Rész

 1 3 |            már a földet érintette,~Mikor Jancsi a nyájt félig összeszedte;~
 2 4 |         hogyne volnék én halovány,~Mikor szép orcádat utószor látom
 3 4 |          lobogni a pásztortüzeket;~Mikor utójára megállt s visszanézett,~
 4 5 |                                  5~Mikor a nap fölkelt, s a holdat
 5 5 |          szivében éjek éje maradt.~Mikor a nap elért az ég tetejére,~
 6 5 |           pihent hû karjai között,~Mikor a kisleányt csókolni akarta,~
 7 5 |         lerázta, ujra utnak eredt.~Mikor a nap leszállt pihenni ágyába,~
 8 6 |         járása éjfél lehetett már,~Mikor szemébe tünt egy pislogó
 9 6 |            több, õ csak ezt várta.~Mikor a zsiványok jobbra, balra
10 6 |          jóistenre árva életedet!”~Mikor elvégezte Jancsi a beszédet,~
11 7 |      rázták szép sörényes fejöket.~Mikor õket Jancsi közeledni látta,~
12 7 |       érezett Jancsi,~Mit érezett, mikor a mentét fölkapta,~S villogó
13 7 |            rúgott szilaj paripája,~Mikor Jancsi magát fölvetette
14 10|        dombok mindig magasabbak,~S mikor a két ország határát elérik,~
15 11|       szándékkal azért törtek oda.~Mikor a magyarság beért az országba,~
16 12|           õkelme ebbõl a világból.~Mikor ezt látta a gyáva török
17 13|      azután mondta a következõket,~Mikor a lyány ajkán tõle sok csók
18 14|     látását nem adtam;~Örültem is, mikor a vasárnap eljött,~És vele
19 14| játszhattam a gyerekek között.~Hát mikor még aztán sihederré lettem,~
20 14|      szívem!~Csak úgyis voltam ám, mikor megcsókoltam,~Hogy a világ
21 18|  Végiggondolta a régi szép idõket,~Mikor még Iluska tiszta szive
22 19|           föld szép tavaszi ruhát,~Mikor így szólítá meg szíve bánatát:~„
23 19|        szólítá meg szíve bánatát:~„Mikor unod már meg örökös munkádat,~
24 19|        felelt neki János.~„Hogyne? mikor ez az út olyan posványos.~
25 19|          állt az óriásföld csõsze;~Mikor János vitéz a szemébe néze,~
26 20|            mit? csupa kõsziklákat.~Mikor János vitéz a házba belépett,~
27 21|           s annak irányán sietett.~Mikor János vitéz odaért: valának~
28 22|        szive a bútól egészen,~Mert mikor keblén a rózsaszálra nézett,~
29 22|            hantjai a rontó idõvel.~Mikor az éjfélnek jött rémes órája,~
30 23|    kiröppent fohász, eltünt végre,~Mikor a fényes nap föllépett az
31 26|  Szemsugarából a tündérleányoknak;~Mikor a szivárványt jó hosszúra
32 27|        vitéznek akkori kedvét nem,~Mikor Iluskáját a vizbõl kihozta,~