„Öcsémuram, vigyázzon magára,
Vagy inkább az oldalbordájára;
Fiatal is, szép is a menyecske -
Ugy segéljen, kutya van a kertbe’.”
‘Bátyámuram, mit nem kell hallanom?
Szomorú az eset, ha úgy vagyon;
No de míg másnak fúja kásáját,
Meg ne égesse a maga száját.’
„Öcsémuram! mit
gondol, az égre?
Az én öregem ezt már túllépte...”
‘Hja, a sót vén kecske is megnyalja.
Hanem ez csak ugy van mondva, tudja.’
Így az agg
szomszéd jó indulatja
Öccseurát gyakran látogatja;
S sosem hiányzik ilyetén lecke:
Fiatal is, szép is a menyecske.
Történik, hogy a
jó szomszéd bátya
Öccs’urától elmarad sokára.
Megtudni, hogy mi ennek az oka,
Öccseura hozzája ballaga.
S akközben, hogy
ballagott hozzája,
Már készült is erősen reája,
Mit feleljen? ha majd szól a lecke:
Fiatal is, szép is a menyecske.
De most ez egyszer
a szomszéd bátya
Jó tanácsával elő nem álla;
Hanem, ülvén a kemence mellett,
Nagy szomorún ilyen szókat ejtett:
„Öcsémuramnak
igaza vala,
Mikoriban azt mondotta, hogy a...”
S felsikolt felesége magzatja,
S a jó öreg - mit tegyen? - ringatja.
Dunavecse, 1842.
október