férfiak. Csak Róza nem
1789 X | mint võlegénye egy más hölgynek. Az isten nem engedheté,
1790 X | ez, nem irigylette õ ama hölgytõl a boldogságot; de gondolá,
1791 XIII | fölemelve a palackot, s olyat hörpentett belõle, hogy maradt is,
1792 XII | arrafelé a halálnak megy?~- Hogyhogy? - kérdém.~- Hát úgy, hogy
1793 XVII | megnézem! - szólt fiam.~- Hogyisne! - kiálta rá nagyanyja. -
1794 VI | isten szent szerelmeért, hogyne volna közöd hozzá? - folytatá
1795 XXIII| mezítelen lábát, melyrõl a hóhérlegény húzta le a sarut.~És ez
1796 VI | legalább apád lett volna hóhérod, nem más; s legalább templomnál
1797 XXVII| két óránál. Csillagos, de holdatlan éjszaka volt, csak homályosan
1798 VI | úgy véltem, emlékezetem holdvilága még egy halovány sugárt
1799 XII | még anyja is él, de az õ hollétét nem tudják; hogy valódi
1800 VII | asztal; rajta egy tányér... a hollók tányérja... az akasztófa.~
1801 XV | gondolnál?~- Annyit se, mint a holnapi nappal!~- Dicsõ fiú vagy,
1802 XVII | annyi bizalma bennem, hogy holnapig kölcsönözzön négyszáz forintot...?~
1803 XVII | aztán megtanulja a leckéjét holnapra, különben majd lesz virgács.~
1804 XIV | van hátra; mit gondolsz holnapután reggelig elnyelhetjük-e
1805 XXIII| messze... szegény fiam! Még holta után is oly soká nem lett
1806 XI | de te már meghaltál, és a holtak nem kelhetnek föl, csak
1807 XXVII| Be fogod érni vele holtod napjáig; ne aggódjál. Az
1808 XIX | magadat. Nálam fogsz maradni holtodig, s én teljesítem minden
1809 XX | vétettek senkinek, s kik holtok után is föl-fölvidítják
1810 XXVII| gazdálkodom, hogy azzal holtom napjáig beérjem...~- Be
1811 VIII | kívánom, hogy legyen élet holtunk után is. Nem bánom, ha nem
1812 XIX | bûnömet! De azóta folyvást homályos idõk jártak...~- Hát jó
1813 XI | el volt éktelenítve! Ama homlok helyett, mely fehér volt,
1814 XVI | gerenda, mely az utcáról homlokának támasztatott, tartá meg
1815 XXIII| Megsimítám arcait, elsimítám nagy homlokáról szép fekete haját, melyet
1816 XV | fogsz rám, s te még csak homlokodat sem vontad redõkbe. Óh,
1817 III | homlokomat simította, e homlokot, melyen akkor nem voltak
1818 VIII | is a mennybe, az idvesség honába; csak a földben, a hideg
1819 VI | voltam néhány percig... vagy hónapig? Boldogságban oly hamar
1820 XIX | búcsúzott el, s útnak indult. Hónapok múltával jött vissza, néhány
1821 XXVII| megházasodtál?~- Ezelõtt egy hónappal, és a legboldogabb férj
1822 VII | Boldizsár, látod e karikást hónom alatt?~- Nos?~- Fülednél
1823 XVI | jótétemény. Azon öregasszony hord naponként ételt és orvosságot,
1824 XII | koldulni ép és fiatal létedre? Hordd el magadat. Vénülj meg és
1825 XVII | Heidinger Náci meg egyre hordja neki a süteményeket. Hanem
1826 XV | annyit kért tõlem, hogy egy hordó bort vehessen. Megadtam
1827 XV | vehessen. Megadtam neki. A hordót kivitette az udvarra, s
1828 XVIII| közt, kik földet és köveket hordtak, megismerém Ternyeit. Õ
1829 XXII | mint én. Én nem tartozom a hõsök közé, de ha tovább élnék,
1830 XXIII| sugárait...~Ott feküvék hosszában, mereven, elkékült arccal,
1831 XXII | fogtok megkönnyezni; ha hosszabb életû lennék, talán sokan
