Rész

  1 1 |               itt a közelben,~Ne hagyd, hogy szeretõd halálra epedjen.”~
  2 2 |           gondolatot:~(S nem mondhatni, hogy jókedvvel ejtette ki.)~„
  3 2 |                   Nézze meg az ember... hogy tüstént vigyen el -”~„Hanem
  4 2 |               Ilust egy szóval bántani,~Hogy kihullanak még meglevõ fogai.”~
  5 2 |         szavakat tette:~„Ha nem akarja, hogy felgyujtsam a házát,~Meg
  6 2 |          Iluskám. Megvan még a nyelved,~Hogy elpanaszold, ha roszúl bánik
  7 2 |  megszeppenéssel most vette csak észre,~Hogy imitt-amott van egy-kettõ
  8 3 |               gerjeszd mérgem.”~Kisült, hogy korántsem tréfaság a beszéd,~
  9 3 |                 jaj, az akasztani való!~Hogy ássa ki mind a két szemét
 10 3 |           futott, mert világosan látta,~Hogy méltán haragszik oly nagyon
 11 4 |             alatt vala;~Maga sem tudta, hogy mikép jutott oda.~Megállt,
 12 4 |            elfordult:~Ne lássa a leány, hogy könnye kicsordult.~„Most
 13 5 |                tetejére,~Eszébe jutott, hogy falatozni kéne,~Tennap ilyen
 14 5 |       Vakondokturásra bocsátotta fejét,~Hogy visszanyerhesse elfogyott
 15 6 |              Amint közelebb ért, látta, hogy ez a fény~Ablakból világít
 16 6 | Szerencsétlenségnek embere, ki vagy te?~Hogy lábadat mered tenni e küszöbre.~
 17 6 |                 a legszebb órája.”~„No, hogy még szebb legyen,” felelt
 18 7 |             dolog nekem a háború.~Igaz, hogy eddig csak szamarat ismértem,~
 19 7 |                 Nagyon természetes hát, hogy a vezérnek~Megtetszett,
 20 7 |                tetszett õneki,~Az igaz, hogy noha sok földet bejára,~
 21 8 |               sereget ekkép idvezelte:~„Hogy mikép mertek ti szembeszállni
 22 8 |       szembeszállni vélünk?~Tudjátok-e, hogy mi emberhússal élünk?”~Nagy
 23 8 |          tatárok ezerannyin voltak;~Jó, hogy akkor azon a vidéken jára~
 24 8 |                 is írta az úti levelet,~Hogy senki se bántsa a magyar
 25 8 |                magyar sereget.~Az igaz, hogy nem is lett semmi bántása,~
 26 8 |                bántása,~De mégis örûlt, hogy elért a határra,~Hogyne
 27 10|         fölnyúlnak az égig.~Tudni való, hogy itt a sereg izzadott,~Le
 28 10|          levegõeget;~Ez olyan sürü ott, hogy harapni lehet.~Hanem még
 29 10|                 Itt már oly meleg volt, hogy csak éjjel mentek.~Lassacskán
 30 10|          szerencséd, te gonosz mostoha,~Hogy nem tudom, melyik kinek
 31 11|              hallatott:~„Ugye, barátim, hogy keserves állapot?~Kincsem
 32 12|              erõnek erejével rajt volt,~Hogy õ is elmegy, s a többiekkel
 33 12|              ügyedet;~Fogadást teszünk, hogy mire a nap lemegy,~Országodból
 34 12|               orra,~Azt hinné az ember, hogy érett uborka.~A török csapatnak
 35 12|            hírûl hazádnak,~Haramja fiai hogy és mikép jártak.”~Leszállott
 36 12|               vagy?~Csak annyit mondok, hogy hálám irántad nagy.~Háladatosságból
 37 13|          mellett a tündöklõ szivárvány.~Hogy az öreg király leányát meglátta,~
 38 13|               nem is kívánok mást,~Csak hogy e várban egy szobát rendelj
 39 13|                ki kell nyilatkoztatnom,~Hogy én e jóságot el nem fogadhatom.~
 40 13|                 élnem;~De attól tartok, hogy megunnák kelmetek;~S én
 41 14|                                     14~„Hogy is kezdjem csak hát?...
