1777-cigan | cimba-erone | eronk-gyong | gyony-iszun | itall-kocsm | kodar-megcs | megdo-nyomo | nyomt-siras | sirat-terme | terne-zajt | zarja-zuzta
Rész
2504 XVIII| szabad ég alatt fatuskó vagy kõdarab volt vánkosa az éjen át,
2505 XXIV | kísértetei... mindinkább sûrûbb ködbe burkolóztak... már csak
2506 VII | komoran nézett ránk a nap a ködön keresztül, mintha azt akarta
2507 XVII | bebizonyult állítás, hogy kölcsönözött pénzzel jó játszani. Most
2508 XVII | bizalma bennem, hogy holnapig kölcsönözzön négyszáz forintot...?~Ennyi
2509 XIII | barátom, annyi, mint a köles. Azért, kocsmáros úr, áldja
2510 XIII | lelkekben pedig hódolatot költ. Van szerencsém az utóbbiakhoz
2511 XIV | hirtelen. Politika, történet, költészet s minden, mivel egykor foglalkoztam,
2512 XXVII| elköltöd...~- Óh, dehogy költöm, uram, dehogy!~- De ha mégis
2513 XXVII| mutattatám be neki. Velök költöttem el az estebédet, s ezután
2514 XVII | gondolkodtam: egypár évi költségedet kockáztatom, fiam... óh,
2515 XVII | illendõen eltemessék, az én költségemen.~- Én átmegyek és megnézem! -
2516 XX | melléje ért, ez a silány kölyök azt a szegény öreget a sár
2517 XVIII| Arcán víz csurgott végig... könny-e vagy veríték? Vagy mind
2518 XVI | volt.~Beljebb léptem, s könnyebbült szívem... az ajtó megett
2519 XIX | mindig sírva ittam boromat, s könnyeim belehulltak poharamba. És
2520 II | múlva -, nevetni akartam és könnyeztem; ugye, bolond vagyok?~-
2521 VII | most kezdd el a sírást. Ne könnyezz, jó fiú. Ez mind csak mesebeszéd
2522 XVII | én, amennyire lehetett, könnyítettem a dolgot: jól félretartám
2523 XXII | volna, de térdre rogyott, és könyörge: Kegyelmezz, Bálint, ártatlan
2524 XXV | kezeimet, és az égre néztem és könyörgék:~- Isten! Ne vedd el addig
2525 I | meghalnom; de nem terhellek több könyörgéssel, én istenem! hiszen legnagyobb
2526 XII | talán csak lesz egy kis könyörület. És mentem. Magas, termetes,
2527 XVI | van egy öregasszony, ki könyörületbõl táplál. Ah, miért vannak
2528 XVI | táplál. Ah, miért vannak könyörületes szívek! Ha nem volnának,
2529 VI | megkeresztelt csecsemõvel.~- Könyörülj rajtam, én istenem! - sóhajték
2530 VII | vagy?~- Az.~- Máté, nem könyörülsz?~- Nem.~- Óh, istenem, teremtõm!...
2531 XIII | Bámulom, szeretem õt, és könyv nélkül tudom munkáinak felét.
2532 II | fosztana meg, soha, soha!~- Könyvekbõl beszélsz, pajtás...~- Lelkembõl,
2533 XXV | engemet és eldöntött; én körmeimmel képének estem, s egyik szemébe
2534 XI | ásóval, és szívedbe vájom tíz körmömet.~Rázártam a sírásóra az
2535 XXIII| egy kerek völgy. A völgyet környékezõ bércek tetejében szüntelenül
2536 XI | fehér feszület, repkénytõl környezetten. A temetõ ajtajához közel
2537 XXIV | már csak kétesen láttam körrajzaikat... szemeimet behunytam,
2538 XXII | ezrekre és ezrekre, akik õt körülállják, és átok még ezredik ivadékukra
2539 XX | boldogult Hiripi Gáspár uram.~Körülbelül három éve volt már, hogy
2540 XVII | mindeddig nem voltam oly körülményben, hogy segíthettem volna
2541 XXVII| mely helyre hozza bomlott körülményidet. Hány gyermeked is van már?~-
2542 XXVII| Nemsokára föleszmélt... körülnézett... szaladni kezdett... megállt...
2543 IV | Lehetetlen! - szólt Ternyei körülnézve. - A patvarba, csakugyan...
2544 XII | húzta a fájdalom, és lett körülötte sötétségnek sötétsége, mint
2545 XI | tekinték szét a földön és égen: körülöttem a fák és keresztek hosszú,
2546 II | minden csillagát és virágát körülöttünk hinti el; s a csillagok
2547 XXVII| Hiszen a gazdag embernek csak körültekintenie kell, s az élvek, mulatságok
2548 VI | ideje, hogy távozzék ön körünkbõl...~- Jól van hát, távozom -
2549 XXVII| íme, leteszek sírhalmodra. Kösd föl most vele magadat te,
2550 XII | arcára... én egy tekintettel köszöném meg adományát, s távozám.~ ~
2551 I | imádságom, oly forró most köszönetem.~Köszönöm, köszönöm!~Számot
2552 XXVII| köszönjem meg?~- Sehogy. Nem köszönetért adom. Mit gondolsz, beéred
2553 XXVII| S én e boldogságot önnek köszönhetem, mert ön segítsége nélkül,
2554 XIX | barátom volt, s kinek egyedül köszönhetém, hogy bosszút álltam boldogságom
2555 XXVII| kamatot, úgy adom.~- Hogy köszönjem meg?~- Sehogy. Nem köszönetért
2556 XVII | megbocsáss, hogy még meg sem köszöntem...~- Mit? - kérdém csodálkozva.~-
2557 XXII | én.~Fiamra kimondatott a kötél általi halál.~Életének utolsó
2558 XVII | egyetlen, kit természet köteléke egyesít velem, és mintha
2559 XXV | függni fogsz ugyanazon a kötélen, melyen fiam függött. Még
2560 XXV | Szaladtam kunyhónkba a kötélért. Amint visszaértem, János
2561 II | emberi, legalább baráti kötelességed kegyelettel viseltetned
2562 VIII | Ternyeire nézve becsületbeli kötelességemben állott titkolnom, hogy párbaj
2563 XXII | milyen jó vagy...~- Csak apai kötelességemet teljesítem. Tehát fordult
