Csak ugy omlanak
most hozzám
A szebbnél szebb levelek!
Minap eggyel kedvesem majd
Szívem repesztette meg,
Most meg arra figyelmeztet
Egy nem ismert jóbarátom,
Hogy „vigyázzak s fussak innen,
Mert közel van a halálom.
Fussak innen!
orgyilkos kéz
Fenyegeti éltemet.”
Tréfa-e ez vagy valóság?
Egyik s másik is lehet.
Jóbarátom, hogyha tréfálsz,
Fordulnál más emberekhez.
Mert az ily kis tréfácskával
Engemet meg nem ijesztesz.
S ha nem tréfa? ha
valóban
Tör valaki ellenem?
Úgyis jól van, majd bevárom
És megnézem emberem.
Tán valami rosz poéta,
Kinek Pegazusom lába
Ráhágott a tyukszemére,
Helikonra-ballagtába’?
Vagy valami
táblabíró,
Kinek úri fejirül
Leütöttem a parókát
S a feje is leröpült?
Vagy valami vetélytársam,
Ki miattam kosarat hord,
Kit lehánytam a nyeregből
És szemébe rúgtam a port?
Hah, vagy talán
mind a három
Összeesküdt ellenem?
No ha ezek megtámadnak,
Mit csináljak, istenem!
A poéta állkapcáját
Leszakítom fegyveremnek,
S ellenségimet, mint Sámson,
E szamárcsonttal verem meg!
Szatmár, 1847. augusztus