++ Szinésztársamhoz.

Ne házasodjál! ez a színi pályán
A nagy parancsolat,
Mellyet tapasztalás az ifjukornak
És józan elme ad.

S én e parancsot füstbe nem röpítni
Szentûl megfogadám,
Hogy a müvészet tündér templomának
Beléptem csarnokán.

De Thaliára! gyáva hadseregként
Hátat fordít az ész:
Midõn az ember e boldog fiúnak
Családkörébe néz.

Övé a nõ... o hogyha volna hangom
Megénekelni õt!
Szép, mint a fátyol, mellyet bíbor újjal
Május koránya a napútra szõtt.

Miként az erdõk rejtezett lakói,
A bút panaszló gerlicék, szelíd;
S jó... de hová? csak a rágondolás is
Szivet vért melegít.

Azért, barátom, éld te szép világod,
Karold a nõt korûl[!],
Kit jobb kezével tett le a szerencse
Öledbe édenûl.

Ám hogyha ritkán térek küszöbödhöz,
Ne vádolj engemet;
Nem a rokonszenv haldokló órája
Szülé ezt ellened.

De látni téged, angyalod körében,
A hûség kebelén:
E példa bûvös; csábító mosolynak
Bájával int felém.

S én jól tudom, a színpad emberének
Nõs élte aloe,
Melly századévben többet egy virágnál
Avvagy ha nevel-e?