2564 XXIII| volt.~Leoldám nyakáról a kötelet, és összecsókolám a fekete
2565 VII | Mily szívesség! Le vagyok kötelezve.~- Vívnunk kell, Ternyei;
2566 XXIII| hogy letörlik csókjaim a kötelhelyet, és fiam föl fog éledni.~
2567 XIII | megrészegedtem, pörlekedtem, kötõdtem, verekedtem. Bezúzták orromat,
2568 XIV | valóban nem haszonlesésbõl kötött velem barátságot... ha szövetségünket
2569 XXVII| Ternyei unokája...~Magamagát kötötte föl a kötéllel, melyet a
2570 XX | Én senkivel sem szoktam kötözködni...~- Hát hiszen jól van
2571 XX | kétségbeejtõ.~- És kivel kötözködött megint? - kérdé János.~-
2572 XVIII| napszámosok közt, kik földet és köveket hordtak, megismerém Ternyeit.
2573 XXII | Az utcára nyíló ablakokat kövekkel rakattam be, hogy ne lássak
2574 XIX | azt a nagy áldozatot ne követeld tõlem, édes pajtásom...~-
2575 XVII | Ne legyen az ember nagyon követelõ felesége irányában, s kész
2576 XXVII| szívesen, édes öcsém!~Elment. Követém lépteit oly távol, hogy
2577 XVII | is megbotoljam benne. A következés megcáfolta e nyugodt gondolatokat.
2578 XX | alá, mintegy önkénytelen következményeként amaz eszmének, hogy egykor
2579 VIII | állott titkolnom, hogy párbaj következtében vagyok beteg.~Egyszer késõ
2580 XI | látám õt távolban engemet követni. Megálltam, hogy bevárjam.
2581 XXII | Egykor hasonló foglalkozása közben ekképp szólított meg:~-
2582 XXII | odalopóztam a siralomház közelébe, s vártam, míg a bámész
2583 XII | rongyos volt.~Madárijesztõ-váz közelében mentem el, mely kender között
2584 VIII | elõtt: itt hagyna meghalni közeledben...~- Ne búcsúzzál, édes
2585 XI | ringató hullámain.~És ezalatt közeledék az éjfél...~Ütni kezdett
2586 XII | volt, midõn egy faluhoz közeledém. A falutól nem messze a
2587 VII | vért ontotok.~Szótlanul közeledénk egymáshoz. Ternyei elényújtá
2588 VII | láttunk két alakot felénk közeledni. Ez õ; mégis eljött, gondolám.
2589 XV | melyhez tíz év óta nem közelített emberi lény. Jer, hadd öleljelek
2590 XXV | föl, hogy véged legyen.~- Közelíts hát, ha lelked van! - kiálta,
2591 XX | hosszú távolléte után megjött közénk; pedig már maholnap tizenegy
2592 XX | azt a szegény öreget a sár közepébe taszította lovával. Semmi
2593 XXV | senki! El fogom ásni a vadon közepében.~Midõn elértünk a völgybe,
2594 XXIII| beszélgetnek egy kis patakkal. Középütt a völgyben a fenyõk ki vannak
2595 XXVII| vesztenek. Ha valamire illik e közmondás, hogy a bátraké a szerencse,
2596 VI | szerelmeért, hogyne volna közöd hozzá? - folytatá Ternyei. -
2597 XXVII| hol vetted e pénzt; ne közöld senkivel, hogy én létezem...
2598 VI | lakodalmat és keresztelõt...~- Mi közöm a keresztelõhöz! - mondám.~-
2599 XX | olyan különösnek tetszik. Közönséges emberi hang, harangszó,
2600 X | félbe. - A sors? De hiszen közös szokás: saját hibáinkért
2601 XXV | de ami terhünk akadt, azt közösen viseltük. Nem valánk többé
2602 IX | mint két halom, melyek egy közöttök emelkedõ csemetét a szelek
2603 VIII | negyvennyolc év terjed köztem és közte; negyvennyolc év! És azóta
2604 VIII | negyvennyolc év terjed köztem és közte; negyvennyolc év!
2605 XXIII| zúgnak a fenyõfák, mert közülök indulnak csatára a viharok
2606 XIV | látogatásairól, amint nevezé koldulásit, s így kiálta föl:~- Kocsmáros,
2607 XII | vehettem rá magamat, hogy kolduljak. Az éhség kétségbeesésével
2608 XXV | lekonyult karimájú kalap, testét koldusrongyok födék.~- Menedéket keresek
2609 XX | kitûnjék szépsége. Oh, ti komédiás majmaként felpiperézett
2610 XIII | világon, mint azok a csavargó komédiások, tehát elcsaptam a társaságot,
2611 XXII | szerelem csak lassanként vált komoly indulattá. Minden érzelemrõl
2612 XI | Nem, ön nem mondhatja ezt komolyan - szakíta félbe szolgám.~-
2613 VII | távozni.~- Tréfán kívül, hideg komolyságod jobban meglep, mint a minapi
2614 XIII | ballagtam szokott egykedvû komolyságommal; Hiripi Gáspár pedig néhány
2615 VII | megállítá.~Sugártalanul, komoran nézett ránk a nap a ködön
2616 V | mint a félrevert harang kongása az égõ ház gazdájának; zúgások
2617 XXVII| vagyok.~- S hol nõd?~- A konyhában.~- Mit csinál ott?~- A vacsorát
2618 VIII | zöld fájáról hoz, eltakarja kopasz homlokomat, ezt a szélvészes
2619 XXV | Ternyei Boldizsár volt.~Nem kopaszodott meg, mint én; de hosszú
2620 XXV | mert illik, hogy télen kopaszon álljon a fa. El kell válnunk,
2621 XIII | pénzre tettem szert, inkább koplaltam, csak hogy ihassam és felejtsek.
2622 XXIV | elaludjam; ekkor hangos kopogást hallék ablakomon, s e szókat:~-
2623 VI | falán zúztam volna szét koponyáját... szerencséje volt? Ah,
2624 XI | Nekifeszítettem az ásót a koporsó födelének...~- Mindjárt
2625 XI | jajkiáltással élettelenül rogytam a koporsóba a halott fölé.~Nem tudom,
2626 XI | nap.~Most fölfeszítém a koporsófödelet... a hold elözönlé sugáraival
2627 XI | Minden hantnál, mely a koporsóra zuhant, úgy éreztem, mintha