1832 XX | el; a romboló fergetegnek hosszanti nyomai maradnak. - - -~-
1833 X | tettem volna - feleltem. - Hosszas betegségem gátolt, hogy
1834 XI | is Ternyeit? A halál nem hosszúállás. Azzal csak jót teszünk,
1835 VIII | boldogságom zöld fájáról hoz, eltakarja kopasz homlokomat,
1836 XX | fakasztottak. Az illatot hozó szellõ nyom nélkül jön és
1837 XVII | megvallom, hogy hébe-hóba hozogattam egypár forintocskát...~-
1838 XIV | Hah, ezer átok, és mégsem hoztak bort... Kocsmáros, bort!...
1839 X | gyermekét a kereszteléstõl hozták ki a templomból, ön akkor
1840 XXII | Csak gondold - szólék hozzá- milyen bolond képzelõdéseim
1841 XXIII| indulnak csatára a viharok és hozzájok térnek vissza... de a völgyben
1842 XIII | nem ártott meg többé, úgy hozzászoktam, s eszerint nem is kaptam
1843 XXII | felõli falhoz közeledtem, s hozzátartám fejemet és hallgatóztam...~
1844 XIV | valamit, ha ilyen becsületes hüvelyben járnék kéregetni? Gondold
1845 XX | nem fúj, s a fáról mégis hulladoznak a levelek...~- Mint a mi
1846 XVI | Egészen üresen állt; falairól hulladozott a mész, látszott a vakolás,
1847 XXV | te; de néked is le kell hullanod, mert illik, hogy télen
1848 XXII | szemembõl ifjúságom virágaira hullott; amely arcot ily keserû
1849 XXV | lángjai közé vetlek!~És hurcoltam az égõ fa felé... még egy
1850 XII | csontot szopogatni, melynek húsát már leették valamely házban.~
1851 XXVI | látnám: milyen az a kis húsdarab, mely az idvességnek és
1852 XI | arccal, milyen a szenvedõ hûség.~- Megtaláltam sírodat,
1853 XVII | És miért?~- Hogy oly hûségesen gondunkat viselted...~-
1854 VIII | kezembõl egy darab bõrt és húst szakított ki. Miért is reszketett
1855 XVI | halott kék ajakára és fehér, hústalan képére.~ ~
1856 XIV | kiálta föl:~- Kocsmáros, húszezer akó bort nekem, és pénztárnokomnak
1857 XVI | Pedig még alig múltam huszonöt. Ifjan vénültem meg és nyomorúságban
1858 XII | Tehát volt?~- Volt.~- Tán hûtelen lett?~- Nem.~- Meghalt?~-
1859 VII | mosolygok, mert ekképp szólt:~- Hûvös az idõ.~- De kimelegedhetik
1860 XII | napok, s kivált az éjek hûvösödtek, és ruhám oly vékony, oly
1861 XIV | szorgalommal látott dolgához.~- Húzd rá, cigány, hadd táncoljak! -
1862 VII | Nos?~- Fülednél fogva húzlak innen szolgáink elébe, és
1863 I | I.~Végtelen magas a te lakásod,
1864 XI | Félelembõl-e, vagy mibõl, id’adta, amit kértem.~- Jól
1865 VII | a várostól ebben a hóban idáig gyalogol - válaszolék.~Látszott,
1866 XVI | szívem... az ajtó megett idegen arcot pillanték meg. Nõ
1867 VIII | köztünk vége a szemrehányások idejének, mert... hah, Máté, mi lelte
1868 XXV | nap minden sugarát csak idelövellte volna. Alig hallható távolban
1869 XVII | meglepetéssel idvezelt és idenyújtá kezét.~- A jó isten hozott,
1870 XIX | egymagad tán nem bírnád idevezetni... nagy farkassötétségei
1871 XIX | vízkórságban halok meg.~Ezután idézni kezdett valamit Gvadányiból,
1872 XIII | Gáspár pedig néhány mondását idézte Gvadányinak, aztán félreüté
1873 XIX | hajdanában?~- Ama régi jó idõkben, tudod, mikor...~- De mi
1874 XIV | szobámba, megtanítom; csak hogy idõm teljék.~E szavakra hideg
1875 VII | elõttem. Határozz helyet és idõt, és válassz fegyvert.~-
