CARMEN LUGUBRE

Meghalt... ki?... azt mit kérditek!
Hisz a név ugysem teszi meg;
Hazánknak... oh nem! a világnak
Egy ritka, példás féria,
Kinek szent fogadása tartá:
Vizet soha nem innia.

Ő most békével alhatik
Sírjában ítéletnapig;
Mert ama boldog öntudattal
Dugá fejét a föld alá:
Hogy a vizet ugyan használta
(Mosdásra), de meg nem ivá.

Nagyon szüken termett tavaly
A bornemű dicső ital.
És ez lett megölő betűje
A szilárd lelkü férfinak:
Szomjan halt, ahogy pincéjéből
Minden borok kifogytanak.

És engem, nem tagadhatom,
Kinos sejtésnek terhe nyom.
Ha jövendőben következnek
Borban szükölködő napok:
Miként e sírba dőlt nagy férfi,
Még magam is ugy járhatok.

Pest, 1844. július