2628 XI | hirtelen leborítottam a koporsót födelével. Nem mertem többé
2629 XII | s vettem helyébe olcsót, kopottat. De ez a pénzem sem tartott
2630 XIV | jövõ, mint késõ alkony és kora hajnal állt elõttem; ott
2631 XIII | szólított meg egy magam korabeli ember, ki eddig szinte némán
2632 XII | néztem föl, mert a szél, mint korbács, hasította arcomat, ha fejemet
2633 VII | szolgáink elébe, és addig foglak korbácsolni, míg a párbajt el nem fogadod...
2634 XXII | lovagolt, vívott, úszott, korcsolyázott, lövöldözött stb., s ezek
2635 XIX | vésetém:~ITT NYUGSZIK~A KORHELY JÓSZÍVÛSÉG.~NEVE~FÖL VAN
2636 XIV | rongyosak, földönfutók, korhelyek voltunk?~Barátok levénk.~
2637 XVII | az isten is áldja meg! - korholá jószívûleg fiamat.~- No,
2638 III | adtam volna a brazíliai korona gyémántjáért, mert gyöngy
2639 XIII | Ugyebár? Ah, ez szomorú korszak a tudósokra nézve, mert
2640 VIII | habjaitól ostromolt puszta kõsziklát.~Nem tudom már, mi emlékezteté
2641 VI | levelet Róza menyasszonyi koszorújából.~- Legyen ez emléke annak,
2642 VI | koszorú!~Letépte fejérõl a koszorút, s összeszaggatva dobta
2643 VI | menyasszonyi ruhájában, koszorúval fején. És mind e szépség
2644 XIII | összeverve énekelni kezde:~Két krajcárom volt, elástam,~Megszáradt
2645 XIII | Gvadányinak, aztán félreüté kucsmáját, s bokáit összeverve énekelni
2646 XVII | kérdém csodálkozva.~- Küldeményidet...~- Micsoda küldeményimet?~-
2647 XVII | Küldeményidet...~- Micsoda küldeményimet?~- A pénzt...~- Pénzt?~-
2648 XVI | orvosságot, vagy egy kisfiú által küldi el...~- Öregasszony és kisfiú! -
2649 XXII | hol megmenekülhetsz, a külföldre, más világrészbe, mindaddig,
2650 XXII | akasztófa alá, melyre nálam különb emberek is jutottak már
2651 XII | tompa nyugalommal néztem a különbséget múlt és jelen között.~És
2652 XX | valami zaj éri a fület, olyan különösnek tetszik. Közönséges emberi
2653 III | mielõtt láttalak, valami különöst, valami megmagyarázhatatlant
2654 XXII | jóságban még tökéletesebb, mint külsõ szépségben. És szülõi is
2655 VII | az utcák; csak a kakasok kukorikoltak koronként, s a távolban
2656 XI | ne futhass. Add ide ezt a kulcsot, ha mondom. Így. Most lódulj
2657 XI | agyvelõmet.~Rohantam a sírásó kunyhajához, mely a temetõ közepén állott.
2658 XXV | fölemelé görcsös botját.~Én a kunyhó zugából még nagyobb bunkósbotot
2659 XXVII| sokkal nemesebben. Jer be a kunyhóba, és ne félj... no, jer.~
2660 XXV | volt nyomorítva. Szaladtam kunyhónkba a kötélért. Amint visszaértem,
2661 XXV | akarná mosni.~Magam valék kunyhónkban, s aggódva vártam Jánost,
2662 XV | elõbb? Tán már eddig is kuporgathattunk volna össze valamicskét
2663 XIX | volt. Végre fölhagytam a kutatással, elvesztvén minden reményemet
2664 XIII | Odamentem a legközelebbi kúthoz, hogy megmosakodjam; a kocsis
2665 XII | ivott, s nagyokat kacagott kutyáján, mely a fölötte tartott
2666 XVIII| vagyok-e az, ki egykor az utcán kutyától rabolt el egy száraz csontot,
2667 XIII | segítségével még majd én is kvalifikálom benne magamat; és mind a
2668 X | magadtól, és aztán nyújtsd ide lábadat, amellyel elrúgtál, hogy
2669 VI | összeszaggatva dobta azt lábaimhoz.~Az induló hintók robogása
2670 XVII | Meghalt?~- Meg. Régi lakásán kerestem kegyedet, s éppen
2671 VII | azon nap estéjén Ternyei lakására mentem. Magammal hítam szolgámat.~-
2672 I | I.~Végtelen magas a te lakásod, oh, isten!~Huszonhat esztendeig
2673 IV | Hisz már rég elhagytuk lakásodat.~- Lehetetlen! - szólt Ternyei
2674 XXVII| szembe ne szökjék; azonban e lakást legközelebb elhagyod...
2675 XX | lehet, mind ruhájáról, mind lakásukról ítélve... de tán csak azért
2676 XVI | hirtelen, hogy már más is lakhatik itt, vagy éppen senki sem,
2677 XXVII| ön velem, nemes jótevõm, lakjunk együtt...~- Én már elszoktam
2678 XVI | Ha õ volna! Hol is laknak?...~- Erre fölfelé, az elsõ
2679 XVI | mert senki nem mer benne lakni, félvén, hogy leroskad a
2680 VI | ünnepet ülj? tudniillik: lakodalmat és keresztelõt...~- Mi közöm
2681 XXV | én; mi ketten valánk élõ lakói. El-elbeszélgeténk a múltról,
2682 XVI | gondolám, hogy e szoba régibb lakóit fogom itt találni... Most
2683 XIX | Eszmélet nélkül hozta lakomba Hiripit Jancsi és egy szolga.
2684 XVI | bágyadt, lassú hangon.~- S ki lakott itt kegyed elõtt?~- Senki.
2685 XVI | mondá, hogy ezelõtt õk is laktak e szobában.~- Óh, úgy bizonyosan
2686 XII | valamely házban.~De nem laktam jól e csonttal.~- Uram -
2687 XVII | magammal e kárhozatos pénzt... lám, otthon akartam hagyni és
2688 XXV | meg fogsz égni... e fának lángjai közé vetlek!~És hurcoltam
2689 XXV | fergetegben... közel egy élõfa lángjaihoz, melyet a mennykõ gyújtott
2690 II | igen hosszú volt... kis lángocska és égig nyúló füst!~Rózát
2691 XX | kandallóban tüzet rak, s míg a fa lángol és pattog, õ addig nagy
