Dobzse László
őfelsége
Magyarok királya
Nem hiába hogy cseh volt, de
Hej csehűl is álla.
Parancsolni nem
szeretett,
Nem is értett hozzá,
S hogyha értett vón is, szavát
Nem fogadt’ az ország.
Üres volt a
feje néki,
Üresebb a zsebje,
Egy keserves polturáért
Könyökig vájt benne.
Ruháján a moly
s az idő
Megrágta a prémet,
Mely szinű volt? nem lehetett
Tudni, csak ugy rémlett.
Parasztfolttal
csapta pofon
Csizmáját a varga,
Rozsdás volt a sarkantyúja,
Ferde volt a sarka.
Kamrájában az
egerek
Semmi kárt sem tettek,
Mert biz ott a legjobb szándék
Mellett sem tehettek.
Pincéjében oly
bőséggel
Állott a sok jó bor,
Hogy egy gyüszűnyi sem telt a
Legnagyobb hordóbol.
Ha éhezni
méltóztatott
Király őfelsége,
Egyik-másik alattvaló
Hítta meg ebédre.
De nem bánta ám
meg, aki
Meghivá ebédre,
Őfelsége kegyelmesen
Gróffá tette érte.
Szegény király,
szegény király...
De vigasztalódjál,
Még szegényebb királyok is
Lesznek, mint te voltál. -
Dobzse László
őfelsége
Magyarok királya
Nem hiába hogy cseh volt, de
Hej, csehűl is álla!
Pest, 1848. június