Rész
1 2 | ember... hogy tüstént vigyen el -”~„Hanem most már elég,
2 4 | ugyis megrémített:~Hagyd el az istenért az ilyen beszédet!”~„
3 5 | keletkezett,~Oly hamar is hagyta el megint az eget.~Megindult
4 6 | itt?~Zsiványoknak vigyem el átkozott pénzit?~Tán minden
5 8 | becsületes módon bánt õvéle.~El sem feledte ezt a szerecsen
6 12| futna,~Hogyha a huszárok el nem érték volna.~De bezzeg
7 12| életet szeretem...~Vedd el mindenemet, csak hagyd meg
8 12| vagy te érdemetlen.~Hordd el magad innen, vidd hírûl
9 13| kedves gyermekemet,~Vedd el feleségül, legyen õ a tied,~
10 13| a tied,~És vele foglald el királyi székemet.~A királyi
11 13| nyilatkoztatnom,~Hogy én e jóságot el nem fogadhatom.~Hosszú históriát
12 14| bocsássa!~És ki tudja, még mit el nem követ rajta,~Ha fenyegetésem
13 15| legyen tetted bére.~Vidd el mindenestül ezt a teli zsákot,~
14 17| kezével.~Belekapaszkodott, el sem szalasztotta,~S nagy
15 17| kincsét elvesztette,~Csakhogy el nem veszett a kinccsel élete.~
16 17| keze,~S mellében csakhogy el nem állt lélekzete;~Benyitott
17 17| Szegény Jancsi bácsi!... hát el van temetve.”~Jó, hogy nem
18 18| hangja:~„Miért nem estem el háború zajában?~Miért a
19 20| majd téged nyelünk;~Fogadd el, különben száraz ebédünket~
20 20| ekképen esengett,~„Fogadj el örökös jobbágyidúl minket.”~
21 21| találták, s így nem repülhettek el.~Az óriások sem pihentek
22 22| éjben kinyugodja.~Ledõlt, el is aludt, észre nem is véve,~
23 22| kiáltotta,~„Kapjuk fel, vigyük el! mért olyan vakmerõ,~Tartományunkba
24 24| partot csak nem érhették el.~Egyszer a távolság kékellõ
25 24| gondolj te azzal, csak vigy el odáig;~Hogy bemehetek-e
26 25| közelébe lépett.~Uram ne hagyj el! itt volt ám szörnyû strázsa;~
27 26| az álomnak gyönyöre tölti el.~~
28 27| szigetbe õt mélyen vezették el.~Amint János vitéz mindent
29 27| föltámasztotta.~Mindent el tudnék én beszélni ékesen,~
|