2692 IX | majd Bettivel, nem mint lángoló szeretõpár, hanem mint békés
2693 VIII | most már késõ minden ha.~Lankadtan csüggeszté le fejét, és
2694 II | Semmi eh, Boldizsár. E lányt bírnom kell, nõmnek kell
2695 XXVII| hogy engemet megrabolt egy lánytól, kit szerettem, éppen akkor,
2696 XXVII| Egy nappal azelõtt, hogy e lapokat írni kezdtem, jött hozzám
2697 XIX | kétségbeestem afelõl, hogy ismét lássuk egymást...~- Te kétségbeestél?
2698 XIV | maholnap végünk lesz, tehát lássunk hozzá és együnk, igyunk,
2699 XI | véletlenül visszatekinték, s látám õt távolban engemet követni.
2700 II | láttam - folytatám én -, de e látás elég volt arra, hogy örökre
2701 XVII | semmi, semmi, még Ternyei látása sem. Legkevésbé sem csillapult
2702 XXV | másikat meghagyom, hogy láthass, ha ismét találkozunk...
2703 X | fölhagyott, hogy önt mint szeretõ láthassa; de hivé, hogy meg fogja
2704 XI | éjfélt, hogy még egyszer láthassalak, kit jobb lett volna soha
2705 VII | Ternyei segédével.~A keleti láthatár szélén a hó fölött piros
2706 XIV | világosodott, és egyikben sem láthattam tisztán.~Ez olyan különös
2707 XIII | mit tesz ez? Érti ön a latin nyelvet?~- Meglehetõsen.~-
2708 XXVII| hasznom volna belõle? S látja, hogy nem vagyok már gyermek...~-
2709 XXVII| fölébredtem: a nap akkor lépett a látkör szélére.~Éppenoly szép hajnal
2710 III | úgyis tudtam. Leányszem ne látná azt meg, ki által szerettetik!
2711 II | ízlésem.~- Igen? Hát ha még látnád!~- Remélem, meg fogom látni...~-
2712 XVI | mondják ezt magokról! Ha engem látnának, nem mondanák.~- Szegény
2713 XXII | hogy csak felényi ínséget látnánk, s hogy nagyobb helye lenne
2714 XIV | Oly jólesett szememnek ezt látnia, mint a börtönébõl menekült
2715 II | fogom látni...~- Meg kell õt látnod, hogy megítélhesd: ok nélkül
2716 XI | kitépett gyökere! Még egyszer látnunk kell egymást. És te csak
2717 VIII | megtudod, hol takarítottak el: látogass meg, kedvesem, hajolj le
2718 X | sokszor gondoltam, meg nem látogatám. Ma hagytam el szobámat
2719 IV | kérdém Ternyeit az elsõ látogatás után, melyet vele tettem
2720 XIV | kocsmába, hol õt vártam látogatásairól, amint nevezé koldulásit,
2721 XXVII| mondom, hogy néha meg nem látogatlak.~- S szükség-e mondanom,
2722 XV | ahol megálltunk, eljárt látogatóba, s amit így szerzett, azt
2723 XVII | mikkel a természet bõven látogatott meg, pajtás. No, csakhogy
2724 XXV | vezetett e völgybe, senki nem látogatta ezt meg. Csak János és én;
2725 XXII | föl -, csak jõjön be a vén lator!... Te nem ismered apámat -
2726 XIV | kettõzött erõvel és szorgalommal látott dolgához.~- Húzd rá, cigány,
2727 XIX | barátom!~- Mihelyt szükséget látsz...~- Azonnal!~Sírva, zokogva
2728 XVI | mely ezt megrepeszteni látszék. Szemei kidülledve, fénytelenül
2729 XX | természet egyaránt szenderegni látszik vagy hosszan merengeni...
2730 XVII | dolga lett volna, hanem mert látta, hogy fiam nagyanyja is
2731 XXII | engem, apám, nem egyszer láttad a harmatot, mely szemembõl
2732 XIII | Gvadányi: „- - - Kevés varjút láttál, földi, karón; nem neveltek
2733 XII | Milyen tíz esztendõ volt ez!~Láttatok-e már katonavesszõzést? E
2734 XVII | azóta történt, hogy nem láttuk egymást, mindent! Hanem
2735 VII | Nemsokára, hogy odaértünk, láttunk két alakot felénk közeledni.
2736 XVII | fillérrel, hogy meg sem látunk többé?~- És ha meglátsz?~-
2737 IX | oltalmaznak. S hátha még a holt láva szívem körül, e kitombolt
2738 VIII | kevésbé szeretni, mint most!~Lázasan szorított szívéhez, és csókolt,
2739 XX | taszította lovával. Semmi sem lázít úgy föl a világon, mint
2740 XI | elõl Rózám nevét. A nap leáldozott. Túlnan a még leveletlen,
2741 XXVII| szerettem, éppen akkor, midõn e leánnyal eskünni mentem a templomba.
2742 XI | jobbra vagy balra fekszik-e leánya, azért mind a két oldalon
2743 VII | azt el fogod vinni annak a leánynak, aki... aki nálam is volt
2744 XX | képzeljük az angyalokat a leányoknál. Mondom, János, ha meglátná
2745 X | engemet, miként elámította leányomat... Hanem mi haszna volna
2746 X | hangon -, Andorlaki úr, ön leányommal nem bánt nemesen...~- Dorgáljon,
2747 X | éppen ekkor férj legyen ön. Leányomnak tudtára esett e történet,
2748 X | által hírt hallhatott volna leányomról. Midõn gyermekét a kereszteléstõl
2749 III | Hisz én azt úgyis tudtam. Leányszem ne látná azt meg, ki által
2750 XVI | szemetek közé nézni becstelen leánytok?... Hah...~Kínos sóhaj szakadt
2751 XII | eszembe. Vallja meg, hogy leánytól kapta... ugye?~- Igen, attól -
2752 XXII | szárad el; a búzát pedig learatják. Ilyen a földi igazság.
2753 XXIII| Elértünk a temetõbe, és leástuk õt.~És ez ugyanott történt,
2754 XI | köztök. A szellemek mellettem lebegtek el. Hallottam, véltem hallani
2755 XI | magamhoz tértem hirtelen leborítottam a koporsót födelével. Nem
2756 XI | Róza neve... az én Rózámé! Leborultam sírja elõtt, és csókoltam
