EGYKOR ÉS MOST!

Egykor és most! egykor és most!...
Ép ilyen volt az idő,
Mint most, ily hideg, zimankós,
Így szakadt le az eső.

Nagyon jól jut az eszembe,
Még a napját is tudom:
Ballagott egy ifju kinn a
Pocsétás országuton.

Bús arccal, kopott ruhában
Ahogy ottan ballaga,
Olyan volt, mint egy vándorló
Leveletlen őszi fa.

Csak ment, csak ment, s ha előtte
Kétfelé tért el az ut,
Nem kérdezte senkitől sem:
Ezen s ezen hova jut?

Mindegy volt őrája nézve,
Ha jobbra, ha balra ment;
Sehol sem várt rá meleg ház
És meleg szív odabent.

Megmondjam-e, feleségem,
Hogy ez ifjuból mi lett?
Ne sajnáld őt, éli már ő
A mennyei életet.

Hanem ebből azt ne hidd, hogy
Elment az élők közűl;
Annyiban van csak, hogy ő már
Itt a földön üdvezűlt.

Itt van e meleg szobában,
S ajka forró ajkadon,
Kedves drága feleségem,
Édes szép kis angyalom!

Koltó, 1847. október