Shelley után
angolból
1
A jégeső
szakad,
Fehérek a habok,
A tajték táncol, és
A villámlás ragyog -
El, el!
A mennydörgés
ropog,
A forgószél kereng,
Harangok zugnak és
Az erdők rengenek -
El, el!
Mint tenger,
mozg a föld,
Rajt minden rombadől,
Ember, állat, madár
Elbújt a vész elől -
El, el!
2
„Egy vitorlánk
van... a
Kormányos halovány;
Ki merne szállani
Most csónakunk után?”
Az ifju szólt.
A lány felelt:
„Evezz,
Taszítsd a csónakot!”
S jégzápor és golyók
Borítják útjokat
A tengeren.
A kék
őrtűz lobog;
Némán villámlanak
Az elsűlt fegyverek;
Elnyelte hangjokat
A fergeteg.
3
„És látsz-e? s
hallasz-e?
S nem retteg-e szived?
S nem szállunk szabadon
A vad tenger felett
Én és te?”
Egy tengerészköpeny
Fölöttök a fedél;
Együtt ver kebelök,
És suttognak kevély
Örömben.
Mozgó hegyekbül
áll
A vészes óceán,
Kelnek s enyésznek a
Habok egymásután
Köröskörül.
4
A várudvarban,
a
Kapusnéhoz közel,
Áll, mint megvert kutya,
És szégyen marja fel,
A vőlegényt.
Rémes
kisértetként
A zsarnok őszapa
Áll a toronytetőn...
Hangjához képest a
Vihar szelíd;
S hallatlan
átkokban
Kívánja a halált
Lyányának, ki legjobb
És legszebb s a család
Végtagja volt.
Szalkszentmárton, 1846. január