2757 XIX | városban voltam. Amint egy lebuj elõtt mentem el, éppen akkor
2758 XX | dorgálá õt János.~- Ismét lecke, János? Ismét? - szólt fiam. -
2759 XVII | úrfi, aztán megtanulja a leckéjét holnapra, különben majd
2760 XX | szólt fiam. - Jól van csak leckéztessen meg... szokása szerint;
2761 XIX | pénzt a zsebbõl, és aztán lecsalják az emberrõl a ruhát...~-
2762 XXII | hát, hogy hazudtál, és én lecsillapodom.~- Vajha mondhatnám...~-
2763 II | volna oldalamhoz. Ismét lecsillapultam, és... elundorodtam; nem
2764 XXV | repeszteni a sziklákat, és ledönteni azokat a magasból, hogy
2765 XXVII| mértékben.~Elnyomott az álom. Ledõltem és elaludtam.~Amint másnap
2766 XVI | alacsony padlására... álla leesett... halva volt. A lemenõ
2767 XII | szopogatni, melynek húsát már leették valamely házban.~De nem
2768 XXII | mindnyájan eltakarodtak, lefeküdni s álmodni kétségkívül ama
2769 VII | megbántottét.~Hazaértünk. Lefeküdtem. Meghagyám Jancsinak, hogy
2770 XXV | visszaértem, János jött a hegyen lefelé.~- Mit mívelsz e fergetegben
2771 XIV | természetet. És ha az ismét lefoszlik rólam? Akkor majd megint
2772 XXVII| kezdj el kártyázni; ez a legártatlanabb mulatság, s olyan, melyet
2773 XVI | nagyon boldogtalan vagyok, a legboldogtalanabb a világon. Hányan mondják
2774 XXII | gyilkosát minél elébb a legcsúfosabb halállal végezteti ki, és
2775 XII | A falutól nem messze a legelõn tûz pislogott, melyet alkalmasint
2776 VII | korbácsommal ruhádat és bõrödet ama legények elõtt.~- Tehát hajthatatlan
2777 XI | hazamentem.~- Jancsi - szólék legényemnek -, amit a párbaj elõtt neked
2778 VII | a ketten - mondám a két legénynek.~Bementünk.~- Itt megálljatok -
2779 XVII | fiacskám? - kérdém õt.~- A legeslegelsõ, apám; pedig Deregi Tóni
2780 XXVII| Vegye ön köszönetemet, legforróbb köszönetemet nemeslelkûségeért.
2781 XXV | fogok sompolyodni, mint a leghûségesebb kutya; és ha meghal ön,
2782 XXII | mindent kíváncsi látni, de leginkább a halálnak szánt áldozatot...
2783 XXVII| néhány héttel ezelõtt a legiszonyúbb nyomorban vetõdött hozzám (
2784 II | boldogtalanná, nyomorúvá tenni legjobb barátodat?~- És ha már mást
2785 XXII | megpillantám, egyszerre a leglángolóbb szerelemre lobbantam, s
2786 XVII | mert én elõttem, barátom, legnemesebb szenvedély a kártya. Eszerint
2787 XI | mint tegyem õt nyomorúvá, legnyomorúbb teremtésévé az istennek?...
2788 XVII | egyszerre megismerve engemet, a legörvendõbb meglepetéssel idvezelt és
2789 XXII | ahonnan nézzük. Rám nézve a legszebb szempont Lujza keble. Milyen
2790 II | remény olyan olcsó áru, mit a legszegényebb ember is megszerezhet...
2791 XXII | tetszett, s ki iránt végre a legszenvedélyesebb szerelem keletkezett benne.
2792 XI | ruhatáram legyen a tiéd. Csak a legszükségesebbeket viszem magammal az utóbbiból.~-
2793 II | boldog vagy elkárhozott legyek.~- Eh!~- Semmi eh, Boldizsár.
2794 XIX | afelõl, mily pogány ivadék légyen a kocsmárosság? Elõbb kicsalják
2795 XI | még itt is szeretni fogsz. Lehajlok hát hantodra, és nevedet
2796 XXV | éhhalál.~János velem jött. Lehánytam fényes öltözeteimet, durva
2797 XI | mint a rubint lelke; ama lehelet helyett, mely illatosabb
2798 VIII | mintha belém akarta volna lehelni lelkét. Óh, ez gyötrelmes-édes
2799 III | kisasszony - szóltam végre, vagy leheltem tulajdonképp, mert nem volt
2800 III | akár földön: csak veled lehessek... mert ugye, nem válunk
2801 VI | Pedig aki nem jó apa, vajon lehet-e jó férj?... - folytatá Ternyei.~
2802 XXIV | csak embernek lehettek, és lehetnek a világ teremtésétõl a világ
2803 XIX | azt meg, s föltevém, hogy lehetõleg szaporítom. És fiam teljes
2804 XXVII| mesterember, midõn független úr lehetsz?~- Csakugyan igaza van önnek;
2805 XXIV | milyenek csak embernek lehettek, és lehetnek a világ teremtésétõl
2806 XXV | mint az, hogy önnel együtt lehettem? És most, midõn már senkije
2807 XXV | itt, mint a fa, melynek lehullottak levelei... csak egy van
2808 III | lettünk volna ezelõtt; te lehulltál, én magam nem akartam az
2809 I | e reszketõ kézzel akarok leírni?... Talán jobb, ha olvashatatlan
2810 XIX | amilyen részeg volt. Annyira leitta magát, hogy ahova esett
2811 XI | rólam az izzadás.~Végre lejutottam a sír fenekére.~Nekifeszítettem
2812 XIX | fejéhez kapott, hogy fövegjét lekapja, mely azonban nem is volt
2813 XII | amint kiértem a városból, lekapta fejemrõl a kalapot, s a
2814 XXVII| emberektõl, s fiam sírja mintegy lekötve tart e helyen; azért itt
2815 VI | fölébredtem és nagyot lélegzém. Siettetém az esküvést.
2816 XVII | föl... szemem káprázott... lélegzetem szorult... elvesztettem
2817 XXV | földön és nyögött, alig bírva lélegzetet venni... véresen... kifutott
2818 XIV | az õ patikája.”~Egyszer lélekszakadva rohant le Hiripi barátom
2819 XXII | érzelemrõl inkább lehet lélektani szabályokat állítani föl,
