Pesten járt kend, bátya, ugyan mondja meg,
Mit csinálnak odafönn a követek?
Mondja el a sok szép jó hírt felőlök,
Hadd buzdúljon a szivem, hadd örűlök.
„Nem örülsz a pesti hírek hallatán,
Ríva fakadsz, kedves öcsém, mint a lyány,
Ríva fakadsz, hogyha magyar a hited,
Ha hazádat s szabadságod szereted.
Jertek ide, jertek ide, legények,
Elbeszélem azt az új hírt tinéktek,
Nem akar az országgyülés egyebet,
Csak az egyet, hogy katonák legyetek.”
Ejnye
bátya, eb a lelki, mi lelte,
Hogy ezt olyan gonosz hírnek képzelte?
Melyikünket tartja olyan gyávának,
Hogy ne menne szívesen katonának?
Egytül-egyig mind ott leszünk, ahol kell,
Mind kiállunk bátor, elszánt lélekkel,
Alig várjuk, hogy azt mondják: ide hát
Védelmezni bajában a szent hazát!
„A szavamba vágtatok, jó legények,
Nem ottan van ám vége a beszédnek,
Az a vége, hogy katonák legyetek,
Éspedig nem magyarok, de németek.
Belebújtok majd a német ruhába,
Német szóval vezetnek a csatába,
Német zászló, az a feketesárga,
Avval mentek szegény Olaszországra!”
Huh még azt is
aki áldja, teremti!
De már abból csakugyan nem lesz semmi,
Ilyenek hát követeink, ilyenek?
Isten őket érdem szerint áldja meg.
Olaszország
minket soha nem bántott,
Egyet akar velünk: a szabadságot.
Ezért minket odavinni nyakára?
Sose’ lépünk mi arra a határra.
Itt maradunk mi
a magyar hazában,
Ezt megvédjük mindhalálig mindnyájan,
De magyar ruhában és magyar szóval
És a magyar háromszinű zászlóval.
Katonának
valamennyin fölcsapunk,
De a magyar hazát védi csak hadunk,
Magyar hazánk pedig ott van valóban,
Hol a háromszinű magyar zászló van!
Pest, 1848. augusztus