Megunták végre a
földöncsuszást,
Egymásután mind talpon termenek.
A sóhajokból égiháború
Lett, s lánc helyett most kardok csörgenek.
S halvány narancs helyett a déli fák
Piros vérrózsákkal lesznek tele -
A te dicső szent katonáid ők,
Segítsd őket, szabadság istene!
Nos, elbizot
hatalmas zsarnokok,
Orcáitokrul a vér hova lett?
Orcátok olyan kísértetfejér,
Mikéntha látnátok kisértetet:
Azt láttatok, valóban, megjelent
Előttetek Brutusnak szelleme -
A te dicső szent katonáid ők,
Segítsd őket, szabadság istene!
Aludt Brutus, de
már fölébrede,
S a táborokban lelkesítve jár,
Mondván: „ez a föld, honnan elfutott
Tarquin s amelyre halva hullt Cézár;
Előttünk meghajolt ez óriás,
S ti a törpéknek meghajoltok-e?” -
A te dicső szent katonáid ők,
Segítsd őket, szabadság istene!
Eljő,
eljő az a nagy szép idő,
Amely felé reményim szállanak,
Mint ősszel a derűltebb ég alá
Hosszú sorban a vándormadarak;
A zsarnokság ki fog pusztulni, és
Megint virító lesz a föld szine -
A te dicső szent katonáid ők,
Segítsd őket, szabadság istene!
Pest, 1848. január