2820 XIV | Kivetkezel erkölcsödbõl? Lelépsz a virtus ösvényérõl?...
2821 VII | félelem miatt nyavalyatört lelkednek tajtéka. Tehát holnap, napfölkeltekor,
2822 II | kezdet óta elõfordult, mindaz lelkemben volt e pillanatban, s szerettem
2823 II | Könyvekbõl beszélsz, pajtás...~- Lelkembõl, lelkem szentírásából!~-
2824 XI | töltött órám emléke átvonult lelkemen, édesen, mintha eolhárfa
2825 XI | Engedje meg, könnyebb lesz a lelkemnek.~- Nem, nem, Jancsi, eredj
2826 XXI | midõn visszatért, így szólt lelkesedve:~- Virágokat kaptam!~ ~
2827 XVII | kérdé hosszan, merõn, lelkesen nézve rám.~- Igen, kisfiam,
2828 XVII | hallgattam, mert mindenik tüzes lelket, nemes szívet, éles elmét
2829 XX | keresztülszúrtam volna azt a lelketlen fickót. Elébe ugrattam,
2830 XXIV | teremtésétõl a világ végéig. Lelki, testi erõben kimerülve,
2831 VIII | szerelmem, túléli-e testünket lelkünk? Még ezelõtt csak egy órával
2832 XXII | Lujzához, és Deregi ölében leltem õt... mit én tudom, hol
2833 XVI | leesett... halva volt. A lemenõ nap kibontakozva egy fellegbõl,
2834 XXII | kisebb-nagyobb ügyességû úszók lemerülhetnek, de a szerelem, ez feneketlen
2835 IV | aztán?~- Hogy jobb lesz lemondanod Rózáról. Mondj le, édes
2836 IV | édes barátom. Tudod mit? ha lemondasz: tiéd vagyonom fele. Na,
2837 XXIII| elébb. Fújt, fújt a szél, és lengeté gyermekemet, egyetlen gyermekemet.
2838 XII | Róza arcát megpillantám ott lenn: lelkem kiszenvedett, keresztre
2839 XX | tán ideje is volna Jánossá lenned. János barátom, nézd csak,
2840 XXVII| és mûhely! Mi az ördögért lennél mesterember, midõn független
2841 II | nem szabad tenned. Képes lennél-e boldogtalanná, nyomorúvá
2842 XII | Már asszonynak kellene lennem, hanem szeretõm megcsalt,
2843 XV | óta nem közelített emberi lény. Jer, hadd öleljelek meg.
2844 XX | ami kifejezzen egy oly lényt, mely az angyaloknál annyival
2845 XIII | nedves. Szidni kezdtem, aki leöntött; s megtörlém tenyeremmel
2846 XXIII| új világ Adonisza volt.~Leoldám nyakáról a kötelet, és összecsókolám
2847 VII | kivette kezembõl.~- Hány lépésrõl? - kérdé.~- Sehányról, majd
2848 IV | Egyszer azzal az újsággal lepett meg Róza, hogy Ternyei kezét
2849 II | fényét, s a virágok illata lerészegít, elbódít.~Így jártam, midõn
2850 XXII | vesszenek, vesszenek... ámen!~Lerogytam volna, ha János meg nem
2851 XVI | benne lakni, félvén, hogy leroskad a ház; én remélem ezt, s
2852 XIV | tetszett. Ha az ember egyszer lesüllyed, bármi mélyen is: egykedvûleg
2853 VIII | óh, Róza!~- Ha fájáról leszakad a levél: mindegy már akkor
2854 VIII | gyötrelmes-édes ölelés volt, mintha a leszakadt mennyország a pokol mélyébe
2855 XII | kocsiján ülnöm, úgy inkább leszállok, asszonyom!~- Hisz azt nem
2856 XVII | fogadóban hagytam õt, hol leszálltunk. Meg kell õt még ma látnom -
2857 XVI | Köszönöm. Sejtem, hogy azok lesznek, akiket keresek...~- A kisfiú
2858 XX | sír, és ekkor mi is része leszünk a soha nem mozduló örökkévalóságnak. - - -~
2859 XII | mersz koldulni ép és fiatal létedre? Hordd el magadat. Vénülj
2860 XXIII| levenni õket a magasból és letenni a mélybe. Én mentem Jánossal.
2861 VI | szívem, mint e koszorú!~Letépte fejérõl a koszorút, s összeszaggatva
2862 XXVII| van kezemben, melyet, íme, leteszek sírhalmodra. Kösd föl most
2863 XXVII| közöld senkivel, hogy én létezem... az emberek gonoszak,
2864 XI | csend, mintha a világ nem létezett volna. Csak távol, alig
2865 XXIII| hagyott. Azt gondoltam, hogy letörlik csókjaim a kötelhelyet,
2866 III | mi két szomszéd csillagok lettünk volna ezelõtt; te lehulltál,
2867 XXV | kutya; és ha meghal ön, leülök sírjára, és ott fogok ülni,
2868 VII | hirtelen megállt, ismét leült, s hidegvérrel mondá a szolgának:~-
2869 XX | meg bölcsen János.~Fiam leugrott a lóról, megveregeté nyakát,
2870 XXV | volt. Rekedt volt a völgy levegõje, mintha a nap minden sugarát
2871 VIII | Ha fájáról leszakad a levél: mindegy már akkor neki,
2872 VI | nem.........~Fölvettem egy levelet Róza menyasszonyi koszorújából.~-
2873 VI | elvesztettem a koszorú levelét. Visszafordultam a templomhoz,
2874 XI | leáldozott. Túlnan a még leveletlen, gyér fák között megkezdé
2875 XXVII| mert én azelõtt mesterember levén, a folytonos munkához szoktam.
2876 XIV | korhelyek voltunk?~Barátok levénk.~Én barátja lettem, mert
2877 XXIII| õket eltemetni készülnek... levenni õket a magasból és letenni
2878 XXVII| Ternyei unokája, s nagyobb levertséggel, mint valaha.~- Miért e
2879 XVIII| is legyen, s ki most, ha leveti, azért veti le fényes bársony
2880 XX | hetvenkedésbõl beszélek, mert ha levetkezem, sem talál rajtam senki
2881 XXVII| hogy jöjjenek.~Odajöttek, s levették az öngyilkost.~Kötelét magamhoz
2882 XXIII| csecsemõjével. Éppen, midõn levettük és végigfektettük a földön:
2883 XIX | Gvadányiból, de a halál lezárta ajkait. Fényesen temettem
