Rész

  1 1 |            mondotta szõke szép Iluska,~S a ruhákat egyre nagy serényen
  2 1 |        subájáról,~Közelebb megy hozzá, s csalogatva így szól:~„Gyere
  3 2 |             ezek a szók a gondolatot:~(S nem mondhatni, hogy jókedvvel
  4 2 |             megnyílik, tüdeje kitágul,~S ily módon riaszt föl szerelem
  5 2 |               ha roszúl bánik veled. -~S kend ne akadjon fönn azon,
  6 2 |               Jancsi fölkapta subáját,~S sebes lépésekkel ment keresni
  7 3 |              meg ezt a feleletet adta,~S megkapta bajszát, és egyet
  8 3 |          haragszik oly nagyon gazdája;~S ha ütlegre kerül a dolog,
  9 3 |         ballagott~Jobbra is, balra is; s mindevvel mit akar?~Nem
 10 4 |           kedvére,~Mert megijedt tõle, s ily szót csalt nyelvére:~„
 11 4 |  pásztortüzeket;~Mikor utójára megállt s visszanézett,~A torony bámult
 12 5 |                 5~Mikor a nap fölkelt, s a holdat elküldte,~A puszta,
 13 5 |   halászmadarak~Hosszú szárnyaikkal le s föl szállongtanak.~Jancsi
 14 5 |             ballagott sötét árnyékával~S elméjének sötét gondolkozásával;~
 15 5 |          megnyílt a felhõk csatornája,~S a tó vize sûrû buborékot
 16 6 |           kapának,~Jancsinak rohantak, s szólt a kapitányok:~„Szerencsétlenségnek
 17 6 |               jártak Jancsi elméjében,~S tettetett jókedvvel szólt
 18 6 |            kancsók mélységes fenekét!”~S a kancsók mélységes fenekére
 19 6 |             mélységes fenekére néztek,~S lett eltemetése fejükben
 20 6 |           darabhoz vérfoltok ragadtak.~S én ilyen kincsekkel legyek
 21 7 |         mesterségem.~De magyar vagyok, s a magyar lóra termett,~Magyarnak
 22 7 |               mikor a mentét fölkapta,~S villogó kardját a napnak
 23 7 |            csodálni,~És amerre mentek, s beszállásozának,~Induláskor
 24 8 |       Magyarországot egyszer beutazta,~S ekkor Magyarország jámbor
 25 8 |              magyarok védelmére kiáll,~S a tatár császárral, kivel
 26 9 |             kapták magokat,~Leszálltak s hátokra vették a lovokat.~~
 27 10|              dombok mindig magasabbak,~S mikor a két ország határát
 28 11|            királyt is kiûzték várából,~S megfosztották kedves egyetlen
 29 11|         királyt,~Széles országában föl s le bujdosva járt;~Amint
 30 11|          vetélkedett Dárius kincsével,~S most küszködnöm kell a legnagyobb
 31 12|                volt,~Hogy õ is elmegy, s a többiekkel harcol;~Hanem
 32 12|     Országodból tova ûzzük ellenséged,~S elfoglalhatd újra a királyi
 33 12|             magyarság lóra kerekedett,~S keresni indult a rabló törököket;~
 34 12|               él mennykõ nagy hasával,~S Kukoricza Jancsit célozza
 35 12|             Jancsi nem veszi tréfának;~S ily szóval megy neki a török
 36 12|              kettõt csinálok belõled.”~S akként cselekedett, amint
 37 12|          futásnak ered,~Futott, futott s talán mostanság is futna,~
 38 12|      közelebbrõl vizsgáljuk a dolgot.”~S ló elõtt a lyánnyal lassacskán
 39 13|          egyebet, csak a véres halált,~S hollósereget, mely a halottakra
 40 13|              örömmel borult a nyakába,~S csak azután mondta a következõket,~
 41 13|                híja;~Szaladjon valaki, s a szakácsot híja,~Készítsen,
 42 13|       fontosságu, amit majd beszélek.”~S a magyar huszárok mind figyelmezének,~
 43 13|              ivott, azután köhhentett,~S végre ily szavakkal törte
 44 13|                hogy megunnák kelmetek;~S én másnak terhére lenni
 45 13|                õt a jó francia király,~S János vitéz beszélt, amint
 46 14|             kinézett a kukoricaföldre,~S ott egy barázdában lelt
 47 14|               õ amugy istenesen.~Munka s ütleg között ekkép nevelkedtem,~
 48 14|                aztán sihederré lettem,~S izegni-mozogni elkezdett
 49 15|             Melynek kútfeje volt bánat s szánakozás.~A király e szókat
 50 15|     Parancsolatjára egy legény elõáll,~S arannyal tölti meg a legnagyobb
 51 15|                boldogítsd vele magadat s mátkádat.~Tartóztatnálak,
 52 15|               és gályára ûlt.~A király s a sereg elkisérte oda.~Tõlök
 53 15|          szerencsés jó utat” hallhata,~S szemeikkel néztek mindaddig
 54 16|               õneki mindazt elengedem.~S igazság szerint õ oka szerencsémnek:~
 55 16|          hazaérek.”~Ezt gondolta János s több ízben gondolta,~Mialatt