1876 IV | beteg; de remélem, hogy idõvel meg fogsz gyógyulni.~- És
1877 VI | volna: leszálltam volna az idvek országából e kárhozatos
1878 XI | nyugszol, itt enyészel, édes idvességem! - kiálték föl.~Újra elolvasám
1879 IV | rabolni kedvesemet, lelkem idvességét, és még azt kérdezi: mi
1880 XXVI | a kis húsdarab, mely az idvességnek és kárhozatnak egy-egy határtalan
1881 XI | sírokból kiléptek a halottak... ifjak vének, hölgyek, férfiak.
1882 XVI | még alig múltam huszonöt. Ifjan vénültem meg és nyomorúságban
1883 XVII | távollét után véletlenül ifjúkori barátunkra bukkanni, és
1884 XII | többen ozsonnáztak. Egy ifjút, ki sajtozott, kértem, adjon
1885 XXVII| úr lehetsz?~- Csakugyan igaza van önnek; de nincs is helyén
1886 XX | dohányzott, és koronként a tüzet igazgatta; én szobahosszat sétáltam
1887 VII | meghaljak. Bízom az örök igazságban, és ez Ternyei halálát kívánja,
1888 XIII | ön igen kegyes...~- Csak igazságos, és nemkülönben méltányos.
1889 XIII | bölcs férfi, csalhatatlan igazságot beszél. Exercitium facit
1890 XIX | semmi...~- Ám eredj hát! De ígérd meg, hogy vissza fogsz ismét
1891 XXII | úrfi, hogy...~- Mindent ígérek, csak ki vele!~- Hát csupánságosan
1892 XIX | fogsz ismét jõni.~- Azt ígérem, arra esküszöm, barátom!~-
1893 XI | amit a párbaj elõtt neked ígértem: bútorom és ruhatáram legyen
1894 XIV | lássunk hozzá és együnk, igyunk, amit szánk, szemünk megkíván.
1895 XIII | inkább koplaltam, csak hogy ihassam és felejtsek. És én, aki
1896 XIII | isznak.~És egyre ittam, mikor ihattam; de lassanként már nem törték
1897 II | II.~Róza, Róza! ......................................................~
1898 III | III.~Naponként eljártam Róza
1899 II | ha igazán így volna, sem ijednék meg. A manóba is, ha mást
1900 XX | elsikoltá magát, s hogy ijedtében sikoltott, láttam halvány
1901 XI | töltött fegyverem, csak ijeszteni akartalak. De õrült vagyok,
1902 V | kísértet, mely szüntelenül ijesztgetett. Jegyet váltottam Rózával.~
1903 II | szemünk fényét, s a virágok illata lerészegít, elbódít.~Így
1904 XI | ama lehelet helyett, mely illatosabb volt Arábia minden fûszerénél...
1905 XX | milliónként sírva fakasztottak. Az illatot hozó szellõ nyom nélkül
1906 XVII | Gondoskodjék, anyám, hogy illendõen eltemessék, az én költségemen.~-
1907 XIII | hogy elhagytam; mert rám illenek ama szavak, melyeket a peleskei
1908 XXVII| szállást, és keress hozzád illõbbet és fogadj cselédeket, s
1909 XII | Lássa, ez szép magától.~Míg ilyeneket beszélt útitársnõm, beértünk
1910 XX | És a történet hallgat az ilyenekrõl, akik másokat megnevettettek;
1911 XI | asszonyom. Nem tudom: fogok-e imádkozni, de ha igen, hadd tudjam
1912 XI | hangoztatom, kedves nevedet, imádott Rózám! Halld meg ott alant...
1913 XI | de ha igen, hadd tudjam imádságomba foglalni.~- Leányom az ön
1914 VIII | Be vagy kötve... és én az imént rád nehezedtem...~- Egy
1915 XXII | szóla János belépve.~- Imhol e pénz, fiam - mondám én -,
1916 VII | enyémet.~- Jancsi - szóltam inasomhoz -, olvass hármat. A harmadikra
1917 XVII | föllázítani, de csak föl is indítani? És azt mondám, hogy semmi,