2884 XXII | leglángolóbb szerelemre lobbantam, s fiamban, aki sokkal tüzesebb
2885 XI | kulcsot, ha mondom. Így. Most lódulj be, hadd zárjam rád az ajtót.
2886 XIII | kivetettek a csapszékbõl. Ahova löktek, ott aludtam el; s midõn
2887 XI | értem, a nap utolsó sugárait lövellé a keresztekre, melyek között
2888 XX | szerelmes pillantásokat lövellnek rám ablakaikból... tegyék
2889 XVI | fellegbõl, vérszín sugárokat lövellt be a kis ablakon a halott
2890 XXII | mert a kelõ nap éppen ekkor lövellte szét elsõ sugárait... tenyeremet
2891 XXII | úszott, korcsolyázott, lövöldözött stb., s ezek között nemigen
2892 XVI | volt bútora, s falán képek lógtak, melyek József életét ábrázolák
2893 VII | fogunk állani...~- Úgy meg is lõhetsz...~- Éppen azt akarom.~-
2894 VIII | igazságtalan szerencse, ha én nem lõhettem õt agyon.~Hosszan feküdtem
2895 VIII | elveszett paradicsomba, s a lomb, melyet régi boldogságom
2896 XIII | mondja, hogy: „Asszonynak és lónak hinni soha nem kell; tele
2897 VII | nálam!~- De én nem tudok lõni...~- Nagyon közel fogunk
2898 XIX | nyugalmas élet egy üres lopótököt sem ér; menjünk együtt faluzni...~-
2899 XX | bölcsen János.~Fiam leugrott a lóról, megveregeté nyakát, s beereszté
2900 VIII | nyomorú teremtés, miért nem lõtte keresztül szívemet!... Ha
2901 XXVII| Mondd, hogy nyerted e pénzt lottérián vagy akárhol. No, isten
2902 XX | gomblyukamba tûztem, de a lovaglásban szerencsésen el is vesztettem...
2903 XX | semmi! Holnap ismét arra lovaglok, s ha kinn lesz, kérek tõle
2904 XIII | vályúba mártani, melybõl az õ lovai isznak.~És egyre ittam,
2905 XVIII| A legelsõ állomáson, hol lovakat váltottam, körülnéztem az
2906 XX | Kihívása után leszálltam lovamról, s kiemeltem ama szánandó
2907 XX | sár közepébe taszította lovával. Semmi sem lázít úgy föl
2908 VIII | oldalam és karom keresztül van lõve.~- Milyen halvány vagy,
2909 XX | Lovagolni csak kell, s ha már lovon ülök, csak nem ballaghatok,
2910 XIII | szerelmes valami szép kert lugasán; mit szól ön ehhez?... De,
2911 I | félszázaddal, midõn azon lyány kezét tartotta, kit szerettem.
2912 XX | égbõl, s azt nyújtsam a lyánykának a virág helyébe... de akkor
2913 XX | Odaugrattam paripámat, a lyánykától egy szál virágot kértem,
2914 XX | vastagokra voltak dagadva, orra lyukai kitágultak, s dõlt belõlük
2915 XIII | morgott utánunk:~- Derék két madár; ugyan összeillenek!~Én
2916 XX | azonnal azt gondolja, hogy madarat akarok vele elfogni, vagy
2917 XII | vékony, oly rongyos volt.~Madárijesztõ-váz közelében mentem el, mely
2918 XVIII| vagyok-e az, ki egyszer madárijesztõvázról vett le egy ócska szûrdarabot,
2919 XXVI | határtalan világát foglalta magában, s melyben most e két mindenség
2920 XIV | azonnal belebúhatol.~- Én? Magadra is rád fér...~- Az igaz;
2921 X | mondhassa önnek: rúgj el magadtól, és aztán nyújtsd ide lábadat,
2922 XII | maradt, hogy õ is kikapja a magáét a szenvedésbõl.~És kikapta.
2923 XXVII| rajta...~Ternyei unokája...~Magamagát kötötte föl a kötéllel,
2924 XIII | mozdulatlanul és öntém a bort magamba.~- Úri barátom! - szólított
2925 XX | hallatára. Sokszor jutott magamnak is eszembe, és sokszor emlegettük
2926 XIX | tovább sohasem tarthattam magamnál. Egyszer betegen érkezett
2927 XIX | pénzszomjas soha nem voltam; így magamra nézve Ternyei elnyert vagyonát
2928 II | melyet Ternyei említett, vagy magamtól?~- Boldizsár - szólék -,
2929 XXVI | töltött velem e szomorú magányban. Már tíz esztendeje, hogy
2930 XVII | szerelem... így hát csöndes, magányos ember létemre nem nagy mesterség
2931 XVII | nagyanyja. - Halottat nézni magányosan, ilyen késõ este.~- Miért
2932 XIII | kiálta föl Hiripi. - Aligha magára nem írta e szókat Gvadányi: „- - -
2933 XIV | vergõdik kifelé, s mossa le magáról az iszapot, akkor kezd undorodni
2934 XI | keresztekre, melyek között magasan emelkedett a nagy fehér
2935 XX | Amint átadá a virágot, magasra szökelltettem paripámat,
2936 XXII | telve a kárhozat megért magjaival.~- Miért búsulsz, apám? -
2937 XIV | nincs jobb balzsamomja, jobb magnéziája, mint ha tele pince az õ
2938 XVI | világon. Hányan mondják ezt magokról! Ha engem látnának, nem
2939 XI | Várjunk tehát, és bízzuk magunkat az idõre.~Ezen nyugodtak
2940 XXVII| szerzünk, egy része mindig a magunké. Azonban mennem kell. Isten
2941 XXV | vettem föl, s így menénk magunkkal vive százezereimet. E pénzbõl,
2942 VII | Hm, meglehet. Adja isten.~Magyarázatom nagyon megnyugtatta õt.~
2943 VII | te Jancsi?... De meg, ha magyarázni akarjuk, én éppen jó jelnek
2944 III | holott máskor... ezt jóra magyaráztam. Kétségbeesett elhatározottság
2945 XIV | aranymondása: „Nincsen a magyarnak jobb málvázsiája, nincs
2946 XVII | majd megtanítom õket a magyarok istenére, fogadom. De hisz
2947 XV | Te, tudod mit? Megveszem Magyarország minden borát, és foglalót
