I.

Végtelen magas a te lakásod, oh, isten!

Huszonhat esztendeig röpült imádságom, míg hozzád jutott.

De eljutott hozzád.

És te meghallgattad, meghallgattad!

Amily forró volt imádságom, oly forró most köszönetem.

Köszönöm, köszönöm!

Számot vetettem az élettel. Nincs több dolgom a földön. Jólesnék meghalnom; de nem terhellek több könyörgéssel, én istenem! hiszen legnagyobb kívánságomat kegyelmes voltál teljesíteni... ha fenn van a nap, minek volnának akkor a csillagok?

Semmit nem kérek tõled többé, teremtõm, megelégszem eddigi jóságoddal.

Jó vagy te, jó.

Dicsértessék a te neved mindörökké!

Úgysem élhetek már soká. Öreg vagyok, nagyon öreg. Hetvenéves. Reszket kezem, mely a tollat tartja, mint reszketett ezelõtt félszázaddal, midõn azon lyány kezét tartotta, kit szerettem. El fogja-e valaki olvasni tudni életem történetét, mit e reszketõ kézzel akarok leírni?... Talán jobb, ha olvashatatlan lesz, mert az iszonyú!