1918 XIII | Borunk elfogyott, s mi útnak indulánk. Amint kiléptünk, a kocsmáros
1919 XIII | föltámadt bennem ama hódoló indulat, mellyel nálamnál nagyobb
1920 XXII | csak lassanként vált komoly indulattá. Minden érzelemrõl inkább
1921 XII | kocsi elindult.~- Hogy is indulhatott el ilyen idõben hazulról? -
1922 XXIII| derült volt a hajnal.~- Induljunk, barátom! - szólék Jánosnak.~-
1923 XXIII| a fenyõfák, mert közülök indulnak csatára a viharok és hozzájok
1924 VI | dobta azt lábaimhoz.~Az induló hintók robogása keltett
1925 VI | gyülekezett. Összegyûlt. Már indulófélben voltunk, midõn belépett...
1926 XV | négynapi járóföld. Én még ma indulok, mindjárt. Eljössz-e velem,
1927 XXIII| mentünk. Mire odaértünk, ahova indultunk, a zápor megszûnt, a fellegek
1928 XVII | Igen? - kérdé, annyira sem indulva meg, mintha azt adtam volna
1929 VI | gondolám, hogy a sietés életem ingadozó boldogságát szilárd alapra
1930 II | Rózát láttam meg.~Lábaim ingadoztak. Kis híja volt, hogy térdre
1931 XII | elbeszélni... noha nagyon föl van ingerelve kíváncsiságom. Hanem, igaz,
1932 XVII | pimasz János, aki mindig ingerkedik velem - szólt fiam.~- Melyik
1933 XXII | velök játszani, mulatni, ingerkedni, miként egykor Bálinttal,
1934 V | Rózánál voltam. Enyelegtünk, ingerkedtünk, nevettünk... egészen gyermekek
1935 XIII | füröszteném õket egy hétig és ingyen. Hanem ebben a kocsmárosban
1936 XXVII| hol van eltemetve?~- Az innensõ temetõben.~- Mely részén?~-
1937 XIII | szent igaz. Ön jobban tud inni, mint én; pedig becsületem
1938 XIV | kocsmába boldog, boldogtalan: innia kellett.~Gáspár barátom
1939 XIII | minél mélyebben gázoltam az ínség iszapját, annál megelégültebb
1940 XV | mibõl; ki talán a legnagyobb ínségben sanyarog, s kit már tíz
1941 XXII | szívünk, hogy csak felényi ínséget látnánk, s hogy nagyobb
1942 XVIII| Ternyei pedig szûkölködött, ínségre jutott feleségestül és gyermekestül,
1943 XXII | tanácsos késni, úrfi! - inté fiamat János.~Elváltunk
1944 X | az ön karjaiba. Hányszor intém õt: „Leányom, kerüld Andorlakit,
1945 XIII | sejti ön... ez csak egy kis intermezzo volt. Én gratulálni jöttem,
1946 VI | van-e vagy nyár? Ez a sors intése, gondolám, a sors elzárta
1947 XXVII| országúton emberek mentek; intettem feléjök, hogy jöjjenek.~
1948 XVII | boldogtalanul, azé a pokol. Azért iparkodjék mindenki minél boldogabban
1949 XIII | azért mindenáron menekülni iparkodtam ez emléktõl. Úgysem segíthetek
1950 II | kegyelettel viseltetned iránta.~- Jó, ne félj, nem lesz
1951 II | Megbocsáss. Igazságtalan voltam irántad, elismerem. Csak föl is
1952 XXVII| ellenszenvvel viseltetik irántam, az egész este alig pillantott
1953 XI | kérlek, kényszerítlek, légy irgalmas!~Esedezõ hangom megindíthatta
1954 XVI | azt véli az ember, hogy irgalmasságot követ el, midõn a legnagyobb
1955 IV | az!... - és rázni kezdtem irgalmatlanul.~A többiek szakasztottak
1956 X | szerelembõl nem is, legalább irgalomból csak vet feléje egy-egy
1957 XIX | meglelhetésérõl. Le nem írhatom, mennyire fájt, hogy azon
1958 X | Nem káröröm volt ez, nem irigylette õ ama hölgytõl a boldogságot;
1959 XX | az õsz-e vagy az amiatti irigység, hogy a kertésznõ minden