2948 XXIII| mondám: éledj föl, egyetlen magzatom, egyetlen örömem!~Nem éledett
2949 XX | szépsége. Oh, ti komédiás majmaként felpiperézett kisasszonyok,
2950 XIV | Nincsen a magyarnak jobb málvázsiája, nincs jobb balzsamomja,
2951 II | volna, sem ijednék meg. A manóba is, ha mást szeret, csapd
2952 XXII | gondoltam, hogy a világ vége mára van megjövendölve, s én
2953 XVI | benne kopott pléhkanál s maradék étel. Minden nyomort átszenvedtem
2954 XIII | az üveget.~Fölhajtottam a maradékot, s a palack fenekével kocogtam
2955 XII | kegyedet...~- No, ha már nem maradhat, hát menjen isten hírével;
2956 XIV | húztam magamat, de nem sokáig maradhattam egy helyen. Nyugtalan voltam,
2957 XXVII| vagy atyámnak...~- Csak maradjunk a bátyánál, édes öcsém.
2958 XX | fergetegnek hosszanti nyomai maradnak. - - -~- De hiába beszélek
2959 VII | halálomnak titokban kell maradnia. A világ majd azt fogja
2960 XXII | elsietett Lujzához. Egyedül maradtam Jánossal, aki hosszan kezdett
2961 XII | s rajta egy hajdani szûr maradványa lógott. Levettem ezt, és
2962 XV | a múlt éjjeli.~- Nesze, markold meg, hogy meggyõzõdjél,
2963 XIII | véres kezemet a vályúba mártani, melybõl az õ lovai isznak.~
2964 XXII | Megváltó halálánál, mely a mártírok minden szenvedésénél nagyobb,
2965 XIX | temettem el, és sírjához nagy márványkõoszlopot állíték, melyre e szavakat
2966 XIV | faluban, azt nem is vittük másba. Ugyanott elittuk, vagyis
2967 XX | hang, harangszó, minden másforma, mint különben... olyan
2968 XVII | megszólított. Talán se nálad, se máshol?... De nem azért mondom,
2969 XIX | Hiripi, egyik bámulásból a másikba esve, amint végignézte öltözetemet
2970 VII | Az egyikhez is nyúlt, a másikhoz is; végre elfordította fejét,
2971 XIV | adta. Nem is igen szólított másként, mint:~- Pénztárnokom!~Aki
2972 VII | Kártyázott, de egyre nyert. Máskorra kellett tervemet halasztanom.
2973 XVII | Hanem azért Tóni mégiscsak a második, és Náci mégis csak a harmadik...
2974 XXVII| már egy gyermeke van, a másodikat várja, és... mindenét eljátszotta.
2975 XVII | a folyamba dobom, nehogy másodszor is megbotoljam benne. A
2976 V | azon jégtengerének, mit mások szívnek neveznek.~Az esketõ
2977 XVIII| veríték? Vagy mind a kettõ? Másoktól kérdezõsködém felõle. Csak
2978 XX | valék, ott láttam meg e kis medicei Venust. Háza elõtt kertecske
2979 XXV | Alig hallható távolban meg-megdördült az ég, és a dörgés mindinkább
2980 XIX | nyolc évig. Esztendõnként meg-megfordult nálam kétszer-háromszor,
2981 XV | egy hordó bort vehessen. Megadtam neki. A hordót kivitette
2982 XXVII| úgy teszem, hogy e pénzzel megajándékozlak, mint unokáját.~- Ah, mily
2983 XIII | elválni egymástól. Én ezennel megajándékozom önt örökös barátságommal.
2984 XXVII| miért?~- Hogy szerencséjét megalapítsa.~- S mi módon?~- Könnyû
2985 VII | az orvos, ki vére ömlését megállítá.~Sugártalanul, komoran nézett
2986 VII | legénynek.~Bementünk.~- Itt megálljatok - szólék a szolgáknak. -
2987 XVII | Kalapot vett, és indult.~- Megálljon, uram - szólítá meg egy
2988 XV | felelte, s mindenütt, ahol megálltunk, eljárt látogatóba, s amit
2989 XIX | az ilyen csendes életben megaluszik az ember vére...~- Légy
2990 III | nem lépek, ha a sír van is megásva alattam, mely elsõ szavamra
2991 IV | láttam szegény emberben ilyen megátalkodottságot!~- Elég!... Most már elég!...
2992 XXIII| fekete haját, melyet az esõ megáztatott és a zivatar összekuszált,
2993 VIII | lelkem, én nem akartalak megbántani, bocsáss meg! De megnyugtatásomul...
2994 XVI | nem szoktam elfelejteni a megbántást; de a jótéteményt sem. Számolhat
2995 VII | elõtt nem engedem magamat megbélyegezni; inkább le hagyom vágni
2996 XVI | megdöbbentett, oly nagy volt.~- Megbocsásson, jó asszony, hogy háborgatom -
2997 XVII | rám. Egyébbel nem tudnak megbosszulni, hanem azt kérdik: „Hol
2998 XVII | valami követ, melyben menet megbotlottam, s jövet fölveszem és a
2999 XVII | dobom, nehogy másodszor is megbotoljam benne. A következés megcáfolta
3000 VI | semhogy ez alacsony vádat megcáfolni szükségesnek tartsam.~-
3001 VI | Nem, Máté, nem szükség õt megcáfolnod, egy szót se e rágalmazóhoz! -
3002 XVII | megbotoljam benne. A következés megcáfolta e nyugodt gondolatokat.
3003 X | én szeretni fogom õt, ha megcsal is!”... „De a megbecstelenítés,
3004 VI | úgy fogsz majd engemet is megcsalni...~- Menjünk, Róza, menjünk
3005 XII | kellene lennem, hanem szeretõm megcsalt, elhagyott, Most szabadon
3006 X | mint ön, úgy reménye is megcsalta õt, szegényt. Ön feléje
3007 IX | szendergett. Ráhajoltam és megcsókolám... ajkam igen hideg lehetett,
3008 X | amellyel elrúgtál, hogy megcsókolhassam azt!... Ezt remélte leányom;
3009 XVII | érzékenyebben.~Kezemet akarta megcsókolni; én keblemhez szorítottam.~-
3010 XXIII| gyermekemet. Midõn melléje értem, megcsókoltam hideg, mezítelen lábát,
|