 56 16|               a hajófödélen~Sétált föl s alá az est szürkületében.~
 57 16|           Iluskáról, szép Iluskájáról,~S oly régen nem látott kedves
 58 17|            kezét az ég kiterjesztette,~S csodálatos módon szabadította
 59 17| Belekapaszkodott, el sem szalasztotta,~S nagy erõlködéssel addig
 60 17|             vágja hegyes sarkantyúját,~S furcsa paripája hegyen-völgyön
 61 17|      pitvarajtónál be reszketett keze,~S mellében csakhogy el nem
 62 17|             Jánost, karszékbe ültette,~S így folytatta ismét beszédét
 63 17|               még egyszer megláthatom,~S édes lesz nekem e keserû
 64 18|           reáborult az asztal sarkára,~S megeredt könnyének bõséges
 65 18|               baj lett halála?”~Kérdé, s a menyecske ezt felelte
 66 18|               égett,~Szíve és orcája - s most a hideg földben~Hervadtan,
 67 18|             virágszálat róla,~Elindult s mentében magában így szóla:~„
 68 19|            vándorolt.~Már sokszor telt s fogyott a változékony hold,~
 69 19|            fogyott a változékony hold,~S váltott a téli föld szép
 70 19|          meghozzátok.”~Ezeket gondolta s elhagyta bánatát.~Ez szívéhez
 71 19|                 mert be volt az zárva,~S csak egy könnycseppet tett
 72 19|                rútul a szeme közé néz,~S nagy bosszankodással im
 73 19|            aztán a rúd végét megkapta,~S csak tréfamódra a sárból
 74 19|               csõsze õt érkezni látta.~S mintha mennykõ volna, igy
 75 19|               nagy kamasz és elbõdült,~S hogy lábát felkapta: a patakba
 76 19|         gondolta, szaladni is kezdett,~S az óriás felett átmente
 77 20|              építtet.~Hát odaért János s ekkép elmélkedék:~„A külsejét
 78 20|             látom, megnézem belsejét;”~S nem törõdve azon, hogy majd
 79 20|               látnia!~Ebédelt a király s tudj’ isten hány fia.~Hanem
 80 20|           ebédre,~Csupán egyre kérlek, s azt megtehetitek,~Számomra
 81 20|             valami öt fontot~A király, s amellett ily szavakat mondott:~„
 82 20|               János haragos beszéddel,~S meglódította a követ jobb
 83 20|                kõszikla-ebédre,”~Szólt s kacagott János „ráforrt
 84 20|           halálán a szegény királynak,~S szomorúságokban elfakadtak
 85 20|               urunk, magaddal e sípot,~S ott leszünk, mihelyest jobbágyidat
 86 20|            öreg óriás ezeket mondotta,~S János vitéznek a sípot általadta.~
 87 21|          sötétebb lett elõtte a világ,~S egyszerre csak annyit vesz
 88 21|           meglátta a tüzet~János vitéz s annak irányán sietett.~Mikor
 89 21|          valamiben,~Közelebb vizsgálta s látta, hogy mi legyen.~A
 90 21|           legények!”~Parancsolá János, s azok betörének.~No hisz
 91 21|      kétségbeeséssel,~De nem találták, s így nem repülhettek el.~
 92 21|         egy-egy boszorkányt megragadt,~S ugy vágta a földhöz dühös
 93 21|              oszlott az égnek homálya,~S derûlt lassanként a sötétség
 94 21|            János, ezt magam döngetem.”~S óriás kezébõl kivette hirtelen,~
 95 21|            János vitéz faluja határán;~S minthogy minden ember gyülölte,
 96 21|                hogy hûségesek lesznek,~S János vitéz jobbra és õk
 97 22|      fáradottan a sötétségben megállt,~S valami halomra fejét lehajtotta,~
 98 22|            mindenik sírhalom feltátja,~S fehér lepedõben halvány
 99 22|              utána, de a kakas szólal,~S a kisértet mind eltûnt a
100 22|            füveket,~Lábra szedte magát s utra kerekedett.~~
101 23|           hátán néha apró tarka halak,~S ha napsugár érte pikkelyes
102 25|          egyszerre szerteszét harapja;~S mit tesz ez, a dolog ilyen
103 25|          azonnal széjjelterpeszkedett,~S kinyögte magából a megtört
104 26|               tavasz pompájában élnek;~S nincsen ott nap kelte, nap
105 27|             vitéz mindent megszemléle,~S végtére álmából mintegy
106 27|              búsan annak partjára mén,~S a rózsát, mely sírján termett
107 27|          kedvesének,~Levette keblérõl, s ekkép szólítá meg:~„Te egyetlen
108 27|            utat, én is majd követlek.”~S beveté a rózsát a tónak
109 27|    Eszeveszettséggel rohant a habokba,~S a föltámadt leányt kiszabadította.~
110 27|            Iluskáját a vizbõl kihozta,~S rég szomjas ajakán égett
111 27|       tündérnemzetség gyönyörû körében~S kedves Iluskája szeretõ