NŐ SZERELMEM...

Nő szerelmem, egyre nő, pedig már
Végtelen tengerré árada.
És amint nő: szaporodik benne
A szörnyeknek rémes tábora.

És ha benne a rémek mozognak,
És ha rajta szélvész vágtatott:
Föl az égre csap szilaj hulláma,
S lemos onnan minden csillagot.

És mi kelti e vihart?... az eszme:
Ha te, lyányka, nem lennél enyém!
Iszonyú ez éj és e sötétség
S villám benne égő agyvelőm.

Oh, az ily perc helyett egy öröklét
A pokolban áldás volna rám!...
Múl a vész, a tenger csendesül, ha
Ezt az eszmét elzavarhatám.

Csendesűl a tenger és lesímul,
És a tengerpartra lépek én,
S ott remények erdejében járok;
Oh, mi szép zöld erdő a remény!

A remények szép zöld erdejében
Két galamb ül s búg egy ág felett,
S én, lyánykám, azt gondolom: jövőben
E galambpár én leszek veled!

Pest, 1845. augusztus