 42 14|            örömem csak annyiból állott,~Hogy a faluban egy szép kis szõke
 43 14|             csodálni!~Ugy hítak minket, hogy: a falu árvái.~Már gyerekkoromban
 44 14|                 ám, mikor megcsókoltam,~Hogy a világ összedõlhetett miattam.~
 45 14|        életemben~Nem sokszor esett meg, hogy könnyet ejtettem,~De nevelõanyám
 46 14|         szegénynek.~Nem egyszer mondta, hogy: „várakozzatok csak!~Én
 47 14|                válik is ám tibelõletek,~Hogy még!... várjatok csak, várjatok,
 48 14|           mélységébe.~Azután hát aztán, hogy meghalálozott,~A mi reménységünk
 49 14|                 neki, az én Iluskámnak,~Hogy ne adja szivét soha senki
 50 14|             másnak,~Õ sem mondta nekem, hogy hûséges legyek -~Tudtuk,
 51 14|                hûséges legyek -~Tudtuk, hogy hûségünk ugysem szegjük
 52 16|            mostan, milyen öröm vár rád?~Hogy hazatart kinccsel bõvelkedõ
 53 16|        bõvelkedõ mátkád.~Hazatartok én, hogy végre valahára~Sok küszködés
 54 17|                 módon szabadította meg,~Hogy koporsója a habok ne legyenek.~
 55 17|                 a víz magasra, magasra,~Hogy tetejét érte már a felhõ
 56 17|                hálát adott az istennek,~Hogy életét ekkép szabadította
 57 17|     szabadította meg;~Nem gondolt vele, hogy kincsét elvesztette,~Csakhogy
 58 17|            országon keresztül;~Egyszer, hogy épen a nap az égre kerül:~
 59 17|           faluja tornyára.~Szent isten! hogy örült ennek János vitéz,~
 60 17|              drága szép Iluskám!~Tudom, hogy nehezen vársz te is már
 61 17|            menyecske.~Elmondotta János, hogy kit és mit keres...~„Jaj,
 62 17|       meglepetésében.~„Jõjön be már no, hogy az isten áldja meg,~Odabenn
 63 17|                hát el van temetve.”~Jó, hogy nem állt János, hanem ûlt
 64 17|                  Mondjatok igazat, ugye hogy férjhez ment?~Inkább legyen
 65 17|                 legyen férjnél, mintsem hogy odalent.~Akkor legalább
 66 17|          menyecskének orcáján láthatta,~Hogy nem volt hazugság elõbbi
 67 18|         munkájában elszenderûlt volna,~„Hogy halt meg galambom? mi baj
 68 19|         álmélkodásra;~Amire föleszmélt, hogy köszönjön szépen,~János
 69 19|              nagy kamasz és elbõdült,~S hogy lábát felkapta: a patakba
 70 19|                többé az óriások csõsze,~Hogy a rábizott tájt õrzõ szemmel
 71 20|                 tájnak sok akkora fája,~Hogy a tetejöket János nem is
 72 20|               széles volt a fák levele,~Hogy szûrnek is untig elég volna
 73 20|                 itten akkorákra nõttek,~Hogy ökrök gyanánt is máshol
 74 20|                tõle,~Mégis akkora volt, hogy felhõnek vélte.~Így ballagott
 75 20|                  de volt akkora kapuja,~Hogy, hogy... biz én nem is tudom,
 76 20|               volt akkora kapuja,~Hogy, hogy... biz én nem is tudom,
 77 20|                    biz én nem is tudom, hogy mekkora,~Csakhogy nagy volt
 78 20|          belsejét;”~S nem törõdve azon, hogy majd megugratják,~Megnyitotta
 79 20|            király ezt nem úgy mondotta,~Hogy János tréfára gondolhatta
 80 20|              király homlokához koppant,~Hogy az agyveleje azonnal kiloccsant.~„
 81 21|                 csak annyit vesz észre, hogy nem lát.~„Éj van-e vagy
 82 21|          veszett ki szeme világa,~Hanem hogy ez volt a sötétség országa.~
 83 21|           sötétség országa~Rég ideje a, hogy birtoka, tanyája.~Ország
 84 21|             mindjárt át kezdette látni,~Hogy a barlang nem más, mint
 85 21|           átvillana.~Tarsolyához nyúlt, hogy sípját elõvegye,~Az óriásoknak
 86 21|                 elõvegye,~Az óriásoknak hogy jõjön serege,~Hanem megakadt
 87 21|             Közelebb vizsgálta s látta, hogy mi legyen.~A seprõk voltak
 88 21|      Fölnyalábolta és messzire elhordá,~Hogy a boszorkányok ne akadjanak
 89 21|               földhöz dühös haragjába’,~Hogy széjjellapultak lepények
 90 21|     Legnevezetesebb a dologban az volt,~Hogy valahányszor egy-egy boszorkány
 91 21|         jobbágyi hûséget.~Ezek igérték, hogy hûségesek lesznek,~S János
 92 22|               halomra fejét lehajtotta,~Hogy fáradalmát az éjben kinyugodja.~
 93 22|               aludt, észre nem is véve,~Hogy nem nyugszik máshol, hanem
 94 23|                 nagy hegy tetején jára,~Hogy a kelõ hajnal rásütött arcára.~
 95 23|              ekkor látott,~Meg is állt, hogy körülnézze a világot.~Haldoklófélben
 96 24|              azzal, csak vigy el odáig;~Hogy bemehetek-e vagy nem, majd
 97 25|              volt õnála hiányos,~Látta, hogy kardjával nem boldogúl itten,~
 98 25|                 Más módot keresett hát, hogy bemehessen.~A sárkánykígyó
 99 25|                 nagy száját feltátotta,~Hogy Jánost egyszerre szerteszét
100 27|                                      27~Hogy belépett János vitéz ez
101 27|           tekintek, azt mutassa minden,~Hogy boldogság csak az én szivemben
102 27|             habjába;~Nem sok híja volt, hogy õ is ment utána...~De csodák