1960 XIII | talentum az aljas lelkekben irigységet, a nemes lelkekben pedig
1961 XXVII| azelõtt, hogy e lapokat írni kezdtem, jött hozzám utoljára
1962 XXII | gyermek.~E búcsú!... De nem írom le.~Hazamentünk.~Az utcára
1963 VIII | utolszor! Ah, érzed-e e szónak irtózatosságát? Érzed-e úgy, mint én?...
1964 XI | körül...~És mit láttam?...~Irtóztató jelenés!...~A sírok megnyíltak.
1965 XXIII| völgyben a fenyõk ki vannak irtva, s helyökön egy óriási fehér
1966 XIX | JÓSZÍVÛSÉG.~NEVE~FÖL VAN ÍRVA~KITÖRÖLHETLENÜL~EGYETLEN
1967 XVII | hogy az elsõ vagyok az iskolában.~- Az elsõ vagy, fiacskám? -
1968 XVII | végigdöngetem az egész iskolát, ha még annyian volnának
1969 XX | száma; az a Deregi, aki iskolatársam is volt, s aki, midõn elsõ
1970 XIV | András idejében adtam egy iskolatársamnak kölcsön. Tudod, akkor rám
1971 XXIV | szókat:~- Andorlaki Máté! Ismered-e hangomat? Már rég nem hallottad.
1972 XX | néhányakat, kik õket egykor ismerék. És a történet hallgat az
1973 VIII | lehet? Nem ismered?~- Nem ismerhetem, mert fátyol van az arcán...~-
1974 XIX | kiálték föl örömmel.~- Tehát ismeri ön azt az embert? Csakugyan?~-
1975 VII | párbajt, hanem elvbõl.~- Ismerjük az ilyen elveket.~- Hidd
1976 XIX | tetejétõl a nyakadig csak ismernélek; de azon túl nem merném
1977 XVI | minél tovább nézem, annál ismerõsbeknek tetszenek vonásai; hanem
1978 III | elsõ pillanatban is régi ismerõsek. Úgy tetszik, mintha mi
1979 XXII | ennek szemlélése okoz!... Te ismersz engem, apám, nem egyszer
1980 XIX | szerencsésen kijózanodott.~- Ismersz-e, Gáspár barátom? - kérdém
1981 XXV | folyt el, s hol senki nem ismert többé. Üggyel-bajjal szereztem
1982 XXII | töltém, a siralomházban.~Ha ismertek apát, kinek oly szép, oly
1983 XVII | Míg az ember gazdag... - ismétlém magamban; ez tehát az õ
1984 XX | megveregeté nyakát, s beereszté az istállóba, õ pedig jött be hozzánk.~-
1985 XX | feleltem -, hisz van elég az istállóban...~- De azokkal még több
1986 XVI | idõben utazott kegyed, s egy isten- és embertõl elhagyott rongyos
1987 XXVII| Csakhogy már nyugszik, az istenadta. Megállj, hát megmondom,
1988 XX | beszélni, mint sokszor beszélt istenben boldogult Hiripi Gáspár
1989 XXII | Vond vissza szavadat, ha istened van! Hiszen mi hasznod abból,
1990 XVII | megtanítom õket a magyarok istenére, fogadom. De hisz eddig
1991 XXVII| bizalomgerjesztõ ugyan, de isteni neki, szavai oly szépek,
1992 XIX | Nagyon jól...~- Furcsa istenteremtése, mondhatom...~- Eredj, barátom,
1993 XIII | mélyebben gázoltam az ínség iszapját, annál megelégültebb voltam,
1994 XIV | kifelé, s mossa le magáról az iszapot, akkor kezd undorodni a
1995 XIII | mártani, melybõl az õ lovai isznak.~És egyre ittam, mikor ihattam;
1996 XIII | hogy most a te borodból iszom, de majd iszol te is az
1997 XVII | elmémben, hogy dühöm és iszonyodásom ellenére kezet fogtam vele,
1998 XIX | egyet, hogy én, aki annyira iszonyodtam a víztõl, íme, vízkórságban
1999 XI | Fáztam és izzadék...~Iszonyodva tekinték körül...~És mit
2000 XI | oly gyönyörûséges arc mily iszonyúan el volt éktelenítve! Ama
2001 XV | gondoskodnom, hogy mit eszünk, mit iszunk. Te, tudod mit? Megveszem
|